Már megint …

… olvastam valamit. Ezúttal Moldova György szatíráját. Az írás ugyan hosszú (eredeti linkje itt és itt!), de megéri fárasztani úgy a szemet, mint a rekeszizmokat!

Moldova György:

Józsi rendszert vált

I.
Méltányolva Józsi lojalitását a szocialista rendszer iránt, melyet újólag bebizonyított dr. Barta Edit leleplezésével az illetékeseknek, most már végleges érvénnyel őt nevezték ki a Feketetelki Állami Gazdaság élére.
Új helyén Józsit kilátástalannak mondható állapotok fogadták, meglátszott,,, hogy elődje viszonylag csekély mezőgazdasági ismerettel rendelkezett. Dr. Barta Edit vendéghallgatóként Dagesztánban a Dzsambul Dzsabajevről elnevezett bölcsészettudományi egyetemen végzett, latin-ógörög szakon. Diplomamunkáját Vergilius: Pásztorjátékok című költeményéből írta, az állásokat elosztó bizottság csak a címet olvasta el és ebből kiindulva az agráriumba irányította a frissen végzett szakembert. dr. Barta Edit tett néhány kísérletet számára idegen beosztásában, például azt javasolta, hogy a búza közé ültessenek tököt, de az első balsikerek után felhagyott reformpróbálkozásaival.
Az üzem általános helyzete sem könnyítette meg a dolgát. Az Állami Gazdaságot eredetileg mezőgazdasági tevékenység folytatására hozták létre, de a romló gazdasági helyzet – a súlyosbodó hitel- és adófeltételek folytán csődhelyzetbe került.

A földeken a termés olyan alacsonyan nőtt, hogy a gyalogbolha térdelve ette meg. Az istállóban a tehenek takarmány hiányában pénzbeni megváltást kaptak, olyan soványra fogytak, hogy a helyi általános iskola kölcsönkérte némelyiket, biológiai órákon az állati csontváz felépítését illusztrálták velük.
A mezőgazdasági eszközök és anyagok hiányában – a teljes géppark egy törött grófi fűkaszából állt – az alkalmazottak munka nélkül maradtak volna, dr. Barta Edit döntése nyomán különféle melléküzemágakat létesítettek a foglalkoztatásukra. Dodzsem pályát, kísérleti hajnövesztő műhelyt indítottak be, ravatalozó termet építettek – vallásos, illetve ateista temetések kiszolgálására. Néhány sajátos ötlettel is megpróbálkoztak: a gazdaságban dolgozó cigányasszonyok hagyományismeretére alapozva kártyajósdát nyitottak.
A vállalkozások sorra csődbe mentek, egyedül a csillagvizsgáló hozott komolyabb hasznot. Már maga az elhelyezése is szerencsésen lett kiválasztva: a környék legmagasabb pontjára, az úgynevezett “Lófingató dűlő” tetején állították fel, ilyen módon jó néhány méterrel sikerült lerövidíteni a Föld és az égitestek közötti távolságot.

Távcsőre ás más obszervatóriumi berendezésekre nem jutott pénz, az optika jobb híján egy vastagabb szódásüveg aljából készült. A látványképet is házilagos kivitelben oldották meg, az égitesteket egy fél íves kartonlapra rajzolták és egy nyugdíjas a szomszédos fa tetejéről horgászzsinórral lógatta be.
A létesítmény számos látogatót vonzott, tevékenységével elnyerte a szakszervezetek “A felső határ a csillagos ég” díját, a szaratovi szovjet állami csillagda testvérintézeti szerződést kötött vele.
Egy váratlan gikszer azonban az intézmény felszámolásához vezetett. A szolgálatot ellátó nyugdíjas – eléggé el nem ítélhető módon – elhanyagolta a karbantartást, a szódásüveg talpából készült lencsét vastag porréteg borította el, lényegesen megváltoztatva a fényviszonyokat – ennek következtében a szemlélők egyszerre több napot és holdat láttak a papírra rajzolt égbolton.
Új seprő jól seper, az igazgatói széket frissen elfoglaló Józsi teljes lendülettel látott munkához. Már több vezetőváltást látott és azt a tapasztalatot vonta le belőlük, hogy első feladata személyes tekintélyének kialakítása kell, hogy legyen. Ennek jegyében hatékony eszközökhöz nyúlt: a folyosókon lecseréltette a tapétát, a mozgalmi célokra használt “vörös sarok”-ba egy gigantikus akváriumot építtetett, melyet kizárólag vörös színű halakkal népesített be. Hivatali rangját hangsúlyozva egy bőr övet csináltatott magának: “igazgató” jelzéssel, az egyik mosdót csakis ő használhatta – később egy ismeretlen személy ráírta az ajtajára:
“Urak”.

Ezek a mellőzhetetlen tennivalók alig néhány hónapot vettek igénybe, utána Józsi hozzálátott az Állami Gazdaság szakmai gondjainak a megoldásához. Elődje sikertelen újítási kísérleteiből azt a következtetést vonta le, hogy fel kell számolni a melléküzemágakat és vissza kell térni a gazdaság eredeti mezőgazdasági profiljához.
Időközben megváltozott a közös gazdaságok állami támogatásának a rendszere, az új normák háttérbe szorították a szántóföldi művelést és az állattenyésztést részesítették előnyben. Józsi azonnal átállította a termelési szerkezetet, úgy gondolta, hogy személyes adottságai és tapasztalatai leginkább a sertésnevelésre teszik alkalmassá.
A sertésállomány színvonala leromlott, Józsi a baráti népi demokratikus államokból származó egyedekkel kívánta feltölteni – ez a művelet jelentős import támogatással járt volna -, de csalódnia kellett szándékában. A tenyésztés az összes felkeresett országban olyan mértékben esett vissza, hogy a sertést a már kipusztult bölények egyik alfajaként tartották számon.

Józsi rendszert vált I. (Pápai Gábor grafikája)

Hosszú körútja csak egyetlen eredménnyel járt. Bulgáriában tartózkodása során találkozott egy Iván Ivánov nevű tudóssal, aki egyik szakkönyvével, a “Hogyan vadítsuk vissza a házi sertéseket” cíművel ajándékozta meg. Kísérője több részletet is lefordított a műből. Józsi érdeklődéssel hallgatta a különböző felsorolt részleteket. Figyelemre méltónak találta például azt az eljárást, hogy az állatoknak napi huszonnégy órán át atonális, hangnem nélküli kísérleti zenedarabokat játszanak, a sertések rövid idő alatt megvadultak, átharapták a rácsot és megpróbáltak kitörni a ketrecükből. A bolgár tudós művét gondosan elrakta egy hasonló tárgyú francia könyv mellé, egy belső hang azt súgta neki, hogy egyszer valamilyen formában még hasznát veheti ezeknek a tudományos munkáknak.
Józsi végül is rákényszerült, hogy hízóigényeit a jóval drágább árfekvésű magyar piacról elégítse ki. Annyit tudott a közgazdaságtanból, hogy a tervezettet meghaladó beszerzési költséget csak magasabb hozzáadott értékű árucikkek termelésével lehet ellensúlyozni.

Az akkoriban divatosnak számító kooperációk mintájára Józsi is üzleti partnert keresett. Számos hiábavaló próbálkozás után egy baromfinevelő vállalattal sikerült megállapodásra jutnia. Az elképzelések szerint “ham and eggs”-szel jelentkeznek majd a piacon, a tojást a baromfisok, a sonkát az Állami Gazdaság biztosítja. Mivel nem rendelkeztek elegendő sonkatartalékkal az induláshoz, jobb megoldás híján az élő sertésekből kellett kivágni a szükséges anyagot. A kívülálló szakemberek tiltakoztak az adott megoldás ellen, mondván, hogy a tyúk képes lesz még új tojásokat tojni, de a sertések belepusztulnak a megcsonkításokba. Panaszukat az illetékesek visszautasították, az általános gyakorlatra hivatkozva, amely szerint a kooperációk általában az egyik fél pusztulásával járnak.
A magyar állatorvosi doktrína a kezelési gyakorlat legfőbb formájának a kényszervágást tekintette, ilyenkor fel lehetett tölteni a környékbeli húsboltokat is, de az adott esetben ez a megoldás komoly gondokkal járt volna. Az állomány ilyen nagymérvű csökkentése alapjaiban ingatta volna meg az ágazat helyzetét, ezért egy áthidaló megoldást kellett keresni a megcsonkított sertések életben tartására. Józsi a kimetszett sonkákat fából készült protézisekkel pótolta, az ólak környékét hamarosan felverte a műlábak vídám kopogása.
Az újítás a továbbiakban felvetett néhány problémát, a felhasznált túlságosan nyers faanyag tavasszal rügyet bontott, a hiányosságok elhárítására egy külön szerviz-részleget kellett kialakítani. A fajlagos önköltség csökkentésére Józsi szerette volna minél szélesebb körben elterjeszteni az ötletet. Ezért felajánlotta a Magyar Labdarúgó Szövetségnek egy nagyobb tétel szállítását, de a szövetség elhárította a jelentkezését, mondván: a játékosok többsége saját természetes falábbal rendelkezik.

Külföldi próbálkozásait sem kísérte szerencse, a magyar faláb jelentős versenyhátrányba szorult. Dél-Afrikában a hiányzó alsó végtagokat krómacél, szénszálakkal megerősített vanádium rugókkal pótolták, viselőik négy-öt lépéssel teljesítették a százméteres távot. Nálunk is megpróbálkoztak hasonló futóversenyekkel, de ezek színvonalát jól érzékelteti, hogy az eredményeket a pályagondnok felesége mérte a leves rotyogásából.

II.

Az Állami Gazdaság kimagasló eredményeivel hamarosan a szocialista mezőgazdasági üzemek élvonalába emelkedett, nem maradtak el a hivatalos elismerések sem. A székhelyéül szolgáló Feketetelek, bár az ország mértani középpontjában feküdt, megkapta a kitüntető “határőri község” címet.
Maga Józsi is a méltánylás számos jelében részesül. Felkerült az úgynevezett LK – lojális káderek – listájára, melyeknek megbízhatóságára minden időkben és bármilyen körülmények között lehetett számítani. Ez a besorolás számos kötelezettséggel is járt, például minden nap újra és újra be kellett lépni a Magyar Szocialista Munkáspártba, jelezvén, hogy egyetértenek a szilárdan ingadozó hivatalos irányvonallal. A rájuk vonatkozó előírások olyan látszólag jelentéktelen, ám gazdaságilag nem elhanyagolható apróságokra is kiterjedtek, hogy a cigarettára rágyújtásnál keletkező hőmennyiséget be kellett táplálni az országos energiarendszerbe.
Józsi bizonyos mértékben a régi feladatkörét is megőrizte, a gazdaságnál ő töltötte be a titkos állományú tiszt szerepét, figyelte a közhangulat változásait és más politikai mozgásokat. Egy páncélszekrényben őrizte vészhelyzetek esetén viselendő egyenruháját – váll-lapján három stilizált tégla ezredesi rendfokozatot jelzett.

Kiemelt káderi státusza ellenére továbbra sem emelték ki, változatlanul a Feketetelki Állami Gazdaság igazgatója maradt. Józsi szeretett volna előrelépni a ranglétrán, gyakran eltöprengett, hogy milyen módon hívhatná fel magára az állami és pártvezetés figyelmét.
Mint pályafutása során oly sokszor, most is egy váratlan esemény sugallta a megoldás esélyét. A sertéstenyésztők havilapja, amely az öntudatos “Sok lúd sem győz disznót” címet viselte jelmondatként, hírrovatában közölte a szakma nemzetközi tekintélyének, Iván Ivánovnak a halálhírét.
Józsi emlékezett rá, hogy szófiai látogatása során a tudós fogadta őt, sőt, közel tizenöt perces beszélgetést is folytatott vele. Azt is felidézte, hogy a társalgásban ő is feltett legalább két szakmai jellegű kérdést: a sertésólak falainak serkentő színdinamikájával kapcsolatban, illetve az iránt is érdeklődött: van-e mód rá, hogy a trágyából esetleg katedrálist építsenek. Józsi úgy vélte, hogy az adott kérdések felvetésével hozzájárult Ivánov egész elméleti és gyakorlati életművéhez, így bizonyos mértékben a munkatársának tekintheti magát. Sőt, még egy harmadik téma is eszébe jutott a közel negyedórás beszélgetésből: elénekelte neki a “Szomorú disznószar, de megfeketedtél” kezdetű népdalt, amely a maga mélységes filozófiai mondanivalójával minden bizonnyal megtermékenyítően hatott a professzor gondolkodására.

Józsi nem tudott szabadulni attól a sejtelemtől, hogy ebben az ügyben komoly esélyek rejlenek karrierje továbblendítésére. Leemelte a polcáról azt a könyvet, melyet annak idején ajándékba kapott Ivánovtól, egybecsomagolta a hasonló tárgyú francia tudományos dolgozattal és elküldte egy fordító irodába, ahol magyar nyelvű átültetést készítettek belőlük.
Bele-beleolvasott a szövegekbe és egyre inkább megerősödött benne a bizonyosság, hogy az anyag lényegében az ő személyes felfogását tükrözi. Elhanyagolhatónak ítélte azt a körülményt, hogy a bolgár könyv évekkel az egyetlen találkozásuk előtt jelent meg, nyilvánvaló gondolati átfedéseket fedezett fel benne azokkal a hangulatjelentésekkel, melyeket ő írt az idő tájt, például a munkássága csúcsának ítélt “A házi szemét elemzése hangulatjelentési szempontból” című dolgozatával, ezeket a professzor nyilvánvalóan ismerte és felhasználta.

Ugyanerre a megállapításra jutott a francia könyv szerzőjével kapcsolatosan, aki fondorlatos módon rossz lelkiismeretétől vezéreltetve elkerült vele minden személyes találkozást. Józsi fejében megfordult, hogy bepereli őket plágiumért, de egyenes, puritán jelleme nem engedte, hogy perbe szálljon egy halott bolgárral és egy ismeretlen franciával. Túltette magát a nyilvánvaló sérelmein, beérte azzal az elégtétellel, hogy kihagyta a nevüket a forrásművek szerzőinek listájából.
Őszinte részvéte jeléül egy hosszú levelet küldött a gyászoló Ivánov családnak, amelyben együttérzését fejezte ki régi barátjának és munkatársának halála alkalmából. Fogadalmat tett, hogy a közös munkát kettőzött erővel igyekszik majd folytatni. Azt is bejelentette, hogy ércnél maradandóbb megemlékezésként a Feketetelki Állami Gazdaság moslék előkészítő brigádját Ivánovról nevezik majd el. A levelet továbbította a Sertéstenyésztők Lapjához, mintegy bizonyítva kapcsolatuk szoros voltát.

Újra és újra átlapozta a lefordított szövegeket, kereste a felhasználás leghatékonyabb módját. Végül úgy határozott, hogy egy tanulmányt szerkeszt belőlük és doktori dolgozatként benyújtja az Állattenyésztési Egyetem megfelelő karának. Méltányosnak találta, hogy magát jelölje meg szerzőként, hiszen ő teremtette meg az anyagok “összefoglaló szintézisét”.
Józsi nem rendelkezett olyan szakmai ismeretekkel, hogy a művét egységes kompozícióba foglalja, ezért azt a módszert alkalmazta, hogy a páratlan oldalakat a bolgár, a párosakat a francia szerző művéből emelte át. Természetesen nem érte be ezzel az automatikus eljárással, a saját felfedezéseit is hozzátette az anyaghoz. Több mint tíz helyen a mondatot lezáró pontot felkiáltó jellel cserélte fel, az “és” kötőszót pedig “s”-sel helyettesítette. Néhány ötlettel igyekezett minél szorosabb egységet teremteni a tartalom és a formai megjelenés között. A tanulmányt disznóbőrbe köttette és könyvjelzőként sonkaszeleteket helyezett el benne. Az utolsó pillanatban egy mottót is illesztett az elejére:
“Sertés! Küzdve küzdj és bízva bízzál!”
Madách-Feketetelki József
doktorandus”

A pályamű a dolgozatok szokásos útját járta be az egyetemen. A bíráló bizottság tagjai csak a címet olvasták el: “A sertés, mint olyan”, beljebb csak az írást kezelő hivatalsegéd jutott, aki a lapok közül kiszedte a sonkaszeleteket.
Józsi a szóbeli meghallgatáson is sikeresen szerepelt. A bizottság egyetlen kérdést tett fel neki: a bécsi szeletet vajon lisztben vagy zsemlemorzsában helyesebb kisütni – ugyanis a tagok között elvi vita alakult ki ezzel kapcsolatban. A doktorandus kiváló taktikai érzékről tett tanúságot, mikor mindkét megoldást egyöntetűnek ítélte. A munkát “cum laude” minősítéssel elfogadták.
Józsi irodája ajtaján kicseréltette a réz névtáblát, az újra megváltozott szöveget vésetett: “dr. Feketetelki József – nehezen győzte le a kísértést, hogy a vezetéknevét ipszilonnal írja – okleveles szakértő és szociálpszichológus”, mivel egyszer írásbeli beadvánnyal fordult az Akadémiához, azt is hozzátette: “A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja”.

III.

Józsi előzetes várakozásai a doktori cím megszerzésével kapcsolatban messzemenően beigazolódtak. Az állami és a párt apparátusban kevés tudományos címmel rendelkező káder akadt, ők is inkább a baloldalra sodródott polgári értelmiség soraiból kerültek ki. Józsi, aki a társadalom mélységeiből küzdötte fel magát, ritka kivételnek számított. Teljesen érthető, hogy frissen megszerzett doktorátusával magára vonta a szakmai vezetés figyelmét, kiemelték állami gazdasági beosztásából és a minisztérium sertés-ellenőrzési főosztályának élére állították.

Felügyeleti jogköre az egész országra kiterjedt, fáradhatatlanul járta a különböző helységekben működő sertés neveldéket. Kérlelhetetlen szigorral büntetett, ha egy állaton ápolatlanságból eredő sebeket talált, azonnal elbocsájtotta a gondozót. Ezek az alkalmi szankciók azonban nem sokat javítottak az általános helyzeten, a ketreceket továbbra is ellepte a szenny és a hulladék. Józsi mind sötétebbnek látta a jelent és a jövőt egyaránt.
Úgy döntött, hogy egy nosztalgiázó kirándulással próbálja eloszlatni a rosszkedvét, visszalátogatott szülőhelyére, a feketetelki sertés fialtatóba. Legnagyobb örömére ott találta egykori gondozóját, Kerekes Lajost. Leheletéből olyan masszív pálinkaszag áradt, hogy neki lehetett volna támaszkodni, de a régi meghitt köszöntéssel fogadta növendékét:

– Józsi, a kurva anyádat! Azt hittem, már le se szarsz!
– Dehogynem, Lajos bácsi!
Az öreg körbevezette vendégét a telepen, Józsi úgy tapasztalta, kevés változás történt az utolsó években. Első emlékei közé tartozott, hogy egy szöget a kőművesek félig már bevertek a falba, de közben lejárt a munkaidő és abbahagyták a műveletet, azóta sem fejezte be senki.
A lepusztult ólak között meglepetésszerűen egy gondosan karbantartott épület tűnt fel, Józsi csodálkozva kérdezte:
– Mi ez?
Kerekes gondosan körülnézett, mielőtt válaszolt volna:
– Ez a “duplanullás blokk”, szigorúan titkos részleg. Idegeneknek tilos a belépés, de te, Józsi, régi ember vagy, téged beengedlek.
Az épület belsejében makulátlan tisztaság és rend uralkodott. A ketrecekben elhelyezett malacoknak fénylett a szőre, a terjengő levendula illat arra vallott, hogy a fürdetésükhöz sampont használnak. Józsi nem értette, mi rejlik a háttérben:
– Miért tartják őket luxus körülmények között?
– Hogy is szokta mondani az utódod, az igazgató elvtárs? Ez egy elitképző, a legügyesebb malacok kerülhetnek ide. Az ott Emma, őt egy cirkuszba viszik majd, egy idomár keze alatt trükköket tanul be. Béla szarvasgomba felkutatására lesz specializálva. A sarokban azt a négy disznót állami intézmények rendelték meg, a szilveszteri tombolában sorsolják ki őket.
Kerekes egy különösen ádáz tekintetű állatra mutatott, a hangján tisztelet érződött:
– Ez Richárd, a harci malac.
– Miért hívják így?
– Ő nyugati exportra megy, sertés viadalokra nevezik majd be, ott ezek nagyon divatosak mostanában. megbocsáss, Józsikám, de be kell vennem az orvosságomat. Addig te beszélgess el az állatokkal.
Kerekes behúzódott az egyik sarokba, irányából hamarosan csuklás és böfögés hallatszott. Józsi magára maradt a malacokkal.
– Kedves barátaim! – mondta, de ennél tovább nem jutott, mert az egész konda hátat fordított neki és mintegy vezényszóra szellenteni kezdett.
Józsi felfogta, hogy emberi beszéddel élve nem tudja megnyerni a bizalmukat, ezért az ősi nyelvre, a röfögésre váltott, jóllehet már kiesett a gyakorlatból, néhány újsütetű fogalom megfelelőjét sem ismerte.
– Sőt, vagyis annál inkább! – Józsi szerette erős indulati felütéssel indítani a nyilvános szerepléseit – , azért jöttem el hozzátok, hogy megtudhassam: ti, a fajtánk fiatal nemzedéke hogyan látja a világot. Ne féljetek az őszinte beszédtől, mert aki fél, azt megharapja a kutya, ledobja magáról a ló, sőt, a roller is. Gyáva népnek nincs hazája! (Mint látható, Józsi ugyanazt az idézet gyűjteményt használta, mint az ország egyik későbbi miniszterelnöke.)
Ez a hagyományos röfögéssel előadott szöveg bizalmat keltett a társaságban, Richárd, a láthatóan szószólónak tekintett jövendőbeli harci sertés válaszolt rá:
– Teljes mértékben egyetértünk azzal, amit elmondtál, nem vagyunk hajlandók elfogadni az előttünk élt generációk kispolgári célkitűzéseit: három utód, kényelmes ól, bőséges moslék. Mi vagyunk az új, a büntelen nemzedék, megőriztük öntudatos sertési méltóságunkat.
– És a továbbiakban milyen célt tűztök ki magatok elé?
– Teljesítettük a legfontosabb vezérelvünket: létrehoztuk a megfelelő ellenségképünket, mely minden változtatás mozgató rugója.
– És kit jelöltetek meg ellenségként?
– Nem akartuk elaprózni a törekvéseinket, ezért az egész világot. Pontosabban mindig azt a részét, mely az utunkba áll.
– Most például kit?
– Jelenleg a sertés nevelde összes vezetőjét és gondozóját. milyen jogon tartanak fogva minket, küldenek kényszermunkára vagy vágóhídra?! Semmivel sem különbek nálunk, sőt, tudományos kísérletek igazolják, hogy a sertés a világ legintelligensebb állatfajtája – a dülöngve visszatérő Kerekes felé mutatott -, például ő hol ér fel hozzánk?!
Társa, a cirkuszi pályára készülő malac hozzátette:
– És ne feledkezz meg a zsidókról se!
– Velük mi bajotok van? – kérdezte Józsi.
– Semmi, sőt, bizonyos tekintetben rokonszenvesek, mert nem esznek sertéshúst. De ha egy mozgalom arra törekszik, hogy komolyan vegyék Magyarországon, akkor okvetlenül harcot kell hirdetni a zsidók ellen.
– De hát mit csinálnátok? Úgy tudom, itt Feketetelken egy zsidó sem él.
– Az nem számít, hozatni kell Pestről.
– Vagy cigányokat kellene áttéríteni zsidónak , ez erősítené a hatást.
Bár Kerekes nem értette a számára idegen nyelven folyó beszélgetést, úgy találta, hogy a kelleténél hosszabbra nyúlott és valamelyik vezető rájuk nyithat. Távozásra sürgette Józsit. Richárd, a harci sertés emelt hangú röfögéssel búcsúzott el a vendégtől:
– Még hallasz majd rólunk. ezer és ezer rokon gondolkodik hozzánk hasonlóan.

IV.

Józsi beült a kocsijába és elindult hazafelé. Már rég elhagyta Feketetelek határát, de még mindig a malacokkal folytatott beszélgetésen töprengett, vajon a jövő nemzedéke helyes irányba kíván elindulni, mikor az egész világgal való szembeszállásra készülődik. Nem talált megfelelő választ, csak felidegesítette magát, a szíve táján erős nyomást érzett.
Óvakodott attól, hogy kórházba menjen a panaszával, tudta, hogy ott sokkal több ember szokott meghalni, mint bármely más helyen, úgy gondolta, inkább öngyógyítással küzdi le a bajt. Hazaérve a polcról leemelt egy orvosi szakkönyvet és olvasni kezdte a szívbillentyűkkel foglalkozó fejezetet.
Egy érdekes történetet talált. Szabó Zoltán professzor, az első magyarországi szívátültetés végrehajtója, a felkészülés során reggelenként kijárt a vágóhídra és egy vödörben öt-hat disznószívet hozott el, kioperálta belőlük a billentyűket és a műtétnél ezeket ültette át emberi szívekbe. Józsi felfogta, hogy az ő élete is veszélyben foroghat, összeborzongott és a polc mélyére dugta el a könyvet.
Csak állapota további súlyos romlása vehette rá, hogy panaszaival jelentkezzen az Állami Főkórház szívosztályán. Egy neves öreg kardiológus vizsgálta meg, beigazolódott Józsi homályos sejtése: valóban sürgős szívbillentyű-cserét kell alkalmazni nála. Józsi összevonta a szemöldökét:
– És szabadna tudnom, hogy milyen jellegű billentyűt kapok majd?
Az orvos igyekezett tapintatosan fogalmazni:
– Az Ön esetében – bizonyos adottságai folytán – a sertésből származó látszika legalkalmasabbnak.
Józsi kitört magából:
– Jó, hogy nem egy cigány zenész pikulájáról venne le egy billentyűt – majd visszafogottabb hangon folytatta -, értem a célzást, de visszautasítom, Ön téved, mikor úgy gondolja, hogy a származásomból az következne, nekem semmi közöm sincs a sertésekhez. Én tettem annyit a szocialista rendszerért, hogy felülemelkedjek az ilyen kategóriákon, számomra a sertés sértés. Szabó professzor annak idején sertésszívből vett billentyűket alkalmazott a humán operációinál, ez azt bizonyítja, hogy a művelet konvertibilis. Én ragaszkodom hozzá, hogy emberekből vett billentyűt ültessenek a szívembe.
A szóáradat hatására az öreg orvos feladta harcot:
– Rendben van, úgy lesz, ahogy Ön óhajtja.
Józsi nem volt meggyőződve, hogy a kardiológus betartja az ígéretét, ezért különböző intézkedésekkel igyekezett bebiztosítani magát. Vett egy kispárnát, huzatára felírta a tisztségeit és kitüntetéseit, ellenjegyeztette a tárca miniszterével, sterilizáltatta és a műtőasztalon ezt tette a feje alá. Az altatás előtt utolsó mozdulatával is a szövegre mutatott. Felébredve a kábulatból, azonnal megkérdezte:
– Minden úgy történt, ahogy megbeszéltük?
– Nagy nehézségek árán találtunk egy megfelelő donort, de sajnos le kellett mondanunk róla. Az illetőről ugyanis kiderült, hogy egy szadista gyilkos, aki az egész családját, sőt, a szomszédjait és a sarki fűszerest is kivégezte, aztán magát is felkötötte.
– Nem értem, mi köze van ennek a szívbillentyűmhöz?
– Szovjet tudósok kimutatták, hogy a donor tulajdonságai megmutatkoznak a befogadó újszívesnél is – mondta a sebész. – Az én gyakorlatomban is előfordult egy hasonló eset. Egy elhunyt vitorlázó bajnok szívét egy hetven éves nyugdíjasba ültettük át, aki eddig soha nem szállt hajóra, de a kórházból távozva beiratkozott egy vízi sport klubba és erős tréningekbe kezdett. A múlt héten nyerte meg a finn dingi kategória Balatoni Kékszalag versenyét. Ön egy gyilkos szívbillentyűjének befogadásával jelentős morális kockázatnak lett volna kitéve, a családja, a szomszédjai és a sarki fűszeres biztonságának érdekében megfelelőbbnek tartottuk egy sertésszív átültetését.

Józsi felháborodva tiltakozott, követelte, hogy ismételjék meg a műtétet – ezúttal az általa megkívánt módon. Fellebbezését el is fogadták, de a hosszú várólista miatt csak egy tizenöt évvel későbbi időpontot tudtak felajánlani. Józsi nem forszírozta tovább az ügyet, de bosszút kívánt állni a történtekért. Felkereste belügyi összekötőjét és megbízta: keressen valamilyen sötét foltot az operatőr magánéletében. Próbálkozása nem volt eredménytelen: kiderült, hogy az orvos civilben krumplit termel és a beosztott kórházi személyzetével a piacon árultatja. Józsi azonnal feljelentett a népgazdaság érdekeit sértő cselekményért, hivatali hatáskör túllépésért és adócsalásért. Néhány nap múlva az orvos már műtőssegéddé lefokozva tologatta a kerekes székben ülő betegeket a folyosón.

Józsi rendszert vált I. (Pápai Gábor grafikája)

V.

Józsi az idő múlásával sem tudta megemészteni a rajta esett sérelmeket, sőt, egyre erősödött benne a meggyőződés, hogy ezt egy emberrel nem merték volna megcsinálni. Ellenérzése lassanként a szocialista államberendezés egészére kiterjedt, eljutott egészen a rendszer leváltásának gondolatáig.
Egyik nap az úgynevezett “piroscsíkos”-t, a szigorúan bizalmas anyagokat tartalmazó belső tájékoztatót olvasva megakadt a szeme egy cikken. A tudósítás arról számolt be, hogy lent, a feketetelki sertéstelepen zendülés tört ki. Az “elitképzőben” tartózkodó malacok fellázadtak, kitűzték az ólra makkal díszített lobogójukat, foglyul ejtették gondozóikat és a telep vezetőit.
Ketrecbe zárták a felsőbbséget és arra kényszerítették, hogy ebédjük helyett a sertéseknek szánt moslékból egyenek. Ez az utóbbi megalázási szándék félrecsúszott, mert a letartóztatottak többsége a moslékot lényegesen ízletesebbnek találta, mint az üzemi közétkeztetés egyhangú menüjét. A pénzügyi osztály vezetőnője néhány nap alatt két kilót hízott.
A lázadók átvették az ügyek irányítását, a telep termelési mutatói és a munkamorál ugrásszerűen emelkedett. A rendőrség azonban el kellett utasítsa a hatalomátvételt, megadásra felszólító ultimátumot nyújtott át. A malacok nem fogadták el a figyelmeztetést, kommandós egységeket kellett bevetni ellenük. A zendülők elkeseredetten védekeztek, Richárd, a harci malac végzett is egy rohamrendőrrel, még több áldozatot is leterített volna, ha egy géppisztoly-sorozat nem teríti le.

A lázadás híre országszerte elterjedt, ennek nyomán számos sertéstelepről jelentettek zavargásokat, a harcok során három ellenálló is elesett.
A kormány szerette volna békés eszközökkel levezetni a feszültséget, ezért különböző engesztelő gesztusokat tett, például engedélyezte, hogy Richárdot nyilvánosan búcsúztassák el, sőt, abba is belement, hogy a hagyományok szellemében a Régi Disznóvásár téren ravatalozzák fel.
Az események súlyos lelki válságot okoztak Józsinak. Azonosságtudata megingott, nehezen tudott választani a származási kötelék és az emberi társadalomban kivívott pozíciója között, végül is az utóbbit ítélte döntőnek – természete szerint nem szívesen jött el a biztonságos, védelmező fal mellől.
Egy váratlan esemény azonban arra késztette, hogy gondolja át korábbi elhatározását. Levelet kapott Feketetelekről, az elitképző megmaradt malacai azt kérték, hogy ő tartson beszédet Richárd ravatala mellett. A szereplés súlyát növelte, hogy a harci malaccal együtt a lázongások további három áldozatát is örök nyugalomba helyezték.

Józsi megpróbálta felmérni a várható következményeket. Nem lehettek kétségei, hogy hivatali felettesei rossz néven veszik majd, ha elvállalja ezt a feladatot, még az elbocsájtással is számolnia kell. Hosszú töprengés után mégis úgy döntött, hogy elfogadja a felkérést. Döntő súllyal esett latba, hogy munkahelyén, a minisztériumban mindenütt a felbomlás jeleit tapasztalta. Korábban a miniszter úgy szokta jelezni az érkezését, hogy beköpött a portásfülke ablakán, most egyik reggel általános megdöbbenésre köszönt a portásnak, sőt, az unokái állapota iránt érdeklődött. A hasonló esetek az apró jelekből is következtetéseket levonó Józsiban a rendszer megingását, sőt, közeli összeomlását vetítették előre.
Meg kellett gondolnia, hogy találhatja meg a helyét a következő államrezsimben. Tisztában volt vele, hogy az új hatalom eltávolítja a szocialista rendszer vezetői gárdáját az irányító posztokról, legfeljebb néhány osztályvezető-helyettes maradhat a helyén. Az idézet-gyűjteménye úgy jellemezte a várható változásokat, hogy mindenki eldobhatja a befolyásos ismerősök hívószámát feltüntető házi telefonkönyvét.

Józsi felmérte, hogy egyetlen esély kínálkozik önmaga átmentésére: az elsők között kell csatlakoznia a hatalom új várományosaihoz – a korán érkezőknél nem szokták ellenőrizni szándékuk őszinteségét. Így célszerű lépésnek ítélte, hogy elvállalja a gyászünnepségen fellépést.
Részt vett a helyszín kialakításában is. A Régi Sertésvásár teret körben makkos zászlóval övezték, középen egy alkalmi emelvényen a négy áldozat koporsóját helyezték el, mellettük egy hatalmas méretű üres kondért.
Az ünnepséget heves összeszólalkozások előzték meg. A díszőrségre pályázók között feltűnt néhány funkcionárius is, akikről mindenki tudta, hogy személyes felelősség terheli őket a zendülések leveréséért, a rendezők valamennyiüket eltávolították a térről.
Józsit hatalmas taps köszöntötte, mikor a mikrofonhoz lépett. Beszéde elején cáfolta az a hivatalosnak számító értékelést, mely szerint az események terrorcselekménynek számítanak, majd egy pillanatnyi hatásszünet után kijelentette, hogy valójában népi felkelésnek minősülnek, mely a kommunista hatalom ellen irányult.

Bár ezt az értékelés szűkebb körű rendezvényeken már mások is kimondták, Józsi volt az első, aki egy többszázezres tömeg előtt megfogalmazta. Egy pillanatig meg is rémült a saját bátorságától, attól tartott, hogy az ünnepséget biztosító rendőrök letartóztatják, de épp ők fogadták a legnagyobb lelkesedéssel a szavait, előléptetésben reménykedtek. A sikertől Józsi bátorságra kapott, emelt hangon és magabiztosan folytatta a beszédét. Egyenként méltatta a felravatalozott áldozatok emlékét, majd az üres kondérra mutatott:
– Ebben a kondérban pedig egész fajtánk jövője fekszik, melyet a részvétlen kommunista rendszer tett tönkre örökös zabálásával…
A szónoklat közben a hallgatóság valóságos eksztázisban tombolt, rögtönzött táblák és molinók emelkedtek a magasba: “Éljen Józsi!” felirattal. Csak nehezen tudta elhagyni az emelvényt. A háttérben felállított jurta sátorba sietett, de a háttérben feltartóztatták. Egy fiatal vörös hajú férfi fogadta, külsejében leginkább az lepte meg Józsit, hogy nemcsak kétoldalt, hanem a tarkóján is nőtt egy füle. A férfi észrevette a csodálkozását és nevetve megjegyezte:

– Engem az isten is politikusnak teremtett, mert azt is tudom követni, amit a hátam mögött mondanak – kezet nyújtott -, egyébként Felcsúti Győző vagyok, gratulálok a beszédéhez és hívom Önt a sorainkba. Köztünk van a helye.
Józsi értetlenül kérdezte:
– Megbocsásson, de miért használ többesszámot? Kiknek a nevében beszél?
Felcsúti tájékoztatta, hogy bár formailag még mindig a kommunista rendszer regnál, de már sorra alakulnak meg az ellenzéki pártok és egyre hatékonyabban működnek. Ő az Ifjú Magyarok Szövetségét irányítja elnökként.
– Számítunk nemcsak a fiatalokra, hanem minden korosztály valóban demokratikus elkötelezettségű és hazafias egyéniségeire. Ami a politikai irányultságunkat illeti: “se nem jobb, se nem bal! Keresztény és magyar!”
Józsi haladékot kért a válaszra, sejtette, hogy a mai szereplése nyomán számos politikai ajánlatot kap majd és előzetes tájékoztatás nélkül nem akarta elkötelezni magát.
Másnap reggel abban a tudatban ment be a hivatalába, hogy az íróasztalán már ott fekszik az elbocsájtását bejelentő levél, erre vallott az is, hogy a miniszter berendelte magához. A tárca első embere azonban felmondás helyett gratulált neki a szerepléséhez és rendkívüli prémiumban részesítette. Váratlanul tegezésre váltott:
– Kedves Józsi, kérek tőled valamit.
– Parancsolj!
– Említsd meg valamelyik fellépésedben, hogy én belülről bomlasztottam az állampártot. Olyan akciókat hajtottam végre, melyekre csak kevesen merészkedtek. Például a Déli pályaudvaron az útbaigazítást kérő szovjet katonát szándékosan rossz irányba menő vonatra ültettem fel. Ez volt az igazi felültetés!
Ezután Józsi minden gátlás nélkül folytatta tájékozódását a változó politikai életben. Felkereste többek között a “Dögölj meg apám, dögölj meg első tanítóm Pártot” – a szervezet nevét az egykori kommunista kultuszminiszter egyik verséből vette. A tagjai főleg a szocializmus idején magas állásokat betöltő szülők gyermekei közül kerültek ki, akik csalódtak felmenőik eszméiben és ellenük fordultak. Ellátogatott a “Magyarság-teljesítményt Vizsgáló Párt”-hoz is, ide csak azokat vették fel, akik a vereckei polgármestertől írásos igazolást hoztak arról, hogy ősei még Árpáddal az ottani hágón jöttek be az országba. Megfelelő feltételekkel rendelkező személyek hiányában kompromisszumokra kényszerültek, jelenleg mindössze két taggal rendelkeztek: egy szlovák származású íróval,Krivokapics Vérbulcsúval és egy sváb szobrásszal, Baumholczer Nimróddal.


Józsi rendszert vált II (Pápai Gábor grafikája)

VI.

Mivel a tájékozódás nem járt eredménnyel, Józsi azt találta a legjobbnak, ha visszatér első ajánlattevőjéhez, a Fiatal Magyarok Szövetségéhez. A párt közben beiktatta nevébe a “Polgári” jelzőt is, így a kezdőbetűk rövidítése “PIMASz”-ra változott.
Felcsúti kitüntető szívélyességgel fogadta, pálinkát tett az asztalra. Józsi csak egy kortyot ivott belőle, de a lélegzete így is elakadt tőle. Az elnök nevetve veregette hátba:
– Ezt ugye nem bírod megköszönni. Derékszög pálinka.
– Hogy hogy?
– Kilencven fokos. Én magam főztem, egy kis cecei mérges paprikát is raktam bele, az adja meg az igazi zamatát. Egyelőre tilos a házi főzés, de ha hatalomra kerülünk, minden derék magyar gazdának engedélyezzük majd. Egyél rá egy kis kolbászt, azt is magam töltöttem Gyulán. De térjünk a tárgyra: milyen szerepet kívánsz vállalni a párt munkájában?
– Nézd Győző: a történelem sok állatfajtát kiemelt, a kapitóliumi ludakat, azt a lovat, amelyet Caligula konzullá nevezett ki, de a sertésekről sehol nem tesz említést. Nekem feltett szándékom, hogy méltó helyére emeljem a fajtám becsületét.
– Pontosan hogy képzeled?
– Meg kell adni nekik az összes állampolgári jogot, utazási kedvezményeket, ki kell építeni számukra a szociális étkeztetés országos hálózatát, hogy ne szoruljanak moslékra.
– Lacikonyhákat?
– Ha nem veszed szerénytelenségnek, én inkább Józsikonyhának nevezném őket. Végül, ami a legfontosabb: lehetővé kell tenni a számukra, hogy részt vehessenek az országgyűlési választásokon, mint választó és választható alanyok.
Felcsúti meglepődve nézett Józsira:
– Elmagyaráznád ezt bővebben?
– Gondold meg Győző: ebben az országban legalább ötmillió sertés van, nem is számítva a Trianonban elszakított területeken élőket. Légy meggyőződve, ha megkapnák ezeket a jogokat, az ugyanannyi szavazatot jelentene pártunk, a PIMASz számára, a 2000-es évek végéig bebetonozhatnánk magunkat a hatalomba. Persze felmerülne néhány technikai változtatás szükségessége, például le kellene szállítani a választásokon résztvevők alsó korhatárát, mert kevés sertés éri meg a 18. életévét. Én a magam részéről két évet javasolok, egy sertés akkor már érett korba lép.
– De hát az egyenlőség jegyében ezt a kedvezményt az emberekre is ki kellene terjeszteni. Hogy nézne ki, ha a nagycsoportos óvodások testületileg vonulnának a biliztetésről a szavazóhelységbe? Mégse lehet ilyen egyenlőségjelet kitenni!
– Márpedig biológiailag is indokolt. Az újszülött malacok fenekén éppen olyan piros foltok vannak, mint a japán és a magyar gyerekekén.
Kopogtak, egy negyven év körüli, fekete hajú, “tüsi” frizurát viselő nő lépett be az irodába:
– Hoztam egy kis házi süteményt! – mutatott a tányéron lévő néhány sajtos stanglira.
Látva, hogy az elnök épp vendéget fogad, vissza akart fordulni, de Felcsúti marasztalta:
– Józsikám, hadd mutassam be neked Benga Kingát, ő egyelőre a kifli-vonalunkon dolgozik, ingyen próbavásárlásokat végez.
– Ez mit jelent?
– A boltban megeszik egy kiflit és megpróbál fizetés nélkül távozni, de távlatilag nagy terveink vannak vele, ő lesz az egyik szenátorunk, ha bejutunk a Parlamentbe.
Józsi a dr. Barta Edittel való románca óta csak ritkán fordult meg női társaságban, most elfogódottan, izzadt tenyérrel nyújtott kezet.
– Örvendek, remélem, máskor is lesz alkalmunk találkozni.
– Én is remélem, hallgattam azt a csodálatos gyászbeszédét, kijöttek a szememből a könnyek.
Óhajtásuk hamarosan valóra vált. A párt Józsit hazai környezetben, Feketeteleken indította el jelöltként és a bemutatkozó nagygyűlésre Kingát adták mellé kísérőnek. Józsi vezetett, mielőtt beültek volna a kocsiba, megkérdezte:
– Iszunk egy konyakot?
– De hát maga vezet, nem zavarja az elkohol?
Józsi most is elsütötte régi poénját:
– Reggel konyak, délben konyak, ettől leszünk mozgékonyak!
Kinga szeme felcsillant:
– Igen így beszél egy valódi férfi! Aki nem kívánja az italt, az a szerelemben sem igazi.
– Fiatal nő létére hol szerzett ilyen keserű tapasztalatokat?
– Ó, én egész életemben kerestem a boldogságot.
– És megtalálta, kedves Kinga?
– Nem, mind a négy férjem öngyilkos lett, de egy jósnő azt ígérte, hogy idén egy új kapcsolatban megtalálom az igazit. Ki tudja, talán már itt is jár a közelemben.
Józsi zavarában mélyen a volán fölé hajolt, Kinga kacéran megsimogatta a jobb mellső csülkét:
– Maga még el tud pirulni?! Milyen romlatlan! Én már rég vonzódom a fajtájához, az óvodában is szalonna volt a jelem.
Feketetelek határában egy székelykaput állítottak fel a vendég tiszteletére, viszont a szélső házak falára ellenséges jelszavakat festettek. Még az egykori szovjet himnusz egyik sora is felkerült – kiforgatott formában: “az egyik sertés annyi, mint a másik”. Gúnyolódásaikkal Kingát is megtalálták: “Dísznő is lehet disznó!” “A Józsit a Dunába, Kingát pedig utána!”.
– Nagyon sajnálom Kinga, hogy a maga szenzitív lényét ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam.
– Ne vegye a szívére, Józsi! Én már megtanultam: akit látszólag mindenki szeret, azt a valóságban senki sem szereti.
Feketeteleken aznap kilenc újonnan alakult párt tartott rendezvényt. A fő események azonban a Polgári Ifjú Magyarok Szövetségének nagygyűlése számított. A helység főterén hatalmas tömeg gyűlt össze, néhány helybeli gazda szolidaritása jeléül a sertéseit is kihajtotta a helyszínre.
A megnyitót a helyi vegetariánus szövetség elnöke tartotta, a megtiszteltetést azzal érdemelte ki, hogy már évek óta nem fogyasztott disznóhúst. Utána Józsi lépett a mikrofonhoz, a szokásos lendülettel és a már bevált szöveggel kezdte a beszédet:
– Sőt, hölgyeim és uraim, vagyis még inkább!
Elsősorban azt fejtegette, hogy pártja biztosra vehető győzelmét követően milyen jövő vár Feketetelekre. Beszámolt a “kettős főváros tervről”, mely szerint Budapest mellett Feketetelek is elnyeri ezt a rangot, a faluvégi régi pásztorkunyhót pompás parlamenti épületté alakítanák át. A helyi tanácselnök jogok tekintetében azonos szinten állna a köztársasági elnökkel, használhatná a “nemzet golyóstolla” kitüntető címet is.
Józsi ezután rátért az embereket személyükben érintő változtatási elképzelésekre. A fizetett pihenőnapok száma a jelenlegi kettőről fokozatosan ötre emelkedett, ezzel a világon elsőként bevezetnék a negatív munkahetet. Minden bejelentkezett lakos ingyenes sörfogyasztásra jogosító igazolványt kapna és ugyancsak térítés nélkül fogyaszthatna a majdan felépítendő galambsütödében. Cinkos kacsintással azt is megemlítette, hogy távlatilag engedélyeznék a többnejűséget és a nők is egyszerre több férfival élhetnének házasságban.
– És mit szólna ehhez a pápa? – vetette közbe a helyi katolikus tisztelendő.
– Ha a pápa tiltakozni merne, a feketeteleki tanácselnöknek jogában állna leváltani, mert felfogásunk szerint ő pápább a pápánál. Térdre csuhások! . tette hozzá hangos derültséget keltve.
A nagygyűlésnek éjfél után is csak az özönszerűen lezúduló eső vetett véget. A rossz időjárásban Józsi nem akart nekivágni a haza vezető útnak:
– csak magát féltem, Kinga. Értem nem kár, kinek hiányoznék?
– Én ismerek valakit, akinek nagyon is hiányozna.
Egy helyi panzióban találtak szállást. tulajdonos felkelt, a vendégek tiszteletére egy üveg konyakot tett az asztalra:
– A ház ajándéka! – mondta, és elvonult, a pár magára maradt.
– Hogy tetszett a beszédem, Kinga?
– Nagyon nívósnak találtam, csak iciri-piciri hiányérzet maradt bennem, szerintem túlságosan keveset ígért az embereknek. Oda hallatszott a hangosítás a többi párt rendezvényeiről, ők sokkal bátrabban fogalmaztak. Az egyik helyen azzal kecsegtették az amputáltakat, hogy ha rájuk szavaznak, kinő majd a lábuk.
– De hát ez lehetetlenség!
– Az ígéretek nem arra valók, hogy meg is tartsuk őket.
Kinga koccintásra emelte a poharát:
– Mije van a fának? Levele. Le vele.
Józsinak jókedve támadt az italtól, énekelni kezdett:
– “Egy Jóska volt a faluban
– Azt is részeg csavargónak hívták….”-
– Milyenférfias tenorja van, Józsi. Nem gondolt arra, hogy zenei pályára lépjen?
– Ugyan már, annyi tehetség kallódik el a világban.
A pár botladozva-dülöngélve ment fel a lépcsőn.
– Csak az egyik szoba kulcsát hozta fel Kinga!
– Gondolod, hogy szükségünk lesz a másikra? – kérdezte a nő kacéran.
Az ágyban összeölelkeztek, Józsi magévá tette a nőt, aki mély hangon suttogta:
– Kan vagy, kan vagy!
– Te pedig emse! – felelte volna Józsi, de attól tartott, hogy megsérti vele a partnerét. Különben is, önbizalomhiánnyal küszködött, az összes szeretkezési pozíció közül csak a legegyszerűbbet, a hátulról való meghágást ismerte. Ezt próbálta ismételgetni, de Kinga hamarosan megelégelte az egyhangú figurát:
– Ez a híres disznólkodás?! Ha csak ennyit tudsz, visszamegyek a másik szobakulcsért.
Felkelt, de a részegség leverte a lábáról, végigzuhant a szőnyegen és elaludt. Józsi magára húzta a takarót, megvetően nézte Kingát, eltöprengett, hogy hol és milyen indokkal jelenthetné fel.


Józsi rendszert vált II (Pápai Gábor grafikája)

VII.

A következő országgyűlési választás fényes sikert hozott a Polgári Ifjak Magyar Szövetsége számára: három képviselőt is sikerült bejuttatnia a Parlamentbe. Mindhárom különféle hivatalos pozíciót szerzett: Józsit az Állatvédelmi Albizottságba jelölték, Felcsútit a stadionépítés felelősévé, míg Banga Kingát a rágalmazási ügyek szakértőjeként kooptálták.
A feketeteleki konfliktus után Józsi nem találkozott Kingával, csak az ülésszak megnyitóján futottak össze. Emlékezve a rosszul sikerült éjszakára, most is szó nélkül el akart haladni mellette, de a nő megállította:
– Józsi, nekünk beszélni kell egymással!
– Miről? Konzekvencionális ember vagyok, ami szép volt, azt megköszönöm, ami rossz, azt igyekszem elfelejteni. Bennem már kialudt a tűz.
– És a szerelmünk, Józsi? Az nem érdemel meg két szót?! Kint a Kossuth téren van egy presszó, találkozzunk ott az ülés után.
És Kinga időt sem hagyva a válaszra besietett a terembe. A Polgári Ifjak Magyar Szövetsége frakciójának három tagja egymás mellett ült, Józsi örült, hogy a középső helyre Felcsúti került, elválasztva őt a nőtől.
Hamarosan megkezdődött a plenáris ülés, középpontjában az a kérdés állt, hogy a volt állampárt vezetőit, a nyakuknál vagy a lábuknál fogva akasszák fel. A csekély létszámú szocialista képviselőcsoport összehajolt és a vezetőjét hallgatta, az ő suttogva elmondott szavai nem szűrődtek ki, csak az ajkai mozgása látszott. Józsi fejében megfordult az ötlet, hogy egy süketnéma tolmácsot kellene alkalmazni, aki szájról is tud olvasni, ő lefordíthatná a szocialista vezető szavait.
A vita egyre inkább eldurvult, a “Magyarság-teljesítményt Vizsgáló Párt” vezérszónoka azt fejtegette, hogy a szovjet csapatoknak azonnal el kell hagyni az országot és minden egyes katonájuk legyen köteles egy cigányt is kivinni a hátán.
Józsi is szót kapott, képviselői indítványban azt javasolta, hogy a sertéseknek biztosítsanak kamatmentes kölcsönt kukoricaföldek vásárlására. A beterjesztésre senki sem reagált, csak a jobboldali padsorokból kiabált be valaki:
– Józsi, a kurva anyád!
Józsi meglepődve kapta fel a fejét, el sem tudta képzelni, hogy kerülhetett az Országházba ez a sértegető szöveg. Aztán felismerte a hang gazdáját: a Feketetelekkel szomszédos körzet, Csupcsák-Vadamos küldöttje volt. Letörten ült vissza a helyére, legszívesebben elhagyta volna az üléstermet.
Kingára gondolt, szívében megenyhült az ellenszenv iránta, úgy döntött, hogy az ülés után mégis lemegy az eszpresszóba. A nő az egyik sarokban várt rá, előtte az asztalon üres konyakos poharak sorakoztak.
– Ülj le Józsi, valami fontosat szeretnék bejelenteni neked. Nagyon fontosat.
– Miről van szó?
– Most jöttem az orvostól, áldott állapotban vagyok.
– Gratulálok, és ki a boldog apa?
Kingából keserű zokogás tört ki:
– Hát el tudtad felejteni a mi csodálatos első éjszakánkat, azt az egymásra találást, azt a testi-lelki harmóniát? – legyintett -, mindegy, ha te meg is tagadod a gyerekünket, én nem fogok bíróságra menni, felnevelem egyedül.
Józsi elbizonytalanodott ettől a szenvedélyes kifakadástól:
– Hányadik hónapban vagy? Nem lehet elvetetni?
– Megölni egy kis lelket? Az utcán utánam köpnének az emberek! Ha így fogod fel, menj és felejts el örökre.
Józsi ülve maradt és próbálta átgondolni a helyzetet. Biztosra vehette, hogy ha elhagyja a terhes Kingát, annak híre megy nemcsak a pártban, de az egész politikai életben és meginog nehezen kivívott reputációja. Az önkéntelenül feltörő első tiltakozás után lassan lecsillapodott, egyre több érvet talált amellett, hogy sorsát összekapcsolja Kingáéval:
– Érett férfikorban vagyok, ideje családot alapítani és nem számíthatok nála különb élettársra – filozofált magában -, eszmeileg azonos felfogást vallunk és a házasság alappillére: a közös anyagi érdekek, a közös ágy egyaránt elérhetőnek látszik mellette, és most a harmadik tényező: a közös gyerek is megvalósult.
Józsi mellső csülke elindult Kinga keze felé.

*

Az esküvőt a Polgári Ifjak Magyar Szövetsége rendezte meg, a házasságkötő jurtát a párt citrom színű zászlóival borították el. Kinga, jelezve, hogy minden tekintetben vállalja a férjét, disznóparéjból köttetett magának menyasszonyi csokrot. Ez már az ötödik házassága volt, aláírás helyett egy nevét feltüntető bélyegzőt nyomott be az anyakönyvbe.
A vőlegény piros-fehér-zöld színekben pompázó bocskai öltönyt viselt. Igyekezett felnőni az ünnepi alkalomhoz, az esküvő előtt néhány hetes tánctanfolyamon vett részt, hogy ne valljon szégyent, külön gyakorolta a pávatáncot.
A köszöntő beszédek után a gratulációk és az ajándékozás következett, a többség háztartási keményítőt hozott. Felcsúti kivárta, amíg a köszöntők elvonulnak és félrevonta Józsit:
– A párt vezetése is szeretne egy szerény ajándékkal hozzájárulni közös életetek indulásához – egy papírt vett elő a zsebéből -, delegáltunk egy sajtóvállalkozás felügyelő bizottságába. Régi barátunk, Suhajda Feri a tulajdonos, nem lesznek anyagi gondjaid.
Józsi emlékezett a névre, még a szocialista időkben Suhajda a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkáraként dolgozott. A rendszer szélsőséges hívének számított, a terjengő pletykák szerint még a tejbegrízt is vörös paprikával ette, romló fogaira pedig korona helyett csillagot rakatott. Átállt a rendszerváltókhoz, jelenleg a nagy tömegtüntetések szervezésén dolgozik. Józsi félénken jegyezte meg:
– Biztos, hogy kijövünk egymással, csak egy kis baj van: én nem értek a sajtómunkához. Nem mondom: valaha írtam egy pár cikket, de hát ez nem sokat jelent.
– A sajtóhoz mindenki ért! Az alapszabály egyszerű: az újságokat hülyék olvassák, a gondolkodást akarják megspórolni vele. Bárkiről írhatsz bármit – kivéve a katolikus egyházat és a Fradit -, elfogadják majd.
– Rágalmazni is lehet?
– Miért ne lehetne? Ha megbuksz vele, jönnek az ügyvédeink, eligazítják, és jójcakát.
Józsi nem minden bizonytalankodás nélkül fogadta Felcsúti tájékoztatóját, de nem utasíthatta vissza a felkínált állást, szüksége volt a vele járó jövedelemre.
Az új pár az esküvő után Kinga lakásában kezdte el közös életét. Józsi egy átlagos bérleményre számított valamilyen panel házban, meglepetésére egy elegáns villa előtt állt meg velük az autó.
– Hogy jutottál hozzá ehhez a luxus lakáshoz?
– Az egyetemi ösztöndíjamból spóroltam össze. Ja: és hirdetőcédulákat is osztogattam órabérben. De inkább pihenjünk le, hosszú volt ez a nap.
Józsiban feltámadt a féltékenység felesége múltja iránt:
– Hányadik leszek én ebben az ágyban?
– Ez nem volt kedves tőled, ez az ágy még sohasem látott szexet, tisztán megőriztem az igaz szerelem számára – mondta, és átölelte Józsi vállát.
Éjszakájukat csak egy kisebb baleset zavarta meg: az ágy hamarosan szétesett alattuk. Józsi szemügyre vette a fekhelyet, csodálkozva látta, hogy minden eresztékében meglazult már.
– Meglehetősen nyugtalanul szoktam aludni, gyakran dobálom magamat – jegyezte meg Kinga magyarázólag.

VIII.

A Parlamentben beindult a politikai nagyüzem, Felcsúti átfogó taktikai manőverekbe kezdett. Meghirdette a jelszót: “egy a tábor, egy a zászló”, ezzel számos képviselőt magához tudott csábítani. Jó úton volt afelé, hogy pártja az első helyre lépjen előre az Országgyűlés erősorrendjében.
Józsi is mind aktívabb tevékenységet fejtett ki. “Sőt!” címmel külön rovatot kapott a párt lapjában, naponta jelentek meg leleplező cikkei a szocialista politikusokról. Egy alkalommal megszerezte a frakció elnökének Patyolat számláját, mely tizenegy ing és ugyanannyi alsónadrág mosását tüntette fel.
– El lehet képzelni – írta -, hogy ez a rengeteg fehérnemű milyen mérhetetlen vagyont takar.
Később kiderült, hogy a szocialista párt alkalmi futball csapatának a szereléséről van szó, de ez a tény nem ingatta meg Józsit:
– Legyen szabad megjegyeznem: mégsem lehet véletlen, hogy tisztelt politikai ellenfelünkről ilyen hírek terjengenek.
A cikkírás lekötötte idejét, mind kevesebbet járt le képviselői körzetébe, Feketetelekre. Ezek a ritka látogatások is nyugtalanságot keltettek Józsiban. Azt kellett tapasztalnia, hogy elmaradnak a beígért fejlesztések, az úthálózat általános renoválása helyett csak a Rongyos csárdától a polgármester házáig vezető szakaszt aszfaltozták le. A többi útvonalon úgy oldották meg a kátyúzást, hogy a kilopott gödrökbe virágbokrokat és facsemetéket ültettek.
Ezen kívül csak néhány provizórikus jellegű átalakításra került sor. A helység bejáratánál kitett “határőr község” táblán a “határőr”-jelzőt fedték le “európai” felirattal. Összevonták a könyvtárat és a nyugdíjasok nappali pihenőjét, az olvasójegy felmutatása kétórás ott alvásra jogosított. Ami Józsi szívügyét, a sertések helyzetét illeti, ezek is nehéz körülmények között éltek, pénzhez alig jutottak, a családi pótlékot is takarmányban fizették ki nekik.
Józsi szomorú tapasztalatairól beszámolt Felcsútinak, az elnök fölényes hangot hárította el a panaszait:
– Annak idején a kommunisták azt mondták, le vagy maradva egy brosúrával! – most te is így jártál. Ma már nem érvényes a régi “Panem et circenses”, vagyis kenyeret és cirkuszt kelladni az embereknek, kenyeret nem tudunk, egyedül a cirkusz maradt.
– Dehát az emberek látják, hogy néhányan egyre gazdagabbak lesznek, a volt téesz elnök megvette a falu fél határát és a másik felére is alkuszik.
– Így helyes, minél erősebb középosztályt kell kialakítanunk, az majd felvirágoztatja az egész országot. A verebeken is úgy tudunk segíteni a leghatásosabban, ha a lovaknak több zabot adunk.
– Ez mind szép, de azt mondd meg, hogy konkrétan mit csináljak?
– Áll még a főtéren a szovjet hősi emlékmű?
– Igen.
– Bontasd le és tegyél a helyébe turulmadarat vagy országzászlót.
Józsi tovább tamáskodott:
– De ez nem oldja meg a gondjainkat!
– Rendezz ünnepségeket, felvonulásokat minél gyakrabban és magyarázd meg nekik, hogy mennyivel jobban élnek, mint régen.
Felcsúti kezdte elveszíteni a türelmét.
– Megint csak gondolj a kommunistákra. Ők azt mondták: nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani, nos, túlragozták az ügyet. Semmi szükség nincs arra, hogy becsületesek legyünk, teljesen elég, ha annak látszunk. Ne edd magad ilyen marhaságokon, Józsikám, inkább menj haza és udvarolj a feleségednek.

*

Egyik este Józsi üres lakásba tért vissza Feketetelekről, csak a konyaasztalon talált egy értesítést: Kinga mindenórás és a mentők levitték a szülészetre. Józsi lerohant és a virágüzletben egy hatalmas csokrot köttetett, aztán besietett a kórházba.
Aznap este talán valamilyen meteorológiai front vonult végig a fővároson, számtalan szülésre került sor, a folyosó megtelt várakozó hozzátartozókkal. Józsi megkeresett egy nővért és érdeklődött nála.
– Nehéz szülés volt kispapa – mondta az ápolónő -, a kismama úgy kiabált, hogy alig tudtam aludni valamit.
– De egészségesek?
– Mint a makk! – közben Józsi lábára sandított és megbánta a hasonlatot. – A baba bent van az anyjánál.
Kinga üdvözült arccal nyújtotta a csecsemőt felé:
– Fiú! Nézd, teljesen rád hasonlít. Főleg a bal kéz mutatóujja.
Józsi megkövülten bámulta a gyereket: vörös hajával, nyomott orrnyergével letagadhatatlanul Felcsútira emlékeztetett, a hasonlóságot teljessé tette, hogy a kis tarkóján egy harmadik fül kezdeménye látszott.
– Ez a gyerek nem tőlem van, hanem a főnöködtől. Megcsaltál, többé látni se akarlak.
Feldúltan hagyta el a szobát, kiérve a folyosóra, a virágcsokrot a kőpadlóhoz akarta vágni, de aztán meggondolta magát. Eszébe jutott, hogy visszamegy a virágboltba, hátha némi levonással is, de visszaveszik a csokrot. Mikor elutasították a kérését, bosszúsan legyintett:
– Ma ilyen napom van! Előbb a gyerek, most pedig ez a felesleges kiadás.
Háborogva indult el Kinga lakása felé, melyet többé nem tekintett otthonának. Hazaérve elővette félretett képviselői szálláspénzét és egy ügynökségtől kétszobás bérleményt vett ki.
Felcsúti már az új lakhelyén kereste fel, Józsi nem kínálta hellyel, de ő nem zavartatta magát, leült és rágyújtott:
– Nézd, ami történt, megtörtént, egy pillanatra megszédültünk, nagyon sajnálom az ügyet. Ne keresd a bűnöst, Kinga is, én is felelősek vagyunk. Természetesen kárpótollak, a gyereket kineveztetem igazgatónak a BKV-hoz.
– Egy újszülöttet?
– Annyit biztos tud, mint a jelenlegi vezető. A fizetését majd te veheted fel.
– Persze azért, hogy ki tudjam fizetni a gyerektartást.
Felcsúti összevonta a szemöldökét:
– Ezek szerint el akarsz válni?! Nem ajánlom.
Józsi magázásra váltott:
– A sorsom úgy hoztam hogy sok rágalmazásban voltam kénytelen belemenni, de most hiába próbálkozik.
– Mihez akar kezdeni?
– Holnap elmegyek a szocialista párt lapjához, a “Rózsaszín lobogó”-hoz és elmesélem nekik, hogy milyen erkölcsök uralkodnak a maga pártjában. Meg vagyok győződve, hogy érdekli majd őket. Összeszedheti a párt szolgálati kocsijainak a slusszkulcsát és leadhatja a portán.
– Rendben van, de nekem is lesz majd valami mesélnivalóm. Azt ajánlom, hogy gondolkozzék, mielőtt bármit is lépne.
Felcsúti kilépett az ajtón, Józsi nézett utána és hosszan eltöprengett: mi rejlik az elnök fenyegetései mögött, de semmi reális veszélyt nem látott. Úgy érezte, lelke tisztaságát mindvégig megőrizte. Ami a magánéletét illeti: ha apasági perre kerülne sor, biztos, hogy az ő javára dőlne el. A politikában elfoglalt pozíciójáért sem kellett aggódnia, mivelnem országos listáról, hanem egyéni körzetben elért győzelmekkel került be a Parlamentbe, még az átlagos képviselőknél is védettebbnek számított:
– Ha minden kötél szakad, még mindig alakíthatok egy egyfős képviselőcsoportot – zárta le vívódását.
Úgy vélte, különösebb kockázat nélkül megírhatja a leleplező cikket. Mikor elkészült, bevitte a szocialista “Rózsaszín Lobogó” szerkesztőségébe, meglepetésére fanyalogva, sőt, elutasítóan fogadták. Józsi kifakadt:
– De hát maguknak érdekükben állna leleplezni az ellenséges párt visszaéléseit! Mindig hallgatnak, amikor muszáj volna megszólalniuk.
– A szociáldemokrata eszmeiségtől idegenek a lejárató módszerek!
– De hát mi a fene a szociáldemokrata eszmeiség? Szerintem az utolsó szociáldemokrata Payer Károly volt.
– Én ösztönösen érzem a teória lényegét – mondta a szerkesztő -, de szeretnék makroszinten is pontos definícióval szolgálni, ezért felhívom a pártelnökséget.
A szerkesztő tárcsázott, majd bólogatva hallgatta a vonal túlsó végéről érkező hosszas magyarázatot:
– Úgy van, ahogy gondoltam: a szociáldemokrata eszmeiség antiszocialista antirasszista, antifasiszta, antikommunista…
– Szóval Anti a beceneve? De mi az, amit pozitívan állít és harcol is érte?
– Várjon, újra felhívom az elnökséget. Mi az, amit pozitívan állítunk és hajlandók vagyunk harcolni is érte?! – Kérdésére ott sem tudtak válaszolni.
– A cikk egyébként remek, de sajnos, nem tudjuk felvállalni. Viszont van egy ötletem: úgy hallottam, Ön komoly természettudományos képzettséggel rendelkezik, nem írna egy tanulmányt az északi sarki jégtáblák aggasztóan gyors olvadásáról?
Józsi fogta a kéziratot és megpróbálta más lapnál elhelyezni, de mindenütt visszautasították, kimondva-kimondatlanul, de féltek Felcsúti bosszújától. Végül a régi szakmai közlöny, az öntudatos “Sok lúd sem győz disznót” vállalta fel a megjelentetést.

*

A Felcsúti részéről feltételezett válaszcsapás hamarosan megérkezett. Egy kormánypárti napilap elsőoldalas cikket közölt “Doktor úr, a maga képe sosem ég?” címmel, melyben egy állattenyésztési tudományos kutató Józsi doktori disszertációját támadta meg, plagizálással vádolva meg a szerzőt. Oldalról oldalra összevetette a művet a bolgár Iván Ivánov könyvével, bebizonyította, Józsi úgy koppintott le belőle néhány száz oldalt, hogy csak néhány írásjelent változtatott rajta.
A bíráló támadásainak sorozata ezzel sem ért. véget. Előkereste azoknak az intézményeknek és szervezeteknek a naplóit, melyekbe Józsi látogatásai során bejegyzéseket tett. összegyűjtötte a bennük fellelhető helyesírási hibákat, külön kiemelte, hogy a Vígszínházat X-szel írta, a “volt”-ot pedig két t-vel, mivel múlt idő.
Az ügy mind szélesebb hullámokat vetett, a postás tucat számra hozta Józsinak a helyesírási tankönyveket – sokan egy szorzótáblát is mellékeltek hozzá. A Parlamentben merő gúnyból felkérték, hogy ellenőrizze a jegyzőkönyvkészítők munkáját.
Egy idő után Józsi nem kerülhette el, hogy válaszoljon a támadásokra. Most örült igazán, hogy még a kezdet kezdetén gondoskodott olyan bizonyítékokról, melyek az ő szerzőségét támasztják alá. Többek között bemutatta azt a táviratot, melyet Ivánov halál után küldött a családjának, az ígérve benne, hogy kettőzött erővel igyekszik majd folytatni a közös munkát. A bolgár kutató nem utasította vissza ezt a kapcsolatot, tudományos szempontból irreleváns az a tény, hogy akkor már hetek óta halott volt. Visszafogottan bár, de azt éreztette, hogy ha egyáltalán felmerülhet a plagizálás vádja, az csak Ivánovra vonatkozhat.
Józsi hiába tiltakozott, Felcsúti elérte, hogy az egyetemek rektori tanácsa vizsgálatot indítson ellene. A tanács megalapozottnak találta a felhozott gyanúsítást és megfosztotta Józsit doktori címétől. Döntésüket a Parlament is átvette, leváltotta az Állatvédelmi Bizottságban viselt alelnöki tisztségéből. Kitiltották a büféből és a mentelmi jogát is megvonták, utat engedve az esetleges törvényszéki eljárásnak.
Józsi továbbra is tagadta a személyét érintő vádakat. Bár nem fellebbezhetett a döntés ellen, morális tiltakozása jeléül bejelentette, hogy újrakezdi a tanulmányait és a jelenleginél magasabb tudományos fokozatot, úgynevezett nagydoktorátust szerez majd. Beadta pályázatát az Akadémia elnöki székére.

IX.

Józsi néhány nappal később idézést kapott az Apaságot Megállapító Törvényszéki Intézettől. Összehasonlító vizsgálatra rendelték be Kinga gyermekével. Születése óta most először látta viszont a csecsemőt, úgy találta: még jobban hasonlít Felcsútira, mint a korábbi alkalommal.
Önbizalma azonban megingott, amikor kiderült, hogy az ellenőrzést egy nyugdíjból visszahívott csökkent látású orvos végzi majd el. Józsi panaszt emelt az Intézet igazgatójánál, aki elutasította:
– A Jog istennőjét is vaknak ábrázolják, jogi ügyről lévén szó, ez a fogyatékosság most sem lehet kizáró körülmény.
Az orvos már a kezdet kezdetén számos jelét adta defektusának. Józsit Felcsúti úrnak szólította és megköszönte neki az “ultrás dobozt”. A vizsgálat során is több pontatlanságot követett el: Józsi pulzusát a saját csuklóján mérte le, az egyik fülét kétszer számolta, így megállapította, hogy a háromfülűség közös jellemzője a férfinak és a csecsemőnek. A többi összes testrész közül csak a bal kéz mutatóujját vizsgálta, tökéletes hasonlóságot talált: “Az apaság 99,9-%-os valószínűséggel megállapítható, így az apaság vélelme bizonyított” – írta az orvos az asztallapra a jegyzőkönyv mellett.
Az ügy a törvényszéken folytatódott, az orvos döntését a bíróság jogerőre emeltem a fizetendő gyerektartást Józsi keresetének ötven százalékában határozta meg.
Kifelé tartva Józsi kilátástalannak találta eljövendő sorsát, tudta, hogy csak újabb és újabb megpróbáltatások várnak rá, felsóhajtott:
– Istenem! Túl tisztességes voltam ehhez a világhoz!
A kapuban Kinga várta:
– Gyere vissza a te asszonyodhoz!
Belekarolt és a kocsijához vitte, Józsi ellenállás nélkül követte. Hazaérkezve Józsi automatikusan be akart menni a villába, de a nő visszafogta:
– Tudom, milyen érzékeny vagy a zajokra, biztos zavarna a gyerek sírása, ezért építtettem neked egy külön kis bungalót – mutatott egy kis kerti házra, mely alacsony ferde tetejével majd a földig ereszkedett le. – Itt nyugodtan dolgozhatsz, olvashatsz, hallgathatsz zenét. Nézd meg, nagyon fog neked tetszeni.
Bár áthozták néhány személyes tárgyát: a koloniál keretbe foglalt hátvakarót, a zöldmázas Miska kancsót, a szamárfigurába beépített cigarettakínálót, Józsi mégis ridegnek találta új otthonát, úgy érezte, leginkább egy jobbféle ólra emlékeztet. Első benyomása megerősödött, mikor meglátta, hogy asztal és vízcsap helyett etetővályút és önitatót szereltek fel, de tudta, nincs abban a helyzetben, hogy bármi ellen is tiltakozzon. Kinga körbetekintett:
– Ugye milyen édi? – az órájára nézett – ne haragudj, hogy magadra hagylak, de szoptatási idő van. Rád zárom az ajtót, nehogy valaki zavarjon.
Józsi lefeküdt a földre vetett szalmazsákra és eltűnődött. Felfogta, hogy Kinga – valószínűleg Felcsúti sugalmazására – távol akarja őt tartani a nyilvánosságtól, nehogy nyilatkozataival botrányt keltsen. Úgy gondolta, hogy kipiheni az utóbbi időben felhalmozódott idegi terhelést és megpróbál változtatni a sorsán. Körülményei azonban az idő múlásával tovább romlottak. Kinga egyszer egy kéréssel állt elő:
– Ugye nem bánod, ha a húslevest és az aranygaluskát egyszerre teszem be az etetődbe? Így nem kell kétszer elmosogatnom.
A hasonló esetek mind gyakrabban megismétlődtek, végül rendszerré váltak, Józsi megértette, hogy moslékra fogták, jóllehet ő maga terjesztette elő azt a törvényjavaslatot, amely megtiltotta a táplálásnak ezt a módját. Az egész napos unalomban mind több időt töltött a vályú mellett, testsúlya egyre növekedett, már alig tudta vonszolni magát. Néha felkapaszkodott az ablak könyöklőjére é kinézett a kertbe, észrevette, hogy a kerítésre egy táblát akasztottak, de nem tudta elolvasni a ráírt szöveget.
Egy nap egy fiatal pár nyitott be hozzá – Kinga nyitva felejtette az ajtót, bizonytalanul néztek körül a félhomályos szobában:
– Önök hirdettek eladó hízott sertést?
– Mi? Nem tudok róla.
Szemük megszokta a sötétséget, kivették az alsónadrágban heverő Józsi körvonalait:
– Önről volna szó?
– Újra mondom: nem tudok semmi hasonlóról.
A pár bocsánatot kért és elvonult, a felháborodott Józsi alig várta, hogy Kinga bejöjjön hozzá:
– Mit hirdetsz te a kerítésen? Milyen hízott sertést?
– Ugyan már, nem rólunk van szó. A szomszéd kért meg, hogy kitehessen hozzánk egy táblát, mert nála az utcai frontot benőtték a bokrok, nem lehetne látni – sietve feltöltötte az etetővályút és kisietett a szobából, ezúttal gondosan bezárta az ajtót maga mögött.
Józsi nem kívánt enni, visszadőlt a szalmazsákra és eltűnődött. Nem hitt Kinga mentegetőzésében, tudta, hogy a sorsa megpecsételődött. Végiggondolta az életét a sertésfialtatótól a Parlamentig, úgy érezte, ezen a hosszú úton minden energiája elhasználódott, nem maradt benne erő, hogy tiltakozzon és menekülni próbáljon.
Néhány nappal később egy teherautó állt meg a ház előtt, két hajcsár szállt ki belőle. Felterelték Józsit a raktérre, ahol már állt néhány korosabb sertés. Józsi a sarokba húzódott, a padlón talált egy makkot, a szájába vette és elrágta.

Reklámok


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s