Olvastam valamit …
Feladta: 2013, június, 26 Kategória: Uncategorized 2 hozzászólás… ezúttal is az egyik kedvencemtől, Ráth-Végh Istvántól! Hogy miért és ippeg-punkt ezen anekdotáját osztom meg Kedves Olvasóimmal, tehát Köztársaimmal és Barátaimmal, azt próbálják meg kideríteni az elébb említettek! Súlyosan csalódnék bennük, ha nem AZONNAL (cca. 5 secundum “türelmi idő” után) jönnének rá a posztom “talányára”!
Ráth-Végh István:
Az elárverezett világbirodalom
A butaság ranglétrájának mely fokára kell állítani azt a férfiút, aki árverésen megvette a római világbirodalmat és azt hitte, jó vásárt csapott vele?
A párját ritkító eset valóban megtörtént!
Nyolcvanhat napig uralkodott mindössze Pertinax, a becstelen emlékű Commodus utóda. Bölcs, tiszta jellemű férfiú volt. A Commodus alatt keletkezett erkölcsi mocsarat igyekezett lecsapolni; ki akarta irtani a közéletből a rothadást; könnyített az agyonsanyargatott nép adóterhein.
Az ilyesmit a mocsár lakói nem szeretik.
A praetoriánus gárda rádöbbent arra, hogy hatalmát veszély fenyegeti. Néhány mindenre elszánt nagyszájú kiadta a jelszót, hogy a császárral végezni kell. A tisztek gyáván visszavonultak; várták, merre dől el a kocka. Háromszáz gárdista felvonult a császári palota ellen. Az ősz császár fegyvertelenül, csak a császári tekintély fényétől övezetten állt eléjük. Hivatkozott hűségesküjükre. Egy percig úgy látszott, mintha észbe kaptak volna, de egy megvadult idegen zsoldos a császár felé sujtott, arra a többi is rátámadt és Róma egyik legderekabb férfiát halálra kaszabolták.
Nem hiszem, hogy a világtörténetnek lett volna még egy ilyen napja, amelyiken annyi becstelenség sűrűsödött volna össze, mint ezen a március 28-án, időszámításunk 193. esztendejében.
A mozgolódás első hírére Sulpicianus, Róma kormányzója és Pertinax apósa, a praetoriánusok táborába sietett. Tárgyalni kezdett a józanabbakkal, hogyan lehetne a forrongást lecsillapítani. Közben megérkeztek nagy diadalmi zajjal a háromszázak, egyikük lándzsán hordozta a császár levágott fejét. A józanabb elemek jónak látták, hogy egyelőre eltűnjenek a színtérről. Sulpicianus pedig – ahogy mondani szokás – a helyzet magaslatára emelkedett, s még ott a helyszínen, a véres fő látványától egy cseppet sem rettenve vissza, immár veje gyilkosaival kezdett tárgyalni, ki legyen az új imperátor. Elsősorban saját magát javasolta. A gyilkos banda összedugta a fejét. Rövid tanácskozás után meghozták a döntést: azé lesz a trón aki a legtöbbet ad érte. Egyik katona felugrott a sánc tetejére és hangos szóval hírdette ki, hogy a római világbirodalom nyílvános árverésen eladó!
Róma polgárságán a szégyenteljes megalázás fájdalma nyilallott keresztül. De élt akkor egy dúsgazdag szenátor, Didius Julianus nevű. A vén bolondot megrohanták a hírrel tányérnyalói, csatlakozott hozzájuk felesége és leánya, s elébe tárták a páratlan alkalmat, melyet botorság lenne elszalasztani. A hiú vén ember engedett. Lóhalálában sietett ki a táborba, megállott a sánc tövében és bejelentette, hogy árverezni kíván. A gárdisták nagy örömmel üdvözölték az új igénylőt s megkezdődött az árverés. Megbízott katonák vették át az ajánlatokat, s közölték a másik féllel. Egyik a másikra ígért, s verték fel a római birodalom árát. Sulpicianus már ott tartott, hogy minden egyes praetoriánusnak ötezer drachmát, vagyis Gibbon számításai szerint 160 font sterlinget ígért. A másik megijedt, hogy még el találják ütni a kezéről a trónt, s egyszeriben felszöktette ajánlatát 6250 drachmára, azaz körülbelül 200 font sterlingre. Sulpicianus abbahagyta a küzdelmet, a gárdisták kitárták a tábor kapuit, kikiáltották Didius Julianust császárnak, s nyomban letették a közismert értékű hűségesküt.
Egymillió fontra szokták becsülni a vételárat, amelyet Julianusnak ki kellett izzadnia. De ha hitelesnek fogadjuk el a megajánlott 200 fontokat, a végső összeg okvetlenül többre rúgott. Vitellius óta a praetoriánus gárdának 16.000 tagja volt, tehát a vételár meghaladta a hárommillió fontot.
A történet többi része már csak a teljesség kedvéért kívánkozik ide. Septimus Severus, a pannoniai légiók parancsnoka értesült a császárválasztás részleletiről, s ugyancsak a helyzet magaslatára emelkedett: 400 fontnyi összeget ígért fejenként a katonáinak; mégegyszer annyit, amennyiért Didius Julianus a birodalmat megszerezte. A seregében felléngolt a római erkölcs: lelkesülten vállalkozott, hogy felvonul a gárda ellen és a gyalázatos vásárt megsemmisíti. A légiók gyors menetben Róma alatt teremtek, a gárda meghódolt, a szenátus kikiáltotta Septimus Severust császárnak, s további hűségeskük következtek. Julianust betessékelték a palota fürdőszobájába, s ott lefejezték, mint egy közönséges gonosztevőt.
Hatvanhat napig uralkodott.
Nem érte meg a pénzt.
Szóval mi is a párhuzam az Ó-, illetve a Legújabb (Viktoriánus) Kor között? Aki nem érti, azt joggal nevezhetjük “Ostobán Idiótá“-nak, azaz fideszes/jobbikos szavazónak!
… és ezt …
… szendamondja!
szendamondja 
Kedves szendam!
A történet jó, sőt mi több, tanulságos.
Csak nem látom a teljes párhuzamot jelen dicstelen történelmünkkel.
Commodusunk az van, sajnos.
De ki lenne Pertinax? Mert a saját bandájából van rá minimum két jelölt, nekik viszont semmiféle érdekük nem fűződik az “erkölcsi mocsár” lecsapolásához, boldogan eldagonyáznának benne az idők végezetéig.
És ki lenne a “pannóniai légiók parancsnoka”, aki végül rendet tesz?
Ellenzéki szemszögből nézve a dolgot legalább három Pertinaxot látok, akik – a dolgok jelen állása szerint – még arra is képtelenek, hogy eltávolítsák Commodust a hatalomból. Ha ez valahogy mégis sikerülne, a megkezdett “mocsárlecsapolás” nyilván sértené egyes “pretoriánusok” érdekeit.
És még mindig nem látom a “pannóniai légiók parancsnokát”, aki végül rendet tesz
Kedves bonhomme Köztársam!
Szinte tökéletesen vetted észre a Késő-ókor és a Jelen (A Magyar Romlott Birodalom) közötti párhuzamokat, de csak szinte!
Abban tök’ igazad van, hogy “Commodus” nem egyetlen személy, hanem egy Csoport. Ennek csupán megszemélyesítője, “showroom dummy”-ja a Köpcös, igaz: jelentős, közvetlen hatalommal és baromi sokpénzt/vagyont zsebel be ezért.
Ámde, hogy Commodus Birodalma lettünk (2010-től kezdve teljesen nyíltan!), az egy folyamat eredménye. Ebben – gondolom – nincs vita közöttünk!
A Folyamat pediglen nem más, mint a “Pártpénztárnokok-Oligarchák Békés Egymás Mellett Élése” verziójából az “Oligarchák Uralmá”-hoz vezető retrográd evolúció.
Az előbbi “mocsarát” (szerintem) egyetlen személy: Pertinax-Gyurcsány próbálta lecsapolni (ld.: a Pártfinanszírozási Tv. reformálására tett kísérlet, de mégelébben az Őszödi Beszéd!), akit osztán a “Pártpénztárnokok-Oligarchák” praetoriánusai gyilkoltak le (karakterileg).
Ami “Septimus Severus”-t, a Pannon Légiók (a Fidesz ellenzéke) parancsnokát illeti nos, “belőle” van szerintem több is, minimum kettő! Ők az egymással nyílvánvalóan hatalmi/befolyási keringőt járó Mesterházy-Bajnai páros. Mindketten a Pannon Légiónak tett ígérettel (“vásárlás” ez is!) próbálják kitakaríthatóvá tenni HungaRómát, de (az én meglátásom szerint) az előbbi a praetoriánusokat is megvenné (tehát az ő uralmával pusztán a módszerek és nem a lényeg változna!), míg az utóbbi feloszlatná őket (tehát lényegi és alapvető változtatásokat akar!).
Ami “Sulpicianus”-t, illetve “Didius”-t illeti: nos ők azok, akik már tudják, hogy Commodus-szal nem mehet már tovább a szekér, s utódlási kűzdelmeket (“liciteket”) folytatnak a praetoriánusokkal (oligarchák). Hogy egészen pontosan kik is ezen Licitálók, azt szintén ölég jól meg lehet határozni (pl.: Lázár, Rogán, stb.). Azt is előre meg lehet mondani, hogy bármelyikük is győzzön, úgy ők, mint az egész HungaRóma a saját dugájukba, önnön sikerük kivont kardjába fognak dőlni!
Nem tudom, hogy sikerült-e kellően megvilágítanom a Ráth-Véghtől kölcsönzött parabolám lényegét, de bevallom férfiasan (hiszen mégse miniszterelnök lennék!): ennél jobbra képtelen vagyok!
Köztársi üdvözlettel: szendam!