Az orbáni Állatfarm és a Szent Antiokhiai Kézigránát

Az emberi kultúrtörténelemben se szeri, se száma azoknak a fabuláknak, melyek bizonyos humán magatartásformákat, habitusokat úgy próbálnak meg jellemezni, hogy azokat állatokkal “személyesítik” meg. Most valami hasonlót fogok megkísérelni, s ha bizonyos szakmai dolgokban tévednék, akkor előre is elnézést kérek emigrant Köztársunktól … lévén ő a biológus!

Mielőtt még bárki visítva “kiikszelné” gépén ezt a posztomat, szeretném leszögezni: egyáltalán nem áll szándékomban sem Esopus sem pedig La Fontaine babérjaival ékesíteni magamat. Arra sem akarok vetemedni, hogy linkek ezerjeivel mutassam be: bloggerkollégáim már hány állathoz hasonlították a Mi Fényességes Boldogságunkat – okkal, joggal és nagyon találóan. Én most csakis a saját gondolataim szegényes kincstárában szeretnék kotorászni, a magam és mások okulására. Felsorolásomban sem logikai, sem rendszertani sorrendet nem ajánlatos keresni (lévén nincs), közéleti összefüggéseket viszont annál inkább (lévén van)!

Disznó

Sokan hasonlították már Nemzetünk Kistermetű Nagyját hozzá, de szerintem jogtalanul. A disznó ugyan tényleg bármit és mohón megeszik, gyakorta dagonyázik és rendkívül büdös is, de ez csakis a tartás módjától függ. Ha mi anno a Mi Dagadttunkat nem az Országház óljába tereljük be hízlalás céljából, hanem mondjuk kicsapjuk egy falusi legelőre, hogy ott nótáriusként tyúk- és egyéb pörökkel, meg adásvételi szerződések skribálgatásával töltse el élete hátralévő részét, akkor most nem hasonlítana Országunk egy disznótelepre úgy a szem, mint az orr számára, s nem köllene folyvást a visításait hallgatnunk. Ráadásul a disznó egy kifejezetten intelligens állat, felismeri (az őt dugig) tápláló gazdáját, azt hálás röfögéssel üdvözli, s esze ágában sincs neki tudatosan kárt okoznia.

Ez a fabula-parabola tehát nem helytálló sőt, tisztességes sertés számára még sértés is! Ám ha valaki már mindenképpen le akar ragadni ezen hasonlatnál, akkor ajánlom figyelmébe a híres “Állatfarm” című regény disznaját, “Napoleon“-t! Ebből a szempontból nézvést ugyanis már szinte tökéletes a párhuzam.

Páva

Ez a hasonlat szinte magától adódik, tekintettel a Vezér&KANcellár saját, emblematikus “beszólására”, de gyébként is. A pávakakas tollazata valóban látványos, s amikor párosodási ösztöne arra sarkallja, hogy faroktájéki részét legyezőszerűen szétfeszítve lassan körbe forogja a tojót, az nem mindennapi élmény. Ámde csakis addig, amíg ki nem nyitja a csőrét, s hangot nem ad a “véleményének”. Ekkor ugyanis a dobhártyán keresztül olyan inger éri az agyat, amitől még annak is feláll a szőr a hátán, aki egyébként teljesen kopasz még azon a tájékon is. Másrészt a páva bár roppant agresszív, de ugyanakkor iszonyúan ostoba is, repülni/menekülni pedig (ippeg díszes tollruhája miatt) szinte egyáltalán nem tud.

Ez a fabula-parabola tehát csak részben helytálló. Az udvarlási tánc, az agresszivitás és a (fül)sértő hang ugyan hasonló, de a tollazat, meg a róla itt-ott lecsüngő bőrfüggelékek már inkább a pulykára jellemzők (különösen, ha azt “eredetiben” és nem a propaganda photshoppolása alapján nézzük!), arról pediglen már nem is beszélve, hogy ha (a felelősség elől) menekülnie köll, hát gyorsabb és ügyesebb, mint egy postagalamb.

Tigris

Agresszivitás, gyilkos ösztön és a ragadozó nagymacskákra jellemző “illatfelhő” okán nem indokoltalan a párhuzam eme négylábú emlős és Viki Mouse között. A tigris azonban magányos, türelmes és ravasz vadász, amely csak akkor öl, ha szükséges, mozgása elegáns és körültekintő, lehetőség szerint kerüli a konfliktusokat. A mi Tájföldi Tigrisünk azonban nem ilyen: bár ravasz, de nem türelmes, öl amikor lehetősége nyílik rá, folyton ordít és harcolni akar, mozgása pedig (különösen a “Xanax“-ból és a “Házirettenetes“-ből álló, rendszeresen elfogyasztott koktélja – keverve és nem rázva! – után) kifejezetten darabos és téveteg, ráadásul egyáltalán nem magányos, sokkal inkább “falkaállat”, hiszen VezérKan(cellár)ként nem ő, személyesen ejti el a zsákmányt, hanem azt famulusaival a táplálkozócsatornájának bemeneti nyílásához hordatja.

Ez a fabula-parabola tehát tökéletlen még abból a szempontból is, hogy Megváltónk soha nem fog csíkos ruhát hordani. Nem csak a honi igazságszolgáltatás közismert töketlenkedése és a vele szemben mindenkoron tanúsított impotenciája okán, hanem azért sem, mert a birói úton “zárthelyi tartásra” ítélt egyedek már esztendők óta nem ilyen öltözéket kapnak a nekik kijelölt “panzió” ruhatárából. Ugyanakkor a tigris-hasonlat egyetlen szempontból mégis helytálló lehet. Akkor, ha valaki ismeri az alábbi versikét (mea culpa, de a szerzőt nem tudom megnevezni!):

“A bath-i Mrs. Smith,
kinek paripája tigris,
odafelé még ő van felül,
de visszafelé már ő van belül.
És vigyorog a bathi-tigris.”

Hát, kábé így járt Orbánnal 2010 óta minimum az összes magyar jobbkonz értelmiségi, az anno rá szavazó usque 2,7 millió honfitársunk, meg az egész ország is!

Lótetű

No, ez teljesen az én találmányom, s ezzel a címmel már elkövettem egy posztot is. Akkor is és most is úgy véltem, a Felkapaszkodott Alcsúti jellemének bizonyos vonásait kitűnően lehet példázni eme rovar szokásaival. A lótetű elképesztően szapora, kártékony, de ugyanakkor gyönyörűen ciripel. Járataival behálózza a teljes konyhakertet, mohó táplálkozása okán mindent meg- és szétrág, peték százait rakja le, melyekből kikelő utódai folytatják nemzőjük áldásosnak nem nevezhető tevékenységét. Egy lótetű-polpuláció viszonylag rövid időn belül képes tönkre tenni esztendők gondos munkáját, pár hét-hónap után a kert úgy néz ki, mint valami katasztrófasujtotta övezet. Ugyanakkor ciripelése a legerőteljesebb, legmesszehangzóbb valamennyi, hasonló hangkiadással “foglalkozó” társa közül, ugyanis járatai bizonyos pontjain szabályos, földalatti “koncerttermeket” alakít ki, melyek akusztikailag oly’ tökéletesek, hogy alaposan felerősítik párhívó jelzéseit. A hagyományos rovarírtó szerekre nem különösebben érzékeny, szaporodását korlátozni tulajdonképpen csakis a “fullasztásos” elárasztással/kiöntéssel lehetséges, teljes kipusztulását pedig kizárólag egy több hetes és hómentes, kemény téli fagytól várhatjuk.

Ez a fabula-parabola tehát így tökéletesnek tetszik Nemzetünk Lótetvének jellemzésére. Hiszen már bő két évtizede furkálja járatait, mindent szétrág, mindenhová lepetézik, s bár a hatalomvesztés “emútnyócéve” némi kellemetlen “mínuszokat” bocsájtott rá, kipusztulása nem történt meg. Azért nem, mert a “Kert Gazdája” egyrészt lusta volt alaposan felásni a veteményest, s nyárestéken inkább hallgatta a ciripelést, mintsem vödröt fogva kiöntötte volna őt a járatából. Tette mindezt azért, mert nyílvánvalóan csak “füle” van (a hallásra), de nincs “szeme” (a látásra). Így osztán ma Magyarországkert olyan, amilyen – különösen, hogy abban már három esztendeje tökéletsen ideálisak az elszaporodáshoz szükséges feltételek.

Nyúl

Szaporasága, “bátorsága” és mohó táplálkozása okán ugyan illik e hasonlat a Csámpás Csútira, s még abból a szempontból is, hogy bár hasonló életmódot folytat, mint a hörcsög, avagy az ürge, de sokkal jobb a propagandája. Bundája rejtőszínezett, ha megriad a föld alá bújik, bakja pedig még agresszív is, de ez kimerül az úgynevezett “dobbantgatás”-ban. Márpedig a mi “Bugsy Bunny“-nk egyáltalán nem szokott dobbantgatni, sokkal inkább ordítva toporzékolni, ráadásul az igazi nyulat ellenségeitől nem védik biztonságTEKnikus farkasok, s egész évben szabad a kilövése.

Ez a fabula-parabola tehát csakis akkor lehetne tökéletes, ha a nyúl két “speciális” fajtájára gondolunk. Az egyik Arkagyij Rajkin elszemtelenedett Tapsifülese, akit az erdő állatai egy átmeneti elmezavarukban megszavaztak a “Legerősebb Állat“-nak, s pünkösdi királysága addig tartott, mígnem összetalálkozott a gyűlésről elmaradt Tigrissel, aki nem ismerve a “kollektív erdei bölcsesség” eme legújabb “termékét”, hát … szóval maradjunk annyiban, hogy jobblétre szenderítette a Felfuvalkodottat. A másik pediglen Monty Python gyaloggaloppos “Vérnyúl“-a, “akiről” a Kerekasztal Lovagjai azt hitték, hogy csupán egy ártalmatlan ugribugri mindaddig, míg át nem harapta néhányuk torkát, s ezért osztán elő nem köllött venniük a “Szent Antiokhiai Kézigránát“-ot.

Folytathatnám még a hasonlatok sorolását, hiszen gazdag a magyar nyelv és sokminden van még a Brehm-ben, de nem teszem. Inkább azt jegyezném meg nyomatékkal, hogy a történelem során már sokszor derült ki az ippeg aktuális Ezerfejű Sárkányról, hogy mindössze egy hibás nagyítólencsén keresztül szemlélt gyíkocska csupán!

Ne rémüldözzünk tehát, ne csak fintorogjunk, avagy zárjuk szorosra szemeinket, füleinket! Ha másként nem megy, találjuk meg Rajkin Tigrisét, avagy vegyük elő Monty Python Szent Kézigránátját! Kéznél van mindegyik: úgy hívják őket, hogy polgári öntudat, illetve bátorság.

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

4 hozzászólás on “Az orbáni Állatfarm és a Szent Antiokhiai Kézigránát”

  1. Dollar Zrinyi szerint:

    A polgari ontudat…kiegyenesedett citoyen… van valami romantikus amikor a teruletileg illetekes nemzeti ellenallo satorba jelentkezik hajnalu nulla otkor az eu megszallok tankjainak felderitesere es megsemmiesitisere…eletkep kettoezerharmincbol

    • szendam szerint:

      Kedves “Dollar Zrinyi”! (avagy USD-Serin)
      Üdvözöllek a blogomon, mint elsőkommentest.
      Az ezen posztomhoz írt kommented (és további kettő) alapján nem tudom Rólad eldönteni, hogy Te most szarkasztikus vagy-é, avagy picinyt náci (a nickneved mellé biggyesztett “logo”-d alapján akár picinyilas is lehetnél, de a kommentjeid ennek ellent mondanak – ezért voltam oly’ szíves bemoderálni Téged)
      Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy kommenteid stílusa engem rendkívüli módon emlékeztet a sokunk által (tehát általam is) tisztelt “asheralexander” Köztársunkra, akit már hónapok óta hiányolok Én (itt a szendamondján) és Bartus Laci Úr is az “AN”-en!
      Szóval maradjunk annyiban, hogy várom (és nézem/moderálom) további kommentjeidet!
      Mivel még nem ismerlek Téged, ezért “köztársasági” helyett csupán “baráti” üdvözlettel: szendam!

  2. Kiss Péter szerint:

    Limerick: There was a Young Lady of Niger by William Cosmo Monkhouse

    There was a young lady of Niger
    Who smiled as she rode on a tiger;
    They returned from the ride
    With the lady inside,
    And the smile on the face of the tiger.

    • szendam szerint:

      Kedves “Kiss Péter”!
      Üdvözöllek a blogomon, mint elsőkommentest és köszönöm szépen az én “tigrises” mondókám eredetiének megtalálását.
      Most már csak azt nem tudom, hogy ez az évtizedek óta az elmémbe égett, nagyon elmés és rímes fordítás vajon melyik irodalmárunk “terméke” lehet.
      Minden létező magyar (és kisnemesi) öntudatom ellenére, s annak tudatában hogy ezzel bizonyos körök rögtön lehazaárulóznak (csak ezért? … olvassák csak el a WordPressen megírt mind a 386 posztomat!) ki merészelem jelenteni: sem a “kövércipeltetett” NyírÓcska, sem pedig az “önmagáthókonlőttscientológusésháborúsbűnös” WA(ffen)SS Albigróf. Ők ugyanis a “Diktá”-ban tett fizetett “túrá”-juk okán egyszerűen nem értek rá ilyen tökéletes irodalmi tevékenységet magukból (két Hitler- és Szálasi-imádat, meg némi nemárják kivégzése között) kicsiholni! … Ez még akkor is igaz, ha a Műveletlen, Felkapaszkodott és Senkiházibüdösparaszt Alcsúti a Nemzeti Alaptantervbe erőltette Semjén Apostol, az obskurus Opus Dei honi helytartójának iniciatívájára ezeket a Büdösnácikat, meg a tormázott Cecileszbikát is!
      Köztársasági üdvözlettel:
      szendam
      (PS: elnézést a nem kifejezetten kultúrált szóhasználataimért … nem ez vot az eső és nem is az utolsó!)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s