Az “Alaptörvény” alaptörvénye

Dési János alábbi írása a nepszava.huSzép szó” rovatában jelent meg még tegnap. Veretes mondatok, nincs mit hozzájuk fűzni.

Hajmási Péter országa

Alkotmányt nem olvasgat általában az ember. De még alaptörvényt, ó pardon, Alaptörvényt sem. (És most ne foglalkozzunk azokkal, akik hivatásszerűen bíbelődnek az efféle szövegek értelmezésével – az is csak egy munka, valakinek azt is meg kell csinálnia.)

 A k-európai polgárok edzettek már. Hozzászoktak, nem az számít, amit leírnak, az csak a népámítás része, olyas valami, ami éppen a lényeget fedi el.
Emlékszünk, úgy kezdődött valamikor, hogy “a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé”.

A “dolgozó népnek” megvolt erről a maga véleménye, különösen a második kevert után, ámde ez itt most nem idézhető. A “dolgozó nép” egészen pontosan érzékelte azt, hogy mennyi hatalma van, és ezzel mire megy. És ezt a többé-kevésbé tiszta képet csak elhomályosította volna, ha magát a szöveget olvasgatja. Amely kevés eligazítást adott arról, hogyan is működik az ország. Hogy teljesen mindegy, miként kell megválasztani az elnöki tanács elnökét, vagy az elnöki tanács hogyan helyettesítheti a parlamentet vagy éppen, milyen szabályok vonatkoznak az országgyűlési választásokra, vagy miként fogalmazzák meg a bíróságok függetlenségét.

Az Alkotmány szorgos olvasása kevéssé segített abban, hogy megértsük, miért nyer mindig a Hazafias Népfront jelöltje 95,3 százalékos, vagy még jobb eredménnyel az országgyűlési választáson. És különben is, nem mindegy, hogy ki nyer? Az egyik kutya, a másik eb – így egyszerűsíthetjük le, kétségkívül némileg igazságtalanul a vonatkozó álláspontokat. És persze, ahogy haladtuk a nyolcvanas évek vége felé, egyre jobban kiderült, azért ez nem teljesen így van, de azért a nagy többség mégiscsak úgy érezte, az életünk, a jogbiztonságunk, a jogaink nem azon múlnak, mi szerepel leírva. Mert nekünk “addig jó, míg Kádár él”.
A relatív kiszámíthatóság és a nagyon viszonylagos jogbiztonság tehát sokkal inkább függ az uralkodó párt vezetőjétől, mint valamiféle papírra vetett, fennkölt szabályoktól.

Aztán eljött ’89 és sokan gondoltuk azt, vele együtt a jog uralma is. Amikor megfogalmazódnak a játékszabályok, kialakulnak azok a keretek, amelyek korlátozzák a hatalmat, megteremtik a fékek és ellensúlyok rendszerét. S bár arról e korból sincsenek adataink, hogy az új alkotmány első megjelenésekor a közlönybolt előtt lovasrendőröknek kellett volna szétverniük az új jogszabályért rohamozó terhes anyákat, azért mégis tapasztalhattuk, hogy az érdeklődő közönség úgy véli, legalább tudhatjuk, mire számíthatunk.
Igen, aggályok akkor is éltek bennünk, hogy vajon mindenki megtartja e a benne írottakat. De bízhattunk benne, hogy aki a közös, alkotmányba lefektetett értékeket megsérti, azt a dolgozó nép megvetése sújtja majd.

Természetesen a helyzet nem volt idilli. Sokat lehetett azon vitatkozni, hogy akkor az alkotmány értelmében a köztársasági elnök megtagadhatja-e olyan emberek kinevezését a közmédiumok élére – akkor még léteztek közmédiumok – akik nyilvánvalóan alkalmatlanok a feladatukra, s pozícióba kerülésük önmagában alkotmánysértő lenne. Vagy, ha már a köztársasági elnöknél tartunk, az, hogy az államfő a fegyveres erők főparancsnoka, jelentheti-e azt, megakadályozhatja az elnök, hogy egy meggondolatlan belügyminiszter fegyveres erővel fegyelmezze meg a blokádozó taxisokat, nyilván nem kis véráldozattal.
Bacsó Péter szép szavaival, mondhatjuk, ez az alkotmány kicsit sárga és kicsit savanyú volt, de kétségtelenül, a miénk.

Ahogy a ’89 utáni Alkotmány fogalmazott: “A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Tudom, bár a kevert nevű szörnyűség eltünedezőben, azért a második Unicum mellett erre sem mondták azt feltétlenül a népek, hogy hijnye, de milyen igaz ez. Ehelyett hosszan lehetett arról értekezni, hol ül több idióta, a kisgazdapártban, az MDF-ben, vagy a KDNP-ben. És persze ezek a vélemények is általában túlzóak és rettentő igazságtalanok lehettek a sok kiváló képességű honatyával szemben, egyet azért mégis jól mutattak. Azt, hogy most már a nyilvánosság előtt folyik a politika egy jelentős része és erről bátran és szabadon lehet akár túlzó és igazságtalan ítéletet mondani. Sőt, ha nagyon nem bírom a pofájukat, kimehetünk az utcára és jelszavakat skandálhatunk ellenük, miközben a rend derék őrei reánk vigyáznak. Néha ugyanazok, akik pár éve még jól elverték a felvonulókat, mondjuk egy március 15-e alkalmával.
És valóban, ugyan nem mindenki tudta továbbra sem szabatosan megfogalmazni, hogy ez kérem sajtószabadság, meg a gyülekezés szabadsága – vagyis a véleményalkotás szabadsága, de megértette ezt jogszabályok olvasgatása nélkül is.

Mégsincs olyan, hogy itt egyeseknek mindent szabad – mert a miniszterelnököt le lehet hazugozni a parlamentben és nem jön a parlamenti őrség, hogy áristomba zárjon. Mert nem lesz mindig a hatalomra jutott párt vezetőjének igaza, vagy a köztársasági elnök vagy az Alkotmánybíróság közbeszólhat és keresztbe tehet neki. (Fiatalabb olvasóink kedvéért idézem fel, hogy a valaha létezett Alkotmánybíróság egy olyan intézmény volt, amelyben tekintélyes jogtudósok működtek, és ha egy-egy jogszabályról megállapították, az nem alkotmányos, akkor azt köszönettel megsemmisítették, vagy megkérték a képviselőket, hogy kicsit még gondolkozzanak rajta. Rég volt, talán igaz sem volt.) És ha messze nem paradicsomi a helyzet, de mennyire nem, azért működik és körülbelül kiszámítható, ki mit tehet.

Aztán jöttek az új undokok. És megint teljesen mindegy, mi is szerepel az alaptörvényben. Mert a második rézízű házipálinka után megállapíthatjuk, annyira,de annyira mindegy, mit köttet éppen a héten bőrbe Kerényi úr, mit őriz az alaptörvény asztalának a szolgája.
Ami ott szerepel, az nagyjából csak máz, ami eltakarja a lényeget. De mi, a nép, pontosan tudjuk ezt, hogy akármit is okoskodtak ki egy iPaden két vonatmegálló között, itt mindig Orbánnak lesz igaza.

Pedig a legtöbben nyilván nem kezdték el értelmezni azt a bekezdést, amely szerint “A hatalom forrása a nép. A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja”. Kétségtelen, nem ringatnak hamis illúzióba. “Kedves nép, nem a tiéd az a hatalom, hát te is tudod. Meg különben is, mit csinálnál vele te kis oktondi, még tönkretennéd. Jó, persze, te vagy a forrása, mehetsz szavazni – de majd mi jól kigondoljuk a vonatkozó szabályokat, nehogy tévedjél – különben pedig élvezd azt a páratlan bölcsességet, amellyel elöljáróid a gondjaidat viselik” (Jaj. Kérek még egy pálinkát – a szerző megjegyzése.)
A kedves nép pedig a szöveg behatóbb tanulmányozása nélkül is megérti, hogy ezentúl az iskolaigazgatót, a kórház vezetőjét éppen úgy a bölcs vezető nevezi ki, mint ahogy ő dönt arról, kinek kell és kinek nem, nyugdíjba mennie az onkológiai intézetből.
Ha pedig valaki okoskodik, akkor az megjárja. Nem tetszik eléggé a Liszt Ferenc repülőtér név? Akkor az erről döntő bizottság tagjai mehetnek a levesbe. Az alkotmánybíróság okoskodik, akkor gittegylet lesz belőle, bár kétségtelenül jól fizető, a barátainknak. (Stumpf István innen nézve rendszerhiba, kérdés, mikor küszöbölik ki.) Ha kiderül, hogy mégsem lehet megbüntetni a hajléktalanokat, azért mert közterületen laknak, akkor másnapra kitaláljuk, hogy mégiscsak hogyan lehet. Okosban megcsinálunk mindent.
Ha nem szeretnénk, hogy más pártok jól szerepelhessenek a választásokon, akkor úgy találjuk ki a szabályokat, hogy azok csak nekünk legyenek jók. De nekünk aztán nagyon, a többiek meg így jártak.

És meg tudjuk magyarázni azt is, hogy a szép lózungokkal a kedves szélsőjobbos honfitársainknak kell a kedvibe járni, mert az elég olcsón megvan, és szegénykék úgy tudnak neki örülni. Mi legfeljebb azt nem értjük, minek efféle szólamokat elhelyezni egy efféle szövegbe, de mi már annyi mindent nem értünk.
És rendben, van benne efféle, hogy “Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.” Ugyan ez semmit nem jelent, afelől, hogy miért épül Felcsúton pompás stadion a már meglévő 12 pálya mellé, és miért jár itt külön kisvonat, de hát Hajmási Péter, Hajmási Pál országában állítólag lehet népszerűségi pontokat szerezni az efféle falvédő dumákkal.

És na jó, “Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.” De mi ez? Merthogy Magyarország még köztársaság és az amúgy szemre csinos korona az hogy jön ide, ahogy mi lehet a történeti alkotmány vívmánya? – ha jogilag nézzük.
Egy kedves ismeretterjesztőnek szánt műben még elvitatkozgatnánk ennek az értelméről, – ott sincs sok neki -, ám egy jogi relevanciával bíró szöveg esetén csak egyetlen következtetést vonhatunk le.

Mindegy is, mi áll ott. Az egész arra szolgál, hogy igazolja azt a politikai tényt, hogy itt -a régi viccel szólva – 1. paragrafus szerint mindig Orbán Viktornak van igaza és ha netán mégsem, akkor automatikusan életbe lép az első paragrafus.
Hiába, az élet gyakran utánozza a (vicc)irodalmat. Csak éppen nem lehet olyan jót nevetni rajta.
Mindent összevéve, csak az olvasgassa ezt az alaptörvényt, akinek nagyon muszáj.
De hogy mi folyik az országban, azt sokkal jobban meg tudjuk ítélni, ha nem ezzel töltjük az időnket, hanem megint a valóság tanulmányozásával.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!

Dési János / Népszava

Advertisements

2 hozzászólás on “Az “Alaptörvény” alaptörvénye”

  1. gondolkodo szerint:

    “A hatalom forrása a nép. A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja”.
    Ám ha később kiderül, hogy a megválasztott arra érdemtelen, a népnek már nincs hatalma visszahívni őt!
    .
    ” (Fiatalabb olvasóink kedvéért idézem fel, hogy a valaha létezett Alkotmánybíróság egy olyan intézmény volt, amelyben tekintélyes jogtudósok működtek, és ha egy-egy jogszabályról megállapították, az nem alkotmányos, akkor azt köszönettel megsemmisítették, vagy megkérték a képviselőket, hogy kicsit még gondolkozzanak rajta. Rég volt, talán igaz sem volt.)”
    Igaz, de az akkori vezetés nem volt tévedhetetlen!
    Ha belátod, hogy tegnap tévedtél, azt bizonyítod, hogy ma bölcsebb vagy, mint tegnap voltál!
    Tehát az akkori vezetés tévedhetett, de bölcsen be is látta tévedését!
    .
    “Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!”
    …és vinnie kell magával az általa “kitermelt” pereputtyot is!

  2. bonhomme szerint:

    Adalékok a magyar fasizmus diszkrét bájához:


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s