Még egy “kentaur”: a “Nemdiktatúra-diktatúra”!

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.” – igaz! … “Bármikor lehetséges végtelenszer ugyanabba a dogmatikus mocsárba belesüppedni.” – pláne igaz!

Múlt vasárnapi, “Egy becsületes marxista tévelygései” című posztomban azt találtam írni, hogy időnként szeretném a fejemet a falba verni. Nem csak a saját (eleddig elkövetett) számos hülyeségeim okán, hanem azért is, mert alapvetően jószándékú és becsületes emberek  is képesek arra, hogy saját dogmáik rabjaiként, rendszeresen igyekeznek lerombolni a Társadalom egyébként is beteg (? – halott!), tekintélyelvű parancsuralmi rendszerek kialakulása elleni immunrendszerét.

Linkelt posztomra szinte azonnal meg is kaptam az “autentikus” válaszokat (annak kommentoldalán megtekinthetőek!), melyek olvasatán úgy éreztem, mint ha ezen a neteldugott blogfelületemen “Elnökségi Ülést” tartott volna a “Munkáspárt 2006” nevű, bevallottan kommunista-marxista párt (semmi kifogásom nincs egy ilyen párt létezésével kapcsolatban, max. az időnkénti tevékenységei okoznak nekem múló problémákat!). Vajnai Attila (elnök) és Dr. Búzás Péter (elnökségi tag) reakcióit azért nem válaszoltam meg, mert az 1988-92 között politológia-filozófia szakon szerzett “tudásom” nem eléggé autentikus ahhoz, hogy “marxistákkal” vitába szállhassak. Azért nem, mert bár Karl Marx (mint kitűnő közgazdász!) elemzéseit a korabeli (XIX. század!) kapitalizmusról ugyan elfogadom (pl.: “A Tőke“), azt is, hogy ezen észrevételeinek jelentős része máig érvényes (talán ezért van olyan sok “modern marxista” az “elnyomott és kizsákmányolt” Nyugat-Európában!) de társadalomelméleti látomását (pl.: “Kommunista kiáltvány“) már nem. Ippeg ezért nem szerettem volna megjegyzéseimmel illetni az egyébként ideáltipikus (és éppen és főleg ezért!) marxi elképzeléseket, pláne nem azok mai követőinek gondolatait. Bár Dr. Búzás “népi felszabadító mozgalmak vs. létező kapitalizmus – /*/” dichotómiája akár megérhetett volna egy-két mondatot is!

Ámde térjek mán’ vissza arra, amiért ezt a posztot megírni kezdtem!

A dogmatikus butaság sajnos nem pártállás-, ideológia- és társadalmi pozíció-függő! Nem csak a marxisták-kommunisták képesek olykor sztatoszférai ostobaságokat írni/állítani, hanem a (habitusomhoz, szocializációmhoz közelebb álló) liberálisok is. Az alábbi írás a nepszava.hu oldalán jelent meg tegnap, az “Élet és Irodalom” egyik szerzője, Széky János tollából. Bár linkeltem a cikket, álljon itt a maga teljes valóságában:

Tudom, hogy sokaknak jólesik indulatból a “diktatúra” és az “önkényuralom” bélyegzőjét ráütni Orbánék kormányzására – de olyan diktatúra a világon nincs, ahol a véderő a hadsereg zsugorított karikatúrája, a belügyminisztérium viccek célpontja, a rendőrséget a saját kormánya szegényíti el és alázza meg, a titkosszolgálatok pedig pont olyan üvöltően amatőrök, mint amilyen harciasak.
Olyan önkényuralom sincs, ahol a határokat személyi igazolvánnyal át lehet lépni. Ha valaki úgy dönt, hogy eltűnik az országból, akkor felül a vonatra, és többé nem találkozik a magyar államapparátussal. Az ellenzéki sajtót változatos módokon sanyargatják, de attól még elnököt buktat. A bíróságokat megpróbálják abriktolni, de a szabad magyar bírák rendre kimutatják az ügyészségi vádak elégtelenségét. 
Tartalmasabbak azok a bírálatok, amelyek “a jogállamiság felszámolását” emlegetik. Ezzel többek között az a gond, hogy 2010 előtt sem volt éppen idilli a helyzet. Most nem hoznám fel azokat a döntéseket, amelyeket az AB a liberális képviseleti demokrácia ellenében hozott 2004-ben vagy 2007-ben, csak egyetlen példát idéznék föl teljesen más szférából: a Fidesz egyik legkulturáltabbnak tartott politikusa nyíltan szabotálta a bírósági ítélet végrehajtását a hegyvidéki turulszobor ügyében.Ennyit a “fasizálódásról” mint helyzetképről is. A Fidesz ellenzékben 2002-3 óta sorozatosan provokálta a rasszizmusra kényesek érzékenységét az izraeli zászló égetésének retorikai fedezésétől az Árpád-sávos zászló rehabilitálásáig. Ne mondja senki, hogy ehhez képest bármi megváltozott azon kívül, hogy a magyarázgatók és rehabilitálók már kisebb-nagyobb hatalmi pozíciókban vannak. Ez nem fasizálódás, nem valami jobb állapotból valami szörnyűség felé tartó folyamat, hanem a primitív antikommunizmus következménye: bármi jó, amivel a “komcsikat” és “libsiket” hergelni lehet. “Majd mi csinálunk nektek másik kánont, tudatlankáim”, “megmutatjuk, hogyan kell konzervatívnak és jó magyarnak lenni”, miközben ők maguk reménytelenül tudatlanok, és messziről ugatják a magyar hagyományt.

Visszatérve a diktatúra kérdéséhez: egy tényt szívesen kikerülnek a bel- és külföldi bírálók. Orbánék regnálására nem lehet ráhúzni a hatalombitorlás sémáját, ami a zsarnoki kormányzás egyik ismérve volna. Nem lehet azt mondani, hogy a nép akarata ellenében cselekszenek. Ellenkezőleg, a demokratikus legitimáció látszólag páratlanul erős – hogy miért csak látszólag, arról később. 2010-ben olyan fölénnyel nyerték a választást, amilyenre a mai uniós tagországok 1945 utáni története során “békeidőben”, azaz nem születő, hanem már működő demokráciák történetében nem volt példa. Ezt még ki lehetne magyarázni az előző baloldali kormányok rossz működésével; de azt már nem, hogy a fölény három év – az óriási többség számára érzékelhető – rossz kormányzása után is megmaradt.

Hasonlóan nehéz lehet hagyományos fogalmakkal feldolgozni az ellentétet Orbán többszörösen bizonyított inkompetenciája és 2010-es győzelme, valamint mai fölénye között. Nemcsak második miniszterelnökségének romboló hatásáról van szó, hanem arról, hogy kétszer is nyert helyzetből veszített választást. Majd harmadszor a Fidesz gyakorlatilag program és tartalom nélküli kampány után mért döntő vereséget a szocialistákra. Ahhoz már akkor sem kellett volna politikusi – nem spindoktori – szakértelem, ha lett volna. Magyarán: egészséges immunrendszerű demokráciában ennyire kudarcos politikus ilyen képességekkel nem juthatna ekkora hatalomhoz, és nem őrizhetné meg három év után. A magyar demokrácia immunrendszere azonban 2010-re már elpusztult.

Ezért nem alkalmasak a valóság keretezésére azok a modellek, amelyek szerint Orbán és a Fidesz elrontották a 2010 előtti jó állapotot. (“Amikor még – sok hibával, de – jogállamiság uralkodott Magyarországon”.) A valóság az, hogy a Fidesz 2010 előtt tudatosan rombolta a demokráciát – sikerrel. És ebben a politikai osztály más csoportjai is segítségére voltak, ki tudatosan, ki becsületes meggyőződésből, ki figyelmetlen naivitásból. Akkor, emiatt, emlékezetem szerint roppant kevesen tiltakoztak.

Vegyük például – egyelőre ne az Alaptörvényt, hanem a médiatörvényeket. Világbotrányt kavartak, de egyetlen külföldi bírálatban sem olvastam, hazaiban is kevésben, hogy a 2010 végén elfogadott két jogszabály csupán kiteljesítette a Gyurcsány-kormány idején konszenzussal kidolgozott, egyre kiterjedtebb és szigorúbb ellenőrzést követelő jogi szövegek sorozatát. A 2009. eleji változatból hajszál híján kétharmados törvény lett, márpedig ebben hiánytalanul jelen van a másfél évvel későbbi, botrányos filozófia: a médiapiac lehető legtöbb szereplőjét a lehető legszigorúbb szankciókkal fenyegetni a lehető legáltalánosabban megfogalmazott szabályok megsértéséért. A “szakpolitikusok” megállapodtak abban az elvben is, ami másfél évvel később lehetővé tette a Médiatanács egyoldalúságát: a kormányoldal és az ellenzék egyensúlyát nagyjából garantáló paritásos rendszer helyett a jelölések a parlamenti frakciók létszámarányában történnek. Mondom, mindebből törvény lett volna a szociálliberális kormány alatt, ha a szocialisták nem szakpolitikus vezetői az utolsó pillanatban nem kapnak észbe, hogy nekik ez talán rossz lesz.

Magának az Alaptörvénynek a mielőbbi kihirdetéséhez azzal a fő indokkal ragaszkodott a Fidesz, hogy az addigi Alkotmány azonos volt az 1949-es kommunista alkotmánnyal – ez nem igaz; valamint hogy csak ideiglenes volt a demokrácia első huszonegy évén át – ez viszont igaz, a preambulumában is leszögezik. Csakhogy azt veszélyes sajátosságát, amelyben az ideiglenesség a legjobban kifejeződött, a félszáz kétharmados törvény rendszerét, nem hogy megszüntették volna, de súlyosbítva – gazdasági törvényekre is kiterjesztve – átvették. 

Az ideiglenesség korszakában tökéletesen feledésbe merült a kétharmados rendszer értelme: 1989 késő nyarán, kora őszén, amikor az Alkotmányban megállapodtak, az ellenzék nem akarta, hogy a nem demokratikusan megválasztott parlament olyan törvényeket hozzon, amelyek korlátozzák az ellenzék jogait és lehetőségeit. A kormány pedig nem akarta, hogy ha egy demokratikus választáson az ellenzék kormányra kerül, olyan törvényeket hozzon, amelyek megbüntetik a demokratikus átalakuláshoz tevőlegesen hozzájáruló korábbi kormányoldalt. Az észbe kapás ez esetben két évtizeden át elmaradt. Elterjedt az a tévképzet, hogy a kétharmados követelmény célja az, hogy fontos törvényeket ne lehessen “ráncigálni”.

Valójában a törvényeket ott se szeretik ráncigálni, ahol nincs ilyen kétharmados akadály, abból az egyszerű okból, hogy a kormánypártok alapjogokról és alapintézményekről nem hoznak törvényeket az ellenzék kárára, sem a szabadság maradandó csorbítására, mert tudják, hogy maguk is kerülhet ellenzékbe, és akkor ezeket a törvényeket ellenük alkalmazzák. Hacsak nem akarja végleg megszüntetni a váltógazdálkodást, de akkor nem demokrata, az ilyen hajlamú kormány pedig a II világháború óta, demokráciákban eléggé ritkaság.A mostani ellenzék gyengeségének és rossz esélyeinek fő oka szerintem egy optikai csalódás. Az, hogy a törvényhozásra és a “pártsemleges” tisztségviselők, illetve testületek jelölésére is kiterjedő kétharmados elv nemcsak megfér a fékek és ellensúlyok rendszerével, hanem annak valamiképpen garanciája. Sőt feltétele. Mi sem áll távolabb a valóságtól. Abban a pillanatban, amikor az egyik pártnak – pardon: pártszövetségnek – sikerült megszereznie a parlamenti mandátumok hatvannyolc százalékát, a kétharmadon alapuló fékekről és ellensúlyokról kiderült, hogy nem működnek. A demokratikus világban ugyanis a fékeket és ellensúlyokat valamilyen módon a demokratikus választásokhoz kötik; a 2010 előtti Magyarországon pont fordítva, függetlenítették őket a demokratikus választásoktól.Az ellensúly legtöbbet emlegetett példája, mondjuk, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága: ennek tagjait a közvetlenül választott elnök jelöli, a szintén választott Szenátus tanácsadói és vétójoga mellett. Így, mivel az elnöki poszton és a Szenátusban is elég szabályos ritmusú váltógazdaság van, hosszú távon egyensúly áll fenn a vállaltan konzervatív és liberális bírák között. Magyarországon, 2010 előtt az alkotmánybírákat a pártok jelölték felváltva egy semmiféle jogszabályban le nem írt, informális alku alapján, a pártok állapodtak meg személyüktől a választott parlamenttől független, informális tanácskozásokon, s ha már kész volt a megállapodás, a parlament kétharmaddal, tehát a választások eredményétől függetlenül szavazta meg személyüket. A rendszer kijátszása, az egyensúly felborulása hosszú távon garantálva volt, 2004-re egyébként be is következett.

És így tovább, minden szinten. Ekképp alakult ki 2002 és 2010 (de főleg 2008) között az a helyzet, hogy Magyarországon az egyetlen tényleges, hatékony ellensúly maga a parlamenti ellenzék volt. Ez pedig nem más, mint a képviseleti demokrácia meghazudtolása és veszte. Nem véletlenül szorította ki a politikai nyelvből 2010-re a jogállam, sőt “jogállamiság” majdnem teljesen a demokrácia szót. Olyan köztes, nem választott intézményrendszert értettek rajta, mely a választott parlamenti többséget és az általa választott kormányt fegyelmezi, hogy azt ne mondjam, bénítja. Az ellenzék fennen hirdette, hogy ez a világ rendje. Sajnálatos, hogy a kormánnyal szemben szkeptikus liberálisok, sőt – a néha berzenkedő, de gyorsan letorkolt Gyurcsány kivételével – a szocialisták is ezt tartották rendjén valónak, mert így “a kormány nem tehet meg mindent, amit akar”. 

Nem tűnt fel, hogy képviseleti demokráciában a hatalommegosztás nem a kormányzás “totális minőségmenedzsmentjét” jelent, hanem garanciát a legsúlyosabb hatalmi kihágások ellen. A kormányok eleve nem akarnak “mindent”, de nem azért, mert két választás között az ellenzék független pozíciókba helyezett pártkatonái megakadályozzák őket a kedvük szerinti cselekvésben, hanem mert nem akarják elveszíteni a következő választásokat.
Természetes, hogy az orbánista Fidesz a kormányra kerülése esetére szabadulni akart ettől a béklyótól, és ennek csak egy módja volt: ha egymaga szerez kétharmadot. Annak pedig, hogy kétharmadot szerezzen, maga a kétharmados rendszer, azaz a képviseleti demokrácia leértékelődése volt a feltétele. Nem mellesleg a torzító hatású választási szabályozás, amelynek eredetileg a kis kalandor pártok kiszűrése és a viszonylagos egyensúlyban lévő jobb- és baloldali tömb létrehozása volt a célja. Miután ez megvalósult, a “jobboldalnak” egyetlen fő célja maradt: végleg legyőzni a balt. 
Megtörtént. A kétharmad pedig maradt, mert most már a hatalom megőrzését szolgálja.

A demokratikus ellenzék politikusai mintha egyetértenének abban, hogy “Magyarországon helyre kell állítani a jogállam(iság)ot”. Ha jogállamiságon a nem közvetlenül választott, köztes intézményrendszer 2010 előtti hatalmát értik, szerintem tévednek. Magyarországon a vélemények és érdekek pluralitását minél jobban tükröző, szabad és tisztességes választásokon alapuló képviseleti demokráciát kell – nem visszaállítani, hanem elölről felépíteni. Azt, ami 1989 után eleve gyönge volt, 2010-re pedig már-már nyomtalanul eltűnt.

Ajveh! Szóval a Diktatúra azért nem “diktatúra” mert pancser módon csinálják a (csakis a lopásban nem) pancserok? Igen?! Na ne mondja mán’ kedves Széky köztársam(?)! Há’ miggyá’ el is hiszem Magának … ha nem lennék Önnél kissé tapasztaltabb és a “Való Világ”-ban élőbb! Szerintem maradjunk már annyiban, hogy A Szar az akkori is Szar (meg büdös is), ha “Bánáti Bazsarózsá“-nak nevezzük! Ugye?! Arról már nem is beszélve, hogy olyan “Demokratikus Kentaur” nem is létezik (létezhetne?), amelyik elölről még “demokrati“, de hátulról meg (ahol a fiú kentaur szaporítószerszáma vagyon) “kusssss … SS!“.

Szóval maradjunk már abban, hogy mindennek legyen az a neve, ami! “A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!”. A Diktatúra pedig legyen “Diktatúra“, a náci legyen “náci“, a klerikális, államilag támogatott pedofília legyen “klerikális, államilag támogatott pedofília“, a faszari-kapari lopás legyen “faszari-kapari lopás“, a populista népbutítás pediglen legyen “populista népbutítás”  még akkor is, ha azt “Rezsicsökkentés“-nek hazudják!

… és ezt …

… szendamondja! ≡≡≡>

/*/: Az 1980-as esztendőkben törzsi háború robbant ki Dél-Jemenben (Jemeni Demokratikus Népköztársaság), melyet a “Szocialista Országok” úgymond “támogattak”. Az adeni központú “marxista” rezsimet “egyéb marxisták” igyekeztek (sikerrel) megdönteni. A Magyar Történelem Utolsó És Legnagyobb Gézája, korabeli kabaréjában feltette a kérdést “Anyós“-ának:

“- Mama! Há’ hogy van az, hogy Jemenben az egyik marcista lövi a másik marcistát?
– Tudod, Géza! Lakva ismeri meg az ember a másikat!”

Reklámok

8 hozzászólás on “Még egy “kentaur”: a “Nemdiktatúra-diktatúra”!”

  1. rupcsi szerint:

    “populista népbutítás” még akkor is, ha azt “Rezsicsökkentés“-nek hazudják!
    Köszi Szenda!
    Mindennel egyetértek!

    • szendam szerint:

      Kedves “rupcsi”!
      Nincs mit megköszönnöd! Még egy bloggernek is kötelessége az Igazságot szolgálni! … pontosabban azt, amit ő, személyesen annak tart 😉 🙄
      Üdv! szendam

  2. Klári szerint:

    Kedves szendam!
    Nem vagy Te fideszes véletlenül? A “marxisták” megjegyzésére adott válaszod csűr-csavarás és mellébeszélés ugyanis. Vagy ahogy Apám mondta, gyenge mint a harmatos gyíkfing…Azt írod ugyanis, hogy nem vagy elég “autentikus” ahhoz, hogy érdemben megválaszold Vajnai Attila és Búzás Péter észrevételeit. Bezzeg ahhoz volt elég “ideológiai képzettséged”, hogy rámutass, miben tévednek fent nevezett urak. Kíváncsian várom, hogy az általam nagyra becsült Széky János netán reagálna a most posztolt cikkedre, mit válaszolnál…(Nem vagyok se marxista, se kommunista sem más “izmus” követője a félreértések elkerülése végett…)

    • szendam szerint:

      Kedves Klári!
      Szerintem már olvastál tőlem annyi posztot, hogy eldönthesd: “fideszes” vagyok-e, avagy sem!
      Ami a Vajnai&Búzás kommentet illeti:
      Igazi marxista nem nevezheti “szocialista” építkezésnek a Kádár-korszakot, lévén annak annyi köze volt Marxhoz és az ő eszméihez, mint Orbán Viktornak a vallásossághoz és a jobboldalisághoz! Az “rendben van”, hogy Kádár egy okos és bölcs diktátor volt és számos embernek (pl. apámnak és nekem is … meg Ocsmány Vitéznek is) biztosította a társadalmi mobilitást, tehát az egyik (munkás-paraszt) osztályból a másik (értelmiségi) rétegbe való átvándorlást. Ezt tagadja meg most a Mi Diktatúránk, melynek létezését ugyan Széky János tagadja, de attól még az van és működik is! … Gondolom ebben nincs vita közöttünk?! Visszatérve a Vajnai&Búzás bejegyzésekhez: lehet, hogy ők marxistáknak képzelik magukat, de annak alapján, amit a posztomra írtak, hát … a Wikipédia is marxistább náluk, én meg úgy gondoltam, hogy nem köll vitába szállnom velük, hiszen az Ő “Marxizmusukat” én soha nem tanultam, miként a kádári “Foximaxiban” sem azt, hanem annak vulgáris és kifordított változatát, azaz a “Leninizmust” tanították! Ugye? … Bocsáss meg nekem, hogy én pediglen voltam bátor és esélyes a Valódi Marxizmust megismerni, melynek jelentős része még ma is credo a nyugati politológiában/közgazdaságtanban!
      Ami Széky János írását illeti:
      Azért, mert nem zártak (még) a határok, azért, mert a sajtó (még) kellő befolyással rendelkezik, azért, mert (még) vicc tárgyát képezik a rendőrök (korábban is így volt), meg a belügyminiszter (korábban is így volt), azért, mert van még egy-két bíró, aki hajlandó ellenállni: attól még ez a mai rendszer, az orbáni IGENIS DIKTATÚRA! Aki ezt bármiféle okoskodással vitatni merészeli, szerintem (párt- és ideológiai hovatartozástól függetlenül) annak szekerét és nem Magyarországét tolja!
      Ami az én “izmusomat” illeti:
      Kedves Klári! Én nem tagadom, hogy ízig-vérig liberális vagyok, de ingadozom, mint az a bizonyos “középparaszt”. Időnként “bal”, egyes kérdésekben pediglen “jobb” vagyok! De azt hiszem, ezzel minden gondolkodó ember (Te is) így lehet! Hiszen nincs az a politikai “izmus”, mely mindenre a legtökéletesebb megoldást kínálná! … Más területről vett példám: időnként roppant szívesen megeszem egy ragacsos körömpörköltet, néha csakis a zsíros sülteket szeretem, de előfordul, hogy kizárólag a zöldségleves, avagy a rántott cukkíni megy le a torkomon!
      Szóval Kedves Klárám!
      Ne vesszünk össze, mert nincs min!
      Ugye?!
      Őszinte és köztársi barátsággal: szendam

  3. Klári szerint:

    Kedves szendam!
    A hsz.-m első mondata után elmaradt ez a kis jelecske!:)) Persze, hogy nem vagy fideszes….Előbb vesznék össze veled a körömpörkölt receptjén, mint bármelyik “izmuson”…(Úgysem tudsz olyan jót főzni, mint én…) Olvasgatva az emberek véleményét, egyébként is rettenetes ideológiai katyvasz van a fejekben. Olyan dühvel és indulattal vitatkoznak rég letűnt korok poshadt és idejétmúlt “izmusain”, mintha tegnap lett volna, vagy számítana valamit is…Egyébként is, a magyarok a kádárizmus (na már megint egy “izmus”!) egy speciális, mondhatni unortodox módját óhajtanák. Teljes foglalkoztatottság, ingyen egyetem és orvos az jöhet, de egyébként az állam ne pofázzon bele a dolgaimba…Kezdek affelé hajlani, hogy a “zemberekkel” nagyobb baj van mint a politikusokkal.Épp az imént haragítottam magamra két jó barátomat, mert azt mondtam, hogy óhajtanám a fidesz győzelmét 14-ben. Végig kell menni az úton, ki kell inni a poharat,addig nem lesz semmi ebből az országból. Addig nem lesz béke és építkezés ameddig pőre valójában meg nem mutatkozik, hova vezet ez az út…Sok ember rá fog menni? Valószínűleg. Sajnálom őket, de ők is bűnösök. Vagy a fideszre szavaztak, vagy most gyáván kussolnak.

  4. talalom szerint:

    Bizony Klári, én is így gondolom. Már 1989-ben is úgy véltem: amíg a mi nemzedékünk (akik ’89 előtt nőttek föl) ki nem pusztul, addig itt nem lesz demokrácia. Ámulva néztem, hogyan verik szét lelkesen(!) az emberek a szakszervezeteiket, rúgják ki maguk alól a munkaviszonyt párezer forint adó megtakarításáért. Itt a nagy többség azt hitte, hogy ezután jár neki a Trabant helyett a Merci, de legalábbis az Opel.
    Sok olyan “értelmiségi”-t (főként nőt) ismerek, aki nem győz sóhajtozni elmúlt korok szépségein, a méltóságteljes dámákon. Ilyenkor mindig lerántom a Földre az illetőt: Arra még nem gondoltál, hogy mi lenne, ha a jobbágy kilencedik gyereke lennél?
    Széky-hez én is kommenteltem, nem hiszem, hogy érdekli, mi a vélemény róla. Ez a típus el van szállva az útlevéltől, és fogalma sincs, milyen az:15 éves korban leülni egy gép mellé, és úgy tudni, innen legközelebb 40 év (ma meg már 50) múlva állhatsz föl. Bár amilyen s sors fintora: már ez is az szép álmok világába tartozik…

    • Klári szerint:

      Kedves talalom!
      Azért nekem nincs ilyen rossz véleményem az ötvenesek-hatvanosok nemzedékéről. Akkor is voltak bátor, meg nem alkuvó emberek…Én legalább hármat ismertem…) Ahogy a mostani fiatalok között is vannak olyan poshadt, bűzös, maradi elveket valló emberek, hogy égnek áll a hajam, ha hallgatom őket…Az én reményem a félmillió emigrált magyarban van, akik új eszméket, új fogalmakat is tanulnak, amit ha hazajönnek talán mindannyiunk hasznára lehet fordítani…( A férjem szerint reménytelen álmodozó vagyok…)

  5. Carmine V. Blake szerint:

    Részeg autós? Aki komolyan veszi a kormányprogramot? Lehet. Valóban egyre inkább úgy tűnik, hogy nem normális, aki hisz a kormánynak… Alighanem éppen azért volt szükség az orbáni fenyegető dörgedelmekre, mert mások is szerettek volna visszafordulni az eredeti irányba. A tegnapi – rendszerváltáskori magyar vidéket az állami, vagy szövetkezeti tulajdon jellemezte. A jövedelem vagy a szövetkezeti kasszába, vagy az államkasszába került. Bármennyi hibája is volt annak a rendszernek, de sokkal több jövedelem maradt helyben, vagy a közkasszában, mint ma. Persze nem visszafelé kell tekintgetni, hanem előre – előttünk pedig vagy a totális összeomlás, vagy a fejlődés fenntartható irányba fordítása áll. Én ez utóbbit képviselem.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s