Mókuskerék

Aki rákattintott ma (feb. 7.) és hétfőn (feb. 4.) a nepszava.hu “Vélemény” oldalára az tanúja lehetett annak az élvezetes és roppant informatív vitának, mely a deviza-alapú hitelezés témájában Zdeborszky György és Róna Péter között zajlik. Az előbbi apologizál, az utóbbi pedig okos érveket sorolva cáfol. Ámde míg a szakemberek diskurálnak, “Átlag Józsi” feje fölül viszi a bank a tetőt!

A vita lényege még a hozzánemértők számára is ismert: a hatályos jognak, illetve a banki ügyvitelre vonatkozó prudenciális elvárásoknak megfelelően köttek-e meg azon deviza-alapú hitelszerződések, melyek a magyarországi kereskedelmi bankok és érintett ügyfeleik között születtek az elmúlt, bő egy évtizedben?

Az egész konstrukciót, meg az ezzel kapcsolatos mizéria kialakulását még 2010-ben egy bankár ismerősöm próbálta elmagyarázni … bersze a ker.banki szempontból. Szerinte a kereskedelmi hitelezés lényege az, hogy a bank a saját betéteseinek pénzét adja kölcsön a hitelt kérőknek. Persze kamatra, melynek bevételeiből fizeti a betétesek hasznát, illetve finanszírozza önmagát, azaz egy ker.bank nem “jótékonysági intézmény” sőt. Ámde 2002-ben, amikor a Járai-féle MNB (csak hogy kitoljon a Medgyessy-kormánnyal) hajánál fogva előcibált indokokkal “a Holdig rúgta fel“(!) a jegybanki alapkamatot, a már egyébként is drága forinthiteleket mégárosabbá tette. A hitelekre ácsingózó hazai magánszemélyek és vállalkozások (no, meg 2006-tól kezdve az elfideszesedett önkormányzatok) érdeklődése ekkor a már létező és a forintoshoz képest sokkal olcsóbb(nak tetsző) deviza-alapú konstrukciók felé fordult. A megnövekedett igényeket azonban a magyar “leányok” a sajátgyűjtésű betéteikből nem tudták finanszírozni, így külföldi “anyáik”-hoz fordultak, akik az ottani ügyfeleik pénzéből kezdték finanszírozni a magyar üzleteket. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha ki nem tör a Válság, mely alaposan meggyengítette a forintot, megdrágítva ezáltal a havi törlesztőrészletet (különösen a CHF-alapúakat!), ami pedig egyenesen vezetett a hitelek tömeges bedőléséhez. Ez azonban nem csak az ügyfeleket, hanem a hitelező “leányokat” és azok “anyáit” is komoly bajba sodorta.

Körülbelül ezekkel az érvekkel operál Zdeborszky is, aki ugyan részben elismeri a ker.bankok felelősségét is, de elsősorban a Válságot és az éppen aktuális kormányzatokat okolja. Róna Péter azonban már egy korábbi (ha jól emlékszem 2010-es) írásában is azt a véleményét fejtette ki, hogy a deviza-alapú hitelkonstrukciók esetében tulajdonképpen a “hibás termék árusítása” valósult meg, melyből egyenesen következik, hogy nem a bankokat, hanem az ügyfeleket köllene kártalanítani. Szerinte ugyanis az érintett pénzintézetek a deviza-alapú hitelkérelmek elbírálása során nem a prudenciális szabályok szerint jártak el, lévén az árfolyamkockázat figyelembe-nem-vételével, “megfeledkeztek” a kérelmező hitelképességének teljeskörű felméréséről! Sőt, ennél még rosszabb a helyzet: nem is törődtek(!) ezzel, amit fényesen bizonyít, hogy a szerződésekben ezt a rizikót egységesen és mindnyájan, teljes egészében az ügyfeleikre tolták. Róna szerint egyáltalán nem az ügyfél (pláne az alacsony pénzügyi kultúrával rendelkező magyar) dolga tudni azt, hogy pl. a svájci frank egy “menekülő-valuta“, s ha a Világgazdaságban bármiféle pánik/válság tör ki, akkor annak árfolyama hirtelen és nagymértékben el szokott szabadulni. Éppen ezért az egész probléma “labdája” tulajdonképpen a ker.bankok, meg az ezt eltűrő kormányzat (pontosabban annak szakminisztériuma, illetve pénzpiaci és bankfelügyeleti szerve – PSZÁF) térfelén “pattog”, s így az egyetlen normális megoldás csak az lehet, hogy ezen hiteleket forintosítva, a három vétkes szereplő (pénzintézetek, állam és ügyfelek) megállapodnak az így keletkező veszteség egyenlő arányban történő elosztásában, a “kecskéskáposzta” (avagy, ha tetszik: a “káposztáskecske“) közismert receptje szerint.

Róna Péter ezen, korabeli megoldási javaslata számomra már akkor is szimpatikusnak és elfogadhatónak tűnt. A bankok igenis vállalják a felelősséget, hiszen tényleg “hibás terméket” árultak. Ráadásul tudatosan(!), amit mi sem bizonyít fényesebben, mint azon szerződések ezerjei, melyekben a kockázatokat 100%-ban az ügyfeleikre hárították. Felelős az állam is, hiszen a bankok csakis a szakminisztérium, illetve annak felügyeleti szerve engedélyével kínálhatták a piacon ezen konstrukcióikat, márpedig elvárható lett volna a kormányzati szervektől, hogy a pecsét ráütése előtt alaposan végigelemezzék az egészet (ezt – ha jól emlékszem – 2003-ban az OTP által kitalált “japán jenes” esetben meg is tették, betíltva az egész disznóságot! … gondolom, hogy Csányi Nertárs hogyan érezhette magát!). És persze felelős a “Tisztelt Ügyfél” is, aki semmi mást nem olvasott el az orra alá tolt “Hitelszerződés” című papírhalmon sorakozó bötűkből és számokból, mint a kirívóan alacsony kamatlábat, s akit Járay Nertárson kívül (jut eszembe: az ő felelősségét miért nem vizsgálta soha senki?!) a világon senki nem kényszerített az aláírásra … ő is csak “áttételesen” .

A devizahitelezés mizériájának megoldására tehát lett volna lehetőség! Szívesen kiegyeztek volna az ügyfelek, csak hogy el ne veszítsék ingatlanjaikat, tartós fogyasztási cikkeiket (pl.: autó). Szívesen kiegyeztek volna a bankok, csak hogy ne bukjanak túl nagyot a korábban “csilivili”-nek tetsző, de elbaltázott “termékükön”. Meg is volt a mindenki számára elfogadható kiegyezés konstrukciója is (Róna-recept), de osztán mégsem történt semmi … illetve történt, de az csak mégrosszabbá tette a helyzetet. Hiányzott ugyanis a Harmadik Szereplő, azaz az Állam, a maga végrehajtói, rendeletalkotói és törvényjavaslói lehetőségeivel. Bár a Bajnai-kormány 2009-ben valamennyit tudott enyhíteni a heveny gyulladáson, de osztán az azt követő Orbán-kabinet csupán csak sót szórni volt képes az egyébként is nyílt és gennyesedő sebekbe.

Orbánék természetesen a világon semmivel és senkivel nem törődtek, csakis és kizárólag önmagukkal! A “devizahitelesek megmentése” ürügyén tulajdonképpen semmi mást nem tettek, mint a tőlük megszokottá vált(!) zsarolós maffia-tempóval kijelentették, hogy “Nekünk, meg a Bandánknak ugyan van elég pénzük és fizetni is tudnánk a  – többek között a Mi hülyeségeink okán is – megemelkedett törlesztőrészleteket, de Mink úgy döntöttünk, hogy egyösszegben és 180HuF/CHF árfolyamon fogjuk kiegyenlíteni a többtízmilliós tartozásainkat, s akinek ez nem tetszik, az egyáltalán örüljön, hogy nem töröljük el a velünk megkötött összes szerződést, meg persze kapja be a Kétharmadunkat!“. Igaz, a “Resztlinek” (tehát a “Nem-Mink“-nek) lehetővé tették az “Árfolyamgát” igénybe vételét, de ez az egész intézkedés-halmaz segített valakin is (rajtuk kívül)? Az orbanista “elit” (meg az Országgyűlésben ücsörgő valamennyi “ellenzéki” is) tagjai fejenként sokmilliós nyereséget könyvelhettek el (számos korabeli cikk és blogposzt szólt erről!), a bankok sokmilliárdos veszteséget, az “Árfolyamgátos”-okkal pedig felvetettek egy mindenki számára ismeretlen végösszegű újabb hitelt (nem is volt népszerű a dolog)! Az elsöprő többség pedig kénytelen továbbra is a feje fölött érezni “Damokles kardját“, néhány kiválasztott “deviza-homeless” meg valamikor majd beköltözhet talán, a négyzetméterenként 300 ezer forintért(!), második esztendeje épülő-szépülő, hegedüs-zsuzsás Ócsai (drágánócska) Gettóba!

Az alap-probléma tehát nem csak továbbra is adott, de még el is fajult. A Róna-recept szerinti megegyezésre változatlanul szükség lenne ugyan (más, mindenki számára elfogadható és hosszú távon kivitelezhető megoldás tulajdonképpen nincs is!), de a Harmadik Szereplő, azaz az Állam teljesen hiteltelenné vált. Ugyanis nincs a Világon olyan bank, illetve pénzügyi szervezet (és cég), mely ennek a kormánynak a tapasztalati tények alapján (lásd: a Bankszövetséggel tavaly januárban orbánilag aláírt megállapodást és annak októberi felrúgását!) nemhogy a szavát, de a miniszterelnöki aláírással is hitelesített szerződéseit elhinné, komolyan venné! A fideszhívőket leszámítva nincs ma Magyarországon olyan ember, aki kész ténynek venné a kormányzat bármiféle ígéretét, bejelentését (lásd: pl. a 10%-osnak beharangozott, de átlag 2,2%-osra sikeredett “rezsicsökkentés“-t! … igaz ugyan, hogy a Policy Agenda legutóbbi felmérése szerint a “zemberek” kétharmada még mindíg elhiszi az év végére korábban beígért, de aztán Lázár Jankó által megcáfolt 13. havi nyugdíj kifizetését! – “Oh, sancta simplicitas!“).

Az igazi gond tehát nem az, hogy a “Matolcsysta Unorthodoxia” néven ismert “gazdaságpolitika” – amely nem más, mint a maffia által elfoglalt állam által a maffiának kétharmados törvényekkel és Tákolmánnyal garantált szabadrablása! – teljesen lerohasztotta a gazdaságot, s ezzel együtt az életszínvonalat is. Ezt öt-hat esztendőn belül helyre lehet hozni. A nagy gond az, hogy Orbánék mindössze másfél-két esztendő alatt teljes mértékben eliminálták a Közbizalmat, tehát azt a hitet, hogy az állam ma meghozott törvényeire nyugodtan alapozható a Holnap! Arról már nem is beszélve, hogy a visszamenőleges jogalkotások okán ma már az sem tudható, hogy mi volt tegnap! Márpedig a Közbizalmat, az Állam szavahihetőségébe vetett (bel- és külföldi) hitet évtizedek munkája lesz renoválni!

Mókuskerékben vagyunk mindahányan. Szaporán szedegetjük benne kurtácskává kopott lábacskáinkat, de nem mi hajtjuk azt! … Az Orbán-banda odakintről, vigyorogva!

… és ezt …

szendamondja!

PS.:  Tulajdonképpen még nem is a Közbizalom újrateremtése lesz(?) itten a legnagyobb meló. Az ezt totálisan leromboló Orbánpárt “országgyűlési képviselők”-nek és “miniszterek”-nek, valamint “államtitkárok”-nak álcázott bűnözői és alattvalói ugyanis nem a Holdból csöppentek közénk, nem az “Epsilon Eridani“-ról érkezett ufonauták telepítették ide, hanem már sok-sok évtizede közöttünk élnek, mi tenyésztettük ki őket a magunk elvetemülten jövőbe nem látó hülyeségeinkkel. Őket tehát “Mi Magyarok“, közülünk is 2 millió 700 ezernyien választották meg önként és dalolva még 2010 tavaszán. Azok közül is sokan, akik anno mindenféle meggondolás/elolvasás nélkül írták alá azokat a bizonyos deviza-alapú hitelszerződéseket, melyekkel a ker.bankok nagyon csúnyán átverték őket, s ebben még az sem jelenthet elégtételt, hogy ezen pénzintézetek is alaposan beledőltek a saját dugájukba!

A Legfőbb Gond tehát itt az Általános Szemléletmód, a Köz Ügyeihez (“Res Publica”) való Általános Hozzáállás!

No ez az, amin nem lehet csak egy-két évtized kitartó és tudatos munkájával változtatni!

Miért is nem engedte az Úr Mózesnek és a vele együtt Egyiptomból elindulóknak az Ígéret Földjére való belépést?!

Jó a kérdés és még találó is! Nemde?!

Végtelenül sajnálom az egészet! … és ezt is szendamondja!

Advertisements

3 hozzászólás on “Mókuskerék”

  1. emigrant szerint:

    Magyarország nem az ígéret, hanem az ígérgetések földje. Ez most így eszembe jutott, mint sziporka, de egyébként a cikk igazán mélyenszántó és tanulságos. És ezt az én barátom írta!

    • Klári szerint:

      Ez egy kissé kevéske, a múltkori Putyinos szösszeneted után!:)) Mohóvá és követelődzővé tettél minket…

  2. h.kovacs szerint:

    jó írás ismét, grat.
    kicsit hiányoltam orbán elb*szott “otthonteremtési támogatását” mint ősbűnt, ( egy forint támogatás 3 forint adót hoz a kv.-nek, agyhalott barbink örökbecsűje megvan ? ) de ne kerressünk a kákán csomót, egyet emelnék még ki, járai et. kártékony jegybanki tevékenységét, amit szerintem tényleg nem megfelelő súllyal kezelünk, ahogy te is írtad


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s