Egy kanálnyi vízben …

Fogalmam sincs mi a baja a magyar kormánnyal a “Tarancparency International“-nek (TI)? Hogy miért állítja azt: Magyarországon teljesen átláthatatlanok a döntéshozási mechanizmusok? Pedig annyira nyílvánvaló itt minden, annyira logikus, hogy azt még hasonlítani sincs mihez.

Nem, én egyáltalán nem akarom vitatni a TI azon megállapítását, hogy a második Orbán-kormánynak “hála”, idehaza állami sőt, törvényhozási szintre emelkedett a korrupció. Azt sem, hogy a töredékére zsugorodott azon lehetőségek száma, melyekkel a Köz ellenőrízhetné a végrehajtói hatalom tevékenységét. De azt már igen, hogy a hétköznapi polgár – feltéve, hogy hajlandó odafigyelni – ne tudná minden egyes kormányzati és törvényhozási intézkedésről pontosan megmondani: azok miért születtek meg, kiknek az érdekeit szolgálják. Mindezt annak ellenére, hogy az állampárti és pártállami kommunikáció továbbra is igyekszik mindent alantas karaktergyilkosságba, ígéretködbe és dumahomályba burkolni.

Alig néhány esztendővel ezelőtt még tiszteletteljes undorral figyeltük, milyen sikeresen működik a Fidesz vérprofi kampánygépezete, amelyet nem csak a legteljesebb fegyelem, de az orcátlanságig menő innovativitás is jellemzett. Ámde ami megy ellenzékből, az nem működik kormánypártként. Nem csak azért, mert propagandával egyszerűen nem lehet helyettesíteni az állam és a gazdaság igazgatásával, irányításával együtt járó napi aprómunkát, hanem azért sem, mert a hatalom birtoklása törvényszerűen ellustítja annak birtokosát és részeseit. A mohó zsebtömködés, a tapasztalati és a hangoztatott valóság között feszülő ellentétek újabb és újabb hazugságokkal való áthidalása (azok kiötlése) pedig elveszik az energiákat a mechanizmus tökéletes működtetésétől.

A korábbi hatásfokot pedig csupán tovább csökkenti az a tény, hogy ezt az egész, “politikai párt”-nak álcázott gazdasági vállalkozást – a folyamatos hazudozásokon kívül – egyetlen személy piedesztálra állítására és fényezésére alapozták. Ez a módszer tökéletes volt, hiszen harmonizált a magyar társadalom egy jelentős többségének beállítódottságával. Azzal, hogy sokukat már gyerekkoruktól kezdve a hatalom és a tekintély tiszteletére, a vezérelvűségre, az öntevékenység és az egymással való szolidaritás teljes hiányára idomították. Nekik nem is volt másra szükségük, mint egy “Jó Király“-ra, akitől úton-útfélen, a nap minden órájában a “Majd én elintézem helyettetek“-üzenetét hallhatták; azt, hogy az emberi törzsfejlődés csúcsa a szervilitás és a vakhit; azt, hogy minden probléma megoldásának alapja Az Akarat (a Vezéré és nem az alattvalóé!); azt, hogy egy így viselkedő társadalom, egy ilyen Nép minőségében messze megelőzi az összes többit (A “haldokló Nyugat” elmélete személyesen Orbán által felújítva).

Ámde mi van akkor, ha a Hatalomra Emelt Vezér teljesítménye messze elmarad a maga által generált várakozásoktól? Mi van akkor, ha kiderül: a Vezéri Akarat nem a Gondok Megoldása, hanem azok Bővített Újratermelése csupán? Az, hogy minden egyes ígérete gőz és füst, illanó szó csupán? Mi van akkor, ha kiderül a Jó Király dumaköntösbe burkolódzó meztelensége? Mi van akkor, ha az Omnipotens Galaktikus Lényről kiderül, hogy egy Csomolungmának hazudott vakondtúrásról rikácsoló, impotens Paprikajancsi csupán? Az, hogy Ő is csak egy ugyanolyan, magának kapari, az államhatalom csöcsén élősködni akaró és gyarló ember, mint mindenki más sőt, még azok közül is az egyik legrosszabb fajta? Mi van akkor, ha a tudományos pontossággal megszerkesztett kampánygépezetnek eladdig fegyelmezetten engedelmeskedő Vezér elméjének (belberki emberei által korábban is ismert) elborultsága elérei azt a szintet, hogy amit korábban csak cinikusan mosolyogva hagyott hírdettetni magáról, azt mostanság már Ő is oly’ meggyőződéssel kezdi hinni, mint a Világegyetem azon axiómáját, miszerint “1+1=2”?

No ekkor kezdi elnyomni az üres has korgása a maximumra csavart propaganda-hangszórók harsogását. No ekkor kezdi a Jónép inkább a kifizetetlen számlák miatt felszólításokat olvasni, mint a saját pénzén neki bedobált miniszterelnöki “konzultációs” és egyéb levélkéket. No ekkor kezdi az orbanista szülő inkább a gyereke lyukas cipőjét nézni, mint a sokmilliárdnyi közpénzzel kitömött “közszolgálati” tévé adásait. No ekkor kezd visszatérni az eladdig belesulykolt fideszes “Újbeszél”-ből, a megszokott “akurvaanyádozós” “Közbeszél”-be, s a tandíjat “tandíj”-nak, a megszorításokat “megszorítások”-nak, az adóemeléseket “adóemelések”-nek, a nemzethű és nagyonmagyar politikusokat pedig “szarházi gazemberek”-nek nevezni.

No ekkor teszi fel magának a kérdést, hogy ugyan mijafaszból telik itten számolatlanul öntögetni a milliárdokat például amerikás hülyealapítványokba, amikor már egyetlen milliárd sem telik a halállal küszködő rákos betegek elletására? Avagy egy nyolcvanéves, elaggott, minden diktatúrát hőnszeretettel kiszolgáló, xenofób belsőépítész-“akadémikus” alaptörvényes kultúrterrorjába, amikor itten színházakat és könyvtárakat zárnak be tucatszám forráshiányra hivatkozva? Avagy egy alig több, mint harminc esztendős, miskolci alpolgármester-képviselő magán-közútjára, amikor ő a saját utcájában vagy csülkig merül esős időben a sárba, vagy majd’ az autója tengelyét töri ki egy harckocsi lengéscsillapítóját is alapos próbának kitevő, kátyúkkal tűzdelt “szilárd útburkolaton”, melyet a helyi fideszes önkormányzat alig egy esztendővel azelőtt építtetett meg vele “önerősen”? Avagy mondjuk 300 milliónyi, EU-támogatott iskolafelújításba úgy, hogy miután azt (tanév kellős közepén, iskolai kényszerszünettel!) a helyi “közeli” vállalkozó pocsék minőségben, de kurvadrágán elvégezte, még a szülőket kérjék fel a tantermek kifestésére (plusbonus: az ehhez szükséges anyagokat és eszközöket is ők vegyék meg!)? Avagy mondjuk a miniszterelnök magán focibirodalmára, meg a futballmániájára akkor, amikor itten egyetemek kénytelenek szénszünetet tartani a vizsgaidőszak kellős közepén, s amíg az utóbbinak kötelessége “önfinanszírozóvá” válnia, addig az előbbibe bármelyik közpénzvállalkozó annyi, közkasszából elvont adóforintot önthet, amennyit csak tud, meg nem szégyel? Avagy azt – ha már a felsőoktatásnál tartunk – , hogy hogy az ördögbe telik a magyar költségvetésnek egyRomániában létesített (magyar) egyetemre, annak ingatlanvásárlásaira és tankönyvkiadásaira 42 milliárdot költeni úgy, hogy közben 27+11 milliárdot vonnak meg a hazaiaktól, s emiatt az ő kölke csak élethosszig tartó eladósodással kerülhet be a diplomások kategóriájába?

Egy kanálnyi víz! Mindössze ennyit ér Orbán és társasága valamennyi ígérete. Egy kanálnyi víz! Mindössze ennyivel mérhető az a tudás- és ismerethalmaz, mellyel ezt az országot vezetik … az orránál fogva. Egy kanálnyi víz! Mindössze ennyivel egyenlő az az akarat és az a diktatúra, melybe igyekszenek bennünket belefullasztani.

Egy kanálnyi víz! Melyet csak ki köllene öntenünk, hogy ismét levegőhöz juthassunk!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

2 hozzászólás on “Egy kanálnyi vízben …”

  1. gondolkodo szerint:

    “Egy kanálnyi víz! Melyet csak ki köllene öntenünk, hogy ismét levegőhöz juthassunk!”
    .
    Protestálok!
    A víz drága dolog, pocsékolni nem szabad!
    Azt a kanál vizet, amibe minket akar(nak) belefujtani, kanállal együtt lenyomni torkukon!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s