Egy megalapozott vélemény a HÖOK-ról

Úgy látszik, nem csak én vagyok olyan “elvetemült”, hogy a honi felsőoktatást (annak minőségét) szándékosan leamortizáló, azt egy köznapi polgár gyermeke számára elérhetetlenné tevő orbanista intézkedések okán kirobban tiltakozáshullám élére álló, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), illetve annak elnökét, Nagy Dávidot minimum neofitának, avagy ha tetszik, tök’ hiteltelen “kényszerforradalmárnak” tekintsem. Molnár Richárd (nepszava.hu) alábbi jegyzete még az én korábbi posztomnál is jobban megvilágítja a teljesítményhiányban és szervilizmusban szenvedő HÖOK, valamint annak elnöke “problémáját”.

Alku, vagy lázadás?

Nem fogom megvédeni a hallgatói önkormányzatokat a diáktüntetések szervezése nyomán rájuk zúduló, hazugságokkal és féligazságokkal telített kormányzati gyűlöletpropagandától. Nem fogom, mert nem értek egyet a működésükkel, sőt, megkérdőjelezem a létjogosultságukat. Nem működnek ugyanis hallgatói érdekképviseletként, mert a “rendszer részei”. Részvételük, támogatásuk nélkül ugyanis az egyetemek és főiskolák szenátusai, bizottságai nem hozhatnak meg olyan komoly személyi, szervezeti és pénzügyi döntéseket, amelyeknek a hallgatók életkörülményeihez, sikeres tanulmányaihoz semmi közük. A választott HÖK-képviselők valójában az egyetemek munkavállalói, fizetett “menedzserei”, akik felelősek bizonyos hallgatói szolgáltatások működtetéséért, juttatások kiosztásáért és programok szervezéséért. Ezt gyakran főállásban végzik, és sokszor azért nem diplomáznak le időben, hogy hallgatói jogviszonyukkal együtt megtarthassák állásukat.

Az egyetem érdekei azonban elméletileg nem mindig azonosak a hallgatókéval, ahogy a vállalat érdekei sem a dolgozókéval. Hogyan festene az, ha egy adott cég szakszervezeti vezetője egyben marketingigazgató is lenne, és nem a dolgozói tagdíjakból, hanem a cégtől kapná a fizetését? A HÖK és az egyetem vezetőinek folyamatos megegyezési kényszere álságos hatalmi, gazdasági háttéralkukhoz vezet, olyanokhoz, mint az országos diákvezetők tavalyi alkuja a kormánnyal.

Emlékszünk, amikor a felsőoktatási törvény tavalyi megszavazása előtt Orbán Viktor, Hoffmann Rózsa és Nagy Dávid HÖOK-elnök kéz a kézben, elégedetten jelentette be, hogy a hallgatói javaslatokat beépítették a törvénybe? És arra, hogy ehhez képest jött a röghöz kötés, az önköltségnek nevezett tandíj és a keretszámcsökkentés? Arra is, hogy ezután az idén decemberig a hallgatói önkormányzatok egyetlen diáktüntetést sem szerveztek, csak miután a Hallgatói Hálózat megszervezte a sajátját? Az akkori alku sem a diákokról szólt, hanem arról, hogy mégsem vonták meg a HÖK-ök döntési jogait az egyetemi szenátusokban, holott azt Hoffmann államtitkársága nagyon, de nagyon akarta.

A hallgatói önkormányzatiság egyetlen eredménye 2012-ig annyi volt, hogy lényegében megszakadt a közvetlen kapcsolat a hallgatókkal, akik nem szólhatnak bele az egyetemi döntésekbe, ezért a többséget nem is érdekelte, kik dönthetnek helyettük. Ezért tudtak egyes HÖK-vezetők – csupán a haverok szavazatával – hosszú évekig helyükön maradni. A diákok alig jártak voksolni, hiszen a sokszor egyedül induló jelölteket még fotón sem látták soha.

Nem véletlenül lett gyorsan népszerű a Hallgatói Hálózat, amelyet a HÖK-ösök nem győztek szidni, mert kiszabadította a palackból a közvetlen hallgatói döntés és cselekvés szellemét. Most már lelkesen szegődnek a HÖK-ök az önszervezedő diákcsoportosulások nyomába. Most már Nagy Dávid is nemet mer mondani a kormány tárgyalási ajánlatára, mert azt sem hiszi el, amit kérdeznek. Most már Nagy Dávid is ki meri kergetni az utcán tiltakozó diákok közül, a HÖK-ös körökben sajnos sűrűn előforduló neonácikat, akik hétfő este eltakart arccal a rendőrök megtámadására buzdítottak. Most már talán Nagy Dávid sem hisz többé a piszkos alkukban.

Reklámok

One Comment on “Egy megalapozott vélemény a HÖOK-ról”

  1. chackal85 szerint:

    Jó reggelt.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s