Ha a pofátlanság fájna …

Még hogy szegény az Ország! Még hogy semmire nincs pénz! Fussa itt kérem mindenre, csak egy kis akarat, meg némi egészen elképesztő mértékű pofátlanság köll csak hozzá!

Az elmúlt hetekben, hónapokban az ember valahányszor rákattintott egy-egy hírportálra, mindíg talált legalább egy tudósítást arról, hogy a nertársak (hol az államadósság, hol a költségvetési hiány lefaragása érdekében) éppen melyik területről vontak el pár – összességében pedig több száz – milliárdnyi közpénzt. De nem múlt el úgy nap, avagy hét sem, hogy ne olvashattunk volna egy-egy újabb, teljesen szükségtelen, pár milliárdnyi közpénzt felemésztő kiadásról is, mellyel hol egy “közeli” cég, hol pedig “civil mozgalom” gazdagodott meg.

Az elmúlt őszön azon morfondíroztunk, hogy a miniszterelnök szűkebb hazája, micsoda fejlődésen megy keresztül, köszönhetően a Főkormányzó úr kegyes (ön)adományainak. Azon, hogy itt még a legromosabb épület előtt is térkövezett a járda, azon, hogy itt – (köz)pénz nem számít alapon – 200 ezerbe kerül egy-egy áteresz és azon is, hogy az itt egzisztáló, a “Strohmann”-nemzetségből származó (Mészáros, Flier, és Tiborcz) családok oly’ tehetségesen írták meg az állami földek bérleteire vonatkozó pályázataikat, hogy – törvény ide, törvény oda – több tízezer hektáros latifundumokhoz jutottak. Meg is állapítottuk, hogy unser Führer nem maradt hűtlen a magyar “Braunau“-hoz, s hogy itt tulajdonképpen az Új Orbáni Állam Fővárosa, azon belül pedig mein Vezér saját, különbejáratú, honi “Berchtesgaden“-e is épülget, de szorgalmasan.

Az elmúlt hónapban azt nem értettük, hogy az általános (de egylőre még “technikai”) recesszió kellős közepén, hogy az ördögbe telik a lerohasztott nagyvállalatoknak, a “válságadókkal” és “adósmentő” csomagokkal netto veszteségbe hajszolt kereskedelmi bankok egynémelyikének arra, hogy a TAO-kedvezményen keresztül 2,8 milliárd forinttal támogassák az Alcsúti Albertflóri felcsúti focista-keltetőjét, amely nem csak egy jellegzetesen makoveczes-újgazdagos “Akadémiával” …

…de még egy csilivili szállodával sőt, 200 millió forintnyi állami és EU-támogatásból állítólag felújított,…

… 40 hektáros, komplett kis Arborétummal is rendelkezik (ahol – gondolom – a NER által “kinemesített” mákvirágok, szamárkórók, cserszömörcék, kutyabengék és dísz- illetve lopótökök tekinthetőek meg, természetes környezetükben)!

Az elmúlt hét egyik legismertebb találóskérdése az volt, hogy a “hivatásos kormánypárti civileket” képviselő Civil Összefogás Fórum, vajh’ hogyan tudott mindössze alig tíz nap alatt (állítólag csakis magánszemélyektől) összekalapozni kemény 100 milliónyi magyar forintot arra a hírdetési kampányra, mellyel az Állampárt számára veszélyesnek bizonyult Bajnai Gordont és az “Együtt 2014” mozgalmat igyekeznek lejáratni (teszem hozzá: abszolute kontraproduktívan)? Míg a hivatásos újságírók, és a (magamfajta) bloggerek azt bizonyították be teljes sikerrel, hogy itt csupán egy álcivilesdiről van szó, s ez az egész …

       Bekemenet együtt.png

… csakis és kizárólag közpénzekből finanszírozódik, az ország egyik (ha nem “A“!) legjobb oknyomozó portálja úgy döntött, hogy a szoknyája alá néz ennek a cöf-copfos kislánynak, s némi kutakodás után meg is állapította, hogy biza’ “töke van a menyasszonynak“!

Az atlatszo.hu a keddi írásában nem csak azt állapította meg (bizonyította be!), hogy a CÖF honlapján tagokként feltüntetett szervezetek egy része soha a büdös életben nem csatlakozott a Fórumhoz, de azt is, hogy egy másik része pedig egyáltalán nem is létezik! További takonyhab eme cöfmadiás turhatortán, hogy maga a CÖF sem létezik, mivel ezen a néven semmiféle egyesület, mozgalom, gazdálkodó szervezet nincs hivatalosan regisztrálva, s ugyanez vonatkozik a hírdetéseket aláíró bekemenet.hu“-ra is, amely nem más, mint csupán egy domain-név! Ez pedig azt jelenti, hogy ezt az egész “Emlékeztető Kampány“-t egy bizonyos Csizmadia Lászlóra erősen hasonlító kísértetek és fantomok …

 
… szervezték meg és bonyolítják le. Ippeg ezért az atlatszo.hu joggal tette fel a kérdést, hogy akkor ki is volt valójában a hírdetések megrendelője és kifizetője, és igazából kik is gyűjtötték össze, milyen felhatalmazás alapján azoktól a bizonyos magánszemélyektől a fedezetül szolgáló adományokat, s ezt vajon mikor fogja kivizsgálni mondjuk a NAV?
 
Tegnap este óta van egy újabb dolog is, amin eltanakodhatunk. A “Magyar Közlöny” című viccgyűjteményben ugyanis megjelent egy kormányhatározat, amelynek értelmében:
 
“A diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékének erősítése céljából a kormány (egy) ‘Friends of Hungary‘ nevű amerikai alapítványt hoz létre. November 30-ig a nemzeti fejlesztési miniszternek 15 millió dollárt (körülbelül 3,2 milliárd forintot) kell alapító vagyonként  az alapítvány rendelkezésére bocsátania. Ugyancsak november 30-ig kell a miniszternek a 2012. évre vonatkozó – a határozatban nem számszerűsített – éves adományt, továbbá az alapítvány bejegyzésével kapcsolatos költségek fedezetét az alapítvány rendelkezésére bocsátania. Az alapítványban az állam tulajdonosi jogait a Miniszterelnökség gyakorolja.” (forrás: index.hu)
 
No, erre vajh’ miért volt szükség, avagy hogy a költővel szóljak: “Mire e lom?“? Pláne pedig miért ilyen gyorsan? Azt még megértem, hogy Felcsút Koronavárossá átpatyomkinizálása a miniszterelnök személyes heppje. Azt is, hogy a többezer hektáros csúti latifundum létrehozása a miniszterelnök saját biznisze, hiszen csupán csak az ez után járó, terület-alapú állami támogatásból holta napjáig, mindenféle munkavégzés nélkül (ahogy szokta) vígan megélhetne, ráadásul így több tízezernyi talpnyaló zsellért is szerez magának. Azt is értem, hogy a közkasszától elvont TAO-milliárdok a miniszterelnök személyes focimániáját hivatottak szolgálni. Ugyancsak érthető számomra, hogy az álcivil fantomszervezeten átcsorgatott, kb. 100 milliónyi hírdetési közpénz részben a miniszterelnök személyes politikai, részben pedig A Haver gazdasági érdekeit szolgálja (plusbonus: Csizmadiának is leesik pár fillér a strómanságért és a seggnyalásért cserébe).
 
No de ez az amerikai alapítvány-biznisz ugyan ki az ördög személyes érdekeit szolgálja? Ugyan ki az ördögöt, avagy kiket köll nekünk már megint kitömnünk csekélyke 3,2 milliárd forintnak megfelelő USA-dollárral, mint alapítói vagyonnal, illetve további, ismeretlen mennyiségű “adománnyal” és “bejegyzési költségek”-kel azon államkasszából, amely annyira kong az ürességtől, hogy …
 
  • félkarú, féllábú, súlyosan cukorbeteg, porkorongsérves, infarktusos és egyéb egészségügyi gondokkal küszködő rokkantaktól visszavont havi párezer forintnyi ellátás évi 2-3 milliárdjával köll azt feltölteni, ellehetetlenítve ezáltal a puszta létezésüket is?
  • az egészségügyi ellátásból annyi pénzt vonnak ki, amely még a kisebb betegségekben szenvedőek számára is életveszélyessé teszi az orvosi ellátást, a rendszeres gyógyszerszedőket pedig arra kényszeríti, hogy válasszanak: a betegségükbe, avagy az éhségükbe pusztuljanak bele?
  • az alap- és középfokú oktatásban már a táblakrétát is a tanárokkal vetetik meg, felsőoktatási intézményeinket pedig éppen most, a vizsgaidőszak kellős közepén, 7,2 milliárdos elvonással (“zárolás”) kényszerítik “szénszünet”-re?

 

Tudom, hogy még folytathatnám ezt a felsorolást, de inkább nem teszem. Azt sem kezdeném kutatni, hogy ezen amerikai alapítvány-biznisszel kapcsolatosan feltett kérdésemre vajon mi a helyes válasz. Előbbi túl hosszú lenne, utóbbit pedig (gondolom) hamarost úgy is kinyomozza az Amerikai Népszava tualjdonos-főszerkesztője, Bartus Laci. Engem az érdekelne, hogy ezt az egészet – a fentebb vázolt körülmények közepette – vajon hogyan fogják az “Urak” megmagyarázni? Sőt, az hogy vajon fognak-e egyáltalán magyarázkodni? Hogy erre rákényszeríti-e a sajnos gyakorta rendkívül lusta és trehány ellenzéki magyar sajtó (no, meg a pártok)? És ha igen, akkor vajon mi lesz az az ótvarosan falmelléki szöveg, amelyet az “Urak” meg fognak engedni maguknak?

Kíváncsian várom a fejleményeket. Ám addig is meg köll állapítanom: ha a pofátlanság fájna, ez az egész Díszes Társaság, napi 48 órán át fetrengene a kíntól!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

6 hozzászólás on “Ha a pofátlanság fájna …”

  1. gondolkodo szerint:

    Bizony, bizony!
    Azon felül, hogy a disszidens őrnagyról elnevezett focisuli jogi kérdéseket is felvet, nevezetesen:
    – bérbe adott magántulajdonra közpénzből épült állami beruházás sorsa mi lesz a bérlet lejárta, vagy visszavonása után (a földet húzzák ki az épületek alól, vagy az épületeket szállítják el?), a most alapított “Friends of Hungary” megbocsáthatatlan fordítási hiba! Eredeti magyar nyelven ez így hangzik: (“Baltás Barátai”), tehát a helyes név: “Friends of Baltas”!)

  2. emigrant szerint:

    Kedves köztársam, Szendam!
    Szónoki kérdésedre válaszolok, de kizárólag a gyengébbek kedvéért. Hogy mit tanál ki derék kormányunk magyarázatul, az teljesen mindegy. Nyilván valami szemforgató ömlengés lesz a kultúráról (képesek lesznek ezt a szót a szájukra venni!), a magyarság összetartozásáról, a szegény amerikai diaszpóra nehéz sorsáról, a leszármazottak nyelvtanításáról (magyarul tudni Amerikában is sehr praktisch, legalább eredetiben olvashatják Nyírőt), et cetera. A valódi ok nem lehet más, mint szavazatvásárlás. Az Egyesült Államokban él több, mint 300 millió ember. Közöttük annyi a magyar származású, amennyit meg bírnak ezért fizetni. Ha megfizetnének, esetleg én is lennék szomáliai állampolgár, még szavazhatnának is a nevemben, csak ne kelljen soha odamennem. Hát így van ez, köztársaim! Lehet menni regisztrálni, ahogy a zseniális stratéga és néptribun Mesterházy Móricka elképzeli.
    Fel a fejjel! Különben még elveszítjük.
    Köztársaságot! emigrant

  3. bonhomme szerint:

    szendam,
    a “Fussa itt kérem mindenre” kapcsán bemásolom neked azt, amit egy ismerősöm osztott meg:

    Gyerekek nagyobb baj van itt mint hinnétek én kisvárdán élek az ukrán határ szélén mi tapasztaljuk napi százával jönnek át az ukránok honositani kétes papirokkal. aztán akkora nyugdijakat kapnak hogy eldobom az agyam. Általában olyan 160 ezer ft fizet ki a magyar állam nekik innen kapják már a nyugdíjukat mert kegyeskednek majd orbánra szavazni. Mi meg dögöljönk éhen 22 eze ft-ból.

    Mi erről a véleményed, ill. van-e tudomásod róla, hogy ez zajlik kis hazánkban?

  4. rasputyn szerint:

    Néha azt gondolom, hogy „agymosott” honfitársaim nem látják a fától az erdőt. Ez az írás rávilágít arra az egyszerű tényre, miszerint hinni könnyebb és egyszerűbb – olykor kifizetőbb, mint gondolkodni. Orbán vezér nagyon ráérzett erre. Egész politikai pályafutását erre alapozza.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s