Ajánlat a demokrácia híveinek

 A Majtényi László nevével fémjelzett Eötvös Károly Közpolitikai Intézet a minap “A jogállam helyreállításának elvei nyolc tételben. Ajánlat a demokrácia híveinek” címmel egy viszonylag rövid, de magvas tanulmányt tett közzé. A terjedelmi korlátok okán ezen posztban csupán a tanulmány bevezető szövegét, s a legfontosabb nyolc pontot ismertetem. Akit érdekel a teljes szöveg, az ide kattintva elolvashatja az egészet!

Bevezetés:

A Nemzeti Együttműködés Rendszerét fel kell számolni, az alkotmányt pedig helyre kell állítani. A helyreállító munkában a Fidesznek és vezetőinek, akik az alkotmány elpusztításában oly messzire mentek, ahonnan számukra nincs visszaút, nem lehet szerepük, mert ha lenne mégis, az megsértené a szabadság eszményét.

A független, demokratikus politikai erők viszont a jobboldalon és a baloldalon a magyar alkotmányosság helyreállításáért közös felelősséget viselnek. Megkönnyíti a helyzetüket, hogy ezekben az elvekben a megegyezés feltehetően sokkal könnyebb, mint más kérdésekben. Az alkotmányosság helyreállítása az első, amíg ezzel a feladatunkkal nem végeztünk, a többi várhat.

Ennek az iratnak célja e feladat fontosságának és nehézségének bemutatása.

Ebben a szövegben nincsen alapvető újdonság. Amit elvégeztünk, az a rombolás számbavétele és az újjáépítés feladatainak felsorolása, miközben a kettő, egymás ellentéteként, nagyrészt egybeesik.

A nyolc pont:

1. Az a jogrendszer, amely nem a közhatalmat, hanem inkább a polgárok szabadságát szorítja korlátok közé, nem felel meg a modern alkotmányosság eszméjének. A szabadság a közhatalom korlátja. A polgári szabadság tiszteletét helyre kell állítani.

2. Ahol a független intézmények – strukturális és személyi értelemben – a kormányzat befolyása alá kerülnek, ott megszűnnek a hatalom korlátaiként működni. A hatalmat ellenőrző és korlátozó intézmények függetlenségét helyre kell állítani, a politikai kinevezetteknek a független intézmények éléről távozniuk kell.

3. Nem képes alkotmányként funkcionálni az az alkotmány, amely szabadon átírható. Az Alkotmány stabilitását meg kell teremteni. Meg kell akadályozni, hogy a jövőben bármely kétharmados többséghez jutó politikai erő szétdúlja az alkotmányosságot.

4. Jogi kikényszeríthetőség nélkül az alkotmány jogi értelemben olyan mintha nem is létezne.
Az alkotmány kikényszeríthetőségét, az alkotmánybíráskodás tekintélyét helyre kell állítani.

5. Ahol az alkotmány és az azt végrehajtó törvények nem védik az egyes alapjogokat megfelelő garanciákkal a politikai önkénnyel szemben, ott e jogok nem a hatalom korlátait képező szabadságjogok, hanem csak politikai deklarációk . Az alapjogok a jogállamban a közhatalom gyakorlóit korlátozzák. Az önkényeskedés ma intézményesülő rendszerét meg kell szüntetni. Az alapvető jogok tekintélyét helyre kell állítani.

6. Az az állam, amely ideológiát és történelemszemléletet tesz kötelezővé, nem tekint a polgáraira egyenlő méltóságú személyként. Az alkotmány értékek foglalata és a haza minden – bármilyen hitű és meggyőződésű polgárára – ugyanolyan tisztelettel és figyelemmel tekint. Az alkotmány nem képvisel sem ideológiát, sem vallásos sem pedig vallástalan hitet.

7. Ha a szabad és tisztességes politikai verseny feltételei sérülnek, a kormány legitimitása megkérdőjeleződik. Helyre kell állítani a szabad és tisztességes politikai versenyt a választási szabályok, a választókerület-határok, a kampányszabályozás, a választójog és a médiaszabályozás felülvizsgálata során.

8. Ahol az egyik demokratikusan hatalomra jutott többség az utódai hatalomgyakorlását igazolhatatlan módon megköti, ott a szabad választások értelme is kérdéses. Helyre kell állítani a parlamentarizmus elvein működő, a politikai váltógazdaságot biztosító közjogi rendszert.

(A demokratikus ajánlat megfogalmazásában részt vettek: Majtényi László, Miklósi Zoltán, Somody Bernadette, Szabó Máté Dániel és Vissy Beatrix)

Advertisements

24 hozzászólás on “Ajánlat a demokrácia híveinek”

  1. emigrant szerint:

    Kedves Köztársaim!
    Szép és közérthető fogalmazás. Úgy veretes, hogy közben cseppet sem bombasztikus. Hasonlítsuk össze a NER és a Szánalmány magyar nyelvet megcsúfoló borzalmával. Ebből is kitűnik, hol a kultúra, és kinek lehet igaza. Megvan a “12 pont a Köztársaságért” egy pontja. Az alkotmányosság helyreállítása Majtényiék nyolc pontja szerint történjen! Én ezt az egészet megtanulom, mint jogállami (köztársasági) egyszeregyet. “Az alapjogok a jogállamban a közhatalom gyakorlóit korlátozzák.” “A szabadság a közhatalom korlátja.” Nincs féldiktatúra, ahogy nem lehet valaki egy kicsit prostituált. Ahol az alapjogokat büntetlenül korlátozhatják, ott nincs megállás. “A lejtőn végig kell gurulni!” – mondta Lenin egy kerékpárkirándulás alkalmával Susenszkojében, amikor biciklijének fékje felmondta a szolgálatot.
    Köztársaságot!
    emigrant

    • Fehér Klára szerint:

      Csatlakozom…

    • bonhomme szerint:

      ja bizony, emigrant,
      egy nő nem lehet csak egy kicsit terhes. Vagy-vagy.
      Mi a legjobb társaság? A Köztársaság.

    • szendam szerint:

      Kedves Köztársam!
      Tényleg össze kéne hasonlítanunk EZT A SZÖVEGET azzal a szánalmas szóhalmozmánnyal?! … Gólyát a marabuval?!
      Az EKINT pontjai azonban tényleg lenyűgözően egyszerűek és megtanulandóak (ellentétben a NENYI-vel! … 😛 )! Ippeg pont ezért is utánközöltem, hogy minél többen olvashassák és (akár) tanulhassák!
      Persze ennek (akár nyitó-anyagként is!) ott lesz a helye a hamarost indítandó kötársasági bolgon! (Úgy veszem észre, az ötletednek egyre több a híve!)
      Terjeszd Te is!
      Köztársi üdvözlettel! szendam

  2. Wolffie szerint:

    Köszönjük Szendam!

    Csatlakozom az előttem szólókhoz…:-)

  3. kekec szerint:

    “Amit elvégeztünk, az a rombolás számbavétele és az újjáépítés feladatainak felsorolása”
    Ez nagyon is jól sikerült – azonban az ördög MINDIG a részletekben bújik meg: HOGYAN?
    Talán az új blogod szendam ezt tudná konszenzussal meghatározni.
    A “12 pont a köztársaságért” mellett ezért fontolóra vehetnénk a Köztársaság 2.0. verzió-t és a
    Köztársasági Korrekció vagy -Kiigazítás, netán a -Javítás neveket is, Esetleg a Hogyan javítsuk a köztársaságot címet is.

  4. kekec szerint:

    A Köztársaság Újjáépítése pedig azt is kifejezné, hogy az alapokig le van most rombolva..

  5. Fehér Klára szerint:

    Majtényi László…A Köztársasági Elnök.

  6. Fehér Klára szerint:

    Hm. Lajstromszusz Társak Ligája…? LATÁLIS…:))

  7. öregszeder szerint:

    Amit Majtényi megfogalmazott az kb. az amit én nemzeti minimumként minimum alapvető elfogadható értékrendnek tekintek. Lehet további értékeket ezen értékek alapján meghatározni. Az eb hantja azonban ott van amit Kekec feszeget, hogyan lehet ezt az értékrendet érvényre juttatni és minden bandita támadásától megvédeni. Ezt nem lehet kizárólag alkotmánnyal és jogi eszközökkel megvalósítani. Nagyon sok embernek el kell ezeket, mint közösségi életünk játékszabályait elfogadni és erre alapozva a szabálykövető magatartást elfogadtatni. El kell hinnie mindenkinek, hogy enélkül nem tudunk egymással békességben élni és emiatt a szabályok betartása a saját érdekünk. Be kell látnia mindenkinek, hogy e nélkül szétesik a társadalmunk és eluralkodik a káosz. E nélkül nincs “szabadság, testvériség,egyenlőség”. Ismét a kiskirályok, maffiavezérek, hadurak országlása következne, ahol csak néhány kiváltságos tartozna a nép (nemzet) fogalmába.
    Egyébként csak a szójáték kedvéért eljátszottam a következő blog-név gondolatával: Ilyen Magyarországot Akarok!= IMA! A cím alatt pedig mindenki megtalálhatja, hogy mi hogy’ is képzeljük el.

    • emigrant szerint:

      Kedves Öregszeder Köztársam!
      Mélyen egyetértek! Az én német barátom is azt mondta, hogy amíg a fejekben nem lesz rend, nem oldódik meg semmilyen problémánk. Sajnos pillanatnyilag úgy tűnik, ez a turulbanszületett kis nép nem képes a más kárán okosodni. De a két dolgot, az államszervezetet és az emberek erről alkotott nézeteit együtt kell vizsgálni, sőt alakítani is. . Egyszer látni kellene, hogy van működőképes köztársaság, ahol lopás, csalás és korrupció nélkül is lehet létezni. Ha a mostani félrecsúszott, a rendszerben is hiba volt, amelyik megengedte, hogy bűnözők szerezzenek politikai hatalmat. Harry Seldon valamit nem látott előre.
      A betűszavaktól feláll a szőr a hátamon, mert eszembe juttatja a fideszt.
      Köztársasági üdvözlettel: emigrant

    • szendam szerint:

      Kedves öregszeder!
      Hát igen! Éppen pont erről írok én is nemegyszer: a szemléletmód, a paradigma! Ha a Nagytöbbség egyszerűen nem hiszi el, hogy a Jog azért van, hogy azt betartva őt is védje, akkor itt tényleg vége mindennek. Igaz, miért is hinné el, amikor a tapasztalata szerint Magyarországon “A Jog egy olyan pókháló, melyen a nagy legyek mindíg átrepülnek, a kicsik pedig egyfolytában fennakadnak!”. … No az meg eszébe sem jut, hogy az a bizonyos “kis légy” is csinált azért valamit, hogy “fennakadhasson”, a “nagy” meg azért nem ragad be, mert a “kicsi” megengedte neki, hogy ő szője a hálót (ld.: oligarchia és az általauk kilóra megvásárolt törvényhozók, politikusok – kiket ugye a “nép” volt oly kedves, pusztán pártembléma és süket szövegek alapján megválasztani!).
      Bocsika, de a betűszavak nálam sem “lájkoltak”, persze ettől még lehetséges, hiszen itt majd Mi döntünk, valahányan!
      Üdv! szendam

  8. […] Majtényi-féle Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (általam már ismertetett) “Nyolc Pont“-ja lesz, de persze ha valakinek van más, jobb ötlete, akkor legkésőbb az “Indul a […]

  9. Dr. Szombath Jenő szerint:

    Ez itt a Kolombusz tojása! Az ellenzék azon totojázik, mi az egyetértés minimuma. Hát ez. Tök mindegy milyen színezetű vagy, ha ebben egyetértünk, akkor van miről beszélni.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s