És csak mondja és mondja!

Annak ellenére, hogy mindössze pár órával a közzététel után máris megcáfolódott Vityu kánájemefes halállistával” kapcsolatos állítása, az Ország Elmebetege, ez az erkölcsi és államférfiúi “Törpeminoritás“, továbbra is hangoztatja az immáron töbszörösen is lelepleződött hazugságait.

Teszi mindezt annak ellenére, hogy már az általa (100 milláért) kilóra megvásárolt MSZOSZ-elnök, Pataky Péter is kénytelen ennek ellenkezőjét állítani. Legutóbb például a szintén lepénzelt (ugyancsak 100 milla!) Gaskó-féle “Liga” szakszervezeti szövetséggel történt találkozója utáni sajtótájékoztatóján már ezt az egész netto hazugsághalmazt volt pofája kiegészíteni azzal is, hogy a 2013. szeptemberétől bevezetni tervezett, elvileg “jelentős” béremelésekkel járó “Pedagógus-életpályamodell“-t azért köll elhalasztani, mert az a nemlétező követelés-listán “igen előkelő helyen szerepel“.

Az alábbi, a nepszava.hu oldalán tegnap megjelent írás szószerinti utánközlését nem azért tartom szükségesnek, mert feltételezném tisztelt Olvasóimról, kedves Kommentes Barátaimról, hogy ne lennének tisztában az International Monetary Found (IMF) lényegével, hanem azért, mert szerepel benne egy olyan információ (ezt ki is emeltem!), mely arról tanúskodik: miféle elképesztően rossz véleménye van a befolyásos nemzetközi szervezeteknek Magyarországról! Olvassuk hát:

Mi is a Valutaalap?

Történetének immár több mint 66 éve alatt az IMF már sok minden volt – a címet már igen sokféleképpen értelmezték. A beteg nemzetgazdaságok orvosa? (vagy éppen a beteg nemzetgazdaságok nemzetközi karanténjának orvosa?) A közgazdasági ortodoxia professzora? A nemzetközi valutáris-pénzügyi zenekar karmestere? A nemzetközi pénzügyek csendőre? A közgazdasági-gazdaságpolitikai racionalitás letéteményese? Mumus/bűnbak, akinek-aminek a segítségével kordában tarthatók a szakszervezetek és meggyőzhetők az ellenzéki képviselők?

A meghatározások már sokszor és sokfelé felmerültek, gyakran több is érvényesnek tűnt egy-egy országban, régióban. Volt időszak, amikor – elsősorban a hiteleire leginkább ráutalt fejlődő országokban – méltán hívták az IMF-et a “közgazdaságtani ortodoxia professzorának”. Érezhettük ezt mi magunk is így, amikor az eredetileg Latin-Amerika országai számára kidolgozott gazdaságpolitikai “ajánlásokat”, az úgynevezett “washingtoni konszenzust” az IMF kiterjesztette Közép- és Kelet-Európa átalakuló gazdaságaira is.

Nem vitás az sem, hogy a bajba jutott országok segítésekor az IMF fontos célkitűzése, hogy megakadályozza a válság “fertőzővé válását” – amit egy karantén orvosa tesz a betegekkel. Sokszor és sokhelyütt kényszerült már az IMF arra is, hogy a közgazdaságtani egyszeregy legalapvetőbb elemeit magyarázza a hiteléért folyamodó kormánynak (“megfelelő megtakarítási ráta nélkül nincs a növekedést megalapozó beruházás”, “tartósan nem lehet többet fogyasztani, mint amennyit egy ország megtermel” stb.).

A kormányok különösen szeretik az IMF-et bűnbaknak, mumusnak beállítani. Amikor már tudják, hogy milyen népszerűtlen gazdaságpolitikai intézkedések váltak elkerülhetetlenné, akkor az IMF-hitelnek a pénzpiacinál jóval kedvezőbb feltételei mellett felértékelődik a hivatkozási lehetőség is: “mi nem akarjuk visszafogni a fogyasztást, emelni az adókat, csökkenteni az állami szubvenciókat – stb., stb. -, de másképpen nem kapjuk meg az IMF-hitelt.” Ez nem ritka eset, s az IMF apparátusa és döntéshozói már megszokták ezt a jelenséget – s egy ilyen tárgyalásközi “pávatánc” nem csökkenti a szervezet hitelnyújtási kedvét.

Az már nagyon furcsa, ha egy hitelfelvételről immár 10 hónapja tárgyaló kormány feje egy nem létező (és ésszerűtlenül brutális) “követeléslistát” ismertet a közvéleménnyel, s közli: “Ilyen feltételek mellett nem kell IMF-hitel!” Fokozza a furcsaságot, hogy az IMF álláspontja, a tárgyaló delegációja szerint szükséges magyar gazdaságpolitikai változások irányáról és fő elemeiről már több mint hat hete olvasható az IMF honlapján.

Ráadásul – némileg megalázó módon – a hivatalos közlemény jobb felső sarkában található “magyar” szóra kattintva teljes és hiteles magyar fordításban is. Az IMF 2010 júniusa folytatja ezt – a szervezet kommunikációs tevékenységében meglehetősen ritka – gyakorlatot: az IMF álláspontjának sorozatos félreértelmezése, s annak alapján a magyar közvélemény sorozatos hamis tájékoztatása nyomán kezdte az IMF magyarra fordítva is publikálni a hazánkkal kapcsolatos anyagokat. (kiemelés tőlem! – szendam)

Úgy tűnik, a miniszterelnök tanácsadói és szakértői, valamint a kormánypárti napilap újságírói nem tanulmányozzák az IMF honlapját. Ha megtennék, s legalább a magyar nyelvű közleményeket elolvasnák, s el is mernék mondani a miniszterelnöknek, hogy mit olvastak, nem kellene később egészen ostoba hazugságok kimagyarázásával foglalkozniuk. Ebben az esetben akár a lényegről is lehetne szó: miért és milyen IMF-hitelre van szüksége az országnak, s azt milyen feltételekkel érhetjük el?

Csáki György közgazdász /

*

Kedves magyar honfitársaim! Mindezek fényében szeretném felhívni figyelmeteket arra, hogy némi közös erőfeszítéssel, bő két esztendővel ezelőtt sikerült Magyarország élére állítanunk a világtörténelem egyik leghazugabb, legerkölcstelenebb, legkultúrálatlanabb, legneveletlenebb, legalpáribb miniszterelnökét!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

10 hozzászólás on “És csak mondja és mondja!”

  1. Fehér Klára szerint:

    Sokadszorra, leginkább magamnak teszem fel a kérdést. Mi értelme ennek a hazudozásnak? A világ dolgai iránt nem érdeklődőknek tök mindegy, nem internetezik, nem néz gazdasági kérdésekről szóló tv. műsorokat. Nekünk, többieknek felesleges. Akkor kinek szól a hazugság özön? Aki érti legyen szíves világosítson fel, előre is köszönöm…

    • szendam szerint:

      Kedves Klári!
      Ezek, és legfőképpen Ő, önmaguknak hazudnak! Ennek egyik eklatáns példája, hogy a közpénzekkel alaposan kitömött “Nézőpont Intézet” ippeg tegnapelőtt hozott ki egy “ezerfős mintán” alapuló közvéleménykutatást, amely szerint a megkérdezettek 59%-a az azeriakat hibáztatja az egész Baltás-bizniszért, s csupán 29% a Vityu-kormányt! ( kattints rá az Amerikai Népszavára http://nepszava.com … ott olvashatod az egészet!). Gondolom a véleménykérdezést 1000 Fidesz-tagon folytatták le!
      Feltételezem, mindezek alapján már “érthető” minden.
      Üdv! szendam

  2. farcsika67 szerint:

    a hazugságözön neked, nekünk szól és arra hivatott, hogy ezzel a manipulatív eszközzel, megosztjuk a társadalom nagyobbik felének amúgy is alacsony IQ-val rendelkezők egyedeit. mert az összezavart tömeg nem ismeri ki magát a politika szövevényes hálójában és sosem fogja feltenni azt a kérdést, hogy a faszba volt merszetek 3000milliárd ft-ot lerabolni magánkasszából, ki engedte meg a gyalázatosnak hogy apránként, de biztos kézzel szedje darabokra a frissen mázolt demokráciánkat, hogyan mer percenként hazugságba keveredni a világ előtt, ki hatalmazta fel beteg agyát, hogy hetente írja felül az IMF-hez és az EURÓPAI UNIÓHOZ való viszonyunkat és miként lehet az , hogy erőfölényével visszaélve a gazdasági életben kedvezményezettjei legyenek a Közgép nevű bűnszervezet javára, hátrányba hozva ezzel a piaci szereplők tömegét. hisz a pályázatoknak csak egy győztese lehet, indulni nem is érdemes, kár a pályázatokkal vesződni. na erre kell majd 1 szer választ adniuk, de nem itt, hanem a hágai bíróságon.

  3. bonhomme szerint:

    Csak a rend kedvéért ismét közzéteszem a szösszenetem immár végső, teljes verzióját!
    Aki olvassa, adja át!

    Gengszterballada (Kőmíves Kelemen)

    Tizenkét fideSS-es összetanakodék,
    Szép Magyarországot hogy leépítenék.
    Hogy földig rombolnák száz mázsa ezüstér,
    Száz mázsa ezüstér, kétannyi aranyér.

    Ők a parlamentben meg is megjelentek
    Országromboláshoz hozzá is kezdettek.
    Amit loptak délig, elfogyott estére,
    Amit estig loptak, elfogyott reggelre.

    Megint tanakodék tizenkét fideSS-es,
    Még több pénzt lenyúlni hogy lesz lehetséges.
    Végül a tolvajok mind egyetértettek,
    Egymás között szoros egyességet tettek:

    – Amék oligarcha hamarabb jő közénk,
    Annak játsszuk majd át mink a legtöbb közpénzt.
    Csak így nyúlhatjuk le az ország vagyonát,
    És így lophatjuk el minden tulajdonát.

    – Jó napot, jó napot tizenkét fideSS-es,
    Sok közpénzt lenyúlni hogy lesz lehetséges?
    – Jó napot, jó napot Nyerges oligarcha!
    Van itt bőven közpénz, csak bírja a marka!

    – Híjj, a mindenségit, fele se nem tréfa!
    Egész Magyarország itt a szabad préda!
    Egyedül nem tudok lopni ennyi suskát;
    Hívjuk segítségül jó haver Simicskát!

    Ment is minden rendjén, népuralom sztornó,
    Új fasizmus épült, vagy ahhoz hasonló,
    Nem volt semmi gond az istenbarma néppel,
    Mondta is a Duce elégedett képpel:

    – Testőröm, sofőröm, jó magánorvosom!
    Aksimat tölteni lenne akaratom.
    Üljünk hát kocsiba, induljunk el útra,
    Induljunk el útra, grazi klinikára…

    Közben folytatódott az ország romlása,
    A köz vagyonának szerteszét hordása
    Addig, amíg végre fel nem ébredt a nép,
    S egyre többen mondták: – Most már aztán elég!

    Tizenkét fideSS-es újfent tanakodék,
    Mitévők legyenek, hogy csituljon a nép.
    Végül megegyeztek, megkérdik a Vezért,
    Mert bárminő ukázt csak ő adhat mindég.

    Nagy sebbel meg lobbal felkerekedének,
    Négy nagy Audival útnak eredének.
    Százötvennel tépnek Graz városa felé;
    Sem kocsit, sem utast semmi baj nem lelé.

    Megérkeznek végre Graznak városába,
    Városon belül a hirös klinikára.
    Háromszor kiáltják grazi klinikára:
    – Viktor, aranyapánk, szólj bár egyet hozzánk!

    – Nem szólhatok, fiúk, kényszerzubbony szorít!
    Magos kőfalak közt vagyok bézárva itt.
    …Tizenkét fideSS-es végül be lett zárva,
    Most is ott csücsülnek ítéletre várva.

    Ám a NERtársak sem maradtak a poszton;
    Ők is osztoznak a rácson meg rabkoszton.
    S a Führerrel mi lett? Megtudjátok rögtön:
    Néki a klinika a legméltóbb börtön.

    rövid verziós, balladisztikus befejezés:

    – Nem szólhatok, fiúk, kényszerzubbony szorít!
    Magos kőfalak közt vagyok bézárva itt.
    Szívük meghasada, a föld is alatta,
    Tizenkét fideSS-es oda beléhala.

  4. Wolffie szerint:

    Köszönjük Szendam!
    Bevallom őszintén, eddig észre sem vettem, hogy magyarul is olvasható lett az IMF oldalon publikált Magyarországot érintő anyag. És amiért ez így lett, az nagyon kínos, hogy finoman fogalmazzak. A baj az, hogy keveseknek jutott eszébe elolvasni az IMF oldalon publikált anyagot, mert jobban örülnek a készen kapott véleménynek, mivel a gondolkodás fokozottan energia igényes és rettentően fárasztó dolog. Azonban jó az is, ha vannak olyanok, akik felhívják a figyelmet a pontos tájékozódás szükségességére és hasznosságára.
    Szóval, köszönjük!:-)
    Bonhomme! Remek lett a balladád!:-)

    • bonhomme szerint:

      Kösz, Wolffie! Terjeszd te is!

    • szendam szerint:

      Kedves Wolffie!
      Egyetlen percig nem gondoltam, hogy Te naponta klikkelnél az IMF website-jára. Én is csupán az idézett jegyzet jóvoltából szereztem tudomást erről a (tényleg) “roppant kínos” tényről. Tudod, most kb. úgy érzem magam, mikor anno a bácsi Mariahilfer str.-én egymásután sorakozó boltok bejáratain nem csak a “Beszélünk magyarul!”, hanem a “Magyar, ne lopj!” feliratot is kénytelen voltam olvasni. … Iszonyúan szégyeltem magam! … mint most, a Baltás-biznisz, meg az IMF-hazudozás után! … pedig akkor is, most is vétlen voltam/vagyok!
      Az IMF-fel kapcsolatos infót azért tettem közzé, hogy talán van egy-két “narancsködös”, aki kipróbálja a Valóságot és rákattint az IMF honlapjára (marha nehéz lehet megtalálni! … Ugye?!) … osztán talán elgondolkodik (ha még van mivel)!
      Üdv! szendam


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s