Kutyahűség vs. lelkiismeret

Egy idős, természetgyógyász barátom szerint mindenkinek van lelkiismerete, még a legelvetemültebbeknek is. Utóbbi mértéke egyenesen arányos azzal, mennyire nyomja el magában valaki a “Belső Hang“-ot, s minél inkább ezt teszi, annál hamarabb és annál súlyosabb betegségre számíthat.

Mindez onnan jutott az eszembe, hogy a 168ora.hu tegnap este közzé tett egy interjúrészletet, melyben dr. Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság volt tanácsvezető bírája, a “túlkoros” ítészek kényszer-nyugdíjaztatásának ügyéről beszél. A “kiorbanizált” bírónő nem csak arról a jogi nonszenszről mondja el lesújtó véleményét, hogy egy hatályos alkotmánybírói döntést úgy az államfő, mint a miniszterelnök nem átall nyíltan negligálni, de azokról a magas beosztású személyekről is, akik esküjüket és az alapvető jogelveket semmibe véve, hajlandóak tevőlegesen is kiszolgálni ezt az abszurd szisztémát. Ezek körébe sorolja az Országos Bírói Hivatal pártkinevezett elnökét (Szájerné, Handó Tünde) sőt, az AB tagjait is!

Dr. Sándor Zsuzsa szerint ugyanis úgy az AB, mint az OBH elnöke ezt az egész ügyet nem jogi, hanem politikai kérdésként kezelték/kezelik. Amikor ugyanis az érintett bírák az AB-döntés alapján felszólították Áder Jánost, hogy “tegye a dolgát és vonja vissza a felmentéseket“, Handó Tündét pedig arra, hogy mint illetékes, gondoskodjon az eredeti állapot visszaállításáról, akkor úgy az államfő, mint Handó  “jogi nonszenszről” kezdett beszélni, s éppen a megsemmisített törvényre (is) hivatkozva(!) tagadta meg az intézkedést. Ezt pedig azért tehették, mert az ügyet szintén politikaiként kezelő Alkotmánybíróság ugyan korrekt döntést hozott a visszamenőleges megsemmisítéssel, de határozatába bele írta azt is, hogy “…a döntés nem érinti a bírák munkaviszonyát“. Ez ugyan nem lett volna kötelessége, de mivel megtette “…ötletet adott a köztársasági elnöknek, hogy ne kelljen azonnal visszaállítania az eredeti állapotot. Különös tekintettel arra, hogy azóta sem történt semmi, pedig Orbán Viktor kijelentette, hogy egy hét alatt megoldják a nyugdíjfeladványt.“. Ez pedig nem más, mint hogy az AB politikai alapon jogi kibúvót adott az alkotmánysértő hatalomnak ahhoz, hogy továbbra is fenntarthassa a megsemmisített jogszabály teremtette állapotot, s megszabadulhasson azon bíráktól, akik számára nemkívánatosak. Utóbbi dr. Sándor szerint abban is tetten érhető, hogy az “…Alkotmánybíróság gondosan ügyelt arra, hogy június 30. után döntsön, amikor a bírák nagy részének felmentése életbe lépett“, ez pedig kísértetiesen hasonlít ahhoz a módszerhez, amikor az AB a közhivatalnokok indoklás nélküli elbocsájtására vonatkozó törvényt “elmeszelte” ugyan, de az ítéletének hatályba lépését két hónappal későbbre tette azaz, lehetőséget biztosított arra, hogy a hatalom egy alkotmányellenes szabályt alkalmas ideig még azért “használhasson”.

Rendkívül szomorú az a kép, amely ezen interjúrészletből elénk tárul. Vajon kiktől és mit tanulhattak “alma mater”-eikben ezek az elvileg jogvégzett, magasan kvalifikált emberek? Vajon miféle történelmi (és jogtörténeti) műveltségük lehet, ha annyit nem tudnak: minden diktatúra legelébb a jogbizonytalanság, tehát az önkény bármikori alkalmazásának lehetővé tételével kezdi? Hogy annyit nem tudnak: ez az önkény – ha már meg van rá a lehetőség – bármikor és bárkivel szemben alkalmazható, így akár azok ellen is, akik azt létre hozni segédkeztek? Amikor a riporter idézi (az egyébként tokától bokáig fideszes és orbanista) dr. Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnökének azon kijelentését, miszerint a szervezet azért nem kelt a jogtalanul kirúgandó bírák védelmére, mert “… az csupán az állomány 10 százalékát érinti“, nekik pedig a többiekkel is törődniük kell (meg egyébként is, “az államnak joga van megállapítani a nyugdíjkorhatárt“), dr. Sándor Zsuzsa megjegyzi:

” … amikor a kormány egy önkényes, súlyosan diszkriminatív és semmivel sem indokolható döntéssel gyakorlatilag lefejezi a bíróságokat, akkor elfogadhatatlan aránypárokat felállítani. Ilyenkor erőteljes ellenállásra van szükség. Sokkal többre, mint elismerni az állam jogát a nyugdíjkorhatár megállapításához. Akik most nem álltak ki egységesen a kirúgottak mellett, nem érzékelik, hogy ugyanez bármikor megtörténhet velük is.“

Vajon milyen mély lehet az a “pince”, ahová ezek az emberek eldugták a lelkiismeretüket, s ez az elfojtás vajon mikor és milyen súlyos betegséget fog okozni nekik (lásd: természetgyógyász barátom meglátását a “lead“-ben!)? Vajon mit fognak ezek az emberek majd mondani, hogyan fognak az ő segítségükkel jogaiktól megfosztott polgártársaik, kollégáik szemébe nézni azután, hogy a történelem által sokszorosan bizonyított törvényszerűség szerint mindent elsöprő lórúgásban részesül az a segg, melyet ők nyelvükkel igyekeztek ragyogófényesen tartani? Netán azzal a közismert szöveggel fognak védekezni, hogy “Nem volt más választásom, ki voltam szolgáltatva és csak parancsra cselekedtem!“?

Egy régi “rendszervicc” azt szemléltette, hogyan változott a jugoszláv diktátor, Josip Broz “Tito” megítélése a moszkvai “kommunista” birodalmároknál: “Először ‘kutyulimutyuli’, aztán ‘láncoskutya’, végül pedig ‘ebtárs’!“.

Diktatúrákban bármelyik “kutyulimutyuli”-ból, avagy “ebtársból” lehet huszonnégy órán belül “láncoskutya”! Ugye, viktoriánus bírókáim?!

… és ezt …

… szendamondja!

---