Újabb levél a Vezérhez

Orbán legújabb, postaládáink ellen indított, közpénzből finanszírozott támadása, a hírek szerint hamarabb indult meg, mint hogy az erről szóló kormányrendeletet meghozták volna. Mindössze két nappal(!) a határozat után már voltak olyanok, akik a vezéri levelet meg is kapták! Én a legutóbbi posztommal így  sajna lemaradtam mint a borravaló, Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtólótuszkaktuszból pedig a Főnöke ismét majmot csinált!

Kedves Viktor!

Már megint bocsánatkéréssel köll kezdenem a Hozzád intézett legújabb levelemet. Isten látja lelkemet, hogy nagyon igyekeztem megelőzni Téged, de Te gyorsabb voltál, mint magyar középcsatár amikor a kocsmapulthoz igyekszik … hiába, ebben mégiscsak Te vagy a spíler. De azért ebben a villám-módszerben vannak ám olyan dolgok, amiket én (sem) értek. Például az, hogy hogy az ördögbe lehetséges az, hogy Tömjén aláírásával hétfőn jelenik meg az egészet előkészítő(!) rendelet, szerdán meg már hullanak is ki a levélkéid a postaládákból?! Nincs a világon se az a nyomda, se az a posta, ami erre képes lenne. Gyanúm szerint tehát itt megint az a helyzet, hogy “vagy az asztal nem egyenes, vagy a leves ferde”, azaz Kövér Szili százkettedik nyomdaipari vállalkozása már legalább két hete serénykedik az egészen, a név- és lakcímadatok pedig nem a KEK KH-tól származnak, hanem a gigaméretűre puffasztott Kubatov-listáról. Nyugi Viktor, ezt az egészet nem azért vetettem fel, mert most beismerést várok Tőled (ráérünk azzal majd 2014 után is valamelyik tárgyaláson), hanem hogy megállapítsam: mecsoda szerencséd van, hogy a “Fejlődő Kelet-Közép-Európában” és nem a “Hanyatló Nyugat” valamelyik államában élhetsz! Utóbbiakban ugyanis egy ilyen húzásból nem csak csimbókos botrány, de hatalmas kormánybukta is lett volna. Igaz, ezeket az országokat – mint Tőled megtudhattunk – elmaradott módon még “elvek és intézmények alapján” vezetik, nem pedig az erő és az akarat szerint. De térjünk most vissza a lényegre!

Örömmel vettem tudomásul, hogy a PR-stábodban valaki megtalálta végre az eszét (vagy lehet, hogy csak kölcsönkérte valahonnan?) és kicserélte a fényképedet, s nem a feltételezésem szerintire (a hason fekvő, hathónapos Viki), hanem egy olyanra, ami azért közelebb áll a valósághoz.

Igaz, hogy még ezen is úgy nézel ki, mint Gábor Zsazsa a tizenkettedik plasztikai műtét után, meg a szemed is kicsit olyan matolcsysan áll, de jobb, határozottan jobb már, mint a megszokott! Tudtok Ti fejlődni, ha akartok. Persze azért lenne még hová!
 
Mert itt nem csak a “Photoshop” használatával vannak még gondok, hanem a szöveggel is. Ha például azt veszem figyelembe, hogy most többek között a kismamák munkahelyét akarod megvédeni, de csak a jövőév elejétől kezdve, akkor bizony máris nagy lesz a bibi! Ugyanis ippeg pont az Általad áterőltetett, s július elsejétől érvényes Új Munkatörvénykönyv egyes rendelkezései teszik lehetővé az ők minél könnyebb kirúgdosását! Márpedig innentől kezdve nem lesz az a gyerekimádó magyar honasszony, aki ne rúgdosná félre az őt megkívánó urát: “No még csak az köllene, hogy elbaszd a mukahelyemet, Józsi!”. Így meg aztán mi lesz a népszaporulattal, amit Matolcsy haverod unorthodoxiája végre-valahára fellendíteni látszott … legalább is az ő szemében?! Mire bevezeted a megvédésüket egy csomóan az utcára kerülnek, a többi pedig okulni fog a dologból, s akkor sem teszi majd szét a lábát, ha a vágytól duzzadó férje előjáték közben az orra alá dugja azt a megvédős jogszabályt. Mert sajna az a nagy helyzet, kedves Viktor, hogy itt már nem csak Neked, meg az embereidnek, de már a törvényeidnek sem hisz senki! Se cég, se magánszemély, se intézmény  – bel- és külföldön egyaránt.
 
De ha már az embereidnél tartunk, visszavonnám előző levelemben tett Havasi Bercivel kapcsolatos javaslatomat. Nyílvánvaló már ugyanis, hogy nem ő hazudik ügyetlenül, hanem az a kommunikációs csatorna rossz, mely összeköti őt a Sódergyárral. Legújabb leveleddel kapcsolatosan most kedden például azt a dumát mondta, amit hétfőn, szerdán pedig azt, amit kedden kellett volna, ez pedig – lásd be őszintén – nagy blama. Nem lehetne a Berci laptopjára feltenni egy folyton frissülő programot, ami állandó online-összeköttetésben van a dumaprodukáló műhellyel? Hidd el, neked is jó lenne, bár a szavahihetőségeden mitsem fog változtatni.
 
No, csak ennyit akartam Neked elmondani. Továbbra is őszinte szívvel kívánom Neked mindazt, amit Te nekem, a Családomnak és a Társadalomnak!
 
Csókpusz!
szendam
Advertisements

40 hozzászólás on “Újabb levél a Vezérhez”

  1. Barina szerint:

    Kedves Sendam!

    Már az első diktátorunkhoz írt leveled megihletett engem is, elkezdtem kifejteni véleményem, elmondani mindazt, ami bennem felgyülemlett. Már kb. 3 oldalnyit írtam Vikinek, de még csak a töredékénél tartottam. Úgy éreztem, hogy sosem fogok végezni, miközben folyamatosan erotikus tartalmú obszcén gondolatok keringtek fejemben. Legszívesebben könyvnyi észrevételt küldenék nagyvezérünknek, a mi irántunk érzett szeretetéből fakadóan íródott újabb levelére válaszul, természetesen „bőrkötésben”, hagy csámcsogjon rajta….
    Leginkább kínai klasszikus sorok átírásával tudnám röviden kifejezésre juttatni véleményem, vigyázva arra, hogy nehogy megsértsem olvasóid jó ízlését és az íratlan szabályokat se hágjam át. Nehéz betartanom a normákat, nagyon visszafogottan fogalmaztam Vikinek.

    „Szeretetet megtartó tudomány,
    Játssz kicsi Viki a bíborfuvolán!”

    Mert ugye

    „Mire tanít a Káma Szútra?
    Hogy hajoljon a szád a kútra.”

    • szendam szerint:

      Kedves “Barina”!
      Hát írd csak meg nyugodtan azt a sokflekkes véleményedet, s ha nem bízol Magadban: küld el ide! Volt már olyan, hogy az egyik kommentesem (“öregszeder”, aki mostanság már nagyon hiányzik nekem és innen) hozzászólását “No comment”-sorozatomban simán közzé tettem! Szóval …. NOSZA!
      Üdv! szendam

  2. bonhomme szerint:

    Kedves szendam,
    ahogy megígértem, ihlet után itt az új bonhomme-átírat, Agatha Christie nyomdokain (ti. neki a mosogatástól szoktak gyilkos ötletei támadni, nekem a takarítástól sikerült). 🙂

    Járkálj csak, halálraítélt! 2.0

    Járkálj csak, halálraítélt!
    torkodra kés és balta sújt,
    a Sötét Úr sorsa eldőlt
    belőled a rémülettől
    lett halálra vált, gyáva nyúl.

    Takarodj őrült vezér hát!
    takarodj, agyament kagán!
    tetőről lövés sziszeg le
    és házad selymes füvére
    ejti tested, ha eltalál.

    Orvlövész, tisztán lőj te most,
    mint a hétpróbás harcosok
    utóda és oly bűntelen,
    mit tenni voltál kénytelen,
    mint a misét mondó papok.

    S ölj keményen, mint várja száz
    sebtől vérző, szép Hunniád.

    2012. augusztus 16.

    • Barina szerint:

      Kedves Bonhomme!

      Tied a pálma, nem versenyezhetek veled….. Belőlem csak nyers nyers indulatok tőrnek fel, amiket nehéz mondatokba foglalnom, versbe meg sem próbálnán.

      • bonhomme szerint:

        Barina,
        köszi az elismerést, de csak részben enyém az érdem: Radnóti jó alapanyagnak bizonyult.
        Ráadásul még csiszolhattam volna rajta: “…s otthonod selymes füvére/ejti tested, ha eltalál.”
        Így talán jobb.

      • bonhomme szerint:

        Barina,
        egyébként nyugodtan próbáld meg, majd finomítok rajta. A Magyar bárdok 2.0 is így készült, Eagle-lel közösen. 🙂

      • szendam szerint:

        Kedves “bonhomme”!
        Jót mulattam a verseden! Gratula!
        Egyébként várom a bonhomme/Barina szerzőpáros első közös opuszát!
        Üdv! szendam

  3. Wolffie szerint:

    Kedves Szendam!
    Az írás ismét kiváló lett, kellően szatírikus és ami a lényeg, az benne van. Tehát megint azt mondhatnám, hogy egyik szemem sír, a másik nevet. De most mégsem mondom, és ennek több oka van. Az egyik, hogy magam már többször nekiálltam leírni a magam gondolataimat a most regnáló hatalom viselt dolgairól, és annak következményeiről, de sajnos minden egyes alkalommal kitöröltem a gépből a már leírt szöveget. Egyrészt túl hosszú lenne, tán még Tolsztoj Leo Háború és Béke címet viselő remek munkáját is túlszárnyalnám vele, másrészt pedig nincs rá időm. Ez pontosan a másik ok miatt van így. Nincs rá időm, mert éppen most intézem a külföldre kivándorlásomat. Ugyanis úgy döntöttem, hogy a magam véleményét úgy mondom el, hogy aki akarja értse, azaz kivándorlok. Az ismeretségi körömben ennek pedig azért lesz hírértéke, mert mindenki pontosan tudja, hogy mennyire ragaszkodom szülőföldemhez, a környezetemhez, a hazámhoz, másrészről pedig azért, mert egy kicsit idősebb vagyok nálad.:-) És hát valljuk be, ilyenkor már nem szoktak kivándorolni és új életet kezdeni.:-) Szóval a végén én így fogom kinyilvánítani a véleményemet, még akkor is, ha tudom, és tisztában vagyok vele, hogy én már nem fogok tudni visszajönni ide élni, legfeljebb majd csak meghalni. De ez van, a véleményem azért majd közlöm velük.:-)
    Üdv,
    Wolffie

    • szendam szerint:

      Kedves Wolffie!
      Nem tisztem beleszólni abba, hogy Te miként látod a helyzetedet és a jövődet Idehaza. Ha úgy gondolod, ám tedd amit jónak látsz. bevallom az elmúlt két esztendőben (talán még most is) sokat gondolkodtam a “megélhetési” emigráción, lett is volna pár lehetőségem, aztán valahogy mindíg itthon ragadtam … ezért is, meg azért is.
      Mindenesetre csatlakoznék “kekec” véleményéhez, miszerint ha MI vándorlunk ki, azzal tényleg csak az “egybites birkák” részarányát fokozzuk Itthon.
      Megjegyzem: nem NEKÜNK köllene emigrálnunk!
      Ugye?
      Üdv! szendam

      • Wolffie szerint:

        Kedves Szendam!
        Igen, igaz. Nem nekünk kellene kivándorolnunk. De! És itt jön be a képbe, hogy mégis miért mi megyünk el. Itt most írhatnék egy rakat indokot, szépen pontokba szedve, kellemesen olvashatóra tagolva, de nem teszem. Helyette csak egy közmondás álljon itt: “Okos enged….” A hülyék meg játszanak itt szittyaturulos kurultájosdit nyugodtan, majd ha éhen döglenek, akkor meg ne siránkozzanak.
        Mivel én ebben a játékban résztvenni nem kívánok, és a többségen nem látom az igyekezetet ennek a játéknak a megakadályozására, ezért inkább szépen távozom, és majd onnan kintről figyelem a végkifejletet.
        Üdv,
        Wolffie

      • szendam szerint:

        Kedves Wolffie!
        Ebben igazad van, tényleg az “okosabb” enged. No, de ha így jártunk volna el minden esetben, még ma is “a fán” lennénk! Nem?
        És akkor még megkérdezhetném: mi lesz A Hazával (így nagybötűsen, de minden szottyos pátosz nélkül!)?
        Tudod, ez engem a kollégiumi szoba klasszikus esetére emlékeztet: senki nem takarít, majd talán a másik, aztán megjön az egyik rabbiátusabb anyuka (avagy a kollégium igazgatója a “szag” miatt) és kitakaríttatja az egészet! Persze akkor már nem egy negyed órába, hanem egy egész napba telik.
        Nicht war?
        Üdv! szendam

  4. kekec szerint:

    Wolffie “Csak a jók mennek el”

    Emberileg megértelek, viszont minden értelmes elmenővel az egybites birkák aránya nő.

    • Wolffie szerint:

      Kedves Kekec!
      Köszönöm szépen…. Nem vagyok egy túl érzelgős alak, de ez most könnyet csalt a szemem sarkába.
      Igazad van, az egybites alakok aránya nő. Viszont annak esélye is nő, hogy mihamarabb beboruljanak a pöcegödörbe vezérükkel egyetemben.:-) De szép lenne….. Megnézném, ahogy tapossák maguk alatt az anyagot..:-)
      Üdv,
      Wolffie

  5. Fehér Klára szerint:

    Üdv mindenkinek!
    Ha van pozitív hozadéka a csuti suttyó regnálásának, hát az, hogy majd’ mindenkiből kihozza a benne lappangó költői hajlamokat…Néha én is éreztem magamban a kitörni készülő alanyi költőt, de idáig sikerült láncon tartani…:))

  6. öregszeder szerint:

    Kedves Szendam!
    Ha már szóba hoztad korábbi, nem kis keserűséggel megfogalmazott gondolataimat,úgy tűnik semmi okom sincs továbbra sem a jókedvre.
    A lényeg az volt, vajon “mijafaszért” támogatják még mindíg a zemberek ezt a holdkóros, furfangos, “drágabolgárúr” által is igen tehetségesnek tartott rémet? ( Az, hogy valaki egyedül csak a pávatánc hazudozáshoz ért, az miért tehetség, azt nem tudom).Akkor azt gondoltam, hogy a koncért. Ez a nepotizmus sámángombájának mérge. (Hogy jön ide akkor István király, Európa és az egyház kedves sámán szívgyógyászok?) Persze párosulva jó sok ostobasággal, nemzeti gőggel, trianonozással, cigányozással, zsidózással. Erre mondtam azt, hogy a társadalom vészesen és végzetesen lezüllik és ezt nagyon veszélyes folyamatnak tartom. Nos, az eltelt néhány hónapban ez a züllési folyamat látványosan felgyorsult. Meg is lesz a számunkra keserű eredménye és nincs az értelmes embereknek erre válasza. Már nyíltan a szemünkbe lehet böfögni, ha sokat ugrálunk, akkor a demokrácia helyett bevezet ez a nagyon tehetséges nemzetmentő egy más politikai rendszert. (Vajon mit? Elbölcselkedhet rajta az ellenzék még néhány évet, addig sem kell szerveznie a társadalmat ez ellen.) A nácik lassan már mindenkit megfélemlíthetnek, aki nem tetszik nekik, nemcsak a kiszemelt bűnbakokat. Magyarul a gazdaság mellett a társadalom is le van rombolva és a zemberek és az ellenzéki pártok, mozgalmak még mindíg ott tartanak, hogy mindenért a Gyurcsány a hibás. (Még a möszöPHÖ is.) Azt kell mondjam, hogy egy nagy lóf@szt! Nem Gyurcsány szavazta hatalomba ezt a rémet levakarhatatlanul. Persze neki is megvan a felelőssége, amiért demokrata szépelgése miatt nem tette meg a szükséges lépéseket a Köztársaság védelméért. De ez nem kisebbíti és írja felül az összes többi politikai szereplő felelősségét. Az elzüllés megakadályozza a cselekvést, széthúzás szokta jellemezni a magyart. Ezért még nagy árat fogunk fizetni. Az is, aki marad, az is aki megy.(Bár aki megy, az túléli.)
    Azt viszont örömmel látom Szendam, hogy egyre több értelmes ember szólal meg nálad. Hajrá!

    • szendam szerint:

      Kedves “szeder”
      Én is örömmel konstatálom, hogy egyre több értelmes emberrel bővül ez a kis “szendamondja-minifórum”. Ippeg ezért bíztatnálak Téged is minél gyakoribb kommentelésre!
      Jelen írásod is nagyon jóra sikerült, s mindamellett, hogy tök’ egyetértek vele, ki is egészíteném.
      Már több posztomban leírtam, hogy az a kb. 1,1-1,2 millió, aki tűzön-vízen, nyomoron és csődön keresztül is támogatja Ocsmány Vitézt, azok részben egzisztenciális (cca. 500 ezer), részben “vallási” (cca. 600 ezer) okoból teszik ezt. Ugyanakkor a valódi haszonélvezők (anyagilag) csak azok a bizonyos félmillányi kaszt-tagok. Márpedig 9,5 millió rabszolgát tartani 0,5 millió kedvéért biza nagy pazarlás! No, de az nem várható a 600 ezernyi hívőtől, hogy ezt be is lássa! Így osztán nem marad más, mint hogy a leszavazás erejével MI világosítsuk fel őket (is)! … feltéve, ha nem emigrálunk, mint azt Wolffie is tervezi!
      Üdv! szendam

  7. farcsika67 szerint:

    én csak annyit mondok, vissza Erdélyt, nem érdekel hogyan , mi az ára. a VÉN kÁRPÁTOKAT BÁRMI ÁRON a kezemben akarom tartani. ha kell hozom a késem, tárgyalok a nagyhatalmakkal, határt sértek, ha kell egyedül bevonulok, majd miután megszereztem, ezerszer több adót fizetek a nemes cél érdekében. ki csatlakozik hozzám?

    • Observer szerint:

      Te most viccelsz? Mert ez még viccnek is rossz…

      • öregszeder szerint:

        Nekem is a székely vicc jutott eszembe, amikor a kocsmában pofánvágja a sógor, megkérdezi: ez most komoly volt vagy vicc? Mert viccnek nagyon durva.

      • szendam szerint:

        Csak vicc – “viszkiben”! 😉

      • szendam szerint:

        Kedves “Observer”!
        Nyugi, “farcsiká”-ból most jön ki a múlthét eleji kánikula, meg a mai pálesz! … nem ilyen szokott Ő lenni, ezt Te is tudod!
        Üdv! szendam

    • Barina szerint:

      Hát mit mondjak, hogy meg ne bántsalak? Szúrkolunk neked majd. Utazás előtt azonban okvetlen menjél orvoshoz, nézesd meg magad, ehhez az utazáshoz szükséges oltásokat hagyd beadatni magadnak.

    • szendam szerint:

      Kedves “farcsika”!
      Igaz, hogy hétvége van, meg nincs akkora kánikula, de azért csak módjával azzal a Házi Adómentessel! 😉
      Üdv! szendam

      • farcsika67 szerint:

        persze csak egy kis fricskát szántam annak, aki határrevíziót jelentett be és a fidesz kénytelen-kelletlen elhatárolódott. jobb nem jutott eszembe erről a képtelenségről. ok?

      • szendam szerint:

        Kedves “farcsika”!
        Persze, hogy OK! 🙂 Tudtam én, hogy ez nem komoly. 😉
        Üdv! szendam

  8. Fehér Klára szerint:

    farcsika67!

    Ha hitelt érdemlően bebizonyítod, – nem tudod – hogy Erdély valaha is a MIÉNK volt, nos akkor sem csatlakoznék hozzád. Ugyanis Erdély az enyém (mienk) valahányszor ott járok, nézem a csodás tájait, eszem az ételeit, beszélgetek az ott lakó magyar, szász, román emberekkel. A tenger is az enyém, ha rajta hajózom…A Hold is, ha nézegetem…A Nap is, ha a bőrömön érzem a melegét…

    • Wolffie szerint:

      Kedves Klára!
      Osztom a véleményed! Még talán csak annyit, hogy az EU-ban nincs értelme határrevízióról álmodozni. Ilyenről csak azok ábrándoznak, akiknek fogalmuk sincs arról, mi mindenre jogosultak az EU-n belül.
      Üdv,
      Wolffie

    • szendam szerint:

      Kedves “Klári”!
      Ugyan már! Nehogy komolyan vedd “farcsika” szövegét (az okokat lásd: “Observer”-hez írt rekommentem!)!
      Csak humorizál.
      Üdv! szendam

      • Fehér Klára szerint:

        Sejtettem, azért voltam ilyen “költői”. Affenébe! Most ígértem meg, hogy láncon tartom…:))

      • szendam szerint:

        “Klári”!
        Nem tudom, mit akarsz ippeg most “láncon tartani”, de szerintem – hétvége lévén – Te is kortyints valamit, ami jól esik, aztán próbálkozz meg az “alanyi”-val! Már csak azért, hogy ne csak “bonhomme” és “Barina” legyen itten a “sékszpír”! (ja!… meg én!)
        Üdv! szendam

    • farcsika67 szerint:

      persze csak egy kis fricskát szántam annak, aki határrevíziót jelentett be és a fidesz kénytelen-kelletlen elhatárolódott. jobb nem jutott eszembe erről a képtelenségről. ok?

  9. emigrant szerint:

    Te Szendam!
    Az jutott eszembe – mindössze egy sör elfogyasztása után – hogy mit szólnál, ha orbán egyszer csak válaszolna neked? Képzeld el azt a levelet, és mindjárt be lesz aranyozva a napod! Ne reménykedj, nem fog bekövetkezni! “A vezérnek nincs humorérzéke” (Mihail Botvinnik). A lónak mindenesetre több van, ha már a sakkról beszélünk.
    Üdvözöl: emigrant

    • szendam szerint:

      Kedves “emigrant”!
      Ha Hektor válaszolna nekem – ami ki van zárva – azonnal kitenném a blogra “Free for comment!” címmel.
      Egy bötűt nem köllene írnom, hogy egyetlen nap alatt nagyobb legyen a blogom látogatottsága, mint a Népszabadság példányszáma (cca. 60 ezer). Igaz, a beérkező kommentek száma miatt alighanem “megfőne” a WordPress szervere … a sistergős tartalom miatt is! … amelyen aztán hetekig nem tudnék írni a “karbantartás” miatt!
      Üdv! szendam

    • szendam szerint:

      Ja! És igyál még egy sört! … szerintem három-négy után már egészen jól el tudnád képzelni, mit írna nekem Hektor!
      … hoppácska!!!! …. ááácsiiii!!!! …. most megihlettél! … ha a keresztelő után lesz időm, holnap jön a poszt! “Válasz a Vezértől” címmel! …. tyuhuhúúúú!!!

  10. kekec szerint:

    öregszeder
    István (I. vagy szt. ízlés szerint) apja, Vajk mondta, hogy elég gazdag ahhoz, hogy két istennek is áldozzon. Tehát benne van a magyar hagyományokban, hogy a katolikus egyház futtatása mellett adnak egy kicsit a sámánizmusnak is. Bár a szentkorona körüli sámánugrálás már olyan 0nonszensz, ami csak nálunk képzelhető el, unortodoxiában.
    szendam
    Nem tudsz te annyit inni, hogy lemenj egy habonyárpi szintjére. Arra születni kell! Ezzel együtt várom az imitációt.

    • öregszeder szerint:

      Kekec!
      Lehet, hogy ez volt a pávatánc őse? Ez is ősmagyar találmány? Igaz, valamelyik blogon olvastam, hogy a piramisokat is az ősmagyarok nyalták hegyesre.

      • szendam szerint:

        Többek között nálam! Én is írtam már ilyesmit a “magyar piramosok”-kal kapcsolatban, de persze ez nem az én “copyright”-om!
        Üdv! szendam

    • szendam szerint:

      Kedves “kekec”!
      Túl azon, hogy kommented lényegével (különöst ezzel a félkeresztény/félsámánkodással kapcsolatos izélkedéssel, amit a Nagyonkatolikus Nagyonanyaszetegyház, meg az összes többi is furcsa módon simán eltűr!) teljesen egyetértek, némi korrekciót vagyok kénytelen végrehajtani.
      Ugyanis I. (Szt.) István “eredeti” neve volt a “Vajk” és nem az apjáé. A papát ugyanis “Géza” néven keresztelték meg (a nemkeresztény nevét nem ismerem)!
      Ami pedig a “habonyárpi szint”-et illeti: nos, két-három söröcske, meg ugyanannyi feles a “Házi Adómentes”-ből, s egészen jól bele tudom majd magam képzelni a megszokott stílusba. Egyébként ma – az ihleten kívül – még időm sem volt, lévén a legjobb barátom második gyermekének keresztelőjén voltunk (du. 5-ig), meg az utáni traktán … marha jó kaja, a barckból főtt házi “ágyas” pedig kitűnő (csapolt “Carlsberg”-gel!). … Szóval tervbe van véve a “Válasz a Vezértől”, de egyelőre “érlelés alatt”!
      Üdv! szendam


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s