Hetvenmilla

Várhatóan negyedmilliónyi(!) résztvevővel indul mától a három napig tartó “Kurultaj” Bugacon. A magyar törvényhozás alelnökének fővédnökségével, 70 millányi közforint támogatásával. … Jézusmária!

A fentebb linkelt nepszava.hu-cikk szerint a “Kurultaj” az úgynevezett “hun/türk-tudatú népek törzsi gyűlése“, melyen nemcsak “szakrális programok“-ban, hanem íjász- és harci bemutatóban, meg a hótnáci és fajmagyar (de azért bajerzsótikához hasonlatosan a “szemétszlovákok” hazájában adózó!) “Kárpátia Együttes“, leginkább az ötvenesévekre jellemző, rockosított csasztuskái audio-élvezetében is részesülhet a várhatóan 250 ezernyi résztvevő.

Persze a “(ló)szőrprájz” sem marad el! Ugyanis a  Totálázsiai Teljesenhülyék Törzsgyűlésének Fővédnöke, egy bizonyos Lezsák Sándor, aki kényszerű mellékállásában ippeg pont a Magyar Országgyűlés alulfitzetett, kormánypárti alelnöke, az úgy 70 millányi közpénz kibrusztolásáért cserébe beleerőltette a “műsorba” a saját hülyefiát, aki – mint “lovaskaszkadőr”! … hogyhogy nem valamiféle túlfizetett segédállamtitkár-helyettes?!  – bemutatja, hogyan köll átesni a ló túlsó oldalára, meg arról le de úgy, hogy közben az atyai zsebben (is) maradjon némi “kumiszravaló”!

Az, hogy Netto Idióták három napon keresztül kidühönghetik magukat Bugacon, nem is lenne baj, még a hetvenmilla ellenére sem. Bár, ha belegondolok abba, hogy ebből a pénzből évente legalább negyven, jelenleg a “Haldokló Nyugatra” (álá Vityu kán!) kikényszerített orvos/szakápoló állami szarfizetését lehetett volna finanszírozni egy esztendőn át, akkor már kicsinyt gondolkodóba esem. Ugyanakkor aztán még azt is számításba venném, hogy ugyan mennyibe kerülne ezen negyedmillányi elmegyenge rendszeres kezelése és bentlakása az évekkel ezelőtt (ezek szerint mégsem bűnös módon) bezárt Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézetben (OPNI). Élelmezéssel, gyógyszerellátással, szakorvosi, -ápolói  felügyelttel még heti szinten sem jött volna ki a Hetvenmilla! Így meg évente egyszer ússzuk meg ennyiből az önkidühöngésüket úgy, hogy még jelentős önrészt is fizetnek (kocsmaköltség meg egyéb “szakrális tárgyak” megvásárlása – pl. mezőn összeaszott, döglött ürge félig rothadt fülének mikrogramonként ötezerért való megvásárlása, rovásírásos és trikolóros-szentkoronás vécépapírba csomagolva!).

Az persze még erősen kérdéses, hogy milyen hatást fog gyakorolni a bugaci tájvédelmi körzetre, ha egyszerre többtízezer kurultájosban lobbantja be a sámángomba parazsa a kumiszgőzt, de ősmagyar területről, meg sívóhomokos talajról lévén szó, majd csak gondoskodik a Természet a soktízezernyi ánuszrózsából kifröccsent, változó halmazállapotú “turultojás” semlegesítéséről. Ha már százötven esztendőnyi török megszállást kibírt, akkor azt a három napot, amit hun “türk“, hun meg “hun” területfoglalók művelni fognak vele, simán és játszva elviseli.

Nem az a baj, ha párezer hobbymagyar három napig türkölve Bugacon hunul. Negyedmillányi elmeroggyantat évente egyszer, egyetlen helyre összeverbuválni a feleennyi lakosú Szlovákiában is lehetséges (ott miért nem zenél a “Kárpátia”, he?). Az a baj, hogy mindez a “Négyévigmegélhetési Magyarok“, azaz állami hivatalosságok aktív támogatásával folyik csakis azért, hogy egy kb. hétszázezres hülyenáci szavazót átcsábítsanak Vona kagán jurtáiból Vityu kán táborába, s még csak azt sem nézik, hogy ennek hosszú távon vajh’ mi lesz az ára! Mert amikor a magyar diplomácia egyik méltán közismeretlen főhivatalnoka olyanokat nyilatkozgat a Kurultaj megnyitóján, hogy “A kormány külpolitikai stratégiájával teljes mértékben összhangban van a Kurultaj szervezése, segíti a keleti nyitás politikáját“, akkor nem csak a honi, még megmaradt nemcsökött agyban merülnek fel erős kétségek a kormányzat általános elmeállapotával kapcsolatosan, hanem azon, lelabancozott nyugati szövetségeseinknél is, akiktől a pénzt szoktuk kérni … pl. az ilyen rendezvények finanszírozására!

De persze mit is várjunk egy olyan kormányzattól, melynek kultusz-államtitkára a 2010-es kurultajon olyasmiket brekegett, hogy “…ne Európában kívánjunk magunknak szekunder szerepeket, inkább Ázsia felé kellene megjeleníteni saját magunkat.“, miniszterelnöke pedig a minap lefélázsiaizta a saját honfitársait?! Mert ugye az a baj, hogy csak “fél”.

Az egyik híres rabbi-vicc poénja jut az eszembe: “… csak hogy lásd, kikkel vagyok körülvéve!”  … Hát, látom.

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

31 hozzászólás on “Hetvenmilla”

  1. Wolffie szerint:

    Szervusz Szendam!
    Ismét egy jól megírt poszt, köszönjük. Pár gondolat hozzá, ha nem baj, tán kissé vulgárisan, de őszintén engedelmeddel…:-)

    És majd jól bebizonyítják azon a kurvatájon, hogy tulképpen a magyarokat a vénusz fingotta a szíriuszról, és ennek egyenes ági leszármazottja volt maga Jézus is!
    Te uramatyám….. A sok elmeroggyant….. És mi még csak elképzelni sem tudjuk azt a sok sületlenséget, amit ezek majd jól elsütögetnek ott.
    Mellesleg megjegyzem, hogy én ittam annó kumiszt… jó savanyú.:-) És ha te tudnád, hogy attól hogy lehet fosni?!:-) Rosszabb mint a hajléktalanok kannásbora…:-)
    Üdv,
    Wolffie

    • szendam szerint:

      Kedves “Wolffie”!
      Én ugyan nem kóstoltam a kumiszt, de igazából nem is vagyok kíváncsi rá.
      Engem sokkal inkább az érdekel, hogy az ilyen begombázott/bekumiszolt barmok telefossák a gyerekeink agyát a hülye elméleteikkel!
      Még az elmúlt tanév végén a középső (akkor negyedikes) gyerekemtől hallottam egy akkora baromságot, hogy a fejemet fogtam. Nem részletezném a dolgot, de a lényeg, hogy az közvetlenül az iskolai “Trianon-megemlékezés” után hangzott el! No, most én – mivel a történelem az egyik nagy kedvencem, s kritikusan is szemlélem – még érthetően el tudtam magyarázni a kölöknek, hogy amit hallott, az miért netto ostobaság, de mi van azon szülőkkel (s rajtuk keresztül a gyerekeikkel), akik erre nem képesek, avagy nem hajlandóak, avagy maguk is hiszik a hamisított tényeket?!
      No, mindegy! Ez csak úgy hírtelenjében eszembe jutott.
      Üdv! szendam

      • Wolffie szerint:

        Kedves Szendam!
        Még annó, Ulanbatorban ittam kumiszt, és meg kell mondanom, nem hiányzik. Lehet, én nem is vagyok Magyar, hogy nekem az az ital nem ízlik.:-)
        Amit viszont írtál az oktatásban tapasztaltakról, az sajnos szomorú dolog.
        Lányom, aki már felnőtt, de az I.OV kormány idején iskolában tanult, az mondta nekem, hogy külföldre fog távozni. Nem bírja azt a hülyeséget, ami otthon megy. Ismeretségi körömből is egyre többen távoznak. Értelmiségiek, gondolkodók, olyanok, akik képesek produktumot előállítani, ergo hasznot termelni, hozzájárulni a GDP megtermeléséhez.
        A leginkább szomorú, hogy aki elmegy most, az már nem fog visszamenni. Azok már máshol gyökeret eresztenek, máshol járulnak hozzá a GDP-hez, és így máshol termelik meg a nyugdíjalapot. Tudod, ez nagyon szomorú dolog. És ami még szomorúbb, hogy az otthonmaradottak közül sokan nem látják az összefüggéseket. Pedig ha látnák, akkor rettenetesen megijedhetnének, mert lenne rá okuk. De bízom benne, hogy Te és a hozzád hasonlók előbb-utóbb eléritek, hogy egyre több ember ébredjen fel abból a nemzetiszínű álomból, amibe belehipnotizálták őket mindenféle gazemberek, és akkor elkövetkezik egy változás. Sajnos, nekem az már késő lesz, addigra ellobban gyertyám lángja, mert úgy vélem, addig még sokat kell várnunk, beszélnünk, felvilágosítanunk, ismeretet átadnunk.
        Tehát tegyük ezt, és ehhez sok erőt kívánok Neked is! Élvezettel olvasom írásaidat, talán egyre többen teszik majd ezt.:-)
        Üdv,
        Wolffie

      • szendam szerint:

        Kedves “Wolffie”!
        Köszönöm és nagyon igyekszem. Ezt megígérhetem!
        Ugyanakkor nem CSAK ÉN TEHETEK BÁRMIT IS, hanem TE IS!
        Gondolkodj csak azon, miként! Aztán tedd! Ezt az egészet ui. nem lehet tétlenül nézni! Ha mást nem, legalább lázítani! Ahogy én teszem!
        Üdv! szendam

  2. farcsika67 szerint:

    na végre a náciporontyok egy helyen. rendezhetnének nekik egy szigorúan önkéntes holokamut. egy kis gáz középre, aki nem bírja fusson amerre tud, de mivel szerintük az egészet csak a zsidók találták ki, álljanak szépen csöndben, szippantsanak és élvezzék a természet kéjes gázát.
    az utóbbi időben egyre jobbakat és egyre mérgesebben írsz. nem tetszik a fennálló rendszer? nem is értem miért. még a végén megbuktatod őket. de akkor miről fogsz szólni? kétélű fegyver a toll. üdv tesó

    • szendam szerint:

      Kedves “farcsika67”!
      Mostanában “ritkaság” vagy! … csak úgy megjegyezném.
      Azt nem hiszem, hogy én a firkálmányaimmal meg tudnám buktatni “Őket”, de nagyon igyekszem!
      Adtál azonban egy remek ötletet!
      A “Kurultaj” kitűnő alkalom lenne a “nemzeti összefogás”-ra. Azzal a kikötéssel, hogy összefogás után, szoros orvosi felügyelett mellett, zártosztályon őrizni is köllene őket!
      Üdv! szendam

      • farcsika67 szerint:

        üdv. én itt vagyok, minden hozzászólásodat végigolvasom. remekbe szabott ironikus hangvételű fidesz mint sosrscsapás-elemzéseidet, csak a végén szívből jövő röhögés helyett sátáni kacaj ami elhagyja a torkomat, mert vhol tudjuk mindannyian, hogy a téma mindig a fidesz, mint a népnyomorítás, szabadrablás, az állam és a nép elkurvításának intézményesített eszköze és végrehajtója. csak így tovább. én veletek vagyok

      • szendam szerint:

        Kedves “farcsika”!
        Én meg ezek szerint (Veled együtt) olyan vagyok, mint “Móricka”: mindenről “AZ” jut az eszembe! 🙄
        Megjegyzem, szeretnék már a következő kormányzat hülyéiről is írkálni … “de lehetőleg máma még!”.
        Üdv! szendam

      • asher alexander szerint:

        meg a 80as evekben volt egy ilyen vicc!
        hogyan kell megoldani a ciganykerdest?osszeterelni oket egy helyre kiosztani koztuk 1000hekto jo torkolyt ,majd ugy 20000kapa-es aso,csakany nyelet es azt mondani az egyiknek,;-te zsiga!!az ott szidta a kurvaanyadat!!agyonvernek egymast!!!
        no kerem!!!
        nem megoldhato-e most ugyanigy vagy valamely mas epitojellegu otlettel ez a neonaciporonyok osszejovese!!??Volna par igazan jo otletem!!

  3. Fehér Klára szerint:

    Kedves “szendam”!
    “Türkölve hunul”! Eccerűen zseniális! Régen nevettem ekkorát! Kissé hiányolom a rendezvényről valamelyik keresztény egyház képviselőjét, aki megfüstölte volna a rendezvényt , így téve teljessé a hülyeség tombolását…:))

    • szendam szerint:

      Kedves “Klári”!
      A “bevett” nagyegyházak képviselői azért nem tudnak Kurultajra menni, mert éppen tömjénezik Vityu kánt! 🙄
      Nekik is lehet(ne) ennél fontosabb dolguk is. Nemde? 😉
      Üdv! szendam

  4. Dimitru1 szerint:

    Számomra az a megdöbbentő, hogy ha tényleg cirka negyedmillióan odasereglenek egy ilyen ünnepinemzettestvérülésre, azt miért pont az itthoni (belmagyari) adófizetők pénzzén KELL dotálni? Ha a sziget fesztivál, a forma1, de még a világ szebbik felén megrendezett olimpia is szigoruan FIZETŐS, akkor azzal a 250 000 odalátogatóval miért a belmagyar adófizetők pénzzén JÓTÉKONYKODIK 70 Milliót a maimagyar kormány?
    Tényleg nem értem!
    Tudom, manapság 70 000 000 jómagyarforint nem egy egetverő összeg, még akkorsem, ha csupán ennyi az ami már biztosan és tagadhatatlanúl odakerült az adófizetők pénzzéből, de ez az összeg iskolákat (BELORSZÁGIAKAT!!!) kórházakat tudott volna kihúzni az adósságok rengetegéből.

    • szendam szerint:

      Kedves “Dimitru1”!
      Ez a hetvenmilla nem elsősorban a rendezvény, hanem ifj. Lezsák lovaskaszkadőr kft.-jának megbízási díját hivatott fedezni!
      Így már érthető? Nem? … Hát nekem se! 😦
      Üdv! szendam

      • asher alexander szerint:

        rohognem nagyon ha a lezsaksanci belelepne,netan -(adja az eg!!)-arccal es nyitott szajjal beleesne nehany nagyon talaloan a szendam altal fontjelzett “turultojas”-ba!!ha szabadna kernem par fotot errol nyilvanossa tenni!!

      • szendam szerint:

        Kedves “Asher”!
        Hát azt én is szívesen megnézném! 😀 Meg Lezsák orcáját is a lemosdatás után! :-O
        Üdv! szendam

      • asher alexander szerint:

        bereljunk fol valakit aki az “aknamezo” elott jol elgancsolja veletlenul!!!aztan jo paparazzihoz meltoan lefotozza a turultojassal alaposan telerakott lezsaksanci szajat!!

  5. panelnyugger szerint:

    A Bugacon hunuló félázsiaiak jurtabontás után, Ázsia felé jelenítsék meg magukat, és aranyszájú sámánukat (OV)-t is vigyék, aki szerint most a besenyők nyugat felől támadnak.
    Mennyire fognak örülni nekik az őshazába rekedt türkhunok…
    Hajrá Magyarország!
    Hajrá félázsiai népség!

    • szendam szerint:

      Kedves “panelnyugger”!
      Hát mindenek előtt üdv a blogomon! Remélem máskor is lesz Hozzád szerencsém!
      Úgy a kommentetből, mint a nicknevedől azt a következtetést vontam le, hogy nem vagy Orbán-fan.
      Ami a résztvevők jurtabontást követő Ázsiába távozását javasló ötletedet illeti: az a baj, hogy annyira még ezek sincsenek bekumiszolva, hogy ne lennének tisztában azzal, az ottani országokban még mindíg működnek azok az intézmények, mely a hasonló elméleteket nem kiemelt fizetéssel járó állami funkciókkal, hanem erős gyógyszerekkel és elektrosokkal szokták “jutalmazni”! 😉
      Üdv! szendam

  6. asher alexander szerint:

    no kerem!!ujabb ekes bizonyiteka a hungaricum erteku,hogynelettem azza ami-nek!!!
    ez a Lezsak Sanci aki korabban nagy boszen MDF-es Obermufti,volt mostanra koponyeget valtva,Benito-Orban talp-(es segg??)-nyaloncz-a lett!!
    azon a magyeristan-i foldon ahol az orbanformedveny szerint hosiesenkeresztenyalapokon nyugoszik az alkotmany-(nak csufolt fercmu!!)- az allami penzeken torzsi-(hun/turk tudatu plane,sem a hun sem a turk nem magyeri torzs,nem is volt sose az!!)-meg talotos,saman,gyulekezest tartanak!!
    jo volna tudni vajon az unnepelyes megnyiton,a helyi plebanyosur jelen van-e,es -(urambocsass meg a dore gondolatert is!!!!)- netan fol is szentoli azt??
    roviden,; hogy bsszarintsunk el hiabavalosagokra 70millat,akkor amikor az norszag osszlakossaganak joresze a bekasegge alatti eletszinvonalnak gunyolt akarmmin el!!

    • szendam szerint:

      Kedves “Asher”!
      Szerintem megnyugodhatsz: a helyi plébános is ott volt a megnyitón, majd pléhpofával szentelte meg a ló…farkat! 🙄
      Üdv! szendam
      (Ps.: a kommentjeidet időnként nézdd át lécci elküldés előtt! A gépelési hibák miatt néha marhanehéz kihüvelyezni az egyébként tökéletes mondanivalódat! Bocs!)

      • asher alexander szerint:

        no kerem ha ott volt pleh-(pofaval a)-banyosur,es aldast osztogatott-(vajh mennyiert???!!)-meg talan meg az esperes urat meg a pispek urat is odaaette a rosseb,akkor az alkotmanyos fercmu egyenlo a viccel aminek a poenja igy hangzik,;
        -“vissza az egesz lakodalom pocse van a menyasszonynak”-
        (lektoralva,atolvasva,2 szer is!sic!)-

  7. asher alexander szerint:

    te szegeny szerencsetle magyarorszag!!mit vetettel megint hogy EZT,EZEKET kell hordanod a foldeden!!

  8. asher alexander szerint:

    erdekessegkent jo lenne tudni!!
    lesz-e feherlo aldozas is??
    -“mer latjatuc feleim sumutukkel,illen hazaban boldog vala pediglen az Lu mely nem fejernek szulete vala”,-mondhatnam pl az O-magyar mariasiralom szovegezese, szerint indittatva,no marhogyugye stilusos legyek,az ihletett alkalomnak illoen!!
    -(azert,szereny velemnyem szerint jo lenne par jo markos apolourat odakuldeni inkognitoban a szutyoben par erosanyagu “napoleoni zubbonnyal ami erdekes modon hatul kotheto ossze,—-kiertimiert!!)-

    • szendam szerint:

      Kedves “Asher”!
      Itt most nem csak az “Ómagyar Mária-siralom” az indokolt idézet, hanem a Himmnusz is. Azon belül is a “Balsors, akit régen tép …” része!
      Üdv! szendam

      • asher alexander szerint:

        hat igen!!!
        most ippeg a zorban es banderiuma kepviseli a hires idezett “balsors”-ot!!
        mellesleg,en tudom a googli es egyeb oldalak nelkul is hogy azt az ominozus O-Magyar siralmat a Bencesek irtak a St Egidius Apatsagban Somogyvarott,az 1091-es eve utan,amikor is I.-so Laszlo kiraly a Francia St Gilles-bol behivott Bences szerzetesekkel-(az Elso fo Apat ODILO nevezetu francia volt!)-Megalapitotta Somogyvaron a St Egidius Apatsagot 1091-ben,a Volt Koppany fele varban!!

  9. Barina szerint:

    Ezt a rendezvényt is Szegedi Csanádhoz hasonló gerinctelen üzletemberek(bálványboltosok) szervezik, mert jó üzlet mások hülyeségére és hiszékenységére alapozni. Negyed millióan képesek leutazni oda, mélyen benyúlniuk a zsebekbe a gagyiért, miközben pár ezren sincsenek egy kormányellenes tüntetésen. Az Orbáni békemenet létszáma is kb. ekkora volt, talán ugyanazok az agyhalottak mentek oda is.

    • szendam szerint:

      Kedves “Barina”!
      A nép bölcsesség szerint ugye hülyékből él az okos! Szendam-féle kiterjesztés: a hülyékhez képest okos! 😛
      Üdv! szendam

  10. Barina szerint:

    Még az is érdekelne, hogy jár-e ott az NAV, ellenörzi-e őket is? Védetté vannak-e nyílvánítva? Hallunk-e büntetésekről úgy, mint pl. a sziget esetében?

    • szendam szerint:

      Kedves “Barina”!
      Szerintem lesznek ott NAV-osok is, a frissen kinevezettek garnitúrájából. Lehet, hogy ippeg most tartanak ismeretterjesztő előadást a hun/türk adórendszerről! 😉
      Üdv! szendam
      (Ps.: nem föltétlenül viccnek szántam a dolgot, mert könnyen meglehet: ez a szomorú valóság!)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s