Kedves Viktor!

Most nem fogok linkelni és nem tartom be a blogpostjaim eddig megszokott formátumát! Bocsánat érte, de nincs más választásom. Fel vagyok indulva és baromira elegem van!

Kedves Viktor!

Van Számodra egy kurvára rossz hírem: fel fogok írtakozni, s nem csak én, hanem számos antiorbanista barátom is! Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a leendő “járási pártbizottságok”, meg az “alkalmasan kiválasztott” adminisztrátorok majd minden lehető módon akadályozni fogják az Általad oly’ nagylelkűen számomra biztosított választói jog gyakorlását. Még azt is merem feltételezni (Téged és Bandádat ismerve), hogy némi “admin.-hiba” okán pl. én (is) kimardok a választásra jogosultak köréből (“Bocsika! Hát majd legközelebb!“).

Tudom, erre bazírozod az egészet, meg arra is, hogy Kubatov nertársad a maga listájáról ki tudja majd válogatni azokat, akiknek “feliratkozása” (és ugye nemregisztrációja!” – hisz’ csupán másként köll nevezni ezt a legújabb, Tákolmányos Zabigyerkedet!) nem kívánatos, adminisztrációs szempontból pedig “tévedhető“.

Igazad van Hektor, Te Félbemaradt Kertitörpeszellemi, etikai és politikusi Marianna-árok! Igazad van: hülyék, ostobák, lusta senkiháziak NE SZAVAZHASSANAK! És TI, Viktor? Nektek szabad, nekünk meg nem?!

Ámde attól tarok, hogy ippeg pont a “hülyék, ostobák, lusta senkiháziak“-nak lesz lehetőségük szavazni, lévén Te és gauleitereid majd gondoskodni fognak nemcsak a “feliratkozásról”, hanem a szavazókörhöz való ippeg időszerű eljutásáról is (kedvenc vállalkozó ingyenbusza! … ugye?!)

Szóval Viktor, arról van itt nagyba’szó, hogy már nem bízol Bennünk. Csakis azokban van a bizodalmad, akiket a tenkezedből etetsz … pénzzel, stallummal, ostoba kampányszövegekkel … etc.! És így talán numerikusan még meg is nyerheted a 2014.-es választásokat is. Ámde …

Ámde arról is van itt nagyba’szó, hogy Belőled és az egész lipótmezei, meg korrupt, csakis az adófizetők pénzén meghízni képes, de önnön tehetségüket csakis és kizárólag a közpénzek ellopása terén eddig alapost bebizonyított Társaságodat, a Te MAME és egyéb LUK-jaidat már MINDENKI UTÁLJA!

Tehát Viktor!
A helyzet az, hogy ugyan jogilag elcsalhatod a 2014-es(?) választásokat, de sem Neked, sem pedig MAME és egyéb LUKjaidnak nem lesz egyetlen nyugodt percük sem. Te is, ők is pontosan tudni fogják, hogy hatalmukat egyáltalán nem a népakaratnak, hanem csupán a Nemzeti Jogász-Paraszt Kormány ügyeskedéseinek köszönhetik. Márpedig a népakarat ellen jogászkodva, meg TEKézve fellépni az maga a netto bukás!

Kedves Viktor!
Kérlek vedd tudomásul, hogy úgy Belőled, mint a Te Bandádból Idehaza rohadtul sokaknak van már elegük! Ahogy telnek-múlnak a Te  (oligarchák által biztosított) Hatalmad percei, úgy növekszik exponenciálisan a Téged és Bandádat legszívesebben már nyílvánosan kivégezni akarók száma!

Mert ugyan fütyörészhetsz Te a Magad Által Termtett Sötétségben (melynek “terjedési sebesség”-éről éppen Te bizonyítottad be, hogy nagyobb a fénysebességnél!), de a nép többségének akarata ellen semmiféle jogbástyákat felépítened lehetetlen! Pláne abban a reményben, hogy azok Téged, a Te Törvénytelenségeidet masszívan meg fogják majd védelmezni!

Tudod az itten a nagy Helyzet, hogy Magad tetted lehetetlenné a Magad által kitalált Rendszer jogvédelmét azzal, hogy a Magad Hatalmát esetlegesen korlátozni képes Alkotmánybíróságtól olyan sok jogkört megvontál! Éppen ezért MI, ha netalán az össznépi ostobaság végre erre felhatalmazna minket, úgy törölhetjük majd el még a Te nevedet is (pláne a Törvényeidet), hogy még csak igazából meg sem köll kérdeznünk a Te Fejbólintó Testületedet, illetve ha van bármiféle “vélemény” az Általunk hozott törvényekről, hát majd a Te Törvényeid alapján fogjuk azokat alapost LESZARNI.

Kedves Viktor!
Javaslom Neked, hogy mihamarabb emigrálj egy olyan országba, melynek nincs kiadatási szerződése az Általad “Magyarország”-gá destruált Köztársasággal! Ha ezt megteszed – Haverjaiddal egyetemben – akkor talán el tudjuk érni azt az Általad kitűzött célt, miszerint a  fiatal (meg a kissé idősebb) diplomások visszatérjenek Hazánkba és Nekünk hajtsanak hasznot, ne pedig egy idegen (részemről semmi xenofóbia!) nemzetnek, pláne ha már a mi pénzünkből lettek kiképezve!

Jut eszembe, Kedves Viktor!
Mintha Te is a MI pénzünkből lettél volna jogásznak kiképezve sőt, Neked még államilag garantált és fizetett Kollégiumod is volt. Arról pedig meg ne feledkezzünk, hogy a Te jogászi kiképzésedet, a Te tandíjadat az a Társadalom fizette meg, melynek Te – jogászként sem – hajtottál semmiféle hasznot, a kiképzésed árát semmiféle módon vissza nem fizetted, megtollasodásod pedig ippeg pont a Társadalom és az Állam kifosztásából származott!

Kedes Viktor!
Te mit szóltál volna ahhoz, ha a ’80-as esztendők elején ugyanazt a “Képzési Szerződést” tolja a Te orrod alá Kádár János, avagy annak valamelyik bürokratája, mint amit éppen Te akarsz lenyeletni a mai egyetemistákkal? Persze Te találtál volna ezalól kibúvót, hiszen Apukád “megbízható” volt, Te magad pedig az eddig nem cáfoltak alapján szintén! De azért nem lehet MINDEN VIDÉKI PARASZTRGYEREK “kiemelt” és “megbízható”! Ugye, kedves Viktor?!

Kedves Viktor!
Ugye nem fogsz most nagyon meghargudni (ha igen, hát bazdmeg és kérd ki az IP-címemet a Veled rendkívül “baráti” viszonyban lévő USA “Department of Justice”-től!) ha azt mondom: Nélküled és Bandád hiányában valami egészen jó és faszányos Magyarország lenne lehetséges! Tudom, hogy ezt nem hiszed, lévén a Te Jóléted automatikusan feltételezi milliók nyomorgását, de nekünk akkor is ez a tapasztalati valóságunk! Az, hogy Náladnál rosszabb kormányfőt motorbiciklivel köllene keresni a magyar történelem kódexei között!

Szóval kedves Viktor!
Nem akarnál esetleg elhúzni már a Jó Büdös Francba?! És Magaddal vinni a Díszes Társulatodat is Simicskától kezdve Csányin át Demjánig?!
Nem? Tényleg?!
Nos akkor legyen igaza az egyik “szövetségesednek”, a Turi-Kovács-féle “kisagyú” gazdáknak, s légyen visszaállítva a Halálbüntetés!

De csakis a Számodra, s nem “kendergallérral”, hanem alkalmatos gyógyszerkkel!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

18 hozzászólás on “Kedves Viktor!”

  1. bonhomme szerint:

    szendam,
    pontosítanék: Falkaforradalmi Jogász-Paraszt Kormány.
    Egyébként látszik, hogy tényleg fel vagy indulva, mert egy csomó betűkihagyást ejtettél.
    Itt meg nem stimmel a ragozás: “melynek nincs kiadatási szerződése az Általad “Magyarország”-gá destruált Köztársaságnak!” -> Köztársasággal!
    Korrigáld magad, légyszi, mert meg szoktalak osztani a face-en.

    • szendam szerint:

      Kedves “bonhomme”!
      Igazad van, s elnézést kérek a félregépelések miatt! Ami hibát most, így éjfél környékén megtaláltam, azt igyekeztem kijavítani. Ha maradt még valami, kérlek szólj!
      Köszönöm, hogy “megosztasz”! Célom a minél átfogóbb lázítás!
      Üdv! szendam

      • bonhomme szerint:

        fel fogok írtakozni
        kimardok a választásra jogosultak köréből
        Tákolmányos Zabigyerkedet
        Magad Által Termtett Sötétségben
        ezalól kibúvót
        hanem alkalmatos gyógyszerkkel!

        Ennyit találtam még. Egyébként nagyon, jó, lázító írás! Ha elkap az ihlet, verset is írok majd a kapcsán, de még nem tartok ott (sajna)

        Üdv: bonhomme

  2. bonhomme szerint:

    Egyébként mitől vagy benne biztos, hogy kihúzzák a választásokig?
    Szerintem előbb fog fütyülni a talpuk alatt a szél! 🙂

  3. bonhomme szerint:

    A kollégád agymenése a témában:
    http://www.pupublogja.hu/2012/07/feliratkozas.html

    • szendam szerint:

      Kedves “bonhomme”!
      Pupu-kollégám az egyik, akit minden nap el szoktam olvsani!
      Rajta kívül rendszeresen látogatom még a http://varanus.blog.hu
      és az “Örülünk, Vincent?” bloggerközösség agymenéseit ( http://orulunkvincent.blog.hu )
      Meg persze a hvg.hu-t, a 168 Órát, a nepszava.hu-t, az AN-t … ésatöbbit!
      Üdv! szendam

      • bonhomme szerint:

        Én is nagyjából ezeket olvasom, több-kevesebb rendszerességgel… meg még a Banditapolitikát és a ProgresszívBlog-ot. Ez utóbbin komoly, elemző, a jövő mikéntjét firtató írások (is) vannak.

  4. arhitext szerint:

    Lehet, hogy megérdemeljük? Egy valamirevaló országban, ilyen mondatok nyomán, már min. százezrek ráznák az öklüket a Parlament előtt.

    • szendam szerint:

      Kedves “arhitext”!
      Üdvözöllek a blogomon és köszönöm a kommentedet (bocsika, hogy eddig kellett várni a moderációra, a jövőben erre már nem lesz szükséged!).
      Egyébként teljesen egytértek Veled! Hat esztendővel ezelőtt egy sokkal kevésbbé provokatív miniszterelnöki beszéd (célzottan félremagyaráása) hatására kukák és tévészékházak lándoltak, rendőröket vertek a “forradalmárok”. És most, hogy a jelenlegi kormányfő egy őszinteségi rohamában (rápiálva az antidepresszánsára és emellé még “sámángombát” is rágcsálgatva) a teljes magyar lakosságot jurta- és kanszagú, kecskebaszó “félázsiai népség”-nek nevezi, még egy szaros, pártízfős flashmob sincs?!
      Ha jól emlékszem, a “Bushmills” whisky címkéjén áll a következő mottó: “Mindenkinek azt, ami jár!” … hát! … inkább innám ezt a piát, mint Orbán szavait!
      Üdv! szendam

  5. Observer szerint:

    Kedves Szendam!

    Sajnos, nem tudok vitatkozni Veled, a tények ugyanis makacs dolgok. A baj ugyanis az, hogy nekünk itt az Abszurd Orbáni Magyarisztánban hármas balszerencsénk van: vagy egy többségében balfasz egyedekből álló népünk, egy gazember kormányunk és bónuszként egy töketlen, néha már idiótának tetsző demokratikus ellenzékünk. Az utóbbiak becses hangadói (tisztelet a rendkívül ritka madárnak számító kivételeknek) leginkább azzal van elfoglalva, amivel boldogabb országokban az óvodás kisfiúk szoktak foglalkozni. Hogy tudniillik körben állnak a homokozóban, és arról vitatkoznak, hogy melyikük fütyülője hosszabb… Közben az ország kirablása és teljes elnyomorítási gőzerővel folyik. A sok félhülye zember pedig üveges tekintettel bámul egy súlyos pszichopata bűnözőt, és révült mosollyal az arcán hozsannázik neki, mondjon akár mekkora baromságokat. A legjobb példa erre az együttműködés és az erő viszonyát taglaló értekezése. Hát, nem tudom… Szerintem az erő alkalmazásával elért együttműködést (?) jobb helyeken kényszerítésnek hívják. Ha két felnőtt ember kölcsönös megegyezés alapján nemi kapcsolatot létesít egymással (hm, ez egy picit “szárazra” sikerült, de azért gondolom, érthető, miről van szó…), az nem más, mint együttműködés. Ha már erő alkalmazására kerül sor, az pedig nemi erőszak. Mecsoda különbség! Orbán tulajdonképpen azt állítja, hogy “erőből ért a magyar”.Az indoklás (félázsiai jövevények vagyunk, nálunk ez csak így megy) pedig minden biztosítékot kiver. Túl azon, hogy meglehetősen rasszista (származásból következtet bizonyos tulajdonságok meglétére) – jobberek, figyelem! – még MAGYARELLENES IS!. És van vele még egy bibi. Azt állítja, hogy ázsiai őseinktől ÖRÖKÖLTÜK azt a hajlamot, hogy alárendeljük magunkat az erőnek. Vagyis, a magyar nép genetikailag alattvaló. Mintha nem olyan régen bizonyos K.Á. magyar író is hasonló megállapítást tett volna… Lett is a dologból országos felháborodás. A derék pesti major vissza is vonatta K.Á. díszpolgári címét, és az író egészen Kanadáig futott “szégyenében”. Most is várom hát a becses jobboldal felháborodását, utána pedig azt, hogy a magyar parlament visszavonja Orbán miniszterelnöki megbízatását. Ja, és azt is, hogy Orbán úr (?) szégyenében azonnal távozik az országból. Attól tartok azonban, hogy hamarabb köszönt ránk az Armageddon, mintsem, hogy ezek közül bármelyik is bekövetkezik…

    Ami pedig Orbán ámokfutásának megítélését illeti, abban is igazad van. No de hát, őrá fokozottan érvényesek a nagy magyar irodalmár szavai: “Nem adhatok mást, csak mi lényegem!” (A magyar irodalomban jártas olvasók bizonyára tudják, ki írta ezt. Jobboldali bunkók számára pedig pályázatot hirdetek a szerző kiderítésére. A helyes választ beküldők között kisorsolom Orbán Viktor “Válogatott baromságaim” című, rövidesen napvilágot látó kötetét. Segítségül csak annyit: nem Wass Albert, nem is Nyírő József…)

    • szendam szerint:

      Kedves “Observer”!
      Akkor most “idéznék” egy kitalált rendőrségi jegyzőkönyvből:
      “Előszőr még azt mondta a csaj, hogy ne basszam meg. Osztán kapott pár pofont, s utána már kétszer is azt mondta, hogy ‘inkább basszam meg’! No, tehát ebből is nyílvánvaló, hogy kétharmad-részt Ő is akarta! Ugye?!”
      Üdv! szendam

      • Observer szerint:

        Nagyon jó a példa… és nálunk a dolgok így mennek mostanában… De ettől az erőszak még erőszak marad, ugyanis már az első pofon is a nemi erőszak integráns része.

  6. kekec szerint:

    Observer
    – csak egy pontosítás: nem “szégyenében” hanem az őt ért fizikai támadások miatt futott Kertész Kanadáig. Ami a magyarság szégyene.
    szendam
    – na ezért tartunk itt. Mert Te írsz ilyen leveleket, a saját posztodon, és nem röplapokon terjesztik a pártok. Egyébként nagyon jó, kemény, őszinte írás. Csak a végével nem értek egyet: éljen jó soká – kenyéren és vízen egy zárt, meghitt kis cellácskában! Szerintem az méltóbb büntetés. Főleg a zuhanyozóban történő találkozás a féltesókkal.

    • Observer szerint:

      Kedves Kekec! Posztom Kertész Ákos esetét felelevenítő részében a “szégyenében” szó nem véletlenül van idézőjelbe téve… Pontosan úgy gondoltam, ahogy Te: ez nem K.Á. szégyene, hanem a többieké. Ő legfeljebb a többiek miatt – és helyett -érezhetett szégyent.

      • szendam szerint:

        Kedves “Observer”!
        Egyetértek! … jut eszembe: hol is díszpolgár OVi? … nem véletlenül Esztergomban?! Polgármester-asszony! Nosza!
        Üdv! szendam

    • szendam szerint:

      Kedves “kekec”!
      Szerintem jobban járnánk az emigrációval. Ugyanis a börtönét esetleg nehány elmegyenge talán még meg is ostromolná a kiszabadítása érdekében! Ha emigrál, akkor viszont a hívei csak “követni” tudják, s h az akkori államhatalom elég ügyes, még vissza sem jöhetnek!
      Üdv! szendam

  7. pista szerint:

    Nem a helyesírási hibákat kellene keresni, hanem tudni a mondanivalóját


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s