Zazriveczfalva

A közismert vicc szerint azt tiltják ki az uszodából, aki a trambulinról pisil a medencébe. Magyarország Gyöngyöspata nevű településén ehhez elég csak cigánynak születni.

A magyar neonácik pártja, a Jobbik, miután tavaly némi gárdajárás segítségével “helyzetet” teremtett az időközi polgármester-választásra, illetve “igényt” a helyi lakosokban a “rend” iránt, Juhász Oszkár személyében bele rakta kicsi büdös náci petéjét a gyöngyöspatai településvezető székébe. Oszi, az árpádsávos “gyöngyöspete” azóta többször felkűzdötte magát az újságok címlapjaira. No, nem a kimagaslóan jó településvezetői képességeivel, hanem botrányos magatartásával és az ország törvényeit gyakorta figyelmen kívül hagyó, felháborító intézkedéseivel.

A polgármester persze mindezeket azért cselekedhette meg, mert az államadminisztráció jogkikényszerítő ága nemigazán igyekezett őt és elvbarátait az egyébként mindenkire vonatkozó paragrafusok korlátai közé szorítani. Ennek pedig az lett a következménye, hogy ez a ránézésre is alkalmatlan alak alaposan elszemtelenedett, s Oszipetéből kibújt az Oszipondró. Egy pondrónak pedig ugye a legelsődlegesebb feladata és funkciója a zabálás.

Lévén Gyöngyöspata nem egy sokmilliárdos költségvetésű világváros, Oszipondrónak nem sok közpénz-zabálásra nyílt lehetősége, s amihez hozzá tudott férni, azt is csak közvetve gyömöszölhette feneketlen tápcsatornájába. Jobbikkukacnak csak pártucat munkanélküli cigány, az ő közmunkájukat finanszírozó állami Start Munkaprogram, meg egy csenevész saját tulajdonú erdőcske állt csupán rendelkezésére. Ezeket aztán alaposan ki is használta, de sajna le is bukott vele. A közmunkás cigányok magánhasznosítása miatt a Heves Megyei Kormányhivatal 1,1 millió forint visszafizetésére kötelezte … a települést és nem Oszipondrót, aki a balhé okozója és haszonélvezője volt. (Ezt az intézkedést persze Oszika “politikai támadás”-nak minősítette.)

Ami eszik az szarik is! – mondtavolt apai nagyapám, s ez igaz Oszipondróra is. A pasi nem elégedett meg azzal, hogy sajáttulajdonú rabszolgáinak tekintette a helyi cigányokat, de még tele is szarta a települést a Jobbik ótvaros, rasszista ideológiája szülte egyéb intézkedéseivel. Például az, aki a közmunkát megtagadja, egy évig nem kaphat semmilyen szoctámot. Három esztendei pauza annak, aki ugyan vállalja, de a kirendelt kápó szerint rosszul dolgozik. A patai cigánylurkókat meg az általános iskola földszintjére záratta, s a lehetségesnél jóval alcsonyabb színvonalú oktatásban részesíttette őket. Mindezeket kiegészítendő, amúgy a származás okán kirótt “halmazati büntetésként”, ugyanezen roma kölköket kitilttatta az iskola uszodájából annak ellenére, hogy a helyi tanterv szerint az úszásoktatás kötelező! Utóbbira az volt az indok, hogy a cigány kölkök nem rendelkeznek az előírt úszófelszereléssel, a településnek pedig nincs pénze arra, hogy ebben támogassa őket.

Ha a település nem tud, hát segítenek majd a jószándékú emberek! – gondolta az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, s idén márciusban “úszócuccgyűjtő” akciót szervezett, melyre jelentkezett egy volt olimpiai bajnok vizilabdázó cége is. A társaság vállalta, hogy függetlenül a származástól, minden rászoruló gyereknek biztosítja a szükséges felszerelést (a ex-élsportoló még edzéseket is szívesen tartott volna nekik, persze ingyé’!), így a romák uszásoktatása elől elvileg elhárult minden akadály. Csakhogy …

A Gyöngyöspatán elszaporodott jobbikos pondrók azonban nem tűrhették, hogy a mondvacsinált indok megszűntével egyazon vízben csápljon a leendő “cigánybűnöző” az “árja magyarral”. Ezért némi kínos tanakodás után, a kirakatba állított (s ezt még el is vállaló!) iskolaigazgató útján megüzenték úgy az Alapítványnak, mint a felajánló cégnek, hogy ők ugyan nagyon köszönik az adományt, de nem kérnek belőle. Május közepén (egy hónappal a tanévzárás előtt?!) ugyanis leengedik az uszoda vizét, szeptembertől pedig már az állam veszi át az iskolát, s így ahhoz nekik immáron semmi közük!

Fordítsuk csak le ezt “közmagyarra”! A szemétnácik előbb a felszerelés hiányára hivatkozva kitiltják a cigányokat az uszodából. Aztán, hogy e probléma sikeresen kiküszöbölődött, a medence vizének leeresztésével inkább kitolnak a saját kölkeikkel is, semhogy a romák bármiben is egyenrangúnak érzhessék magukat. Gratulálok! Így működik a “nemzeti érdekképviselet” Jobbik-módra!

Gyöngyöspatát elébb át köllene keresztelni Zazriveczfalvára, majd intő példaként állítani mindenki elé: mi lesz itt azután, ha az össznépi hülyeség az ilyen oszipondrók kezére juttatja az országot!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

14 hozzászólás on “Zazriveczfalva”

  1. Barina szerint:

    Kedves sendam!

    A Jobbik vezetőinek zöme jellemtelen gyenge ember, megélhetési radikális pondró – ebben biztosan egyetértek veled. Akik régebben nem voltak esetleg azok, mára már ők is azok lettek, beilleszkedtek. Azonban van amit másképpen látok, elsősorban azért, mert nem Rózsadombi magánóvodába és magániskolába jártak gyermekeim, hanem egy olyan vidéki településen, ahol igencsak sokat szenvedtünk a társadalmunk peremén élő alkalmazkodni nem akaró kisebbség miatt. A „szenvedéseinkért” azonban nem elsősorban őket tartom felelősnek, hanem azokat ismét, akik a mai állapotokat előidézték, a rendszerváltás óta különböző szinteken a politikát és a helyi települések életét irányítják. Nem mennék most mélyebben bele a múlt elemzésébe, a jövőre és az elkövetkező választások megnyerése érdekében azonban lenne pár meglátásom, amit itt vidéken sokan osztunk.
    Nem megyek bele abba, hogy milyen jövőképet kellene nem csak felvázolni a cigányság részére, hanem azt meg is valósítani, mert ez egyre nehezebb. Inkább azzal szeretnék foglalkozni bejegyzésemben, hogy mit ne tegyenek azok a pártok közül egyik se, aki azzal a céllal indul a választásokon, hogy megszabadítson minket Orbán ország pusztító diktatúrájától.
    Talán az SZDSZ öngóljaival kezdeném, aminek szabadalmi jogát az LMP nagy tudású vezérkara azonnal át is vett, ezzel kirekesztve magukat a vidéki politikai életbe való bekapcsolódás lehetőségétől, pártjuk vidéki elszigetelődését jelentve. A vidéken élő, a kényszerű együttélési szabályokat be nem tartó cigányoktól szenvedő embereknek, az SZDSZ és az LMP cigányvédő-uszító és a Jobbikra mutogató kampánya nem okozott mást, mint a Jobbik erősödését. Valójában a Jobbik volt ennek a hibás kampánystratégiának az egyértelmű nyertese. A cigány szavazatokért nem most érdemes harcolni, hanem szokásos módon a választás napján kell lefizetni a cigányság vezetőit, akik elrendezik majd a többit….. Jegyezze meg mindenki, a cigányság nagy része arra szavaz, akire a megvesztegetett vajdák szavaztatnak, miközben a választás napján valamit adakoznak(pl. egy feles, pár száz forint, lejárt élelmiszerek, stb.) Ezen cigány szavazatok elvi síkon történő elnyerése érdekében végzett eddigi MSZP-SZDSZ-LMP kampány semmit használt, viszont annál többet ártott, mivel főleg a vidéki lakosság soraiban fenyegetésnek tűnt a cigányság védelmében végzett kampány. Nem lehet úgy sem kampányolni, hogy plakátokon mutatunk egy jóllakott SZDSZ-es kampányarcot az elszegényedett és a közbiztonság javulását váró vidéken, miközben szembeállítjuk vele a radikális arcokat, akik pont azt ígérik, amire az emberek vágynak. Az emberek választottak, inkább a kopasz ketrecharcosra szavaztak, mint a jelenüket mérgező „politikai elit” hibáira, nem adva nekik megint esélyt a hibázás elkövetéséhez.
    Nem azt javaslom, hogy támadja a baloldal is a cigányságot, vegyen részt a nemzeteinket megosztó tevékenységben, hanem azt, hogy fogják vissza magukat a cigányság ál-védelmében, ne folytassanak kampányt a többség érdekei ellen. A vajdák kapnak majd új mercit, esetleg új házat, mégtöbb pénzt. A Fidesz anyagi ereje egyre nő, a cigány szavazatok oda fognak vándorolni, kerül amibe kerül Orbánnak. Ahhoz a gazdasági előnyökhöz és korrupciós pénzekhez képest, amit egy választás megnyerése Orbánéknak jelent, elenyésző összeg akár 5-10 milliárd forint előteremtése 500.000 szavazat megvételéhez, amivel el lehet dönteni a következő valószínűleg érdektelenségben szenvedő választást.

  2. kekec szerint:

    Barina
    Az egy dolog, hogy a cigányoktól is el lehet várni a saját erőfeszítést és a beilleszkedésre törekvést – más dolog, hogy nem kellene tőlük többet elvárni, mint a környező országok elvárnak az ő magyar kisebbségeiktől.
    Talán ha az emberekben tudatosítani lehetne, hogy a cigányság úgy kisebbség nálunk, mint a határon túli magyarok az ottani országokban – azzal fel lehetne kelteni némi empátiát irántuk..
    Ugyanis ők tényleg más nép, más NYELV, más kultúra – és az asszimilációs elvárás sem több, mint amit a határon túliakkal szemben támasztanak. Adják fel a saját kultúrájukat, identitásukat.
    Amibe beletartozik, hogy követik az ő vajdáikat, mert azok biztosan jobban tudják, hogy mi lesz jó nekik. Ha a magyaroknak kritikán aluli a politikai elitje, akkor mi a fenét vársz a cigányoktól?
    Ismerjük a kutatásokat, és tudjuk, hogy az előítéletesség baloldalon is majdnem azonos arányú. De demokrata mégsem mehet a többség alantas ösztönei irányában,egy ekkora problémahalmaz esetén nem sumákolhat – hanem bizony elő kell állni a megoldási javaslatokkal. És a jó példákkal, mert vannak azok is. Csak nekem tűnt fel, hogy a romagyilkosságok csupa rendes, dolgos, munkába járó, a környezetét rendben tartó cigány embert érintett?
    A témát egyébként itt is körbejártuk:
    http://nepszava.com/2012/06/velemeny/torok-monika-lennel-e-roma-magyarorszagon-3.html

    • Barina szerint:

      Kedves kekec!

      Egy demokratának is meg kell most tanuljon választást nyerni, mert sosem volt még ennyire fontos egy választás megnyerése. Nálunk vidéken, de bárhol máshol egy átlag vidéki ember, mikor elhangzik a “cigány” szó, az emberek nem jó érzéssel dőlnek hátra és egy előkelő vendéglátó hely cigányzenekarára gondolnak, hanem egészen másra. A Gyöngyöspataiaknak se azt kellene bizonygatni a baloldalnak, hogy mennyire jók a cigányok, ti pedig csúnya rasszisták vagytok, hanem megoldásokat kellene mutatni a jövőre nézve, békéltetni a feleket ÉS az együttélés szabályainak betartását kellene megköveteljék minden féltől!
      Amit olvasok a médiákban Patával kapcsolatban, szegregáció, stb, az a Jobbiknak a malmára hajtja vizet, sokan szeretnék a patai állapotokat odahaza….
      Miért nem olyasmikkel támadják a jobbikot, ami nem pozitív számukra, hanem negatív. Miért nem azt firtatják, hogy a jobbikos szélhámos böröndös emberek minden igéretük ellenére, egyetlen beruházást se hoztak a jobbikos településeknek, egyetlen munkahelyet se teremtettek. Azt ígérték, kánaán lesz, jönnek a mohamedán befektetők mihelyt megválasztják őket. A képviselők közelkeleti utazásán kivül nem történt semmi – úgy tudom. A cigánygyilkosságokkal kapcsolatban várjuk ki a végét, bár kétlem, hogy lebuknának a titkosszolgák…
      Az áldozatokat nagyon sajnálom, mint minden jóérzésű ember, bár azt olvastam valahol annak idején, hogy a Tatárszentgyörgyi férfi bűnöző volt. Megjegyzem halkan, a cigányok évente több tucat tisztességes és becsületes nem cigányt gyilkolnak meg, sokat halálra kínozva, elsősorban időseket. Ő értük miért nem emeli fel hangjukat senki a baloldalon? Komoly médiaértéke lehetne egy olyan párt-szövetség számára, akik szeretnének választást nyerni. A kettősmérce alkalmazása további szavazatok elvesztésével fog járni, elhihetitek. Túl vannak az emberek többsége a rasszista mesén és nem szégyellik elmondani véleményüket azokról is, akik csak akkor találkoznak cigánnyal, mikor kampánycélból közéjük mennek.
      A bejegyzésem lényege az, hogy a kisebbség védelmével nem lehet megnyerni a következő választást, csak a többség megnyerésével. Ezen el kellene végre gondolkodjanak demokrata vezetőink.

  3. kekec szerint:

    Barina
    nagyon remélem, hogy ezt az ilyen módon való hozzáállást meghagyják a szélsőjobbnak.
    MONDOM, hogy nem ártana néha mást is olvasni, mint jobbos dolgokat! Egyre “kurucosabb” amit írsz!

    • Barina szerint:

      Kedves kekec!

      Baloldali voltam mindig, sosem szavaztam a Fideszre. A baloldaliság fogalma nálam nem az agyhalottságban merül ki, érdek sem vagyok. Elég széles a látóköröm, sokféle médiát olvasok bel és külföldit. Vidéken élek és látom a baloldalinak mondott vezetők hülyeségeinek gyümölcsét, de látom azt is, hogy amennyiben rövid időn belül nem fog megváltozni a baloldal stratégiája, akkor az emberek jó része inkább szélsőjobbra fog szavazni, mint balra. A szélsőjobb ugye azt jelentené, hogy Orbán csahos kutyái fognák be Orbánnak a szavazatokat és váltásról szó sem lehetne. Nem tudom, merre élsz, milyen tapasztalataid vannak az én élőhelyemről, azaz a frontvonalról. Amiről az elméleti szakemberek fejünk felett vitatkoznak, győzködik egymást képtelenségekkel, azt mi minden nap átéljük, közvetlenül érzékeljük érzékszerveink által. A baloldalnak gyökeres váltásra lenne szüksége, mind a vezetőségben, mind pedig a stratégiájában. A gazdasági és társadalmi helyzet miatt az emberek egyre radikálisabbak lesznek, nem elég nekik a régi maszlagot hallgatni.

  4. Barina szerint:

    A mai napon ismét olyasmit olvastam, amitől nagyon megrettentem.

    http://hetivalasz.hu/itthon/orbannal-kormanyozna-az-mszp-s-suchman-51633

    Az egyik olyan ember, aki a baloldal kisajátításában és országunk kifosztásában jeleskedett, a hatalmon maradás érdekében, még a Fidesszel is koalíciót kötne…..
    Ezeknek a haszonleső dögkeselyűknek, Politikusnak nevezett gazembereknek, Suchmanostúl, Gyurcsányostúl el kellene tűnni a baloldal környékéről, ne rontsák esélyeinket a választások idején.
    Amikor írtam, Gyurcsány-Orbán majdnem egykutya, arra is gondoltam, a hatalom és a pénz érdekében vészesetben még szövetséget is kötnének, elárulva mindenkit, minden baloldali választót és jobboldali választót, csak a saját érdekeiket tartanák szem előtt. Jelenleg nincs baloldal és jobboldal, hanem két ellentétes tábor (rablóbanda) emberei harcolnak hazánk javainak újraosztása körül. Suchmannak is tudnia kell, hogy mi a Jobbik, kik indították útjára, kinek engedelmeskednek tettekben, bár szavakban támadhatják a külsőségek fenntartása érdekében. Akkor meg mi ez a félelem? Ez lenne a forgatókönyv, amennyiben túl sokan radikálisódának el, elvesztenék hitüket a nagy pártokban és bevennék a Jobbik meséit? A gyomrom forog…..

  5. Avi szerint:

    Kedves Barina!
    Nem akarok nagyon részletekbe menő vitát a Suchman MSZP FIDESS öszeborulásról csak egy dolgot ajánlanék a figyelmedbe: Gyurcsányt a saját pártja lökte a trágyalébe mert megpróbált változtatni a nagy népi pártfinanszírozás és pártközeliek pénzzel való kitömése ellen. Szerintem kár őt egy kalap alá venni. Az általad is idézett kijelentés is azt bizonyítja mekkora az összefonódás a 2 párt között.

    • szendam szerint:

      Csatlakoznék “Avi” kommentjéhez.
      Kb. ugyanezt írtam “Barina” egyik hozzászólásához viszont-kommentként.
      Ergo: “”Avi”-nak most adnék ++++++-t ha lehetne! … de nem lehet!
      Üdv! szendam

    • Barina szerint:

      Szegény Gyurcsány, olyan frusztrált lehetett a trágyalétől, hogy bosszúból tönkretette a párt támogatottságát és segített Orbánnak a kétharmadot elérni….
      Csak azt nem értem, hogy mindezek után, miért úszkál még mindig a trágyalében és miért úsztatja ott magát még tovább és szövetkezik az úsztatókkal? Két magyarázat jöhet szóba. Az egyik magyarázat az lehet, hogy be akarja bizonyítani igazát és meg akarja váltani az országot…. A másik az lehet, hogy annyira kapzsi, mind ahogyan azt tartják róla és nem akar a húsosfazék közeléből elkerülni, biztosítani akarja saját dinasztiájának kenyérre valóját, különböző kiváltságokat, mentelmi jogát.
      Gyucsány megitélésében nem értünk egyet, az biztos.

      • szendam szerint:

        Kedves “Barina”!
        Az nyílvánvaló, hogy sem velem (bloggerrel), sem pedig a kommentesek jelentős többségével nem értesz egyet pl. a Gyurcsány-témában.
        Ez nem is lenne baj, ha …
        … nem a fideszes propagandagépezet (szerintem a módszereit Te is alaposan megismerted!)karaktergyilkosságait, a “kitalált valóságait” vennéd alapul!
        Már egyszer leírtam egy Neked címzett viszontválaszban: Gy.F. sajna tényleg nem alkalmas az ország vezetésére, de azért sokkal inkább, mint a Felkapaszkodott Alcsúti, a maga simicskájával egyetemben! Ugyanakkor Gy.F. már vagyonos emberként lett országos politikus, míg a Csúti Törpe elébb lett “országos politikus” (sőt, miniszterelnök) mint “vagyonos ember”! Gy.F. alkalmatlansága a politikai és közfelfogási helyzet abszolute téves felmérésében rejlik(rejlett), de egyáltalán nem a közpénzek személyes célra történő eltulajdonítására való hajlandósága sőt, kifejezett vonzalmában! … ez 1990 óta a jelenleg miniszterelnökként közfizetett pasas sajátos tulajdonsága! … és nem Gy.F.-cé! Ugye?!

  6. kekec szerint:

    Barina “te szopni jársz ide”
    Méghogy “balos”?! Na ne röhögtess. Gyurcsány azt bizonyította be, hogy az Mszp szart sem ér nélküle. Bizonyíthattak volna, ha akartak, vagy tudtak volna, Gyurcsány félreállt, és önerőből érték el a választási vereségüket. Ráadásul még az Orbán katasztrofális kormányzásából is képtelenek profitálni – semmit sem javítottak – Orbán rontott. Abban pedig bízhatnál, hogyha
    bármi “húsosfazekas” adatuk lenne, már a csapból is az folyna. Pont az ez irányú hallgatás a legjobb minőség-tanúsítvány Gyurcsány mellett. Ő már a kormányzása előtt is milliárdos volt,
    (nem úgy, mint Orbán) és nagy ívben tehetne az egész országra. És mégis szeretne tenni értünk valamit. Orbán is tesz: csak éppen a Családért és a Simicska-Nyergesvontatós haverjaiért. Ízlés kérdése, hogy kinek melyik jön be!

    • Barina szerint:

      Látom, nagyon kellemetlen lehet neked, hogy valaki elmondja a véleményét Gyurcsányról. Nem tudsz kihozni a sodromból, mert már hozzászoktam hasonló emberek elviseléséhez rendezvények alkalmával. Arra kérlek téged is, hogy egy régi mondást követve álljatok a dolgokhoz. A régi mondás így szól: ami nem megy, azt ne erőltessük! Ne akarjatok egy olyan embert ledugni a torkunkon, aki megbukott, elbuktunk miatta mindannyian, lejáratódott, alkalmatlannak bizonyult feladatára. Keressünk inkább megfelelő arcokat a következő választásokhoz és tegyük jóvá a múlt bűneit, hozzuk rendbe az országot. Váltásra van szükség. Még 2006-ban kellett volna elzavarni Gyurcsányt, pár másikkal együtt, nem állna így a helyzetünk manapság. Akkor meggyőztetek minket, tudjátok jól, mit csináltok és mi hittünk bennetek. Aztán 2008-ra világos lett számunkra, hiba volt bennetek bízni, mindent elrontottatok Gyurcsánnyal az élen. Annyit még nem ártott ember a pártnak, mint Gyurcsány. Szerencsétlenségünkre ugyanebben az időben volt hatalmon az SZDSZ hasonló kaliberű ifjú titánja is, Kóka személyében, akivel közösen elintézték a baloldalt, megcsinálták….

      Gyurcsány nélkül az MSZP szart se érne? – Így gondolod? Nagyot tévedsz, mert sok tisztességes ember dolgozna értünk, de nem hagyják ezek a törtető harácsolók és a régi tényleg szart se érő káderek, akik mára behúzzák a nyakukat, csak arra figyelnek, hogy idejében jó helyre állhassanak, nehogy kimaradjanak.

    • szendam szerint:

      Kedves “kekec”!
      “Barina” nem “szopni” jár az ÉN BLOGOMRA, hanem egyszerűen csak leírni a véleményét!
      Ezen írásai általában nem egyeznek meg sem a Te, sem pedig az én véleményemmel (quod erat demonstrandum), de semmivel sem jogtalanabbak mint azok, amiket Te a kommentjeidben, avagy én a posztjaimban és a viszontválaszaimban le szoktam írni!
      Szóval: ha “demokraták” akarunk lenni akkor legyünk már olyan kedvesek dehonesztáló címkézések nélkül “elviselni” egymás mondandóját!
      Üdv! szendam

  7. Barina szerint:

    Kedves sendam!
    Úgy látom, hogy nem érted rendhagyó bejegyzéseim lényegét. Az átlag ember szemében megbukott Gyurcsány és bukni fog Orbán is. Ne e kettő közt keljen már választanunk, kire szavazzunk, mert ez azt jelentené, hogy elszalasztjuk a nagy lehetőséget, nem lesz feltámadás és választási győzelem. Megértelek, hogy jobban utálod Orbánt, mint Gyúrcsányt(nem vagy egyedül), de ez nem jelentheti számunkra azt, „inkább Gy, mint O”. Egyiket se akarja már látni az átlag polgár, akik majd szavazni fognak két év múlva. Próbáljatok már gondolkodni azon átlagemberek fejével, akik eldöntik majd a választásokat. Hagyjuk most azt a témát, bűnös-e Gy, vagy sem, lépjünk most túl rajta. Egy megölt karakter azonban nem hoz sikert számunkra. Van elég tiszta és jó képességekkel megáldott ember, keressük meg őket inkább, mint a lejáratottakkal szenvedjünk és veszítsünk.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s