Édes a bosszú

Sir Isac Newton Harmadik Törvénye szerint “Minden erőhatás ugyanakkora, de ellentétes irányú reakciót eredményez.“. Érvényes ez a politika világára is, s ha minden igaz ezt hamarosan Állampártunk meg is tapasztalhatja.

Egy magyarországi párt bejegyzésének ötletét vetette fel Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke, a Szövetségi Képviselők Tanácsának tegnapi (júl. 1.), marosvásárhelyi kongresszusán. A nepszava.hu beszámolója szerint Szabó felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Kövér László házelnök erdélyi “felelőtlen portyázása” jelentősen rontotta a magyar választási esélyeket, s ennek következtében a “szórvány megyékben” (Bihar, Szatmár, Kolozs) a magyarság politikai képviselete érzékeny veszteségeket szenvedett, amelyeket még az sem képes ellensúlyozni, hogy a fideszes ellenkampány dacára az RMDSZ más térségekben jelentősen növelni tudta önkormányzati jelnlétét. “Alapítsunk mi is pártot Magyarországon, lássuk mit szólnak hozzá!” – mondta Szabó, amit Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester azzal egészített ki, hogy ezt a pártot a magyar állampolgárságot szerzett fel- és délvidéki, illetve a kárpátaljai magyarokkal közösen is létre lehetne hozni.

Nem köll ahhoz politológusnak lenni, hogy az ember rájöjjön, ez az ötlet tulajdonképpen az Édes a bosszú-jegyében született meg, hiszen az erdélyi “Kövérjárás” csupán csak a legutóbbi mozzanata volt annak a már tucatesztendeje tartó “háborúnak”, melyet az Orbánpárt indított az RMDSZ ellen. A “casus belli” az volt, hogy a Markó vezette szövetség egyszerűen nem volt hajlandó parírozni, azaz a a romániai magyarok politikai képviseletének alapvető érdekét nem vetette alá Köpcös magyarországi, hatalmi céljainak. Ennek okán fideszék előbb Német Zsolt “főkülügyér” kedvence, Tőkés László janicsárkodásával (“Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács” – EMNTpalotaforradalom kirobbantását kísérelték meg, de miután ez nem sikerült (Tőkést úgy az RMDSZ, mint a Fidesz egyszerűen lapátra tette), a Kövér-kedvenc Szász Jenő vezetésével alternatív magyar pártot alapítottak (“Magyar Polgári Párt” – MPP).

Hát ez sem jött be: bár az MPP el tudott hódítani néhány kisebb települést és pár tanácsnoki mandátumot az RMDSZ-től, de sem annak jelentős meggyengülését előidézni, sem a román parlamentbe való ismételt bejutását megakadályozni nem tudta sőt, maga a pártvezér még az addig birtokolt székelyudvarhelyi polgármesteri székét is elveszítette. No ekkor pedig – az örök és megbonthatatlan barátság, valamint a (haszon)elvhűség jegyében – Szász mehetett a levesbe, majd ismertebb és gerinctelenebb káder hiányában ismét Tőkést vették elő a molyzsákból. A Puncipüspök aztán – állandó tettestársával, Toró T. Tiborral – meg is gründolta “Erdélyi Magyar Néppárt” (EMNP) néven a romániai fideszt, amelyhez még 2010 nyarán közel 200 milliónyi forintocskát kapott Magyarország Viktoriánus kormányzatától.

Mint tudjuk, sem a százmilliók, sem a fideszes erdélyi busójárás (és nyilasíró-elkapartatási kísérlet) nem volt képes elérni a célt: győzött az RMDSZ és ordasnagyott bukott úgy az EMNP, mint a megszüntetni elfelejtett MPP is. Mindez pedig annak volt köszönhető, hogy az erdélyi magyarok elsöprő többsége (85%) egyszerűen rájött arra: az Orbánpártot semmivel nem érdekli jobban a romániai magyarok sorsa, mint mondjuk Mahmúd Ahmedinedzsadot az izraeli zsidóké.

Valami ehhez hasonló folyamat játszódott le egyébként a másik, magyarok által nagy létszámban lakott területen, a Felvidéken is. Itt azonban a Fidesznek sikerült megvásárolnia az ottani magyar pártot (MKP), s a józan többség kényszerült arra, hogy új szervezetet alapítson (“Híd-Most“). Utóbbi aztán, ugyancsak a magyar választók “felvilágosodása” okán, sikeresen kibuktatta a fidesz-zombivá változott riválisát a szlovák törvényhozásból, s helyét maga foglalta el.

Amikor Semjén Zsolt, a Katolikus Egyház Tompaagyú Dárdahegye kijelentette: a külhoni magyaroknak nem csak állampolgárság, hanem választói jog is jár, sokan megijedtünk. Megijedtünk attól, hogy a honi belviszonyokat, s főleg magát a Fideszt nem ismerő külhoni nemzettársaink alapos poropaganda-megdolgozásával és tömeges importjával a Köpcös Pártja a honi többség akarata ellenére is be tudja magát szavaztatni a hatalomba. Még a szakemberek is csak a vállukat vonogatták, amikor a sajtó ezen veszély mértékéről faggatta őket: “Nincsenek felmérések a külhoni magyarok pártpreferenciáit illetően.“. Hát, most már vannak! Bár nem a “szimpátiát”, hanem csupán az “elutasítottságot” illetően, de ezek alapján nem nekünk kell aggódnunk!

Viktorék kezdhetik újra átírni a Választójogi Törvényt!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

6 hozzászólás on “Édes a bosszú”

  1. bonhomme szerint:

    Most már csak a magyar ellenzékre leszek kíváncsi. Ki miért nem akar majd összefogni az RMDSZ-szel?

    • szendam szerint:

      Na ja! Idehaza is csak arról szól (zeng, harsog) a Mélyentisztelt(?) “Ellenzék”, hogy ki az aki nagylelkűen megengedi a többieknek, hogy a nyílvánvalóan nemzetellenes, szocio- és pszichopata Orbánék ellen majd csatlakozzon hozzá. Meg arról is, hogy ki kit útál: LMP kontra Gyurcsány, Haza és Haladás Alapítvány kontra Gyurcsány, álatlában mindenki kontra Gyurcsány … ésatöbbi.
      Így aztán még az is meglehet, hogy az import-eremdéesz-hídmoszt lesz a választások győztese! … tudod mit? … még szavaznék is rájuk!
      Üdv! szendam

  2. Fehér Klára szerint:

    Mekkora pofára esés lenne, ha az erdélyiek miatt csöppennének ki a hatalomból…Nem is kell mást tenni, csak Kövért kiküldeni egy kis “kövérjárásra…”

    • szendam szerint:

      Hát az tuti és nagyon úgy néz ki, hogy így is lesz! Ezért aztán lefogadom, hogy hamarost ismét módosítani fogják a Választójogi Tv.-t, s hazai lakcímhez kötik majd a voksjogot (az importáltaknak majd elintézik a dolgot: 30 nm-es lakótelepi garzonba 50 szavazó bejelentve!).
      Egyébként az erdélyi fideszjárás után olvastam valahol, hogy manapság az egyik legrosszabb kívánság: “Kampányoljon neked a Kövér László!” 😀
      Üdv! szendam

  3. kekec szerint:

    szendam:
    Nono! Holtversenyben a “Védjen meg téged az Orbán”-nal. Majd a célfotó dönt.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s