Önámítók és mantrázók

“Matolcsy György ezúttal 1,6 százalékos növekedést blöffölt 2013-ra vonatkozóan. Ez lesz az a szám amelytől a kormány mostantól folyamatosan visszahátrál.” – idézi a nepszava.hu Mesterházy Attila eheti blogbejegyzését, s ez azon ritka esetek egyike, amikor egyetértek vele.

A folytatásban az MSZP elnöke azt írja, hogy “Tudjuk, hogy így lesz, ezt csinálják az országgal két éve.“. Mesterházy úgy véli, hogy nem fognak csökkenni a munkát terhelő adók, s ahelyett hogy megszüntetnék a növekedést visszafogó tényezőket, inkább egyre feljebb csavarják a megszorításokat. A pártelnök lát abban valami tragikomikust, hogy bár a választók nagyrészét már nem tudja becsapni ez a kormány, de önmagát még mindíg sikerül.

Mert ilyen a Fidesz!

Nem köll ahhoz különösebben odafigyelő választópolgárnak lenni, hogy bárki megállapíthassa: az, amit az Orbán-kormány művel, köszönőviszonyban sincs sem a választások idején szajkózott ígéretgyűjteménnyel, sem pedig a kétharmad birtokában kiadott “Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat” címet viselő politikai credoval. Nem szükséges képzett jogásznak lenni ahhoz, hogy bárki megállapíthassa, ez a kabinet harmadik esztendeje mással sem foglalkozik, mint hatalombirtoklásának a néptől való legteljesebb függetlenítésével, az országlakosok jó 90 százalékának jogcsorbításásval és -fosztásával. Nem köll ahhoz képzett közgazdásznak lenni, hogy az ember megállapíthassa, mennyire térnek el a tapasztalati valóságtól és a mindennapi gyakorlattól a matolcsysta gazdaságpolitika által meghírdetett alapelvek, meg az azok megvalósulásáról, az elért “vívmányokról” szóló győzelmi nyilatkozatok. Nem köll ahhoz az ellenzéki netes hírportálok cikkeit, meg a hozzám hasonlóan független bloggerek posztjait olvasgatni ahhoz, hogy bárki megállapíthassa, mennyi port hintenek a “zemberek” szemébe a lakájmédia segítségével a “Szájjalártós-Girnyós-Szőkenős” sajtótájékoztatók, kiadott közlemények.

Mindehhez elég csupán lemenni a boltba és megnézni az árakat, áttanulmányozni fizetési papírjainkat, vállalkozásunk könyvelését, megnézni közüzemi és egyéb számláinkat, bemenni a kocsmába, avagy át a szomszédhoz, ismerőshöz, baráthoz, rokonhoz és meghallgatni, amit mond. Ebből teljes mértékben igazolható, hogy az elmeklinikai esetekkel teletűzdelt kormány és annak pártjai már hónapok óta nem nekünk szajkózzák az általuk kitalált “igazságokat”, már hetek tucatjai óta nem minket, hanem önmagukat akarják becsapni. Tehát önámítanak és matráznak, mert a hazugságok folyamatos ismételgetésével sikerült tavalyelőtt megszerezniük elképesztő túlhatalmukat (melyet elképesztő dolgokra használtak és használnak fel!), a teljes garnitúrában pedig már nincs egyetlen olyan befolyásos ember sem, aki képes lenne meglátni az így előttük ásítozó szakadékot, s ha esetleg látná is, hát vagy tehetsége, vagy bátorsága nincs a szólásra, illetve az innovációra. Az ilyeneket ugyanis Mein Vezér már régen kinyíratta, eltávolíttatta. Marad így a “járt út“, melyen úgy a párt, mint az ország birkanyája ballag az éjsötét és feneketlen gödör felé.

Bezzeg a szocik!

Ők aztán tudják a “tutit”, s ez bizonyos szempontból még igaz is. Hiszen Mesterházy szociális és gazdasági helyzetelemzése (lásd a fentebb linkelt Népszava-cikket!) abszolute megállja a helyét. Hiszen tény és való, hogy az Orbán-Matolcsy kormány két malolmkő között örlődik. Az egyik az egykulcsos szja. bevezetése és a különböző családi adókedvezmények, melyekkel Orbánék sikerrel vontá ki önmagukat, illetve az általuk preferált, a társadalom mintegy 7-8 százalékát kitevő réteget a közteherviselés alól. Ámde ezzel csupán csak tavaly sikerült mintegy 600 milliárd forint bevételi hiányt teremteni azon állami költségvetésben, melynek folyó hiányát (és ez az a bizonyos másik malomkő!) az EU-elvárásoknak megfelelően, GDP-arányosan 3 százalék alá akarnak szorítani annak érdekében, hogy “befogva” az Unió száját, továbbra is megkapják a fejlesztési pénzeket. Márpedig ezen EU-keretek szolgálnak egyik forrásául a “Közgép ZRt.“ nevű Orbán-Simicska cég – s ezen keresztül a tulajdonosok – fantasztikus tempójú meggazdagodásának.

E két követelményt pedig csakis úgy lehet teljesíteni, hogy rakás-szám termelik ki magukból az új adókat bevezető, a régieket pedig alapost megemelő, soha és senkivel nem egyeztetett, nem egyszer egyik napról a másikra hozott törvényeket, amelyekkel sikerült elérni, hogy a gazdaság növekedése előbb csak fejjel álljon bele a nullába, majd a további lökdösések (újabb sarcok kitalálása és bevezetése) hatására áttörje a szintet és mínuszba, azaz recesszióba forduljon. Miért? Mert a különadók miatt veszteségbe fordultak bakjaink többsége így leállt a vállalkozások hitelezése, a legnagyobb beruházók (a “multi” telekom- és kereskedelmi cégek) felfüggesztették beruházásaikat, az öteletelős (péntektől hétfőig “kidolgozott”) törvénykezések, a kormányzat és személyesen a miniszterelnök szavahihetetlensége miatt nemhogy friss tőke nem érkezik az országba, de a már működő jelentős része is távozóra fogta. Mindehhez társul a jövedelemcsökkentő szja-rendszer, meg a fogyasztási típusú adókat mértéktelenül emelő gazdaságfilzófia együttes, keresletcsökkentő hatása.

A szocik elemzése tehát helyes, de mit is köllene szerintük csinálni? Nos ezzel már alaposan adós marad Mesterházy. Mert a megfelelő esetleírásig, meg a célok “ezt-kéne-meg-azt-kéne!” meglehetősen lózungos és horngyulásan kisemberekhez szóló, ám a szociktól megszokottan bikkfanyelves megfogalmazásáig ugyan eljutott, de a “hogyan és miként?” ismertetését már nem vállata, illetve alaposan elnagyolta, amint az a “Vasárnap Reggel” által vele készített és az ellenszek.hu által utánközölt interjú is tanúsítja.

Ezt a cikket nem csak azért érdemes elolvasni, mert fényesen kiderül belőle, hogy a szocik igazából nem nagyon akarnak utána járni a Közgép ZRt. “közbe-szerzési” ügyeinek (” … abban a pillanatban, hogy már nem ez a kormány lesz hatalmon, ezeket a közbeszerzéseket felül kell vizsgálni.” … azaz majd, ha és esetleg! – szendam; a még a szocikormány idején elnyert, csimbókosan túlszámlázott Közgép-es állami beruházásokról pedig azt nyilatkozta, hogy “…Én arról tudok beszámolni, hogy ez most hogyan működik.”), hanem az is, hogy az egész MSZP tulajdonképpen az eddigi látszattevékenységét folytatva (ilyen-olyan pártirományok és közlemények kiadása) a kivárásra játszik, tehát arra, hogy a kétségtelenül egyre nagyobb népharag majd elsöpri az Orbánpártot, s egyéb híján a szocikat juttatja hatalomra. Ezt kvázi ki is mondja, amikor a linkelt interjúban a népszerűségi adatokra vonatkozó kérdésre (zuhan a Fidesz, de alig nő az MSZP) azt válaszolja:

“A napi gyakorlatban azt látom, hogy sokkal erősebb a pártok iránti elkötelezettség, mint amit a közvélemény-kutatások mutatnak. Az emberek tartanak attól, hogy elárulják, kire szavaznának. Azt vélelmezem, hogy a szocialista szavazók rejtőzködőek, de az egyértelmű, és ezt az országot járva magam is látom, hogy az elégedetlenség óriási. A szocialista párt megduplázta választásokon elért eredményét, miközben a Fidesz lefelezte a sajátját.”

Túl azon, hogy az utólsó mondat statisztikailag (százalék) ugyan valós, de létszám szerint azonban egyszerűen nem igaz, az azt megelőző pedig arról szól, amit a fentebbiekben már leírtam, azaz a “kivárási taktiká“-ról! Megjegyzem – és bocsánat a talán méltatlan, de mindenképpen indokolt párhuzam állításáért! – valami hasonlóról brekkentgetett tavaly az Orbán Viktor által kiköltött Kicsi Büdös Náci Pete is, amikor azt találta nyilatkozni, hogy “Magyarországon az emberek többsége jobbikos, csak még nem tud róla!“.

Hát én, meg a hozzám hasonlóan párttalan, majd 6 millió honpolgár valószínűleg nem arra várunk, hogy végre megtaláljuk magunkban a “szocigént“, hanem hogy végre eltakarodjon ez a közpénzfaló, jogainkat fosztó, gyerekeinket náci ideológiákkal fertőző, a felsőoktatásból pedig kirekesztő banda! Ez pedig a Fidesz által önmagára szabott választási törvény szerint csakis úgy lehetséges, ha valamennyi antiorbanista (és demokrata!) párt összefog, s közösen győzi le azt a 2014-es választásokon.

De van erre esély a szocik részéről? Aligha, hiszen mesterházy szerint: “…Mi mindig nyitottak vagyunk az együttműködésre … De ameddig nem jön létre az együttműködés, addig minden párt arra törekszik, hogy saját szavazóinak számát növelje. Ha van egy nagyon erős szocialista párt, az erős szövetséget tud kötni, mi ezen dolgozunk.” – azaz: bárkivel szövetkezünk, ha az “erősebb kutya baszik”-elve alapján hajlandó velünk együttműködni, addig azonban csakis a saját ebszaporító potenciálunk növelésével foglalkozunk! Itt sincsen tehát egyelőre másról szó, mint önámításról (ma százalékosan többen szavaznának ránk, tehát nő a bizalom – “Lófaszt, Mama!“) és mantrázásról (mi vagyunk a legerősebbek, az alternatíva! – ugyancsak “Lófaszt, Mama!“).

És akkor a papsas…

… az égimeszelő Fodor Gábor, az SZDSZ exelnöke, a nepszava.hu-nak nyilatkozva maga is belekezd a liberális önámításba. A Republikon Intézet felmérésére hivatkozva (a linkelt cikk részletesen ismerteti!) kijelenti, hogy a felnőtt magyar lakosság 12 százaléka liberális, tehát ez a választói réteg az SZDSZ bukása ellenére sem tűnt el. Igaz ugyan, hogy e kör többsége a “bizonytalanok és a választani nem hajlandóak” jelenleg 50 százalékos táborát dúzzasztják, ám az aktív kisebbség egyik része a Fideszre! (az idősebbek), másika pedig az LMP-re (fiatalok) voksolna.

Fodor ugyan nem kezd mantrázni, de amikor a liberalizmus 12%-os társadalmi reprezentációjáról beszél, az már önámítás. Egy virtigli liberális ugyanis két dolgot abszolúte nem fog tenni: önként lemondani a vélemény-nyílvánítás és a befolyásolás jogáról (választói passzivitás), illetve egy nyíltan diktatórikus és tekintélyelvű pártra (Fidesz) szavazni. Ha tehát jók a Rebublikon adatai (miért ne lennének?!), azok csupán azt jelzik, hogy Szeretett Hazám polgárainak elsöprő többsége egyáltalán nincs tisztában a liberalizmus lényegével, s arról max. annyit hallottak távolról ugatni, hogy ez arról szól: “az állam ne pofázzon bele mindenbe“. Persze rémlik még nekik valami arról is, hogy volna itt szó valami “minimális, csakis őrködő Állam“-ról, meg “önmegvalósítás“-ról és “öngondoskodás“-ról, de csak halványan, s az igazából már nem is tetszik. A “liberális alternatíva” 12%-os lehetősége tehát törölve!

Alcím helyett

No, most köllene valami frappáns alcímet és egy “szendamondjás” konklúziót írni e kissé hosszúra sikeredett poszt végére, de a magam (egyre sötétebb) szürkeállományából ezen témához kiötleni nem tudok. Nem, mert itt alapvető problémákról van szó úgy a Társadalomban, mint az általa kitenyésztett “politikusi elitben”. Ezt a Republikon adatait is közlő, már linkelt Népszava-cikkben megszólaló (megjegyzem: általam egyáltalán nem kedvelt) Gyömöre Máté (Progresszív Intézet) fogalmazta meg kellő pontossággal:

A magyar választók többsége gazdasági értelemben baloldali, miközben ideológiailag inkább konzervatívnak mondható … ez főképpen a Kádár-rendszer “langyos állóvizének” öröksége, ami a rendszerváltás előtt egy illuzórikus jóléti biztonságot jelentett, erősen korlátozott politikai szabadság mellett. Magyarországon a rendszerváltást nem élték meg olyan szintű eufóriaként a tömegek, mint például a szomszédos Romániában, nálunk a többség leginkább a nyugati életszínvonalat várta. Amikor ebben csalódnia kellett, nosztalgiával gondolt vissza a régi, paternalista államra.

Ez pedig nem más, mint a teljes tohonyaság, az erőfeszítések nélkül megteremtődő sőt, államilag keletkeztetett, de adófizetéssel, polgári kötelezettségekkel nem alátámasztott/fedezett jólét iránti vágy. Ezt örökítettük át a rendszerváltás után lassan felnőtté váló utódainknak, akiket még a ’90-es esztendők elején mindezek súlyosbbításaként hagytunk kivénhedt nácik és elaggott (de újkeresztény-újjobboldaliakká vált) “komcsik” által ideológiailag beszennyezni.

És így, ilyen szemléletmóddal, az ezen nevelt utódainkkal, meg az általunk hatalomba bebetonozott korrupt mutyipolitikusokkal és korrumpáló oligarchákkal akarunk mi Jóléti Államot magunknak és leszármazottjainknak?

“Már pedig ez nem megy ám! … Ha bele gebedtek, akkor se!“

… és ezt .

… hofimondta!

---