No comment 11.

Ez az írás a budapesti Népszava online kiadásának mai számában jelent meg. Pirul az orcám szégyenemben, mert Szász Istvánnak nagyon, de nagyon igaza van! Egyébként: no comment!

Károlyinál

Éjjel készülődtek, hajnalban jöttek, ahogyan azt a gazemberek tenni szokták. Szikár, hajlott hátú alakja több mint negyven évig állt ott, magányosan – ahogyan életében magányos volt – a parlament oldalában.
Hibázott? Bizonyára. Mint mindannyian. A parlamentben, meg azon kívül köröskörül ebben a nyomorult hazánkban. Neki is az volt s erősebben ragaszkodott hozzá, világosabban tudta, hogy valamennyit meg kell őrizn ia hazából, hogy nem elég, ha csak felülről nézvést van meg az ország és mint ma újra, Werbőczi-utódok toldozzák, foltozzák.

Károlyi Mihály gróf szobrát elhurcolták, ahogy Magyarországon százezer számra szokás a tisztességes embereket elhurcolni, halálra juttatni. A szobor áll némán, megfagyottan; a ripőkök rámentek kalapáccsa, lángvágóval, vaskötéllel, úgy gondolták, a szobor nem tud védekezni. Nem tudott!

Mi, akiknek testünkkel kellett volna megvédeni emlékjelét, kibúvókat kerestünk, dehogy mentünk oda ellenállni, akár az életünk árán is szembe szállni. Nálunk ma már a jobbak is hozzgyávulnak ehhez az ocsmány korhoz, amit szájjártató álmagyarok, semmi emberek, szobrokkal hadakozó bitangok a nyakunkra hoztak.

Ady Táncsics Mihályról írta, hogy “Kend volt … a mi kora lelkünk: /Attila ugarján/ táblabírók földjén … Kend új rendet akart: /mindenkit szeretni/ mi más rendre vágyunk / vagy igaz világ lesz, vagy nem lesz itt semmi”/
Minden szavát írhatta volna Ady Károlyi grófról ugyanígy …

Miért gyűlölik? – kérdezte egy fiatalember tőlem. Egyszerű a válasz: gyűlölik, ahogy a gazemberek a tisztességet, a gyávák a bátorságot, az esztelenek az értelmet, a soviniszták a patrióta hazafit mindig gyűlölték. Ocsmány kis náci-kölykök azt hitték, meggyalázzák Károlyi szobrát, amikor zsidó fejfedőt, kipát, tettek a fejére és táblát akasztottak a nyakába, hogy “Én vagyok Trianonért a felelős”. A szobor nem tud védekezni. De miért védekezett volna ő, aki Eötvös után a vallásszabadság legnagyobb harcosa volt. Ő, aki a lehetetlent is megpróbálta, hogy egy gyalázatos és elkerülhető háború után ránk mért békeszerződést enyhítse; és szembe a vitéz Nagybányai bandájával soha nem írta alá a Párizs-környéki békét.

Károlyi gyűlölte a háborút. Gyűlölte a magyar parasztot jobbágysorba kényszerítő osztályát, a nemzetiség-elnyomókat, akik a “tőzsgyökeres” magyarok mellett már dupla annyian éltek e hazában, de sem tisztességes parlamenti képviseletük, sem autonómiájuk, sem iskolájuk, sem kultúrájuk nem lehetett; egy bugris törvény attól is megfosztotta őket, hogy hivatalos ügyben anyanyelvükön szóljanak.
Károlyi felszántani akarta a magyar ugart, Károlyi emberséget, valódi magyarságot, európaiságot akart plántálni a gyom, a dudva földjébe. Méltóságot akart adni magyarnak, Kossuth, Petőfi, Vörösmarty, Deák Ferenc és Eötvös, Bartók Béla és Kodály Zoltán méltóságát. Nem hagyták! Ami hitvány, ami lehúz, ami keleti, ami “az átkozott Bizanc” az mind ellene támadt. Bízott a lassan erősödő szociáldemokráciában, s mikor már egyedül maradt, mint Kossuth Lajos terén a szobra, azt remélte, hogy a szociáldemokratákban van annyi józan értelem, hogy egy kompromisszumkész kis országot teremtenek, ahol a paraszt nem jobbágy, a munkás nem kommunista bűnöző, s ahol az értelmet és patriótizmust köztársasági módon megbecsülik. A történelem vihara, az ezerszer elnyomottak dühe, elsöpörte a reményeket!

Tudta, hogy már nem lehet jóvá tenni, hogy a nemzetiségek, dél-szlávok, szlovákok, románok, undorral hagyja itt a “Szentkorona Országát” ahol csak megaláztatás volt az osztályrészük. Az egész nyugati világ támogatásával egyet akartak: saját országaik megteremtését.

Trianont nem kellett megcsinálni – Károlyinak legkevésbé. 1917-től végleges formájába öntött békeományok készen álltak, a nemzetiségiek szabadság-küzdelme – a párizsi Csehszlovák Nemzeti Tanács, a Lengyel, a Horvát Nemzeti Bizottságok már meg sem várták Trianon jogi formuláit, birtokba vették jogos tulajdonukat. A földet, ahol éltek és ahol saját országot teremtettek.
De a hazát zajongó dzsentri ezt nem tudta megbocsátani, nekük minden járt semmiért, ők úrnak – ugyan milyen alapon? – uralkodónak születtek. Most belázasodott vakbuzgók, gátlástalan senkik, “vén huncutok és gonosz ostobák” ülik torukat ebben a mind nyomorultabb országban. Recseg-ropog velük az a pusztulásra ítélt ántivilág, amit megpróbálnak ránk sózni. Nem tudják, hogy a kérlelhetetlen történelem újra szörnyű ítéletet fog hozni rajtuk. Károlyi szobra, bárhogy gyalázzák, áll némán, megfagyottan – ő nem a bosszú embere. A bosszút a gengszterizmus maga hívja ki.

Mert, ugye mi mindenkit bánthatunk, de az a csodaszarvasos, Csaba királyfis, az a pöffeszkedő, legjobbjainkra szégyent hozó álmagyar, aki mostani jobboldalon újra megtestesül, azt hiszi, őket senki sem érintheti. Szörnyű lesz az ébredés és kíméletlen a számonkérés.

Károlyi gróf rendíthetetlenül állj magadba, téged ki nem kezdhetnek. Terólad, bár Táncsicshoz szólva Ady azt írta:”Kendet azért mégis/ áldjuk, mint egy szentet / Istenünk: az Eszme,/ haló porában is áldja-verje kendet.”/

Szász István szaszi@nepszava.hu /

Advertisements

One Comment on “No comment 11.”

  1. palm szerint:

    http://mno.hu/kontraszt/voros-grof-1068661
    Interjú tegnap a Hír TV-n Károlyi Lászlóval. 35:04-től kezdődik. A “gróf úr” Károlyi valamilyen leszármazottja.
    Részlet a beszélgetésből: ” Károlyi Mihály a magyar történelem egyik legkárosabb politikusa volt… “


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s