Viktorék “fütyörésznek”

Túlzás nélkül állíthatom, hogy Orbán Viktor –  a személyes hatalma és meggazdagodása céljából – közpénzen és korrupcióból üzemeltetett, zsarolással és zsarnoksággal működtetett, politikai pártnak álcázott magánvállalkozása esztendőkön át uralta a magyar főváros utcáit. Ámde mostanában …

Erős kezdés után …

A miniszterelnöki pozíció elvesztése (2002) és újbóli megszerzése (2010) közötti időszakban szinte egymást érték az ilyen-olyan, hajuknál fogva előcibált indokok alapján megrendezett, általában népszavazásokkal, azok kezdeményezésével, illetve aláírásgyűjtésekkel egybekötött tömegrendezvények. A “révbe érés” (2010) után azonban e sorozat úgy szakadt meg, mint ha soha nem is lett volna. Az utolsó nagy szabadtéri rendezvény, melyen Őfőméltósága is hajlandó volt részt venni 2011 március 15.-én történt, melyben a legújabb Magyar Szabadságharc Zászlósura elmondta azon híres beszédét, melyben csuklás nélkül vont párhuzamot a Habsburg Birodalom, a Szovjetúnió, illetve az Európai Unió között.

***

Kisebb foltot ejtett az egyébként is erősen pecsétes “ruhán”, hogy a zártosztály-szökevény Kétharmadnyi Napóleon akkor már fizetett tapsoncokkal vetette körül magát. Ennek indokát máig nem érti senki, hiszen Viktátor népszerűsége akkor még csupán csekély korrózión esett át. Mindenesetre a korabeli sajtó ezt a húzást nem csak kiderítette, de alaposan ki is vesézte – az “Origo” elébb megadott linkjén még a statisztákkal készült videó is megtekinthető a bizonnyal kételkedő jobberek kedvéért!

… gyenge folytatás

A következő, s mindmáig utolsó próbálkozás egy nagygyűlés összerántására tavaly októberben történt, de ez már bizonnyal valamiféle kényszer hatása alatt, melynek két tényezője volt. Az egyik a Fidesz pártaktivistáinak jogos és sűrűsödő kifogásai (“Viktor megfeledkezett rólunk, már nem is kellünk neki?!“), illetve az elkötelezettség nemzeti akkumulátorát akólmeleggel feltöltő, az önálló gondolkodást maximálisan helyettesítő tömegrendezvények hiánya miatti elvonási tünetek. A másik pedig a Facebook-on szerveződő “Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” mozgalom (“EMS“, avagy “Milla“) ugyancsak október 23.-ra, de még 2011. júliusában bejelentett, várhatóan nagylétszámú kormányellenes tüntetésével szembeni erődemonstráció.

A “jogos és méltányolható” igények ellenére azonban ez a rendezvény már elmaradt (a miértekről és hogyanokról részletesen beszámoltam “Légy Orbán levesében” c. posztomban), a “Milla” örülhetett a maga kb. 60 ezres tömegének, a kormánypártiak kaparhatták a falat “elvonási tüneteik” miatt (ezt az online hírportálok topicjait “kommentelve” jól le is verték a “szoclibsiken“), a pártvezetőség tanácstalankodott és persze mellébeszélt, Orbán pedig jobb híjján ehette a sűrűre főzött nyaklevest az Európai Tanács brüsszeli “menzáján”, amit persze szokás szerint önmagának és “unorthodox” demokrácia-felfogásának köszönhetett.

De nem csak a fizetett statisztéria miatt össznépi röhögésbe torkollott márciusi, illetve a besült októberi “megemlékezés” között (a híres “Bohócforradalom“), de azt követően is számos ellenzéki megmozdulás történt. Így például az LMP által kezdeményezett (2011. dec. 23.) “láncos tüntetés” – melynek során Orbán rendőrsége mentelmi joggal rendelkező képviselőket vett őrizetbe, mert azok úgymond “megsértették” a kormánypárti szavazódroidok gépkocsiainak “szabadságjogait”! – , az orbanista sajtótörvény betartását követelő tévéseknek a Parlament előtti tömegtüntetésbe (2011. dec. 31.) torkolló éhségsztrájkja, illetve a Húsvéti Tákolmány elleni százezres tiltakozó megmozdulás (2012. jan. 2.) egyértelműen jelezte: míg a Hatalom mindinkább falak közé (Országgyűlés, Opera) szorul, az Ellenállás eluralja az utcákat.

“Csengenek a telefonok”

Nem is maradt el a viktoriánus Állampárt reakciója. Az alig harminc esztendősen a magyar milliárdosok sorába “beilleszkedő” Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő egy elképesztően pofátlan nyilatkozattal kommentelte az Új Magyar Burzsoázia Operaházból való földalatti kimenekülését, a tüntetés által “érintett” kerület fideszes polgármestere (Dr. Horváth József) pedig újságírói kérdésre válaszolva azt találta mondani, hogy “bent (Operaház – szendam) többen voltunk, mint azok odakint“.

Ezen nyilatkozgatások azonban koránt sem nyugtatták meg azt a kb. egymilliós, Darth Victorius tanait vallásos hittel elfogadó tábort, mely még minden tapasztalati tények ellenére is kitart az Orbán Pártja és annak (közpénzből fizetett) Pártszolgálati Sajtója által generált virtuális valósága mellett. A Népszabadság múltheti értesülése szerint “szinte megállás nélkül csengenek a telefonok” a Fidesz pártközpontjában, s a hívók(hívők) követelik egy a január 2.-i méretű, de kormánypárti megmozdulás szervezését.

Össze is dugta a fejét a szakmányban elkövetett korrupción felnevelkedett és meggazdagodott “Elnökség”, s bár többek szerint “igenis szükséges” egy ilyen tüntetés megszervezése, az általában realista (de persze műveletlen és ezért gyakran “bunkó”) Kósa “Húsz-százalék” Lajos leintette őket mondván: télen hideg van, nem lehet összehozni egy nagyobb tömeget!

Ezt a viktoriánus tömeget azonban mindenképpen össze kellene szervezni – mondták az “Elnökség” egyéb tagja -, mert így elkerülhető lenne …

… a “Berlusconi-effektus”

Ez pedig azt jelenti, hogy az Európai Unió ne lépje meg azt, amit a küszöbön álló olasz államcsőd miatt kénytelen volt: a jelentős anyagi segítségért cserébe a törvényhozás (kormánypárti)többségével lecseréltette a teljesen szavahihetetlennek bizonyult miniszterelnököt (Berlusconi) egy az EU által megbízhatónak ítélt technokratára. A Kormánypárti Tömegjelenetre (melyet a “közszolgálai média” majd alkalmas kamerabeállítással és szokásos hamisításaival minimum milliósra dúzzaszt – ellentétben a jan. 2.-i “tudósításával”) pedig azért lenne szükség, hogy bebizonyítsa: Magyarországon nincs lehetőség az “olasz recept” megvalósítására. A Népszabadság szerint:

Reszkess Európa!

“Több fideszes politikus is azt mondta munkatársunknak: azt kísérlik meg elmagyarázni a külföldi országok diplomatáinak, hogy “komolyan veendő az Orbán Viktor mögötti kétharmad”. Ez szinte lehetetlenné teszi, hogy esetleg “kívülről”, az EU részéről akár informálisan kísérletet tegyenek az elmozdítására. Ha felerősödnének ezek a hangok, a jobboldal bizonyosan utcai tüntetéseket szervezne a miniszterelnök mellett. ‘Százezrek mozdulnának meg. Azok is, akik már lekalibrálták Orbán Viktort, vagy éppen Jobbik-szimpatizánsok. Hát kellene ez ?‘ – vetette fel a Fidesz-elnökség egyik lapunknak nyilatkozó tagja.”

… aha! … Tehát magyarra fordítva: “EU, wazze! Ha nem vagy hajlandó eltűrni, hogy Mi ugyan kegyesen elfogadnánk a pénzedet, de a magunk – néha keddről szerdára átírt “szabályaink” és “jogrendünk” – szabta keretek között akarunk élni, akkor Mi, az országlakosok alig 10%-a, a kleptokratikus autokrácia kedvezményezettjei (a többiek le vannak szarva!) kijelentjük, hogy ha ki meritek kényszeríteni a NEKÜNK IS lopó tolvaly miniszterelnökün leváltását,  hát akkor Mi olyan hacacárét és olyan polgárháborút csinálunk Nektek itt Magyarországon, hogy arrólkoldultok!” (lásd: a “Bayer Zsolt” nevű “publicista” mellső lábai által számítógép klaviatúráján elkövetett “jegyzet”-féleségét!)

“Fogjuk meg és vigyétek!”

Az első felhorgadás után azonban az Állampárt (Fidesz) realistább tagjai, meg az abszolute gyáva, felelősséget semmiért nem vállaló “kormányfő” úgy döntött, hogy ugyan köllene egy “össznépi demonstráció”, de ha az nem a “kellő létszámot” eredményezi, azt ne lehessen az ő orrukra húzni.

Éppen ezért a január 21.-re meghírdetett kormánypárti tüntetés (“Békemenet“! – hahaha!) megszervezését kiadták “albérletbe”. Mint a hírforrások jelentették: “a jobboldalhoz kötődő ‘SZEMÉLYISÉGEK'” ( “orgoványi” Bayer Zsolt, Bencsik “Mindígpártrovat” András, Pataky “Zaci” Attila, Bíró “Aczéllédi” Ilona, Pozsonyi “Újságírókszégyene” Ádám & Tsai.), a “Magyar Hírlap” néven forgalmazott nyomdaipari termék alkalmazottjai és tulajdonosa (Széles “Ikarus-elprédáló” Gábor) úgy döntöttek, hogy “egy teamécses és egy kis nemzetiszín zászlóval” a kezükben 2012. jan 21.-én vonuljanak az Országgyűlés épülete elé (kordonok addigra, ideiglenesen el lesznek bontva?) mindazok, akik “elkötelezettek a polgári DEMOKRÁCIA (!!! -hahaha!) az egymás tisztelete (MICSODAAAA?! – hihihi!) és a nemzeti függetlenség (no persze!) mellett! Ezen felhívás után szinte azonnal közleményt adott ki “Mr. Twentyprocent“, miszerint “a Fidesz március 15.-én “SZOKOTT” nagy-gyűlést tartani!

… aha! … Tehát ha náciék nem tudnak összehozni egy elfogadható létszámú “tömeget”, akkor ahhoz a Fidesznek semmi köze. Ha még is, akkor pedig lehet mondani az EU-nek: “nos, nekünk ekkora a támogatottságunk!

***

 “Fütyörészik a sötétben” – ezt mondják arra, aki ugyan rettenetesen be van rezelve – keze remeg, homlokát kiveri a jeges veríték, de próbálja magát rendkívül magabiztosnak mutatni. No ezt teszi ma Magyarországon az Orbanista Hatalom.

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Keresztneve? Takarodj!

Valamikor, a nem is túl távoli jövendőben elhalálozik egy korszakosan jelentős közép-kelet-európai politikus.

Bár ő ehhez árnyékvilági pályafutása során nem szokott hozzá, de mint minden léleknek, neki is kötelessége az Isteni Ítélőszék elé járulnia. Tiltakoznia ez ellen már csak azért sem lenne illendő, mivel ő Odalent nem csak a “nemzeti” és a “konzervatív“, de a “keresztény” jelzőket is magára aggatta, de fölösleges is, mivel Odafent az idők kezdete óta meghatározott rend és fegyelem van. Ennek értelmében az elbírálásra váró lélek első kötelezettsége adatfelvétel céljából bejelentkezni a Odafenti Recepciónál:

Recepciós: Vezetékneve?

Lélek: Orbán.

R: Kersztneve?

L: Takarodj!

R: Na ne izéljen már itt nekem! Ilyen keresztnév nincs a regisztratúrámban!

L: Ezt a zemberek … akarom mondani: a népem keresztény- és nemzetellenes rétegei akasztották rám. Eredetileg a Viktor Mihály nevet kaptam.

R: A Szent Keresztségben?

L: Hát … izé … szóval az a helyzet, hogy amikor én megszülettem, súlyoskezű kőbányász és párttitkár apukám még keményen ateista és kommunista volt. De aztán fordultak az idők és most már egész családom hithű ref…, akarom mondani katoli… szóval Istenhívő.

R: Tehát nincs megkeresztelkedve?

L: De igen … izé … csakhogy … szóval nem tudom számít-e ez, de …

R: Mit nyög nekem itt? Igen, vagy nem?

L: Szóval az a helyzet, hogy öt kölköm közül az első kettőt, meg a nejemmel kötött házasságunkat is egy metodista lelkész áldotta meg.

R: És?

L: Hát nem tudom, számít-e ez valamit is, mivel a katolikus klérus kívánságára miniszterelnökként betilttattam az említett lelkész egyházát! … de a nejem kikérte tőlük nem csak a kölkeinket, de a házasságunkat is!

R: A többiek?

L: Hát hol így, hol úgy … ahogyan a politikai kényszer diktálta nekünk.

R: Politikai kényszer? Keresztelés esetén?! Na ne hülyüljön már!

L: Tudja az volt a kényszer, hogy melyik egyház tolja jobban a szekeremet a hatalomba. De a lényeg az, hogy némi kitérők után azért a római katolikusoknál kötöttem ki … adózás ás állami apanázs szempontjából is. Még a klérus pártját is bevettem a kormányomba! Igaz, hogy csak pár milliárd felett rendelkezhettek, de nekik adtam az összes iskolát, meg a teljes köznevelést is!

R: No, ezt egyőle hagyjuk, bár ez lehet egy újabb vádpont! Inkább azt mondja már meg, hogy miért kapta a “Takarodj” nevet?

L: Mert mint már modtam, Odalent vannak nemzet- és keresztényellenes összeesküvők aki …

R: Állj! Most nem Odalent van! Csak az igazat mondja!

L: Mert tettem néhány dolgot, ami egyeseknek nem tetszett.

R: Miket?

L: Hááát … legelébb is visszamenőlegesen törvénykeztem.

R: Mi?!

L: Ühüm. Aztán elloptam 3 millió ember úgy 3 ezer milliárd forintját.

R: Micsodaaa?!

L: Meg a teljes alkotmányosságot, a jogbiztonságot, a megélhetést és a komplett köztársaságot.

R: Mihihihi?!

L: De azért adtam is!

R: Kiknek és mit?

L: Háááát … általában magunknak, tehát a gazdagoknak. Például gyakorlatilag adómentességet, törvényeken felüliséget, de azért mindezeket nem ingyen.

R: Nem ingyen? Ez mit jelent?

L: Hááát … a magunknak adottakat kifizettettem.

R: Kikkel?!

L: Hááát … a “nem-magunkkal“.

R: Kik azok?

L: Akik nem részei a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

R: Tehát kik azok?!

L: Nos … a keresztény-nemzeti-polgári erők, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének árulói, a balliberális…

R: Állj! Mondtam már, hogy nem Odalent van! Szóval kik?!!!

L: A szegények.

R: Maga képes volt kizsigerelni a szegényeket, hogy az ő zsírjukon gazdagokat hízlaljon?

L: Nos, ez a megfogalmazás így egy kissé drasztikus, lévén a nemzeti középosztály hordja a …

R: Kussoljon! Mondtam, hogy ezidő szerint már nem Odalent van!

L: …de tulajdonképpen fedi a valóságot.

R: Hát, nem adok magának valami sok esélyt a Trónus előtt. Ezzel a földi léttel?! Örüljön, ha csak egymilliós purgatóriumra ítélik!

L: Ki tudom fizetni!! A liechteinsteini bankszámlámon …

R: Kuss! Az egymillió az nem pénzben, hanem esztendőben értendő! A purgatórium pedig a Tisztító Tűz, maga szerencsétlen Agyhalott!

L: Dehát az is vagyok. Halott!

R: De maga már azelőtt is az volt! Agyhalott! … No, indíts a Trónus elé!

L: Most az Úr elé fogok kerülni, Aki Az Aranytrónuson ül?

R: Nos, ezzel az aranytrónussal vannak kisebb problémáink.

L: Mármint?

R: Hát a helyzet az, hogy úgy két esztendővel ezt megelőzően – de mit számít ez az Örökkévalóság szempontjából?! – néhány elvetemült pokolbéli pszichedelikus szereket kevert bele a Mannába, így a legutóbbi Mennyei Szavazás alkalmával a Mindenszentek harmada megszavazta, hogy az Úr helyett Lucifer legyen az Égi Trónus birtokosa …

L: És?!

R: Mivel a mi mennyei szavazási matematikánk szerint a résztvevők aránya számít … egy jelentős többség pedig még szavazásra sem méltatta ezt a bornírt hülyeséget, némelyeknek pedig elegük volt Isten ókonzervativ mennyigazgatási módszereiből … hát Lucifer ült bele az Égi Trónusba.

L: És?!

R: Lucifer legelébb is Gábriel és a többiek helyébe kinevezte arkangyalnak Asmodeust és társait, aztán Alapszabályként bevezette a Sátánimádást, az angyalokat és a szenteket pedig kötelezték az ördögök seggének nyalására.

L: Ééés?!

R: A Mennyek Országa azonban észhez tért és nehéz, de kitartó munkával kipicsázta Lucifert és bandáját az Isteni Ítélőszékből (ezt ők “Istenkikúráló Kúriá“-nak nevezték át), illetve annak Aranycsarnokából. Csakhogy addigra, a Pokolba (bár egy hasonnevű Mennybírójuk szerint a Mennyország igazából a Pokol és viszont) visszaűzött Lucifer és Társai minden aranyat elloptak. Így aztán most egy ideig szegény Gábriel arkangyal kénytelen minden nap a sárgaréz Trónust csiszatolni, hogy az aranynak látszódjék.

L: Hát akkor nem sok a különbség Odalent és Odefent között, s ez számomra pozitív!

R: Na ne nagyon élje bele magát! Mint már mondtam: az Úr és Angyalai visszavették a Hatalmat. Magának tehát Idefent semmi esélye! … Lucifernél azonban talán … áh, de mégse!

L: Ott se?! Miért?

R: Lucifer sem tűri a neki ellent mondókat és kifejezetten útálja, ha a beosztott ördögök tüzelőt és lelkeket akarnak lopni!

A Mennyországi Recepción elhangzottakat lejegyezte:

szendam (bocsesz Viki!)


Úton a szakadékba 3.

Poszt-sorozatom előző részében eljutottam az állammal szorosan összefonódó korrupció, a “hagyományos nemzeti oligarchia” regnálásának végnapjaihoz. Most az Orbanizmust, azaz a szimpla kleptokrácia, illetve ennek autokratikus változatának kiépítéséig vezető folyamatot veszem szemügyre, melynek végén ott, a ma elkerülhetetlennek látszó “SZAKADÉK”!

Pünkösti Árpád, a Fideszről szóló “Szeplőtlen fogantatás” c. könyvében többek között azt írja, hogy Orbán (és a Fidesz) már a kezdet kezdetén is hajlamos volt “a törvény szélén” járni. Ez a magatartás a rendszerváltás előtt és annak kezdetén még lehetett ugyan szimpatikus, kurucosan ellenzéki magatartás, de a parlamentáris demokrácia, a jogállamiság intézményeinek és törvényhálójának kiépülése után ugyanez már nem volt más, mint szimpla törvénysértés, “kiskapuzás” és bizony netto adócsalás!

Hogy pontosan meg tudjam világítani az Orbanizmus lényegét, annak párton belüli kialakulását, illetve az azon kívüli “szárnypróbálgatásait” ismertetnem kell az előzményeket is. Ennek érdekében pedig tennem szükséges néhány “kitérőt” a szakadékhoz vezető út leírásában!

*****

Első kitérő: “szárnypróbálgatások”

Miközben a magát radikálisan liberális, nemzedéki pártnak beállító Fidesz (emlékszik még valaki e névrövidítés eredetiére? – “Fiatal Demokraták Szövetsége”!) az Országgyűlés falain belül fennhangon szidalmazta az 1990-ben hatalomra került Antall-kormányt annak gazdasági téren tanúsított tesze-foszasága okán (joggal), illetve közjogi klerikalizmusa miatt (joggal), “odakint” simán üzletet kötött vele. Ez volt az a híres “MDF-Fidesz székház-ügy“, melynek lényege: az MDF pártpénztárnoka (Gansperger Gyula – utóbb fideszes cégek, így pl. Bajnai Gordon korábbi munkahelye, a Wallis Rt. főnöke lett!) és a Fidesz pártkasszása (Simicska Lajos – köllene róla bármiféle ismertetőt leírnom?) megegyzetek egymással abban, hogy pártjaik finanszírozása érdekében az Antall-kormány rendeletileg kiutalja a két szervezetnek “pártszékház” címén a pesti “Tiszti Kaszinó” épületét. A rendeletre még pecsét és aláírás sem került, amikor az épület már el lett adva cca. 2 milliárd Ft.-ért!

Hogy ezen a pénzen a két párt miként osztozott meg, nem érdekes(?!). Az sem(?!), hogy az MDF mire fordította a maga részét. A Fidesz azonban ezzel alapozta meg cégbirodalmát: a befolyó összegből jutott Orbán apjának és testvérének kőbányászati cége feltőkésítésére, illetve azon 13 pártvállalkozás megalapítására is, melyek hat esztendővel később, jelentős köztartozások hátra hagyásával a németországi török “Kaya Ibrahim“, illetve a szerbiai “Josip Tot” neveire szóló útleveleknek a simlis Fidesz, a simlis Schlecht Csaba közreműködésével és egy simlis ügyvéd segítségével eladott – egyetlen nap alatt!

*****

Ezen székház-ügy napvilágra kerülése (1992. végén) szakadást eredményezett a Fideszben, a párton belül már addig is létező törésvonalak felszínre kerültek. A “populista és alapvetően kleptokratikus” Orbán-frakció nyílt összeütközésbe került az “eredeti elveket” vallóFodor-féle szárny-nyal. Az 1993-ban, Debrecenben tartott küldöttgyűlésen azonban Orbán győzött, megvásárolva magának az eredetileg “fodorista” Kósa Lajost (“Mintaváros” későbbi polgármesterét, aki aztán a “Mr. Twentyprocent“-ig aljasította le magát) is. Innen kezdődött a Fidesz “jobbra-igazolása“, illetve “szolnoki-budapesti” business-párttá válása.

*****

A “Kaya Ibrahim-Josip Tot“-ügyet 1998-ban a Népszabadság kitűnő újságírója, Bossányi Katalin derítette fel és tűzte tolla hegyére. Bossányi  azonban hamarosan meghalt, s a lap – ők tudják miért – az egészet ad acta tette, átadva azt a feledés jótékony homályának. Volt azonban  egyetlen ember, aki ezt nem átallotta időnként felemlegetni. Az utánozhatatlan humorú Kuncze Gábor egyik parlamenti felszólalásában azt mondta: “Szegény Josip Tot és Kaya Ibrahim, azon a nyári napon nem tudott úgy végig menni Budapest egyetlen utcáján sem, hogy minden saroknál ne talákozott volna szembe Schlecht Csabával, aki újra és újra rájuk sózott egy-egy két-háromszáz milliós adó- és járuléktartozással terhelt Fidesz-céget!” … az ügy szépen elaludt ( bár a 168 Óra még évekig közölte minden lapszámának belső oldalán azt, hogy már hány “napja nem tudjuk” ki volt a két “vásárló”), a pénzt pedig zsebre vágták! … az OrbánSimicskák! … akiknek aztán volt pofájuk magukat az “erkölcs bajnokainak” beállítani (a híres orbáni bonmot: “Én még soha nem hazudtam.“)

Második kitérő: az első Orbán-kormány

Poszt-sorozatom első részében leírtam azt a folyamatot, ahogyan a klasszikus bürokrácia korrumpálhatósága ősszenőtt a politikai korrupcióval, s ez volt az egyik első “nóvum” a rendszerváltás utáni Magyarországon. Az ilyen szempontból rendkívül innovatív Orbán (szándékosan nem a Fideszt említem, mivel az úgy 2002 óta már csak Orbán Pártja, saját magánvállalkozása – állami pénzen!) megvalósította a második nóvumot: a klasszikus korrupciót ötvözte a kleptokrácia elemeivel!

Ahogyan azt Debreczeni József  “A politika fertője” c. könyvében is leírta: az első Orbán-kormány bár főleg még a klasszikus korrupcióval (magán- és pártkasszák feltöltése a privát szférán keresztül megutaztatott állami pénzekkel) operált, de már kipróbálta a kleptokrácia módszereit is (nem ismertetném ezeket részletesen, aki akar nézzen utána – pl. az “ÉS” cikksorozata a “nemtaggyűlés-taggyűlés“-sel kapcsolatosan!) hiszen már akkor is (1998-2002) számos esetben előfordult, hogy a parlament orbanista többsége kifejezetten Orbán, az ő családja, illetve “A Család” barátai kedvéért módosított a jogszabályokon!

*****

Ez pedig nem más, mint …

Tizedik lépés: A “kleptokrácia”

 A klasszikus meghatározás szerint “Kleptokrácia” az az uralmi rendszer, amelyben a “tolvajok uralkodnak“. Pontosabb definíció szerint: a döntéshozói hatalom birtokába jutott szűk csoport a maga és “kapcsolt részei” meggazdagodása, az általános jog előírásain felül emelése érdekében felhasználja a törvényhozói, a végrehajtói és az igazságszolgáltatási hatalmi ágak valamennyi eszközét. Ez pedig annyit tesz, hogy akár előzetesen, akár visszamenőlegesen a Hatalom úgy módosítja az előírásokat, hogy azokkal “törvényesítse” a lopást, avagy a törvénytelenséget.

A legújabb fideszes kormányzás bő másfél esztendő alatt ennek sok példáját adta. Nem csak a törvényeket, de még az Alkotmányt is képesek voltak akár 48 óra alatt személyre, avagy személyek egy szűk csoportjára szabottan módosítani. Ismét nem sorolnék példákat, hiszen ezeket már összegyűjtötte az “Örülünk, Vincent?” blogoldala “Lex haverok” címen – érdemes ezeket végigolvasni, rendkívül tanulságosak … és elképesztőek! Ugyancsak ide tartozik a visszamenőleges adóztatás (a híres “98%” – illetve annak “kivételei“; lásd: “Zsuzsika” c. posztomat!), az állammal szerződést kötött rendvédelmisek nyugdíjaztatási módják, avagy a Munka Törvénykönyvének (három áruló szakszervezetissel – Gaskó, Palkovics, Pataky – legitimáltatott) önkényes módosítása, illetve a magán-nyugdíjpénztárak, pontosabban annak tagjainak kifosztása, s ki ne felejtsem a “Húsvéti Tákolmány“-t! – hogy csak a legismertebbeket említsem.

*****

Az ilyen törvények meghozatalához azonban megfelelő személyzetre” is szükség van, s Orbán meg is találta őket. Gondolom mindenki emlékszik még a 2010 eleji, hírhedt “Felcsúti Képviselő Casting“-ra, melynek során A Vezér személyesen válogatta ki azokat, akiket “méltónak talált” pártja jelöltjeiként indulni a választásokon. Ennek következtében ülhetnek ma az Országgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójában azok az egészen elképesztően agyhalott és amorális alakok, akik bármit, még a saját képviselői mandátumaik jogfosztását is gondolkodás nélkül megszavazták!

Hasonlóan díszes példányok kerülhettek be így a kormányba is. Közülük az egyik legszebb maga a belügyminiszter. Normális jogállamban a pasi már évek óta a börtönben ülne és nem a miniszteri bársonyszékben, mint Magyarország egyik leggazdagabb embere! Róla a “Privát Kopó” című internetes bűnügyi magazin közölt egy rendkívül tanulságos összeállítást!

Tizenegyedik lépés: autokrácia

 Tulajdonképpen máig nem értem, hogy Orbán miként tudta elatatni az Oligarchia gyanakvását. Nem gondolták végig, mi történik, ha a Vezér személyes kinevezettjei útján alkotmányozó többségbe kerül (erre mutatott rá minden korabeli elemzés, még a legóvatosabb is!), s így az Oligarchák elvesztik a Törvényhozás feletti kontrolljukat? Bíztak abban, hogy a majd’ két  évtizedes korrupció okán kezükben tartják a miniszterelnök gyeplőjét, holott a kiszolgáltatottság kölcsönös (lásd: poszt-sorozatom első részét!), és még ez is csak addig, amíg létezik olyan hatalmi centrum, mely fel tud lépni Orbánnal szemben? Esetleg hittek Orbánnak, akiről pedig tudható volt, hogy nem csak notorikus hazudozó, de szakmányban szegi meg ígéreteit? Avagy akkor már késő volt?

Ezen kérdésekre jelenleg nincsenek válaszok. A lényeg azonban az, hogy Orbán a csakis általa ellenőrzött törvényhozási túlhatalom segítségével nagyon rövid idő alatt elfoglalta a köztársaság valamennyi hatalmi ágát, azokba személyes kinevezettjeit, mamelukjait ültetve. Így pedig egyszerűen megszűnt az az alkukényszer is, mely közte és a “Nemzeti Nagytőke” között fenn állt, akik így maguk is kiszolgáltatottakká váltak! Innentől pedig semmi nem akadályozhatta meg az autokrácia kiépítését és bebetonozását, s bár Demján Sándor ugyan már nyílvánosan is morgolódni kezdett, szava és hatalma már neki sem lehet.

Utolsó lépés: A Szakadék

Orbánról már első országlása idején kiderült, hogy teljesen hülye a gazdasághoz – ezen kérdésekhez még “mikro”-szinten sem ért (lásd megvagyonosodását, amely nem egy jó üzleti terv, egy ügyesen és hozzá értően vezetett vállalkozás felfutásának, hanem a korrupciónak, a notorikus törvénysértéseknek, a közpénzek szakmányban történő eltulajdonításának volt köszönhető!), nemhogy képes lenne átlátni egy teljes ország ökonómiájának összefüggéseit. Körülötte (és bizony akkor még fölötte is) azonban ott álltak a nagytőkések, akik rászorították őt a racionális gazdaságpolitikára. No nem az ország érdekében – ezek a kérdések a Nemzeti Nagytőkét soha nem foglalkoztatták! Itt csupán pucér egyéni érdekek játszottak szerepet: ha jó a kormány politikája pörög a gazdaság; ha az pörög, több lesz az állami adóbevétel, amelyből több közbeszerzést lehet lebonyolítani. Ergo: minél több az állami megrendelés, annál gazdagabbak az oligarchák!

Ezért aztán az első Orbán-kabinet egészen a 2001 január 1.-én hatályba lépett (“két éves“) költségvetési törvényig szorosan követte a Bokros-féle gazdaságpolitikát sőt, egyes esetekben (pl.: családi pótlék befagyasztása) annál még drasztikusabb is volt. Csak ezt követően indult be az osztogatás, amelyet akkor még a soron következő választások érdekében bedobott szokásos kampányfogásnak tudta be mindenki. A megugró eladósodás sem igazán izgatott senkit, hiszen az akkori pénzpiacok hitelkínálati dömpingje olcsón finanszírozhatóvá tette a költekezést, ráadásul ömlött Magyarországra a befektetési lehetőséget kereső szabad (főleg külföldi) tőke.

Csakhogy ezek az idők mára elmúltak! A külföldi tőkebeáramlás egyszerűen leállt, aminek oka elsősorban nem csak a borzalmasan ostoba Matolcsysta gazdaságpolitika, hanem az a jogbizonytalanság, melyet Orbán az ötletszerű, önérdek hajtotta, nem egy esetben magánjogi szerződésekbe bele nyúló és sokszor visszamenőleges törvénykezési módszerei okoztak – a különböző ígéretek és megállapodások sorozatos felrúgásairól már ne is beszéljünk!

Az országot azonban finanszírozni kell! Ami pénz azonban van még a szabadpiacon (spekulánstőke), azt Orbán Magyarországa így csak vállalhatatlanul magas kamatokkal kaphatja meg. Ami pedig olcsó lenne (IMF, EU), annak gazdasági és politikai feltételeit meg Orbán nem hajlandó vállalni!

Marad tehát a Nemzeti Bank  kb. 36 Mlrd. €-nyi (cca. 12.000 Mlrd. Ft.) devizatartaléka, melyből elvileg bő fél esztendőn át lehetne állni a költségeket. Csakhogy amint Orbán ehhez hozzá nyúl (meg fogja tenni, efelől kétségek ne legyenek!), felfüggesztődik EU-tagságunk, az államkötvény-tulajdonosok között pánik tör ki, amelyek pedig az azonnali államcsődöt eredményezik!

Jogos tehát …

A Kérdés: “Orbán miért nem alkuszik?”

A válasz abban a zsákutcában rejtezik, melybe Orbán torzult személyisége, beteg elméje vezette be úgy önmagát (ez a fenét nem érdekelné), mint az országot. Ha kiegyezne az IMF-EU párossal, fel kellene adnia az eddig felépített teljes autokráciáját. Ez azonban őt magát tenné kiszolgáltatott helyzetbe, mivel vissza kellene térnie a 2010-et megelőző viszonyokhoz, melyek között az ő és bandájának egzisztenciáját sőt, személyes szabadságát is csak és kizárólag a tőle független hatalmi ágak, az Oligarchia és … igen! most már ÉS! … az EU szavatolhatná. Hektor azonban már mindenkit magára haragított: ki ezért, ki pedig azért orrolt meg rá, s a saját bandáján, agyhalott és amorális mamelukjain kívül (ezért sincs lehetőség semmiféle “palotaforradalom-ra!) már nincs senki, aki vele képzelne el egy bármiféle (pozitív) jövőt! Márpedig a Szeretett Vezető, Orbahnführer Hitlerre hajazó bunkermentalitása szerint:”… ha nekem buknom kell, bukjon velem MINDENKI!”

*****

Zuhanunk tehát a szakadékba. Amit most érzünk, az még csak a “szabadesés”!

Még pár hét, és jön a “puffanás”!

… és ezt …

szendamondja! (sajnálkozva)