Üsd a Gyurcsányt és a “DK”-t!

Ismét olvastam egy jó írást a “Népszava Online” mai (2011. szeptember 29.) kiadásában Schweitzer Iván újságíró tollából.

Az újságíró a “Gyurcsány-paradoxon” című cikkében egy meglehetősen jól alátámasztott véleményt mond úgy Gyurcsány Ferencről, mint az őt (és a magyar hon”polgárokat”) körülvevő politikai/közéleti környezetről.

Különösebben nem idézgetnék Schweitzer Ivántól, akit érdekel, kattintson ide!. Ám azon megállapítását feltétlenül szóvá tenném: annak ellenére, hogy Gyurcsány rendelkezik egynehány olyan személyiség-jeggyel, mely sokak számára unszimpatikussá tehetik, a volt miniszterelnőknek komoly szimpatizáns-tábora van, s ezért ő úgy az MSZP-n belül, mint a honi közéletben megkerülhetetlen.

Aki rendszeres látogatója úgy a “Népszava Online”-nak, mint az “Amerikai Népszava” website-jának, számos olyan cikk-komentet olvashatott, melyek a “Baloldal megújulása” és az eljövendő(?) választásokon való “párbajképessége” elsődleges feltételeként állították be Gyurcsány totális eltüntetését úgy a magyarországi párt-, mint a közéletből. Ezzel unisonoba kerültek az MSZP-t ma (is) uralókkal és “szándékközösségbe” a Gyurcsány elleni bosszúért már 2002 óta lihegő Orbán Viktorral…

… miközben mind a kommentelők, mind a szocipárt éppen Viki Mouse legyőzését és teljes eltakarítását tekintik (állítólag) legfőbb céljuknak.

Ehhez képest rendkívül érdekes ezen Gyurcsány-útálóknak nem csupán az eklekticizmusa (az egymást is hevesen utáló/?/ “jobb” és a “bal” együtt útál, szinte azonos szóhasználattal!), hanem az is, hogy bár egybehangzó véleményük szerint Gyurcsány egy a közélet “könyveléséből” törlendő amortikum, mégis nap-nap után mást sem tesznek, mint vele foglalkoznak! Ebből pedig egyenesen következik, hogy Gyurcsány nincs amortizálva, létezésével, s ennek hatásaival számolni kell!

Mivel ezzel tisztában vannak, meg is indult a színfalak mögötti szokásos mutyizás, hogy a közös ellenség Gyurcsányt elliminálják (egyrészt pártból kirúgni, másrészt bevádolni, esetleg még el is ítéltetni), s ezzel az egyik fél a párton belüli, a másik pedig a közéleti konkurensétől szabadulhasson meg. Az események azt mutatják: a korabeli megállapodást mindkét fél a pontosan meghatározott ütem szerint tartja is!

Hogy ezt mi az ördögből gondolom? Abból, hogy nem csak olvasom, de értem is a híreket. Hogy ez egy “összeesküvés-elmélet“? Lehet, de egyszerűen nem lehet nem észre venni a párhuzamosságokat!

Egy normális, és állítólag a demokrácia iránt elkötelezett ellenzéki párt egyszerűen nem úgy működik, ahogy azt eddig (és ezután is) az MSZP tette/teszi! Az orbáni Hatalom minden határon túli terjeszkedése, az alkotmányosság, a jogállam, a demokrácia teljes lebontása ellen a szocipárt legfeljebb egy-egy langyos finggal felérő “tiltakozásokkal” reagált, s a Bukás óta eltellt 17 hónapban láthatóan nagyon jól érzi magát a Saját Langyos Pocsétájában (röff-röff! jajj de kellemes! jajj de jó!). Ámde ahogy valaki/valakik megpróbálják kirángatni a szaros (de langyos) veremből a Baloldalt, a már igencsak vágósúlyos fődisznók akkora energiákal és vehemenciával rontanak neki/nekik (védelmezve a moslékos vályút), amellyel az Országot minden vagyonából és tekintélyéből, a polgárokat pedig minden jogukból kiforgató Hatalombirtokosok ellen köllene! 

Közben pedig megy a pénzosztozás Puchpithecus és Simicskasaurus között, de már nem a régi és megszokott módon, hanem úgy, hogy a Saurus megkérdezi a Pithecust: “…mennyiről és még miről mondasz le annak érdekében, hogy ne egyelek meg?”.

Szóval lehet, hogy én egy összeesküvés-elméleteket gyártó hülye vagyok, de sajna a tények nem ezt igazolják.

Schweitzer Iván a Népaszavában megjelent cikkében azt írja: Gyurcsány úgy a miniszterelnöki, mint a pártelnöki poszta alkalmatlannak bizonyult.

Hát lehet. De ehhez a “felhozatalhoz” képest?!

Egy jóhumorú ísmerősöm szerint a szocipárt Gyurcsány ellen hadat viselő mai vezetői tulajdonképpen a következő jelmondatot/”csasztuskát” ismételgetik:

Üsd a Gyurcsányt és a ‘DK’-t! Ettől lesz a Pártod bénább!

Milyen igaza van!

… és ezt …

… szendamondja!

Advertisements


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s