Gyurcsány a magyar “Fantomas”!

Nyílvánosságra hozták végre az időközben alkotmánybíróvá átplasztikázott Balsai István teljes jelentését a “2006. őszi Események”-ről. Mit mondjak: nem csalódtam a jelentéstevőben!

Ezen posztom nem lesz olyan hosszú, mint a “Háború és béke“, azaz mint ami tőlem megszokott. Azért nem, mert a blogbejegyzés alapját képező Balsai-jelentés ( http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=475181 ) tulajdonképpen még szót se érdemelne.

Ámde az a görcsös “megfelelés-kényszer” (azaz gerinctelenség és mamelukság), amely ezt a Balsai nevezetű IZÉkét már évek óta jellemzi, s melynek kicsúsodása ezen “Jelentés“-ben manifesztálódott, az megér egy pár mondatot.

Szóval Balsai polgártárs, aki szakmailag, emberileg és elvhűség szempontjából is annyira számít “élőnek”, mint kb. Tutankhamon fáraó múmiája, már akkor is ezen “üggyel” foglalkozott (őt nevezte ki Orbán 2009-ben az “elszámoltatásokat előkészítő” Főembernek), amikor “A Haza“, tehát Orbán és az ő pártnak álcázott “kft.”-je még csupán ellenzékben volt.

Balsai “polgártárs” tehát gőzerővel vizsgálódni kezdett. Ezen “erőfeszítéseit” pedig lényegesen megkönnyítette a tavaly tavaszi “Fülkeforradalom“, lévén ettől kezdve minden adat a birtokába juthatott (addig is!), s azokat kénye-kedve, meg a “megrendelő igényei szerint” torzíthathatta (addig is!)!

Ennek ellenére tavaly októberben, a parlamenti vizsgálóbizottság előtt még azt mondta, hogy bár indokoltnak tartaná az ügyészségi vizsgálatot Gyurcsánnyal szemben, de az ehhez szükséges bizonyítékok nem állnak rendelkezésére! … hát akkor mi az ördögöt csinált ez a Balsaipasas eladdig?

Nos, ez a Balsaipasas azt csinálta az elmúlt 10 hónapban, hogy az alkotmánybírói székére kacsingatva addig csiszolta, dörzsölgette a létező és főleg a nemlétező tényeket, amíg azt hozta ki belőle, hogy “noha október 23-a a legdurvább jogsértések szimbóluma, mégis inkább egyik elemének, vagy akár csúcspontjának tekinthető annak a folyamatnak, ami a Gyurcsány-kormány erőszakos és paranoid hatalomakarását jellemezte.

Pazar megállapítás, s ha ugyanezen szövegben az “október 23.“-át mondjuk a “Húsvéti Tákolmány” megszavazásának dátumával helyettesítjük, továbbá a “Gyurcsány” név helyett az “Orbánt” illesztjük be, tökéletesen meg is felelne a valóságnak, s Balsait még én is vállon veregetném.

Node!
Az összegző részben aztán Balsai felvetette a terrorcselekmény gyanúját is – a kormányfő magatartásával kapcsolatban hangoztatott állandó félelemérzet-keltéssel összefüggésben.

Tehát ezek szerint Gyurcsány volt az (aki):

– motoros futárnak álcáva magát eljuttatta valamennyi médiához az általa mondott őszödi beszéd illegális hangfelvételét;

– ezt a hangfelvételt valamennyi szerkesztőségben “alkalmasan” megvágta és nyílvánosságra hozta;

– miután felgyújtotta és felborította pl. Baló György autóját, megostromolta a TV-székházat, kifosztotta annak büféjét és megrongálta az előteret;

rendőröket vert, sebesített meg öklömnyinél jóval nagyobb kövek hajigálásával, kukáat és padokat borogatott (gyújtott föl) és molotovkoktélt dobott az egyik oszlató vízágyú pilótafülkéjére;

– az az összes rendőr, akik nem viseltek azonosítószámot;

– az a Schmitt Pál, aki a Kossuth-teret összeszaró, összehugyozó “forradalmárok” elé pulpitusra kiállva biztosította őket teljes egyetértéséről;

– az az Orbán Viktor, aki ugyanezen tér ugyanezen pulpitusára felállva hetvenkétórás ultimátumot adott a Kormányának (azaz Önmagának?!);

– az az Orbán Viktor és az a többtucatnyi fideszes képviselő, akik villáskulccsal álltak neki elbontani a kordont, s akit/akiket ezért a T. Bíróság egy ejnyebejnyével felérő meleg szellentéssel “jutalmazott”;

– az az Orbán Viktor, aki pontosan tudta (mert megszerveztette), hogy a 2006. okt. 23.-i, Astoria előtti “megemlékezésből” tömeges balhé lesz, s bár azért tette amit tenni akart, de a biztonság kedvéért ott állt a pulpitus mögött a járó motorú páncélozott BMW (amin aztán halált megvető bátorsággal, rögtön a beszéde után el is menekült!)

Ez a Gyurcsány egy Fantomas!

És nem is akármilyen!

Nem csak egyetlen ember gumiálarcát volt képes magára húzni, de egyszerre többszázét is!

Ez igen!

És ezek után a Bal(fék)sai még ezt a szupertehetséges embert akarja megfogni?

Persze felmerül a kérdés: lehet, hogy ezt a “jelentésféleséget” sem Balsai készítette, hanem Gyurcsány-Fantomas?

Lehet, hogy ma nem is Balsai az egyik alkotmánybíró?

Próbálta már valaki megrángatni fején a bőrt?

Meg kéne kísérelni! Lehet, hogy le is jönne róla … mármint fejéről.

Alatta pedig egy nagy, de üres segget találnánk! …

… és ezt…

…szendamondja!

Advertisements

One Comment on “Gyurcsány a magyar “Fantomas”!”

  1. Avi szerint:

    Mindig élvezettel olvasom ezeket a szösszeneteket. 🙂


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s