Állóháború

Minden diktatúra rendszerszerűen üzemképtelen. Erre az alapigazságra nyújt tökéletes példát a Maffiapártállamon belül dúló Orbán-Simicska hatalmi harc következményei. A megmerevedett frontvonalak miatt a tavaszi “választások” óta egyszerűen leállt a magyar állam- és közigazgatás. A háttérben pedig koncra vár már az Új Elit.

Hiánypótló cikket tett közzé még hétfőn a 444.hu. A hírportál belső információkra támaszkodva részletesen elemzi azon, a Maffiapártállamon belül immáron hónapok óta dúló háború hátterét, melyet a közvélemény csak “Orbán-Simicska hatalmi harc” néven ismer.

Hogy ki is ez a Simicska Lajos, azzal a tájékozódottabbak többé-kevésbbé tisztában vannak. Ő az a pártpénztárnokból lett milliárdos “üzletember”, aki Orbán utasítására megteremtette a “Fidesz” nevű, politikai pártnak álcázott hatalmi-üzleti vállalkozás financiális hátterét. Még a kilencvenes esztendők közepén adta le a Vezér kebelbéli jóbarátjának azt a “rendelést”, hogy a pártot anyagi szempontból tegye függetlenné mindenféle bel- és külföldi érdekcsoporttól. Az erkölcsi skrupulusoktól abszolúte mentes Simicska ezt teljesítette is, melynek következtében a Fidesz állam lett az államban, cégei, élvonalbéli káderei pedig “érinthetetlenek” a köztársaság valamennyi hivatala (adóhatóság, bűnüldözés, jogszolgáltatás), illetve a politikai ellenfél számára.

Ez a “függetlenség” azonban automatikusan kitermelte az újabb függőséget. Simicska saját kádereiből és személyes lekötelezettjeiből egy olyan hálót hozott létre, mely kezdetben még csupán a párt, illetve annak mindenre rátelepedő médiapropagandájának finanszírozását volt hivatva ellátni. A 2010-es Első Kétharmad után ez az “evolúció” abban csúcsosodott ki, hogy a Klán klónjai minden olyan pozíciót sikeresen elfoglaltak, ahol az állam gazdaságával és pénzügyeivel kapcsolatos döntések születtek. Ahogyan az egyik bennfentes interpretálta:

“A Lajos egy olyan hálózatot épített ki, ami az állam szinte minden területére beszivárgott. Mivel mindenhol ott ültek az emberei, nem lehetett keresztülvinni semmilyen politikai döntést az apparátuson a beleegyezése nélkül.”

Néhány esztendő alatt így kialakult a Kettős Hatalom. A “politikát” egyértelműen Orbán uralta, de ezt a pozíciót Viktátor csakis úgy tudta megtartani, ha rendszeresen egyeztet/megalkuszik a gazdaságot, tehát a “kasszát” őrző Simicskával. Márpedig “Luigi” eredeti funkciója Orbán korlátozhatatlanságának megteremtése volt. Miután ez a Führernek 2010 után politikailag és jogilag (“alkotmányosan” kiiktatva a fékek és ellensúlyok rendszerét) sikerült, az omnipotenciát jóideje már az elmebetegségig fajulóan hajszoló Csúti Dúcse számára egykori, Kebelbéli Jóbarátja (Minden Titkainak Tudója!) fölösleges, zavaró tényezővé, hatalmának kizárólagosságát tűrhetetlenül akadályozó személyiséggé vált. Az önnön talmi nagyszerűségébe, hatalmába és “sikereibe” belegárgyult diktátori agyból ilyenkor rögvest kipattan a gondolat: elébb “domesztikálni”, majd kiiktatni, felszámolni úgy, ahogy “szoktuk”, az eleddig sikeres recept szerint (“Divide et impera!“)!

A “Simicskátlanítási Projekt“ be is indult. Ámde az Elmebeteg ennek start-gombját nem a tavaszi “választások” után nyomta meg, hanem sokkal korábban, egészen pontosan 2012 őszén. Ekkor “csinált” a Főnök miniszterelnökségi államtitkárt a “de génere” talpnyaló és táskacipelő Lázár Jánosból. Ő pedig alig egy esztendőn belül ki is alakította a még nálánál is gerinctelenebb seggnyalókból álló, kizárólag Orbánhoz bedrótozott “állam- és közigazgatását”, amelyre alapozva a Vezér úgy dönthetett: beindítja azt a bizonyos Projektet.

Az első lépés tavaly ősszel történt: “nem megfelelő működés“-re hivatkozva, a Simicska-káderekből álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését kivették (a szintén Simicska-klón) Lászlóné Zsuzsika (“nemzeti fejlesztési miniszter”) kezéből, s azt Dzsentri Dzsoni kapta meg. Néhány hónappal később (2014. január) pedig fel is számolták az NFÜ-t (részben szélnek eresztve, részben közvetlen ellenőrzés alá véve Lajos kádereit), annak funkcióit szétterítve a Lázár (tehát Orbán) által uralt minisztériumok között.

• Igaz, ennek az lett a következménye, hogy az EU felfüggesztette/leállította a honi beruházások 97 százalékát finanszírozó kifizetéseket, de Orbán erre csak legyintett. Egyrészt úgy gondolta, hogy a közel 14 ezer milliárdos állami költségvetés ezt simán kibírja, legfeljebb átírják a Törvényt. Ezt meg 2011. január 1. óta átlagosan kéthavonta tették meg, így senkinek nem fog feltűnni a dolog. Másrészt arra alapozott, hogy ismeri az EU döntéshozóit, különösen a “konzervatív pártcsalád” vezetőit, akik el fogják neki intézni a pénzcsapok ismételt kinyitását, hiszen egyikük (pl. Merkel kancellárasszony) sem fogja vállalni azt a presztízsveszteséget, hogy beismerje: eleddig abszolúte hibásan kezelték az “Orbán-jelenséget“. (Beszámoló erről itt!)

A második lépés volt az, amit már csak az Újabb Kétharmad megszerzése után mertek meglépni. Emlékezetes, hogy micsoda érthetetlen csönd telepedett az egész magyar állam- és közigazgatásra Április Hatodika után. A Maffiaállampártban az ilyenkor elvárható eufória helyett a legteljesebb aggodalom uralkodott el. Két teljes hónapig nem lehetett tudni, hogy miért nem alakít kormányt a Führer, miért lebegteti a káderlistát annak ellenére, hogy a választási szlogen a “Folytatjuk” volt. Ami azonban ezt követően történt, az majdnem felért a “2010-es Mészárlással”: alacsonyan röpködtek az addig bevált emberek (főleg a Simicska-klónok), illetve ismeretlen újak tűntek fel a Káderpöcegödör aljáról. Akik pedig maradhattak, a 444.hu informátorai szerint szörnyű dilemma elé kerültek:

“Vannak emberek az államigazgatásban, akik most jó nagy gondban vannak. Kihez legyenek lojálisak? Lajoshoz vagy Viktorhoz? Melyikük az erősebb? Melyikük marad tovább? Kinek a haragjától kellene jobban tartaniuk?”

Hát ez az! Ez az a tökéletes példa arra, hogy egy Diktatúra csak látszólag hatékony, valójában a legműködésképtelenebb politikai/döntéshozói formáció, amit csak el lehet képzelni. Az ilyen rendszerek utáni vágyakozás az éretlen társadalmakban szinte minden esetben egy az életszínvonalat alaposan lerontó gazdasági/pénzügyi válságok idején szokta feltámasztani.

A Demokrácia ugyanis ilyen esetekben képtelen az azonnali reakcióra. Azért az, mert szabályai szerint nem utasít, hanem egyeztet, igyekszik minél körültekintőbben figyelembe venni a különböző érdekeket és azokat a Közjó érdekében harmonizálni … tehát lassú, avagy inkább annak tűnik.

Ezzel szemben a Diktatúra napi/heti szinten “képes” reagálni minden kihívásra, hiszen ki vagyon küszöbölve a “fölösleges vita”: minden döntést egyetlen személy, avagy egy szűk kör hoz meg. Ámde ezzel a “Több szem többet lát” tapasztalati bölcsessége is ki vagyon iktatva , aminek meg az lesz a vége, hogy az egyetlen probléma hétfői “megoldásával” már legkésőbb péntekre “csinálnak” legalább még kettőt. Azokat is “megoldják”, osztán pár nap/hét/hónap múlva lesz belőlük újabb négy … és így tovább! Ez pediglen annak következménye, hogy a Felsőbbség semmiféle érdemleges információt nem kap az Alsóbbságtól, lévén ott olyan utasításvégrehajtók ülnek, akik nem csak az önálló döntéshozást nem merik megkockáztatni, de az “elvárttól” eltérő tapasztalatok (azaz a “hibajelentések”) felfelé való továbbítását sem. Innentől pedig világos, hogy az Egyetlen Lehetséges Döntéshozó képtelen helyes következtetésekre jutni, lévén a megfélemlített és kizárólag a hűség (nem pedig a rátermettség) alapján kiválasztott végrehajtóktól hibás információkat (“Egyszerűen tökéletes vagy, Vezérem!“) kap. Mi sem bizonyítja fényesebben eme Tézist a hírportált informáló fidesznyik ama nyilatkozata, miszerint:

“Minden megállt. A választás óta ebben az országban a kormány nem csinált semmit. És igen, ez Orbán és Simicska összeveszése miatt van. (…) Jönnek az ellentmondó utasítások, kérések, és egy csomó minden ezért áll. Egy csomó szerződés ezért nincs aláírva, egy csomó mindenről ezért nincs döntés.”

A Legújabb Működésképtelenségnek valódi bizonyítékaival mi, “Idelent” még alig-alig találkozhatunk. Kisebb-nagyobb, hétköznapi bosszúságokat okozó dolgok csupán ezek: hónapokra előre nincs időpont az Okmányirodába, néha-néha kigyullad a Hármas Metró, lassan ötödjére adják át a Várkert Bezárt Bazárt, büdösek és koszosak az óránként 50 kilométeres “sebességgel” közlekedő, “gyorsvonati pótdíjas” sebesvonataink, a nagy garral beharangozott fejlesztési pályázatokat nem bírálják el hónapok óta (ha meg igen, hát nincs kifizetés … hónapok óta!), a Jegybanknak május óta nincs Felügyelőbizottsága (Gyurcy költekezik is rogyásig!) és még folytathatnám.

Közben pedig várakozik már az Új Elit: Mészáros Lőri, Hernádi Zsóti, Garancsi meg Az Oroszok (lásd a korábban linkelt írást!), hogy lenyúlják tőlünk azt a maradékot, amit Luigi meghagyott nekünk! … Észhez köllene térni mán’ végre! A Fideszhívőknek legelébb!

… és ezt …

… szendamondja!