Puccs-program
Feladta: 2014, május, 9 Kategória: Uncategorized | Tags: Berlin, beszéd, ellenzék, előadás, Gulyás Gergely, Házszabály, kormányprogram, Orbán, Országgyűlés, szuperbizottság, WDR 3 hozzászólásHolnap délután az Országgyűlés kormánypárti többsége úgy fogja miniszterelnökké választani Orbán Viktort, hogy a régi-új kormányfő sem a mögötte álló ciklusról nem von mérleget (ahogy szokás), sem pedig a következőre vonatkozó prioritásait nem hajlandó meghatározni. Nem is csoda, hiszen a suttyomban, immáron kétkamarássá puccsolt parlament régóta nem az a fórum, ahol a jelentős ügyek eldőlnek, arról pedig nem is beszélve, hogy a Kedves Vezető már egyszer programot hirdetett (“Folytatjuk!“), a konkrétumokat pedig éppen tegnap fejtette ki … Németországban!
“Európa válaszút előtt“ címmel tartott húsz perces, angol nyelvű előadást a Mi Boldogságunk a WDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság “Európa Fórum” nevet viselő berlini konferenciáján. Az erről beszámoló tudósítás (lásd itt!) ugyan nem informál arról, kikből is állt az a “több száz érdeklődő”, akik végighallgatták a Csúti Chavez fejtegetéseit, de vagy lila fingjuk sem volt az Orbanisztánná puccsolt Magyarország valódi állapotairól (s ezért nem tört ki soraikban már Pusztaputyin első mondatai után a gyalázat), vagy nagyon is tisztában voltak mindennel, s ezért taknyosra röhögték a zsebkendőiket … persze csak diszkréten, ahogyan azt az “ajrópai stíl” megköveteli.
Fényességünk ugyanis azzal kezdte, hogy “Európában nem élhetünk más pénzén!“. Gondolom ezzel az EU nettó befizető államainak polgárai élénken egyetérteni kezdtek, lévén köreikben is egyre szaporodik az azon véleményt képviselők száma, miszerint az EU gyakorlatilag elpazarolja az adóeurókat azzal, hogy az Európai Bizottság nagyvonalúan, jószerint ellenőrzés nélkül finanszírozza az olyan Balkáni Oligarchátusokat, mint például Magyarország. Amikor pedig a Führer azzal folytatta, hogy “Senki sem reménykedhet abban, hogy valaki más pénzén győzi le saját gazdasági bajait!“, feltételezhetően sokan összenéztek (homlokuk előtt lengetve tenyerüket), hiszen köztudomású tény: Mutyisztánban már esztendők óta nem raktak odébb egyetlen kavicsot sem, ha az EU azt nem finanszírozta (és most legalább őszig nem is fogja tenni!).
Ezt követően Viktátor összehordott még hetet-havat, magára öltve a rajta még elhízottsága ellenére is alaposan lötyögő “europolitikusi”, illetve “kormányfői” zakót, s olyanokat kezdett mondani, hogy “Európa csak a munka révén boldogulhat“, s ebből a szempontból tanuljon csak bátran Magyarországtól, ahol az Állam úgy törekszik a “teljes foglalkoztatottságra“(!!!), hogy ha a magánszféra nem tud elegendő munkahelyet nyújtani, akkor ő maga ad “segély helyett munkát“. Ennek lesz osztán majd köszönhető, hogy Kelet-Európa, azon belül is Orbanland, hamarosan a “gazdasági fejlődés motorjá“-vá válik. (“Közép-Európa nem köztes Európa többé, hanem a kontinens okkal megbecsült régiója, amely az európai gazdasági növekedési motorja lesz“)
Később Urunk és Parancsolónk szót ejtett még arról is, hogy a versenyképesség szempontjából a legfontosabb a Rezsicsökkentés, azaz: “A mai rendszer vereségre ítél bennünket. (…) A jövő Európájában az energiaárakat radikálisan le kell szorítani!“, s ehhöz képest “… minden más, egyébként fontos szabályozási kérdés csak másodlagos!“. Arról ugyan nem beszélt, hogy abban a Németországban (melynek fővárosában ő emígyen hadovált) 2010-től kezdődően 30 százalékkal csökkent az elektromos energia ára (tekintettel a megújuló forrásokra alapított túltermelésre), közben pedig Orbanisztánban a Rezsicsökkentés ellenére is ma 10 százalékkal magasabb ugyanez, mint négy esztendeje volt. Nem beszélt ilyesmiről, lévén akkor meg köllött volna magyaráznia, hogy miért vezette be Európa legmagasabb, az energiaszolgáltatásra is vonatkozó áfáját (27%). De arról sem, hogy miként csökkenti Magyarország az államadósságát úgy, hogy közben 10 milliárd euró (minimum 3.000 milliárd forint!) hitelt vesz fel a Paks-II. projektre! (Az hogy ez lényegében az államadósságot növeli, már nem lehet vitatéma, hiszen a Kúria ippeg a minap utasította el az ezzel kapcsolatos népszavazási indítványt azzal az indokkal, hogy “államközi szerződés“-ről vagyon szó, ebbe pedig a Társadalomnak nincs joga beleugatnia … csak fizetnie majd a csökkentve megemelt áramszámláját is!)
Ámde hagyjuk már ezt a Berlini Blablát, melyben a Legfőbb Oligarcha kifejtette még azon véleményét is, hogy szerinte (például) Európa nyugati felének nem a bevándorlás elősegítésével köllene megoldania a munkaerőhiányát, hanem az aktívabb keféléssel (“A történelem megmutatta, hogy az olyan civilizációk, amelyek nem képesek biológiailag fenntartani magukat, el fognak tűnni!” – ezér’ van neki öt kölke?), meg hogy a Nyugat majd akkor fog kikapaszkodni a válságából, ha végre tudomásul veszi: Kelet-Európának is vannak olyan érvényes és értékes megoldásai, amelyek ugyan talán elütnek a megszokottaktól, de megfontolásra és tiszteletre méltóak, akárcsak a nemzeti önállóság is (“Ma azt várjuk, a Nyugat fogadja el (…), hogy Közép-Európának és benne Magyarországnak is van saját javaslata, ajánlata egész Európának. Azt várjuk, hogy a Nyugat fogadja el: amit mi képviselünk, az nem ostobaság, nem unortodoxia, hanem Közép-Európa gondolata“), ami ugyi meg lényegében azt jelenti, hogy “Hoci a Pízt!“, közben meg fogadják el: egy észak-balkáni, oligarchák által irányított állam egyszerűen így működik! … Oszt’ Jónapot!
Közben meg azt olvasom, hogy a Gyurcsányahibás nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció négy képviselője (akik a “szokásos véletlennek” köszönhetően ismételten nem alakíthatnak önálló frakciót!) nem lesznek jelen a holnapi Miniszterelnök-avatón, lévén az ezen funkcióra a saját párttársa által “felkért” manus, egyszerűen nem hajlandó kormányprogramot meghirdetni. Dicséretes ugyan ez az igyekezet, de a kormányprogramot Unser Vezér már meghirdette! Igaz ugyan, hogy Berlinből (akárcsak akkor, amikor anno egy bulgáriai képeslapon üzente meg a Kétharmadnak, hogy Schitt Plagit akarja “álamelnöknek”!) , de akkor is lehet tudni, hogy “Folytatjuk!” a közszolgáltató cégek tönkretételét, majd azoknak az Államba beköltözött oligarchák általi felvásárlását. Hogy “Folytatjuk!” az EU-ellenes “Szabadságharcot“, s mindezt a szokásos módon:
“Több tiszteletet” követelve ugyan magának, de a Maffia-kormány abszolute leszarja a “vicaverzát”! Azaz a legalapvetőbb Tisztességhez sem hajlandó tartani magát, pedig ez ugyi egy magát “konzervatív közép“-nek nevező bandától minimum elvárható lenne, legalább a látszat megőrzése kedvéért!Ámde ezen sincs mit csodálkozni! Hiszen a magyar Országgyűlés ma már egy nagy Nulla, ahol csakis azért ücsöröghetnek (kormánypárti … és ellenzéki) képviselő-féleségek (és feleségek), hogy a Rendeleti Kormányzás elé egyfajta “spanyolfalat” lehessen állítani. Ebben meg aktívan segédkeznek a magukat “demokratikusnak” nevező pralamentereink is, hiszen szó nélkül eltűrték, hogy még az előző ciklus során a Maffiapárt suttyomban kétkamarássá tegye a parlamentet! Ez úgy történt, hogy a május elsejétől hatályos Házszabály szerint léteznek ugyan szakbizottságok, ahol a vonatkozó, ágazati törvénytervezeteket a (szó szerint!) képviselők megtárgyalnak, de valamennyi javaslatukat egy Szuperbizottság vizsgálja felül, melynek 40 tagja (a 199-ből! – maffiapárti többséggel!) arra jogosult, hogy a szakbizottságokban már elfogadott törvényjavaslatokat szupervizálja, majd csakis ezek után, az arra “illőnek” találtakat továbbítsa szavazásra az Országgyűlésnek. Ott pediglen, a plenáris (azaz köznyilvános) ülésen a képviselgők részletes vita nélkül kötelesek szavazni ezekről!
Ez pedig ugyi azt jelenti, hogy a különböző törvényekről szóló elvi-politikai viták csakis és kizárólag a köznyilvánosság elől elrejtett grémiumokban folyhatnak le, a különböző (pl.: módosító) javaslatokat “másodfokon!“, a Felsőháznak számító, s az ifjonc Gulyás Gergely által vezetett Szuperbizottság bírálja el (felül!). És csak ez után kerülhet bármi is (a néma!) szavazásra!
Amikor néhány héttel ezelőtt (többek között általam is) felszólíttattak a magukat demokratáknak tekintő parlamenterek arra, hogy ne tegyék le az esküt az illegitim Tákolmányra és ne vegyenek részt aktívan az “Országgyűlés”-nek nevezett, orbáni Bábszínházban, az érintettek azzal védekeztek: a beszűkült kommunikációs csatornák közül az Országgyűlés nyílt ülése az egyetlen, ahol az Ellenzék hallathatja szavát, így osztán eme bojkott-javaslat csakis és kizárólag kontraproduktív lehet!
A május elsejétől érvényes Házszabályt tavaly novemberben szavazta meg az orbanista Ezerharmad! Azóta volt (lett volna) elegendő idő arra, hogy minden érintett elolvassa és értelmezze ezt. Kivéve az Ellenzéknek?!
Ebben az esetben pedig felmerül a jogos kérdés: Ha a “demokratikus” Ellenzék ezzel nem volt tisztában, akkor minő alapon jelentkezett be az Ország vezetésére?; Ha pedig tudott erről, milyen alapon nevezi magát “demokratikus”-nak?! … A kettő együtt nem “jön” össze!
… és ezt …
… szendamondja!
Tudatlanok tündöklése
Feladta: 2014, április, 19 Kategória: Uncategorized | Tags: elnevezés, Európai Parlament, Gulyás Gergely, Horn Gyula, Surján László, szégyen, terem, tudatlanság HozzászólásAmikor ezen poszt megírásának ötlete felmerült bennem, két örökbecsű mondás is az eszembe jutott. Az egyik lényegében egy torzítás: “A Történelem nem ismerete nem mentesít annak következményei alól!“. A másik pedig egy közszájon forgó bonmot: “Nem az a baj, ha egy okos ember hülyéskedik, hanem az, amikor egy hülye okoskodik!“.
Van énnékem egy ismerősöm, kinek már a látványától is felfordul a gyomrom. Lakókörnyezetemben a hapsi arról (is) nevezetes, hogy heti hat nap és azokon belül minimum négy-öt órát azzal tölt el, hogy tölti magába a sört, meg a “szemcseppet” (féldecis üvegcsékben árult “ízű szeszes ital”) a közeli vegyesbolt utcafronti falát támasztva. Néhány rosszmájú vevő (nem én voltam, bár bennem is megfogalmazódott a gondolat!) már nem egyszer kérdezte meg az áruda tulajdonosát: valóban olyan rossz-e az épület műszaki állapota, hogy szegény Petinek ilyenű sokat köll gyámolítania azt a falat.
Ezen poszthősöm, kiről tehát kiderült már, hogy a Péter nevet kapta szüleitől, nem csak arról híres, hogy “tankol és támaszt“, hanem hogy bő kézzel osztja az Észt és a Kegyeit is. Az előbbit ingyé’, bár neki is alig vagyon, az utóbbit pedig piáért, pedig az benne már dél környékén is túl sok lötyög. … És akkor még hol van az alkonyat, amikor ezen észosztó tevékenység a tetőfokára hág?!
Peti tehát egy jellegzetes figura. Aki egyszer látta, soha nem felejti el: a köpcös emberke hízott fejének holdvilág-arcából (valószínűsíthető pajzsmirigy-problémái okán) jól észrevehetően düllednek ki üveges tekintetű szemei, miáltal erős hasonlatosságot mutat kedvenc “politikusával”, Vona Gáborral.
Azonban kellő mennyiségű “tankolás” után, ez a dülledt tekintet egyenesen eszelőssé válik (ilyenkor szokta a legnagyobb átéléssel hangoztatni a legnagyobb ostobaságait … ellentmondást nem tűrő hangon!), ezért osztán talán nem csodálkozik rajta senki, hogy a környék rajta vihogó többsége egyszerűen csak úgy nevezi őt, hogy “Pszichopeti“. (Nem tudom pontosan, ki volt ezen megnevezés ötletgazdája, de kitűnően gyúrta/tömörítette össze a pasmag jellemzőit!)
Pszichopetivel csupán egyetlen egyszer volt egy “karambolom”. Nevezetesen 2004-ben, a hírhedt “Kettős-állampolgáros Népszavazás” idején, mikor is (vasárnap délután lévén a vegyesbolt zárva volt!) a hozzánk közeli “Apamegörző” pultját támasztva adta elő ordítva a véleményét. Ennek “kifejtése” során a szokásos mondatközi és -végi írásjeleket a “rohaggyonmeg“, a “dögőjjönmeg“, a “szemétkomcsi” és a “piszkoszsidó” szavak helyettesítették. Pszichopeti szerint ugyanis azok, akik nem szavaztak “igen”-nel “nemzetdezsvéreink” állampolgárságára, azok jogosultak a fentebb ismertetett jelzőkre, illetve az ugyancsak fentebb ismertetett “sorsra” is.
Talán szó nélkül is hagytam volna “nemzeti felhorgadását”, ha nem tíz perccel korábban románozta volna le a kocsma egyik vendégét, az akkor már tizennegyedik esztendeje Erdélyből áttelepült, becsületes szabómestert, ha nem lett volna bennem is már két “kanyar” és ha nem utálnám annyira az idiótákat – pláne a “szelektív nacionalistákat“. Ezért osztán (én hülye) meg is kérdeztem tőle, miként fésülhető össze a szavazati joggal is együtt járó kettős állampolgárság megadásáról hangoztatott véleménye, meg a tíz perccel korábbi lerománozás? Illetve hogy mit is köllött volna tennie egy hozzám hasonló polgárnak, aki ugyan származásilag és érzelmileg kötődik a “határainkon kívüliekhez“, de nem szeretne nekik olyan dolgokba ügydöntő beleszólási jogot adni, aminek következményeit nem ők viselik, s ezért inkább a távolmaradást választotta?
Válaszát természetesen nem óhajtom részletezni. Lényege a “szokásos” volt: le lettem komcsizsidózva, kinek legfőbb kötelezettsége a “rohaggyámeg-dögőjjémeg” lenne. Különösen azért, mert volt pofám “megvédeni” azokat “a bevándorlókat, akik csak a munkahelyeket veszik el a (sic!) “tiztezzséges magyar zemberektő“!
Az első pillanatban még kedvem lett volna pofán vágni ezt a(z alkoholtól) Felfuvalkodott Hólyagot, ámde alapvetően békés természetem alig öt másodpercen belül rendere utasította a bennem felgyülemlett adrenalint és tesztoszteront. Ugyanis rögtön beláttam, hogy egy olyan alak, aki a “műveltségét” és “tájékozottságát” a kurucz.info-hoz hasonlatos trágyadombokról kapirgálja össze, ugyan mit tudhat arról az elszegényedett, de nagyon tekintélyes leleszi (ma Szlovákia), kisnemesi családról, melynek nevét én és három fiam örökítünk tovább?
Később, amikor Pszichopeti fülébe jutott, hogy egyrészt felmenőim ungváriak, magam pedig egyik alapítója voltam városunk SZDSZ-szervezetének, a rám ragasztott címkéből ugyan kivette a “komcsit“, de helyére az “ukránt” tette. (Annak ellenére hogy én már a Nagykunság egyik poros kisvárosában láttam meg a napvilágot.) Ezzel sem foglalkoztam már különösebben, hiszen honnan tudhatta volna ez a Kis Izé, hogy nagyapám 1921-ben azért költözött át Ungvárra, mert a nyugállományba vonulni akaró (akkor már hetven esztendős!) apósa – hozomány gyanánt – ott adta át neki az orvosi praxisát? Ráadásul a kárpátaljai város akkor még a Csehszlovák Köztársasághoz tartozott, s csak némi “kitérők” után (Magyar Királyság, Szovjetunió) került Ukrajna birtokába. (Azon meg már csak jót röhögtem, hogy amikor a 2006-ban felépült, tényleg szép családi házunk “finanszírozási hátterét” akarta a manus “felderíteni” – “Mibő’ van ennek az ukrán zsidónak ilyen szép háza?!” – , akkor az egyik “imádója” azt válaszolta neki: “Betört hozzád, elvitte az üres üvegeidet és visszaváltotta!“)
“Szeretem az ‘életképeid’-et!“ – írta nekem a versfaragásairól is közismert “bonhomme” Köztársunk az egyik, még az esztendő elején közzé tett posztomhoz küldött kommentjében. Valóban gyakran írok ilyesmiket, s talán itt és most meg is állhatnék a további skribálgatással, ámde a poszt címében többes számot használtam, tehát nem Pszichopeti az egyetlen “tudatlan”, akiről emígyen akarok megemlékezni! Azért nem, mert ez a dülledtszemű alkoholista varangy az ő “ismereteit”, meg azok “megerősítéseit” egyáltalán nem (csak) az elképesztő mennyiségű szeszből “szerzi”, hanem a legaljasabb és legótvarosabb kormánypropagandából is!
A minap ugyanis azt a hírt olvastam, hogy az Európai Parlament brüsszeli székházának egyik termét Horn Gyula, nemrégiben elhalálozott magyar miniszterelnökről nevezték el az EP szocialista frakciójának javaslatára, illetve az EP ötfős “Büró“-jának beleegyezésével.
A kezdeményezést a parlament egyik (a tizennégyből!) alelnöke, a “magyar” és “kereszténydemokrata” Surján László ugyan igyekezett megakadályozni, lévén szerinte “Horn Gyula múltja, a kommunista államban betöltött szerepének megítélése megosztja a magyar társadalmat“, ezért “nem teszi indokolttá” hogy róla az EP (egyébként kizárólag baloldaliak által használt) épületszárnyában ilyen megtiszteltetést kapjon. De a volt külügyminiszter-pártelnök-miniszterelnök (Nyugat-Európában ápolt!) emléke felülírta az észak-balkáni “politikus” karaktergyilkos, furdancsolási kísérleteit. Miután a határozat megszületett, szinte rögvest előkerült Gulyás Gergely, az “Országgyűlés” Fidesz-frakciójának vezetőhelyettese, s a tőle megszokott “disztingvált méltatlankodással” kijelentette ugyanezt.
Az még “rendben van”, hogy az 1981 szeptemberében született, ma harmincharmadik éves Gulyás (a “szakpolitikus”), a világon semmit nem tud Horn Gyuláról. Honnan is szerezhette vóna az ismereteit, miután akkor, amikor 1989. június 27.-én ez a “Pufajkás“, osztrák kollégájával, Alois Mock-kal közösen vágták át a határzárat jelentő drótkerítés egyik darabját, Gergő még csak arra várt, hogy a nyári vakáció leteltével végre elkezdődjön számára az általános iskola második évfolyama (óvodásként le is maradt a Fidesz-alapítás fantasztikus érzéséről!). Amikor 1994-ben Horn (megjegyzem 72 százalékos! parlamenti többséggel, mellyel soha nem élt vissza … ellentétben mai “Utódjával”!) miniszterelnök lett, a szépreményű Gergő még ugyanezen “általános akadémia” hetedik osztályos tanulója volt, s tervei között (mint ismert és gazdag ügyvéd apjának fia!) talán már szerepelt a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium , mint továbbtanulási lehetőség. Amikor “A Gyula” 1998-ban elveszítette a választásokat Orbánnal szemben, s ezért azonnal lemondott pártelnöki posztjáról (nem úgy, mint Viktor a sorozatos buktázásai után, avagy Attila az április hatodikai csődöt követően!) Gergő már azt számolgatta, hogy a harmadik osztály végén kapott bizonyítványában szereplő érdemjegyek elegendő pontot jelentenek-e ahhoz, hogy egy esztendővel később sikeres felvételi kísérletet tegyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára. Ez osztán sikerült is, s így 2004-ben már le is diplomázhatott akkor, amikor A Gyula már csak egy visszavonult politikus és parlamenti képviselő volt. Ugyancsak ezen katolikus egyetemen sikerült Gergőnek 2007-ben szakvizsgát tennie, miközben már második esztendeje (2005-től) volt “megbízott egyetemi oktatója” a Károli Gáspár Református Egyetem jogi tanszékének.
(Hm! Ha “tehetségről” vagyon szó, ezek a reformátusok nem válogatósak … ifjabb Hegedűst is megtűrik maguk között, meg azt is, hogy a szintén “refis” Orbán időnként kezet nyalintson a Római Pápának!)
Legyen elég ennyi Gulyás Gergő nacionáléjából! Akit érdekelnek a továbbiak, kattintson ide, s megígérem: 20 másodpercénél többet nem fog igénybe venni az “ösmerkedés”, s ebben már benne van a Gugli keresési időigénye is! Ennyi ismetető ugyanis bőven elegendő annak megállapításához, hogy amikor a ma harmincharmadik éves Gergő “megállapít” bármit is Hornról (is), azt nem csak megalapozatlanul, tehát tudatlanságból teszi (ez még megbocsájtható lenne), hanem igyenöst megfelelési kényszerből … tehát pénzért, stallumért! Ámde nálánál sokkal nagyobb gazember az a ma 73 esztendős Surján László (életrajzát lásd itt!) aki minimum életkoránál és felnőttkori tapasztalatainál fogva tudhatná, hogy ki is volt Horn Gyula! De a Vezértől kapott pénzért/stallumért nem csak önmagát képes lejáratni a kultúráltabb, nyugat-európai politikusok előtt, de még azt az Országot is, amelyik meg igazából még meg is érdemli, hiszen hajlandó volt ilyen pojácákat … khm … “politikusokat” a kakasüllőre felröppentetni (no, jó: Felcsútsznimászni)!
Pszichopeti bekajálta a Surján-gulyást! … Mi meg csak böföghetünk /öklendezhetünk tőle. … Gratulálok “uraim”!
… és ezt …
… szendamondja!
szendamondja 