Én ne érteném?

A Magyar Történelem Legnagyobb Gézája (Hofi/Hoffmann) az “Építem a csatornámat” című, ezeréves, de máig érvényes mondanivalójú kabaréjában feltette a mára klasszikussá vált kérdést: “Mondja Bunkókám! Magának miből telik ekkora üres telekre?! … Itt bent! … A fejiben!

Egyik Kedves Olvasó-köztársam a minap elkövette azt a minősített hibát, hogy legutóbbi posztjaimat megosztotta a ma már nyugdíjban lévő, hajdani professzorával. Fogalmam nincs, mit várt az Öreg Tekintetestől, de valószínűleg nem azt, amit osztán kapott tőle. A tudományába beleőszült úr ugyanis az alábbi véleményt fűzte írásaimhoz, külön megkérve a “megosztót” arra, hogy azt mailben küldje át nekem, mivel szerinte én egyáltalán nem értem, hogy mi is történt és történik ebben az országban, ámde tudatlanságom olyan fokú, hogy nem óhajt még elektronikus úton sem érintkezni velem! … Hát ihol levél, melyen egyetlen bötűt nem változtattam:

“A rendszerváltás óta eltelt 23 év alatt az ország vezetői nyilatkozataiból, beszédeiből, szónoklataiból nagyon sokszor elhangzott és elhangzik: ‘Magyarország demokratikus jogállam!’. A kapitalizmus demokráciájának ‘szabadságában’ mindenkinek lehetősége van a lépességeinek, teljesítményeinek eredményeként elfoglalni a helyét a társadalomban – mondják ők, avagy egy éppen magánhatalom, vagy bank vezetője. … Azt Gondolom és tapasztalom, hogy e demokrácia ‘szabadságát’ az élet hétköznapjaiban az emberek másként élik meg; nagyon sok olyan kérdés merül fel, ami ezt a ‘mérhetetlen szabadságot’ megkérdőjelezi. Egyre inkább az történik, hogy ebben a ‘demokráciában’, a magánhatalom és a bankok világában a törvények, a rendelkezések ezen Hatalmak kezébe adják az embereket. … Mindezek kapcsán néhány címszó alatti gondolatban a ‘kapitalizmus demokráciájának’ világáról, ahogy én látom: … Kiszolgáltatottá kell válni: ennek egyik lényeges része a munkanélküliség. Ez egy nagyon jó fegyver az ellen, aki dolgozik, hogy mindent betartson és tűrjön, mert ott áll az ajtóban száz, ezer vagy tízezer, hogy a helyébe lépjen, ha kirúgják – a mostani gyakorlott szóhasználattal. … Adóssá kell válni: a demokrácia pénzvilágának, bankjainak adósok kellenek, mert minél többen eladósodnak (végül jön a kilakoltatás), a bankok annál jobban járnak. … Munkaközvetítő irodák: nagyon szépen hangzik a munkanélküliek irányába; gyere, itt ajánlunk neked munkát, és megmondjuk, mennyiért. Az a XXI. század kifinomult ‘rabszolga-kereskedelme’ a demokráciában, mert a fizikai rabszolgatartó világban a rabszolgákat nem fizették, hanem etették. A demokrácia gazdasági ‘rabszolgaságában’ az embereket fizetik, s ők magukat etetik. … Félelemben élni: lesz-e munkahelyem, vagy ha dolgozom, mikor rúgnak ki kreált indokkal. … De van fizikai félelem is: mikor ütnek le, törnek be, rabolnak ki, ölnek meg és egyéb változatok. … Mindez a kapitalizmus ‘szabadvilágá-demokráciájának’, pénzuralmi rendszerének jellemzője és hatása. … (…) … És alább néhány idézet a régmúltból és a jelenből, olyanoktól, akik mindezt előre látták. Természetesen az itt leírtakról Ön dönti el, hogy mindezt hogyan látja és hogyan éli meg ma Magyarországon. Üdvözlettel: Dr. ikszipszilonzé.HU!”

Elnézést kérek Olvasóimtól, Köztársaimtól, hogy a Jeffersontól, Quigleyn és C. A. Lindbergen át egészen Lincolnig, F. D. Rooseveltig … sőt: Dr. Ilkei Csabáig(!!!) tartó idézetláncot már nem ismertetem, de merem feltételezni Mindenkiről, hogy kábé sejti mik és hogyan lettek “alkalmasint” összevagdosva (akit esetleg érdekel, annak – kívánságra – “besmittelem” a kommentoldalra!). A LÉNYEG ugyanis itten az, hogy ezt a szösszenetet egy olyan ember írta, aki nem csak történész-egyetemi tanárnak állítja magát (tudom hogy az, mert személyesen ismerem!), de ilyeténként, saját bevallása szerint, még mindíg nem tudta eldönteni, hogy “bízzon-e még Orbánban“, avagy jövőre inkább a “…feltörekvő, Nemzeti Fiataloknak, azaz Vona Gábor és tisztalelkű csapatának adja a kormányzati hatalmat?“!

Egy sokat látott, az egész Magyarországot (is) tól-ig bejárt Ismerősöm sok-sok esztendővel ezelőtt ezt mondta nekem: “Kedves Öcsém! Ne adj te soha a címekre és a rangokra! Mert találkoztam én már szinte írástudatlan, de végtelenül intelligens emberrel is, meg sokdiplomás bunkóval is!“. … Azóta folyamatosan tapasztalom, hogy mennyire igaza volt!

… és ezt …

szendamondja!

About these ads

6 hozzászólás on “Én ne érteném?”

  1. bonhomme szerint:

    Ezek szerint Dr. XYZ csak azt az apróságot nem tudja, hogy a Jobbik alig 10 éve nőtt ki a Polgári Körök mozgalomből amit meg a felcsúti kondás indított útjára a Bukást követően…
    Ha ez a magyar értelmiség, akkor ne csodálkozzunk, hogy 3 évvel a fasiszta hatalomátvétel után még mindig kurva nagy csönd van az országban.

  2. emigrant szerint:

    Nahát! Te levelezel Bogár Lászlóval?

  3. bubu64 szerint:

    Emigrant
    :)))))))))
    Elkeseredett vagyok. A kollégáim közül 99% Jobbik, Fidesz. Stb. Két emberrel tudok normálisan, emberi módon beszélni.A többieknek nagyon bejön Orbán és a Jobbik Eu és bankellenessége.

  4. talalom szerint:

    Ne csodálkozz kedves Szendam! Nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a jobboldal egyik prominens – de nem teljesen elhülyült professzora még a fülkeforr előtt váltott velem néhány e-mailt, amelyekben én kifejeztem azt az aggodalmamat, hogy OV és a Párt esetleg nem egészen a konzervatív, jobboldali értékeknek megfelelően kormányoz majd. A prof – egyébként ma kizárólag az ún baloldali fórumokon (a Népszavában, meg a Népszabadságban) kap teret – azzal zárta a vitánkat, hogy velem nem érdemes vitázni, annyira baloldali vagyok.

    • szendam szerint:

      Kedves talalom Köztársam!
      Attól tartok udom, ki is lehet ez a bizonyos “Prof.”! Ha jól “talalom” a Nemzeti Kör tagja lehet. Nemde? ;-)
      Aki azonban engem oktatott ki (áttételesen) az nem a Bogaras Laci bácsi … bár a fogalmazása alapján emigrant köztársunk jogosan tippelt erre!
      Köztársi üdvözlettel: szendam!


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 81 követőhöz