Orbán fejedelem
Feladta: 2012, október, 6 Kategória: Uncategorized 7 hozzászólás »Ezt az írást ma reggel olvastam a nepszava.hu “Vélemény“-oldalán. A “tettes” – ki is lehetne más? – Veress Jenő! Talán még jókat is nevettem volna rajta, ha nem lenne olyan véresen komoly!
Orbán fejedelem
Kató Béla, a marosvásárhelyi Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke nem kevesebbet állított, mint, hogy “Orbán Viktor belépett erdélyi fejedelmeink közé, akik iskolákat alapítottak”. Tette ezt abból az alkalomból, hogy újdonsült erdélyi fejedelmünk ismét forgolódni kezdett a román belpolitika – mondjuk finoman, stílszerűen – korondi fazekaspolcai között. És abból az alkalomból is, hogy kiderült, miért vesznek ki Nokia-gyárnyi pénzt a hazai magyar felsőoktatásból. Például, hogy egy szép részét odaadják az erdélyi magyar felsőoktatásnak.
Az, hogy lágy jellemű emberek a milliárdokért saját fejedelmüknek ütik fel az itthon nem épp efelé menetelő Orbánt, legyen rajta az illetők lelkén. És száradjon is ott. (Részemről, ha igénylik, meg is tarthatják, feltéve, ha őfejedelemsége nem perszonálunióban gondolkodik.)
E nyilvánvalóan felturbózott bálványnyalogatást azért csak hagyjuk meg arra, amire való: vidámságára a világnak, és múlhatatlan szégyenére annak, aki mondta, és aki elfogadta.
Kellemes színfoltja volt a fejedelemavatásnak, hogy kameralencse nem közelíthetett a kormányfői orcához, s a mikrofon is nagyothallott. Ráadásul ellenfénybe ültették az uralkodót, hogy a szembenaptól messziről se lehessen jól leképezni őt. Csak Habony Árpád a megmondhatója, mit nem volt szabad meglátnia a a nyilvánosságnak. Bár ami súlyos szájvonaglást-nyalogatást Jókai Anna kitüntetésén bemutatott (http://www.youtube.com/watch?v=IKbFsmLi6TE&feature=player_embedded), annak kockázatairól és mellékhatásairól azért érdemes lenne megkérdezni valakit.
“Az ifjúság szívében és agyában némelykor rendet kell tenni” – véli a mi újszülött Bocskaink. És eszerint mindez el is kezdődött. Amit ő – minden eddigi tény szerint – úgy képzel, hogy 16 évesen a gyermek belép a közmunka kecskés-varázsos világába, ami valóságos amerikai álmot ígér. Valamint a szakiskoláé a jövő, ahol csak festést, bádogozást, vagy épp hajvágást kell tanulni – lelket, jellemet, embert, jövőt építő hordalékoktól kímélve, feleltetés, osztályozás nélkül. (Bár a műkörmösök előtt most megnyílt az agrárkarrier.) Diplomára lehetőleg senki ne vágyjék, mert nincs is rá pénz, és hely, aki meg mégis vágyik, az fizessen, mint egy Horthy-katonatiszt. Esetleg menjen erdélyi egyetemre, mert azt viszont támogatjuk. Aki az ösztöndíjnak nevezett lábbilincshez jut, annak meg úgy kell.
És, hogy Orbán mennyire komolyan is gondolja, amit tervez az oktatásban, arra álljon itt a legújabb példa.
A miniszterelnök ugyanis felszólalt a budapesti kibertér-konferencia megnyitóján. (Mondjuk, azt se gondoltam, hogy aki saját bevallása szerint még sms-t sem képes küldeni, tudja: a kibertér nem az a placc, ahol a TEK felsorakozik.)
“A kibervilág nemcsak az adatállományra, hanem elsősorban a szürkeállományra épül, ezért a tőkeszegény országok az innovatív kezdeményezéseikkel hozzá tudnak járulni az IT- és a kiberszektor fejlődéséhez. Nekünk, magyaroknak az IT-szektor korlátlan lehetőséget nyújt a gazdaságunk fejlesztésére” – mondta.
Tehát hatelemis szakképzett homokfúvókkal épül majd a magyar Szilícium-völgy.
Gondolom, Ócsán. Ugye, fejedelem…?
na ez a legnagyobb bajom népemmel, tele van katóbélákkal
szendam,
ne röhögtess már!
Úgy se, mint Veress Jenő!
Szerintem az IT-ről is azt hiszi, hogy az valamiféle igazgatótanács!
Kedves bonhomme!
Na már hogy mondhatsz ilyet a nagyságos fejedelemről? Tudja ő azt pontosan, hogy az ” iti ” az a hosszú nyakú kis földönkívüli, akit a gyerekek bicajjal vittek haza…:))
Hát elképzelhető, hogy félreértette a neten előre megvásárolt belépőjegyre írtakat (e-tikett) és azt hitte, az illendőség azt kívánja tőle, hogy felszólaljon. A kádár-világban erre mondták a taggyűlés hallgatói, hogy abszolut broki. Nemcsak feláll, de fel is szólal.
Közeledik a tél. Kezd befagyni a Duna ……………………….:)
Jó kis írás volt ez már a Népszavában is, de itt is örülünk neki, köszönjük Szendam!:-)
Engem az tölt el ámulattal nap mint nap, hogy állandóan akad olyan “értelmiséginek” nevezett állatfajta, aki a NER szellemiségében de a nagy katolicizmus ellenére isteni piedesztálra emeli azt a félcédulás félnótás alakot. Pedig már a biblia is említi, hogy Istenen kívül nem imádhat mást. Szóval ennek tükrében azt vélem, hogy nem lesz egyszerű megszabadulni ettől a félnótástól és rendszerétől, hiszen azok, akik kiszolgálják, és azok akik isteni piedesztálra emelik ezt a félcédulást, azok elemi érdeke az, hogy minél tovább ez a rendszer regnáljon. Különben tovatűnik a rendszertől kapott jólétük, elfogadottságuk, az új világban pedig senkik lesznek.
Eleinte rettentően bosszantott, ha egy tanult, addig szakmájában kiemelkedőnek nevezhető szakember hirtelen elkezdett a NER szellemiségében a führer kedvére gondolkodni, nyilatkozni, cselekedni. Bevallom, most már nem mérgelődöm, mert rájöttem, hogy felesleges. Igaz, minden nap emlékeztetnem kell magamat a klasszikus mondásra, hogy “Mi az idegeskedés? Mások hülyesége miatt magamat büntetni!” Emiatt már nem mérgelődöm, csak …. hogy is mondjam csak….. Egy fatalista szomorú csodálkozásával szemlélem, mivé lesz szép hazám!
Remélem, ez az állapot nem kell hogy sokáig tartson.:-)
Kedves “szendam!”
Rettentően tetszett az a megnevezés: ” lágy jellemű ember.” Gyönyörű, irodalmi megnevezése a közönséges szarházinak…:))