Szövetkezők és kerékkötők
Feladta: 2012, szeptember, 20 Kategória: Uncategorized 16 hozzászólás »Van az Emberiségnek egy olyan Legalja, amely háborúkból, válságokból, embertársaik nyomorából igyekszik mindenkoron és mindenáron hasznot húzni. Úgy tűnik, ezen emberszabású Véglények népességarányos létszáma szempontjából Magyarország piacvezető.
Néhány lelkes Olvasóm, Kommentes Barátom (ha megengedik nekem e címkézést!), pár napja már egy Népfront-féleség megalapításán ügyködik itt, a “szendamondjá“-n. Tiszteletre méltó és támogatandó ez a szándék – a magam szerény eszközeivel mindent meg is fogok tenni érte! – , de vitathatatlan, hogy mindezt a magunk és gyermekeink sőt, unokáink jövőjét elsűlyedni látó kétségbeesés, a tehetelenség és a hazánkban ügyködő különböző “ellenzéki mozgalmak” tehetségtelenkedései miatt érzett düh szülte meg. Bár a mondás szerint “Cseppből lesz a tenger.“, mégis joggal merül fel a kérdés: ugyan hogy tud olyan néhány száz, jószándékú ember – akik távol élnek egymástól, személyesen nem is ismerik a másikat, kapcsolatot pedig csupán elektronikusan, egy blogoldal kommentfelületén keresztül tartanak, akiknek ilyesmihez semmi tapasztalatuk, infrastruktúrális hátterük nincs – , összeterelni és együttműködésre bírni százezreket, milliókat egy kétségtelenül nemes és elérendő Cél éredkében, ha ezt az erre “szakosodott” szervezetek sem tudják megtenni? Igaz, rögtön adódik a másik és nagyon jogos kérdés: ezek a “szervezetek”, “mozgalmak” vajon tényleg ezen Cél érdekében munkálkodnak-e, avagy az egész csupán egy ravasz csel, egyfajta “megélhetési trükk”?
Az említett Elérendő Cél tisztán és világosan látható minden olyan ember számára, kiknek szemeit nem homályosítja el a “narancsköd“, a weimar-szindrómás (ballib) doktrínerség, illetve az önérdekes gazemberség netto hazaárulási hajlama. Az pedig nem más ugyanis, mint az ország polgárainak jövőjét felélő (a “matolcsyzmus” tolvaj ámokfutása), becsületét eladó (pl.: “Baltás-gate”, vagy a különböző, antidemokratikus törvényekkel kapcsolatos, “félrefordítós”, kóros hazudozási kényszer az EU felé – is!), jogait súlyosan csorbító (Tákolmány, Új Munkatörvény, Regisztrációs törvény, stb.) orbanista Állampárt mielőbbi eltávolítása a hatalomból, törvényeinek eltörlése, tevékenykedése következményeinek felszámolása (utóbbiak közül szerintem a legsúlyosabb az a már eleve is létező társadalomlélektani kór, melyet az általános irígykedésre való hajlandóság, illetve az egymással való szolidaritás, együttműködés minimumária is képtelenség jellemez, s melyet az Orbanizmus önnön céljai érdekében felerősíteni igyekszik napi 48 órában!)
Tisztán és világosan látható a Cél elérésének módja is. Ez pedig nem más, mint a honi közélet demokrata-republikánus mozgalmainak teljes összefogása, egymással egy közös minimumprogram (a liberális demokrácia, az alkotmányosság, a jogállamiság és a parlamentáris köztársaság visszaállítása, annak bebetonozása!) alapján történő, legalább a Cél eléréséig tartó kiegyezése, együttműködése. Amikor pedig ez sikerült, ám oszoljék fel az alkalmi szövetség, írjanak ki új választásokat, s azokon – immáron tisztességes szabályok szerint – győzzön az a formáció, amely a leghitelesebbnek tudja önmagát a közvélemény szemében feltüntetni. Ezen megmérettetési lehetőségből azonban ki köll zárni azon politikai csoportosulásokat, melyek defacto tevékenységükkel bizonyították: a demokratikus államrend megdöntésére törekedtek, képviselőiket pedig esküszegés okán (is) bíróság elé köll citálni!
Ennek felismerése sem lehet újkeletű! Az ellenzék összefogási kényszere ugyanis nem csupán azóta axióma, hogy a “Mindenre Kész Elvetemültség” szobrának méltán modellt állható Lázár János bejelentette a választói (és a választhatósági!) jog gyakorlásához regisztrációt kötelezően előíró törvénymódosítás beterjesztési szándékát. Már sokkal korábban, az országgyűlési képviselők létszámát csökkentő, a szavazatoknak mandátumokká való konvertálását elékpesztően eltorzító, az egyéni választókerületek kreatívan “testre szabott” átrajzolását lehetővé tévő törvény meghozatalakor ennek tudatában kellett lennie minden olyan pártnak, mozgalomnak és politikusnak, amely/aki érdekeltnek érezte magát Orbán és bandája kipicsázásában, az országnak a normalitás felé vezető útra való visszaterelésében. Sőt, még annak is, hogy az “Egy körzet – Egy jelölt” elve alapján történő nevezéssel könnyedén visszanyalhat az a bizonyos ”fagyi” Orbán orcájába, hiszen önnön törvényük szerint 2014-ben nem lehet majd “kicsit” nyerni/bukni, csakis ordasnagyot!
Erre Magyarország elsőszámú választási szakértője, Tóth Zoltán is felhvíta a figyelmet sőt, még kifejezetten használható szisztémát is kidolgozott ennek érdekében! Ennek ellenére azonban e téren – néhány, kezdetben annak látszó kísérleten kívül – majd’ egy teljes esztendőn keresztül nem történt semmi! Nem történt semmi, mert még az akkori szisztéma is lehetővé tette a Társadalomból kasztként kivált magyar politikusok ippeg aktuális (jelenleg baloldali) csoportosulásának, hogy a hazánkban ciklusok óta megszokott és bevállt protestszavazás jelenségének bekövetkeztére várjanak, nevezetesen arra, hogy a “bizonytalanok” elképesztően nagyra növekedett tábora majd az utolsó pillanatban úgy dönt, hogy “Inkább Ezekre, mint Azokra!“, s beikszeli azt a formációt, melyet az aktuális hatalom leváltására legerősebbnek, legpotensebbnek vél.
Erre bazírozott közel két esztendőn át a Magyar Szocialista Párt is. Arra, hogy az elképesztően idióta orbánmatolcsysta gazdaságpolitika ”bukszáig-gyomorig” ható felháborodása 2014-ben automatikusan el fogja söpörni a Felkapaszkodott Alcsúti hatalmát, nekik pedig csupán arra köll ügyelniük, hogy a “Másik Oldalon” (ahová az a bizonyos “Inga” majd szerintük ki fog lendülni) ne maradhasson rajtuk kívül választható alternatíva. Ezért voltak inkább a Párt, mint a Köz ügyeivel ilyen sokáig elfoglalva: kipicsázni Gyurcsányt és társait a pártból (“Mehettek ahová akartok, de a vagyon marad!“), osztán a parlamenti partvonalon kívül állítani őket (a Kövérhez “okosan” megfogalmazott, a tíz képviselő “kilépéséről” és nem “kiválásáról” szóló frakcióvezetői levélke), mégosztán annak különösebb tiltakozás nélküli tudomásul vétele, hogy a kövéri Fidesz-önkény egy, az országgyűlési precedenstől homlokegyenest eltérő, hajánál fogva előrángatott “elv” alapján még meg is tagadhassa a gyurcsányi DK frakcióalakítási jogát! Ehhez párosult továbbá az az eleddig rendszerszerű magatartásuk és megnyilatkozásaik, melyek szerint szükséges az ellenzéki összefogás, ennek élére a Szocilaista Párt bármikor hajlandó állni, de csakis a programok “összefésülhetősége” esetén … azaz: akinek más megoldási javaslatai lennének, mint a miénk, illetve aki vitatni merészelné a mi “Ellenzéki Szupremáciánkat“, az takarodjon a jó büdösbe, azzal mi szóba nem állunk! … /:Ugyanezt a játékot űzte a 2010-ben “érdekes” körülmények közepette parlamentbe jutott LMP meg a két, újonnan szerveződött és potensnek mutatkozó szervezet, a “Milla” és a “Szolidaritás Mozgalom” is. Szövegeik “matelmatikai egyenletét” összefoglalva és politikai programra lefordítva: “Ellenzék = (Aki velünk egyetért+elismeri szerintünki erkölcsiségünk okán magunkra aggatott vezető szerepünket) – (MSZP + Gyurcsány)! Azt elfelejtették hozzá tenni, hogy ezen “egyenletnek” van egy további megoldása is: “= Prolongált Orbán-uralom“!:/
Ámde azóta több szempontból is megváltozott a helyzet, s ez a fentebb ismertetett “egyenlet” megoldását is teljes mértékben felborította. Az egyik ilyen “szempont” a választási taktikázást teljesen felborító regisztrációs törvény, a másik Gyurcsány azon bejelentése, hogy nem jelölteti magát, a harmadik pedig a már régóta fennálló “Külső Körülmény“!
- A furmányosan kifundált regisztrációs törvény ugyanis kilövi annak lehetőségét, hogy a bizonytalankodó, de valószínűleg protestvoksoló “Utolsó Órák Választó-Szentjei” döntsék el a mai ellenzék javára a 2014-es választásokat, melyet így csakis teljes összefogással és bizony gyakori önfeláldozással lehet megnyerni! Aki/ami ezt ne hajlandó tudomásul venni, az vagy tudatlan, vagy szándékosan hülye. Ámde így minden Antiorbanistának lehetősége nyílik arra, hogy lássa: “miként válik el a szar a májtól”!
- Bevallom őszintén, nekem soha nem volt túlzottan nagy véleményem Gyurcsány Ferencről! Elképesztő politikai, kommunikációs és taktikai hibának tartottam mindíg is azt, hogy azt a bizonyos “Őszödi Beszédet” nem a közszolgálati televízió és rádió útján a teljes Társadalomnak mondta el, hanem a bizantikus belviszályok által szétszabdalt, erősen “eresztő” párt zártnak hitt körében. Óriási politikai hiba volt, hogy sem az Ország, sem a saját pártja belviszonyait nem volt képes felmérni, s így ugrott bele a saját emberei által is szakmányban elszabotált reformokba. Hatalmas taktikai és államférfiúi hiba volt futni hagyni a dugába dőlt 2006-os puccskísérletet megszervező és levezénylő Orbánt és Tsai-t, pedig minden létező eszköze meg lett volna őket minimum bíróság elé állítani. Ámde ez a legutóbbi bejelentése arról tanúskodik: tanult a hibáiból, hiszen ezzel kihúzta a méregfogát az ellenzéki össze-nemfogásnak, az okkal, avagy csak mondvacsinált okként emlegetett “A-Gyurcsánnyal-mi-nem!” szövegnek. Itt tehát ismét lehetőség nyílt arra, hogy elválljon a máj a szartól!
- Ami pedig a “Külső” dolgokat illeti: egy külföldön élő és az úgynevezett “magasabb körökben” mozgó, s onnan kitűnő információkkal rendelkező ismerősöm (bő évtizede járunk össze rendszeresen, s mindíg kitűnő tippjei, tutira beváló jóslatai vannak!) szerint: “Orbán nem csak és elsősorban a matolcsyzmus miatt húzta ki a gyufát Nyugaton, hanem a vidéki bunkósága okán. Nagyon sok befolyásos embert sértett már meg, akik ugyan már jó esztendeje a ‘vérét kívánják’, de tudnak várni. Várni az alkalomra, amikor végre farba rúghatják ezt a Kis Pöcsöt. Ennek érdekében pedig akár anyagilag is támogatni fogják az Ellenzéket, a velük jó kapcsolatban álló Szocikra pedig rászóltak: hagyják abba a királylánykodást, különben ők is kieshetnek abból a bizonyos pikszisből!“
És mit tesz Isten? Az eladdig Gyurcsány-útáló, arisztokratikus MSZP hírtelen beállt a DK-féle éhségsztrájk és az azt lezáró nagygyűlés/tüntetés mögé sőt, közös október 23-ára hívtak fel minden demokratikus szervezetet! Az újdonsült ellenzéki organizációk közül pedig a Szolidaritás Mozgalom már hajlandó is bármiféle összefogásra Orbán ellen: megállapodni kész az MSZP-vel, a DK-val és egyeztetne a “Millá”-val is! … “erkölcsi” és “méret béli” szupremácia ezek szerint elfelejtve?
Ami pedig a “májtól elváló szart” illeti: Elempéék tegnap kiadtak egy nyilatkozatot, amely még mindíg a gyurcsányozás jegyében fogalmazódott meg, s azt a régen lejárt szavatosságú nótát fújja, hogy szerintük csakis ők (meg az ebben velük egyetértők) hivatottak képviselni “az elmúlt 22 év kormányzásából kiábrándult” szavazókat. “Milláék” pedig még mindíg ott tartanak, hogy ők aztán bárkit szívesen látnak a saját, október 23.-i tüntetésükön, de csakis párt- és mozgalmi emblémák nélkül (kivéve a sajátjukat? … ejnye-ejnye!), s mindezt azért, mert “… miután a pártok a választóknak a felét sem tudják megszólítani, a Milla feladata, hogy közösséget teremtsen azok számára, akiket a rendszerváltás óta senki nem képvisel Magyarországon.” … Gratulálok!
Nos, hogy Elempéék miért mondják azt, amit, már nyílvánvaló! Hogy “Milláék” miért ostobáskodnak még mindíg, azt nem tudom. De ha utóbbiak nem fejezik be ezt nagyon gyorsan, személyesen fogom picsánrúgdosni a nagyképűsködő vezetőket az orbanista rémuralom prolongálásában kifejtett érdemeik elismeréseként! Mi meg itt, a “szendamondjá“-n addig tovább szervezkedünk! … Ugyanis nekünk is lehet nagy az orcánk!
… és ezt …
… szendamondja!
Kedves “szendam”!
Jó, ez a népfrontszövetségi izémizé lehet, hogy arcoskodásnak tűnik, de azért ne feledjük, hogy az ide kommentálóknak sok ismerősük, barátjuk van, máshol is kommentelnek, szóval ha sokan sokfelé elmondjuk, csak ragad belőle valami, úgyhogy ne legyünk ennyire kishitűek és álszerények…:)) Sokat gondolkodtam én ezen az “öszödi beszéden”. Nincs kizárva, hogy tévedek, (ámbátor nem szokásom:)) Először is ezt “hazugságbeszédnek” eladni a közvélemény előtt, (sikeresen) mindennék jobban minősíti a magyarok mentális állapotát. Még csak különösebben szofisztikus gondolatok sem voltak benne, amit félre lehetne érteni. “Fejezzük be a hazudozást és kezdjünk végre dolgozni”! Nem tartom akkora politikai hibának, hogy ez nem a tévében jelent meg, ez kimondottan egy pártgyűlésre való szöveg. Az kétségtelen, hogy nagyobbat szólt volna és talán a csűrhe nem vonul az utcára. Ezért azonban nem hinném, hogy Gyurcsányt végleg száműzni kellene a közéletből. Egyébként már sok anti-gyurcsányistát megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mi a baja vele, de érdemben senki nem tudott rá válaszolni. Benne van a közhangulatban, hogy utálni kell és kész…
Kedves Klári!
Attól tartok sikerült rosszul, tehát félreérthetően megfogalmaznom azt az ominózus utolsó mondatomat. Az orcáskodásra való kitételem nem Miránk, hanem a szerintem túlzottan nagypofájú (nekünk van jogunk képviselni az emúthuszonkétév … balbalbal!) Lömpikékre meg Millikékre vonatkozott … mármint, ha nekik erre joguk van (szerintük), akkor nekünk is!
Bocs a rossz fogalmazásért! Elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg megsértettem!
Üdv! szendam
Szendam!
-…”es mit tesz Isten..”-
I.-sten nem tesz semmi olyat!!
OT tessek ebbol kihagyni!!
mint a proverbe-(parashat sefer Bamidbar)- tartja,;-”Az UR nevet hiaba a szadra Ne vedd!!”-
ashar alexander,
a “mit ad isten”, “mit tesz isten”, “Isten nem ver bottal”, “Akit Isten el akar veszejteni, elveszi az eszét”, “Segíts magadon, isten is megsegít” meg a többi afféle szólásmondás, illetve szófordulat.
A keresztény kultúrkör megengedőbb ebből a szempontból. Itt inkább a hamisan esküvés “Isten a tanúm” címszóval, az istenkáromlás meg a hasonlók a tiltottak.
bonhomme
Már megint elírtad előlem a mondandómat! Jómagam kétféle “állatfajtát” nem szenvedhetek a gyáva férfit és a káromkodó nőt…Jóllehet amikor egy “vicces kedvű” sofőr 80-al a az út szélén belevágódott egy kátyúba és a legszebb tavaszi kosztümömet beborította sárlével, azon kaptam magam, hogy olyat mondok, amiről eladdig nem is tudtam, hogy tudom…:))
Kedves Asher!
Eszembe nem jutott megsértenem Istent! … és nem “hiába” vettem a számra/klaviatúrámra!
Üdv! szendam
kedves szendam,
szó sincs itt semmiféle nagyarcúságról.
Mi nem zárunk ki senkit semmiféle műmájer indokkal a demokratikus erők köréből, sőt ellenkezőleg: elvárjuk, hogy csatlakozzanak az Arcvonalhoz,
Abban sincs semmiféle arcoskodás, hogy műveltséged, foglalkozásod, érdeklődési köröd, kapcsolataid révén jól átlátod a helyzetet, és kellő színvonalon tudod összefoglalni, illetve az olvasóid felé közvetíteni.
Jut eszembe, a többi ellenzéki blog(ger) irányába tapogatóztál már? Varánusz, PuPu, Örülünk, Vincent, Banditapolitika, Neonbagoly, Ellenszék, Piroslap, Progresszívblog, és amit még nem is ismerek, mint-mind szövetséges és az Eszme terjesztője lehet.
Kedves bonhomme!
Neked is leírom: én fogalmaztam félreérthetően! Az “orcáskodást” a lömpikék és a millikék jellemzésére szántam!
Bocsi a hibámért!
Üdv! szendam
Na, itt az induló bétaverziója.
Jó anyag a Marseillase, nem sokat kellett-lehetett hozzányúlni; kétszáz év távlatából is csak úgy süt.
Döntsétek el, megfelel-e. Ha nem, még mindig lehet másikat írni.
Magyar Marseillase
Előre ország népe, harcra
Ma diadal vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma, (Orvul tört ránk egy párt uralma,)
Romba döntötte szép hazánk,
Romba döntötte békés hazánk.
Halljátok? Már retteg a zsarnok,
Őrség vigyázza otthonát,
Nem tisztel népet, sem hazát,
Esküjét megszegte az akarnok,
Hajrá, egységbe hát!
Ma harcra hív hazád!
Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
Vad őrült uralmát!
Egységbe hát!
Nem ül a zsarnok kénye rajtunk,
pokolra mind, a hitszegőt!
Boldog országot vív a harcunk,
Boldog országban a jövőt,
Boldog országban a szebb jövőt!
Most hogy ha kell, mind összezárunk,
És ha pár gyáva félreáll,
Lesz elég majd, ki sorba áll,
Ellened, zord önkény úgy csatázunk!
Hajrá, egységbe hát!
Ma harcra hív hazád!
Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
Vad őrült uralmát!
Egységbe hát!
Érintsd a lelkünk, ősi nagyság,
Győzünk majd minden ellenen!
Szállj közénk drága szent szabadság,
S miénk lesz majd a győzelem,
Teljes lesz majdan a győzelem!
Honlapunkon írd oldalunkra
Írd fel nemzetünk jelszavát,
Hadd terjedjen kibertéren át:
“Győz a Eszme, győz a nép uralma”!
Hajrá, egységbe hát!
Ma harcra hív hazád!
Csak jöjj, csak jöjj, döntsük meg hát
Vad őrült uralmát!
Egységbe hát!
Kedves bonhomme!
Ahogy olvastam, az elmúlt pár órában vörös borral keverted a Házi Adómentest! … De teljes sikerrel!
Üdv! szendam
szendam
Életemet és véremet az összefogásért – viszont pironkodva be kell vallanom, hogy ebben nem megyek el olyan messzire, mint Gyurcsány. Még hogy “akár Shiffert is”?! Akkor inkább maradjon 14 után is Orbán – akkor a nép legalább hamar észhez tér, ezért senki nem tud nála többet tenni! és talán 15-ben végleg sikerül eltávolítani.
bonhomme
Jó, sőt nagyon!
Vityu kán még 2018-ig?!!! Akkor inkább a Schiffer!!!
Kedves kekec! Igyál kevesebbet!
Üdv! szendam
Kedves Szendam!
Köszönjük a remek posztot ismét. Az szerintem nem arcoskodás, hogy mi itt szerveződünk csendben, még egyelőre csendben. Inkább ez olyan, hogy több hasonlóan gondolkodó embernek elege van abból, ami a hazájában történik. És ez nem arcoskodás.:-)
Mindazonáltal megjegyzem, hogy azt a Gyurcsány nevű embert nem kellene száműzni, lévén az egyetlen közel és távol, akitől az a félcédulás még mindíg fél, és ezt ki kellene használni, pláne úgy, hogy nem akarja jelöltetni magát ME-nek.
Bonhomme!
Köszönjük az indulót, szerintem teljesen jó lett. Egyelőre pedig hozzáképzeljük az eredeti zene pattogó, fülbemászó ritmusát. Bevallom, most éppen Verdit hallgatok, de mindjárt előveszem a Marseillaiset…:-)
Üdv,
Wolffie
Kedves Wolffie!
Neked is megírnám: az orcáskodás nem Ránk, hanem a lömpikékre és a millikékre vonatkozott!
Bocsánat a félreérthető és rossz megfogalmazásért! Mea culpa!
Üdv! szendam
szendam
NEM 18, hanem 15. Addigra aki azt hitte, hogy “kevés” volt a 4 év, rájön, hogy csak romlott a helyzet, (akkorra kell elkezdeni törleszteni a 7-10 %-ra felvett hiteleket) És akkor a saját tábora fogja elsöpörni. Szerintem. Viszont Shiffer 18-ig valóban a nyakunkon maradna.
Kedves kekec!
Bocsi, hogy félrenyomtam, de … inkább egy lüke Schiffer, mint egy pszicho- és szociopata, narcisztikus és cezaromán Orbán!
Igaz: Schiffer is tudja tetézni a bajt! … EZT! … amihez azért Schiffer is, meg a lömpikék is némileg hozzájárultak!
De egyébként egyetértünk!
Üdv! szendam