Citátum és kommentek
Feladta: 2012, augusztus, 3 Kategória: Uncategorized 12 hozzászólás »Az alábbi írás a nepszava.hu szájtján jelent meg ma (aug.3.) délben, Dési János tollából. Mind ezt, mind pedig egynehány jellemző kommentet is idézni fogok!
“Csend, meleg, csend”
Nyár van, meleg van, olimpia van – meg ki tudja még mi. Mégis meglepő az a csend, az az ötlettelenség, az a nemtörődömség, amely a Fidesz új törvényesíteni szándékozott választási csalását övezi. Talán az egyszem Debreczeni József volt az, aki felvetette, tenni kell valamit, akár bojkottálni is a választásokat – de felhívni az ország és a világ figyelmét: az orbáni diktatúra újabb ötlettel akarja elérni, hogy a ma még bizonytalan százezrek és milliók – ha esetleg feltűnik potens ellenzék – már ne tudjanak szavazni. Mert előre nem regisztráltattak. Miért tették volna?Megjegyzem, Debreczeni azon kevesek közé tartozik, akik előre figyelmeztettek, mi minden lesz itt, ha Orbánék többséghez jutnak.
Az ellenzék fő erői hallgatnak. Sem arról nem hallunk, hogy mit akarnak tenni a regisztráció ellen, sem arról, ha nem sikerül megakadályozni a bevezetését – semmit sem sikerül -, akkor mégis mit terveznek. Miként mozgósítják azokat, akik ilyen-olyan okokból még nem találják elég vonzónak a mai ellenzéki kínálat egyik pártját sem?A még nem fideszizált kis médiafelületen éppen úgy ennek kellene pörögnie, mint a tanácsadók, politikusok képviselő napirendjén. De hát, meleg van. Nagyon meleg.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell.
Dési János / Népszava
Kommentek:
[jobbb] [2012.aug.03. 16:45]
Szerintem meg debreceni egy barom,bár ez engem nem zavar.
Egyszerűen azért,mert bojkottal még egyetlen választást sem nyert meg senki.De ő biztosan jobban tudja ezt is.
A szerző értelmi színvonalára jellemző.hogy pont ez tetszik neki.Lelke rajta.Hajrá előre ,vagy hátra,vagy valamerre.
Látható hogy mire számíthatunk,ha a jelenlegi ellenzék választást nyerne.Impotens banda.
A fidesz legalább valamit elképzelt,még ha sokaknak ez nem is tetszik.Csodát ők sem tudnak tenni,de arra lehet számítani hogy 8-10 év alatt kikeveredünk a szarból,amibe az mszp-szdsz vitt bennünket.Rövidebb időre gondolni ábránd.
Egyszerűen azért,mert bojkottal még egyetlen választást sem nyert meg senki.De ő biztosan jobban tudja ezt is.
A szerző értelmi színvonalára jellemző.hogy pont ez tetszik neki.Lelke rajta.Hajrá előre ,vagy hátra,vagy valamerre.
Látható hogy mire számíthatunk,ha a jelenlegi ellenzék választást nyerne.Impotens banda.
A fidesz legalább valamit elképzelt,még ha sokaknak ez nem is tetszik.Csodát ők sem tudnak tenni,de arra lehet számítani hogy 8-10 év alatt kikeveredünk a szarból,amibe az mszp-szdsz vitt bennünket.Rövidebb időre gondolni ábránd.
[vukvuk61] [2012.aug.03. 16:42
A " félázsiai származékoknak " oly mindegy , hogy meleg van, vagy hideg. A sunyisága, bávatag észjárása, szolgalelkűsége, feljelentgető hajlama, kárörvendése nem klímafüggő! Ez egy ilyen nemzet . Ne csak Kertész Ákosra gondoljunk, igen rossz véleménnyel voltak a költőink, íróink Mária országáról, és a lovagias magyar népről. A készülődő választási csalás? Ugyan .... Egy ki zsidózás, cigányozás, később majd svábozás, tót- - szerb - horvát - vend - sokác is él e hazában. No azokat ráncbaszedni, az lenne a feladat - némelyeknek!( ami persze kizárólag, a turulos, sámándobos, szívcsakrás, nyilazós mélymagyaroké )
Az első mondatra vissza. Az alcsúti, ezegyszer , véletlenül nem hazudott. Sorry, de akiknek ez a " Csend, meleg,csend" az akol melegét, a majd lesz valahogy, másoknak még rosszabb mentalitást jelenti, azok nem európai, szabadságszerető, demokráciát óhajtó nemzet tagjai! Ez az "értelmes" Andrassew, épp most mondja, a Klubrádióban, hogy felőle Szijjártó kereshetne 10 milliót is, csak a ....... Hát ez. ... igen lehangoló. Dési úr, önöknek kellene hangot adni, - mint az énektanár az órán - , hogy ezt és így énekeljük most! Lelkesíteni, ötletet adni, bátorságot mutatni!! Ezt várjuk önöktől írástudóktól, akár a gépnél ülnek, akár a mikrofonnál vannak. Példának hozom Avar Jánost. Ő példát mutat, szókimondásból felkészültségből. Sajnos a másik három ......... Bolgár , szinte minden alkalommal beleszövi a szövegeibe, hogy " Orbán Viktor miniszterelnök úr , szép, tehetséges, okos, ügyes, rátermett, igazi politikus, vérbeli taktikus stb.stb
(( Én évek óta a nevét nem írom le, nem ejtem ki a kordonbontónak önszántamból. Kérdem a Bolgárék tanultak retorikát, marketinget? / Wermer András : a politikát éppúgy kell eladni, mint a mosóport /. Mészáros, is Kazinczy díjat akar nyerni, vagy választásokat a liberális oldalon?? No, úgy jártam , mint a koldus, Arany, Családi körében " Megered lassanként , s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad."
A " félázsiai származékoknak " oly mindegy , hogy meleg van, vagy hideg. A sunyisága, bávatag észjárása, szolgalelkűsége, feljelentgető hajlama, kárörvendése nem klímafüggő! Ez egy ilyen nemzet . Ne csak Kertész Ákosra gondoljunk, igen rossz véleménnyel voltak a költőink, íróink Mária országáról, és a lovagias magyar népről. A készülődő választási csalás? Ugyan .... Egy ki zsidózás, cigányozás, később majd svábozás, tót- - szerb - horvát - vend - sokác is él e hazában. No azokat ráncbaszedni, az lenne a feladat - némelyeknek!( ami persze kizárólag, a turulos, sámándobos, szívcsakrás, nyilazós mélymagyaroké )
Az első mondatra vissza. Az alcsúti, ezegyszer , véletlenül nem hazudott. Sorry, de akiknek ez a " Csend, meleg,csend" az akol melegét, a majd lesz valahogy, másoknak még rosszabb mentalitást jelenti, azok nem európai, szabadságszerető, demokráciát óhajtó nemzet tagjai! Ez az "értelmes" Andrassew, épp most mondja, a Klubrádióban, hogy felőle Szijjártó kereshetne 10 milliót is, csak a ....... Hát ez. ... igen lehangoló. Dési úr, önöknek kellene hangot adni, - mint az énektanár az órán - , hogy ezt és így énekeljük most! Lelkesíteni, ötletet adni, bátorságot mutatni!! Ezt várjuk önöktől írástudóktól, akár a gépnél ülnek, akár a mikrofonnál vannak. Példának hozom Avar Jánost. Ő példát mutat, szókimondásból felkészültségből. Sajnos a másik három ......... Bolgár , szinte minden alkalommal beleszövi a szövegeibe, hogy " Orbán Viktor miniszterelnök úr , szép, tehetséges, okos, ügyes, rátermett, igazi politikus, vérbeli taktikus stb.stb
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad."
[tapoldat] [2012.aug.03. 18:11]
Az őshaza mezopotánia (múzeumban Ádám Éva fája) ,de lehet hogy te a majomtól származol (tudomány )
[tapoldat] [2012.aug.03. 18:06]
(antonio) Ne tanácsolgass inkább tanítsd meg a gyermekedet a SZÓZATRA
[tapoldat] [2012.aug.03. 18:01]
(antonio) Horn Gyula miniszterelnök az országgyűlésben “Bokros Lajos négyszer annyit privatizált fél év alatt mint az Antal kormány négy év alatt ” bokros csomag ,mindent eladunk!!!!!!!!! Ha más a véleménye valakinek még nem idióta !!!! Kinek nincs elfogadható magyarázata az sérteget , mely önmagát minősíti.
…
A fentebb idézet kommenteket inkább nem kommentelném, hiszen “vannak akik…” (ld: Nemzeti Inzultáció!), és vannak a “mások“! … hogy kik ezek az “akik” és a “mások”, azt itten most marhára pontosan el lehet dönteni!
Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy nem túl hosszú (45 év) életem során hallottam/olvastam már éppen elég botorságot! Nagy és Kis emberek írtak már e Honban annyi baromságot, hogy óceánt lehetne rekeszteni velük!
Ámde olyan irgalmatlan hülyeséget még nem olvastam/hallottam soha, hogy egy Diktatúra, a maga jogi umbuldájával eleve elcsalni szándékozó “Választását” úgy lehetne a Demokrtikus Ellenzéknek megnyernie, hogy távol marad(!) az álalkotmányos és áldemokratikus választásoktól!
Józsikám, Te Jóember! Eszednél voltál, amikor ezt kitaláltad?! Hát hogyafaszba akarod majd bebizonyítani a választási csalást, ha nincsenek ellenszavazók, azaz bizonyíték-erejű adataid?! He?!
Ideje lenne már, hogy mindenki tegye a dolgát! A tehetséges Ideológus (Gyurcsány) ideologizáljon, a tehetséges Közíró (Debreczeni) közírjon, a tehetséges politikus (pl. Bajnai) pedig vezesse az Államot! Ez lenne a normális munkamegosztás!
… és ezt …
… szendamondja!
Ez a pimasz kis bonhomme már megint nem a posztra reflektál, hanem közreadja újabb elmeszüleményét:
Költemény az Ország Legfőbb Ápoltjáról:
(a Gerilla után szabadon)
…
Umbláv tu phenye
…
Svábhegyen fenn luxuskégli, Orbán kagán ott lakott.
Magyar Nemzet, Magyar Hírlap fedett minden ablakot.
Umbláv tupenye a kis felfuvalkodott.
Umbláv tupenye de jól felkapaszkodott.
…
Hogyha ránéz országára, hiába látja hónapszámra,
Leszarja a tényeket, hogy szegények a zemberek.
Umbláv tupenye éhezik a negyede.
Umbláv tupenye rongyos már a feneke.
…
Szorgos ember volt a Zorbán, éjjel-nappal hazudott,
És mindent, amit művelt, az MSZP-re ráfogott.
Umbláv tupenye nagyon profin hazudott.
Umbláv tupenye egy országot átbaszott.
…
Ellenzékben egyfolytában kormány ellen uszított.
A fideSS-es cselédsajtó folyton neki nyalizott.
Umbláv tupenye Júdás-pénzért nyalizott.
Umbláv tupenye amit rendre megkapott.
…
Be-bejárt a Parlamentbe; hazudni csak joga van.
(De) erre már az ellenzék is azt mondta, hogy szaga van.
Umbláv tupenye a sok életképtelen.
Umbláv tupenye összefogni képtelen.
…
Volt ám néki felesége, ő főzte a derelyét.
De négy kerék meg öt purgyé elvitte az erejét.
Umbláv tupenye művelte a szőlejét.
Umbláv tupenye (de) apósnál nem bányarém.
…
Volt még néki jópár híve, akik utaztak a pízre,
Földet, lóvét, céget loptak, megyék fölött uralkodtak.
Umbláv tupenye egyik sem oligacha.
Umbláv tupenye elhiggyem-e, én marha?
…
Svábhegyen fenn luxuskégli, zörgess be az ablakon,
És ha nincsen szerencséd, akkor a TEK csíp majd nyakon.
…
Lóvé kéne, föld is kéne, az ország is még húsz évre,
Unió, mint uradalom: a Negyedik Birodalom.
Umbláv tupenye la-la-la-la…
Umbláv tupenye la-la-la-la…
Kedves “bonhomme”!
… rajtam kívül is!
Nem tudom eldönteni, hogy én adtam Neked egy “löketet”, avagy Te vetted be az Ady-aszpirint?!
Minden esetre ezen is nagyon jót szórakoztam sőt, át is smitteltem néhány barátomnak emailban!
Üdv! szendam
CSAK ÍGY TOVÁBB! Kell még néhány őrült a netblogger-világba!
Kedves szendam!
Nyugodj meg, nem te vagy a felelős a grafomániámért!
Már tavaly is elkövettem ilyet, konkrétan a Kistehén “Van egy kék tó a fák alatt” című pop-opuszát írtam át. Idén meg a “Párttal, a néppel egy az utunk” c. mozgalmi dallal nyitottam, utána jött a “Végjáték”, ami kivételesen saját termés, leszámítva a két kezdősort. (Föld S. Péter Falkaforradalom c. cikkében olvastam a “Fitt Bécs felé Navracsics, a gyáva” Petőfi-ferdítést, attól indult meg az agyam).
Pillanatnyilag itt tartunk.
Meglátom, legközelebb mi ihlet meg.
Addig is lelkesen olvasom az írásaidat (is).
Kedves “bonhomme”!
Meg vagyok nyugodva!
“Józsikám, Te Jóember! Eszednél voltál, amikor ezt kitaláltad?! Hát hogyafaszba akarod majd bebizonyítani a választási csalást, ha nincsenek ellenszavazók, azaz bizonyíték-erejű adataid?! He?!”
Én megértem Debrecenit, miért javasolja ezt, de még nem döntöttem el, hogy egyetértek-e vele. A választási csalás ugyanis a választások megtartása előtt már el van követve. Egy ilyen színjátékhoz ha nem adja a nevét a komplett ellenzék, akkor a választási győzelem legitimitását külföld könnyen negálhatja. Talán ez az egyetlen olyan lehetőség, ami feketén-fehéren bizonyíthatja a demokratikus közösség előtt, hogy magyarországon egy maffiahálózat van hatalmon. Emlékezzünk arra, hogy hányszor vetettük szemére az ellenzéknek és a mértékadó véleményformálóknak, hogy nem merik nevén nevezni a diktatúrát, helyette autokratikus vezetésről meg ehhez hasonló eufemisztikus marhaságokról szavalnak. Lehet, hogy egy előre elcsalt választásba belemenni ugyanilyen értelmetlen és ostoba maszatolás lenne. Maradjunk csak a labdarúgás hasonlatnál! Kimennél a pályára úgy focizni, hogy te csak hat emberrel állhatsz fel és az ellenfélnek nincs még kapuja sem, valamint az ellenfél csapatkapitánya a bíró? Én azt mondanám neki, hogy” öreg! focizzon veled az ítéletvégrehajtó! “
Kedves, Drága, Öreg “Szeder” Barátom!
Mindenek előtt: hol, az ördögben kódorogtál eddig, hogy hónapok óta nem olvashattam egyetlen kommentedet sem itt, nálam?! Vedd tudomásul, hogy igenis hiányoltalak, s az elvonási tünteim miatt szederjessé vált ajkakkal vagyok mérges Rád!
Ámde a téma: szerintem az Ellenzék (és maga Debreczeni is) akkor járt volna el bölcsen, ha magát az Országgyűlés bojkottálta volna legkésőbb a Manyup-törvény elfogadása után (a poszt-Tákolmányos időszakra pedig egyszerűen semmiféle felmentésük nem lehet!)! No de ugye Képviselőkéimnek köll ám a zsozsó, s ezért nem kockáztatják meg, hogy gerinces kiállásukért cserébe a Nemzet Bajuszhordozója simán megvonja tőlük a javadalmazásokat!
Erre most jön Debreczeni ezzel a sületlenséggel, hogy a demokratikus pártok maradjanak távol a választásoktól! Mert akkor mi is fog történni? Az, hogy Vityu Kagán majd szégyenében lemond, s visszavonatja minden szaros törvényét, helyreállítva a 2010. április 30.-i állapotokat? Avagy az, hogy onnantól kezdve majd a “Két Vörös Váza” között választhatunk (copyright by Hofi), melyek közül az egyikben a korrupcióba áztatott Orbánsimicska bűzlik, a másikban pedig a Vonabanda az őket támogató Kitudjaki oligarchákkal?!
Ahhoz, hogy itt “törvényesített választási csalás” készül (amúgy Putyin-módra), kétség sem férhet. De ha az egyébként is széttagolt (“én-haragszom-rád-te-meg-rám”) Ellenzék még a távolmaradásával is besegít az előzetes regisztrációval egyébként is megritkított választásra jogosultak köre további csökkentésével, akkor egyszerűen nem lesz sem Idehaza, sem Odakint hivatkozási alapja!
Szerintem ezt nem nehéz belátni, pláne nem Neked, avagy egy Debreczeninek!
Továbbra is várom (könyörgöm!) véleményeidet!
Üdv! szendam
Kedves Szendam!
Megható a korholásod, nagyon köszönöm. Az a helyzet, hogy a rendszer valamiért kidobott a regisztráltak közül egyik napról a másikra és ettől egy kicsit bepöccentem.
A másik, amiért hallgattam, annak az volt az oka, hogy úgy éreztem, kell egy kis csend átgondolni a folyamatokat. Megjelenik egy új ügy, mindenki rácuppan, azután kiderül, hogy mégsem úgy gondolták, és közben mindenki összehordott már egy csomó ostobaságot vagy elfelejtettek autentikus személyek megnyilatkozni, stb. Több ilyen esemény után már világosan látszik, hogy a legnagyobb probléma ez a fura és megmagyarázhatatlan csend és passzivitás a társadalom részéről orbánék jelenlegi agyszellentéseire ill. őszinteségi rohamaira. A leg ütősebb megnyilatkozása Kórózs Lajosnak a mengelézése volt, de az arra érkező reakciók is enyhén szólva furcsák és megmagyarázhatatlanok voltak az ellenzék és a társadalom felöl. Mi ez az erőtlenség, hallgatás? Genetikai szolgalelkűség, meghunyászkodás, beletörődés, kishitűség? Itt valami nem stimmel! Érdemes néha csendben figyelni, gyűjteni az információkat és keresni a válaszokat.
Kedves Öreg(szeder) Barátom! (ha megengeded?!)
Én nem tudok arról, hogy kidobott volna Téged a rendszer. Ebben az esetben ugyanis vagy a moderálandók, vagy pedig a spamok között találtalak volna Téged (“kekec” a múlt hónapban járt így két-három hsz.-vel … ördög tudja, miért?!)
Ami a megfontoláshoz szükséges hátradőlést, hallgatást illeti: igazad van! Magam is rárepülök egy-egy hírre, aztán pár nap múlva elolvasva a posztot, már nem is tetszik, már nem is az “enyém” … pedig tegnapelőtt ugye még …!
Ennek ellenére azért írj ide, hozzám nyugodtan, valahányszor úgy érzed, hogy mondandód van.
Tudod, hogy nálam aztán inzultus nem érhet!
Ugye tudod?!
Üdv és mégegyszer köszi!
szendam
Egyrészt Debreczeni a bojkott lehetőségével való FENYEGETÉST említette, és nem javasolta.
Ez azért egy árnyalatnyi különbség!
Másrészt éppen a román példa igazolja, hogy az Unió nagyon is odafigyel a népszavazásokra, amikor kikényszerítette az 50 % + 1-es szabály betartását. Márpedig mi lehet annál nagyobb népszavazás, mint a parlamenti választás? Ha a feliratkozások ezt nem érnék el, akkor bizony nem ördögtől való az ellenzéki bojkott!
Kedves Kekec!
Az egyrésztben igazad van, a fenyegetést említette. Azonban ez még rosszabb a halandó polgár szemszögéből, mert egy kicsit gyáva, vérszegény fenyegetőzésnek tűnik ez a kijkelentés. Ilyen stílusban kinek beszél? Nem gondolom, hogy emiatt rohamosan nőne a DK népszerűsége és ezt bajnak tartom. Hiszen mindenki egyre világosabban látja, hogy a plebsz egy őszinte, új, bátor egyéniségre vagy szervezetre vár. Ez így nem az. Ennek az elkötelezett bátorságnak a hiányát vélem felfedezni az Országgyűlés bojkottjának hiányában a teljes demokratikus ellenzék részéről. Még mindíg aszisztálnak ehhez az orzsággyűlésnek nevezett színházhoz és még ideológiát is gyártanak hozzá! Nem veszik észre, hogy ettől ők is hiteltelenné és komolytalanná válnak a polgárok szemében.( A leg nevetségesebb éppen az LMP volt emiatt a karácsonyi láncoláskor. Az aktivisták kint politizáltak,a volt frakcióvezető bent nevetgélt a jobbikos padszomszédjával.) Erre a helyzetre erősítenek rá azzal, hogy világosan látszik, a DK-n kívül egyik ellenzéki párt sem akar összefogást egymással és a civil szervezetekkel a jelenlegi hatalommal szemben. A DK-t viszont nagyon trendi ekézni pláne, ha hagyja magát. Ezért magam is bizonytalan vagyok abban, hogy a választási bojkottnak van-e értelme összefogás nélkül.
Kedves Öreg(szeder) Barátom!
Ezen hsz.-at olvasva számomra úgy tűnik: sikerült megfertőznöm Téged az “igenis-tessen-elmenni-regisztrálni-és-választani”-vírusommal!
Ugyanakkor szerintem nem volt nevetséges, az LMP “leláncolós” performansza! Szerintem egy a nagyon kevés jóból!
Üdv! szendam
Kedves “kekec”!
Az Isten szerelmére!
Hát mikorafaszba zavarta Hektort meg Bűntársait a maguk javára való cselekedeteikben az, hogy mi azokról az EU véleménye?!
Ha az vagyon beleírva a tv.-be, hogy márpedig csakis a “felíratkozottak” szavazhatnak, a választás pedig egyetlen fordulóból áll, “a többség mindent visz!” (még azon voksokat is, melyeket nem rá adtak!) elve alapján, akkor az EU nem fog ez ellen fellázadni és elintézni HELYETTÜNK a mi hülyeségeink következményeit! Max. kiközösít (ahogy eddig is), mert kirúgni nincs lehetősége (ilyesmiről az alapszabály nem rendelkezik, de azért nem, mert akkor még nem gondoltak a “félázsiai” Káeurópa begombázott és gyógyszerekre ráivó politikusaira!)!
Ugye?
Üdv! szendam