No comment 20.

Az alábbi írás a nepszava.hu mai kiadásában jelent meg Hegyi Gyula tollából. Azért másolom be, mert szerintem kellő adalékul szolgál ahhoz a vitához, mely blogom egyes kommentesei között alakult ki az elmúlt 22 esztendő történéseiről, következményeiről és annak felelőseiről. Egyébként no comment.

Egyenlőnek születtünk?

“Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.” A francia forradalom idején, 1789-ban megfogalmazott kinyilatkoztatást elméletben ma az egész világon elfogadják. Ha nem is szó szerint, de része a legtöbb ország alkotmányának és különböző emberi jogi deklarációknak. Ezt a nemes elvet azonban a maga teljességében soha, sehol sem sikerült a maga teljességében megvalósítani. Már a francia forradalom idején világossá vált, milyen tátongó szakadék van az elvi jogegyenlőség (vagyis a feudális előjogok eltörlése) és a társadalmi különbségek megszűnése között.

A polgári társadalmak sohasem ígértek jövedelmi vagy vagyoni egyenlőséget, s hamar kiderült, hogy a jogegyenlőség is csak részleges lehet, hiszen a gazdagok jogérvényesítési lehetőségei szükségszerűen nagyobbak, mint a szegényeké. A szocialista társadalmak egyszerre hirdettek jogi és vagyoni egyenlőséget. De a jogegyenlőségből sok esetben jogtalanság lett, s a jövedelmek is egyre nagyobb szóródást mutattak az első idők egalitárius törekvései után. A gazdasági racionalitásnak is nevezett piaci logika a névleg kommunista Kínától az izraeli kibuc-mozgalomig mindenütt kikezdi a jövedelmi és vagyoni egyenlőség dogmáját.

Magyarországon a késő Kádár-kor ellenzéke sok más mellett a fokozódó egyenlőtlenségek miatt is támadta a rendszert. 1989/90 táján az új politikai erők direkt vagy indirekt módon nem csak nagyobb szabadságot, hanem igazságosabb és egyenlőbb világot is ígérték a magyar társadalomnak. Ennek éppen az ellenkezője történt, elveszett másfél millió munkahely, s miközben a nemzeti jövedelem csökkent, egy szűk réteg – szükségszerűen a többség rovására – látványosan, sokak szemében botrányosan meggazdagodott. Ez az egyik oka annak, hogy a rendszerváltozás erkölcsi megítélése olyan rossz a mai Magyarországon, és széles rétegek látják úgy, hogy a parlamenti demokrácia csak az elit mohó gyarapodásának a paravánja. A leggazdagabb és legszegényebb tíz százalék közötti jövedelemkülönbség a késő Kádár-korszakban nagyjából hasonló volt, mint Svédországban. A különbség azóta lényegesen nagyobb lett, bár az új évezred első évtizedében valamelyest csökkent a kilencvenes évekhez képest.

De sok szakértő szerint az igazi szakadék az alsó ötven és a legfelső öt százalék, azaz öt millió, nagyon nehezen élő és fél millió gazdag polgártársunk között húzódik. Erre a két rétegre egyértelműen igaz, hogy más világban és másfajta életet élnek. Meggyőződésem szerint elsősorban ez a tátongó és növekvő szakadék ássa alá a magyar társadalom demokratikus meggyőződését, a demokratikus rendszert övező közmegegyezést. A demokrácia megerősítése ezért csak akkor képzelhető el, ha az erre szövetkező erők hiteles és egyértelmű programot tesznek az asztalra a jövedelmi és vagyoni különbségek csökkentésére. Természetesen a közjogi garanciák is fontosak, de ha a növekvő egyenlőtlenségek miatt egyre többen vesztik el a hitüket a demokráciában, akkor a közjogi kérdések egyre kevesebb embert érdekelnek.

A teljes jövedelmi és vagyoni egyenlőség illúzió-voltát könnyű belátni, s ilyesmit komolyan senki nem is akar megvalósítani. Reális célként azt lehet kitűzni, hogy a piacgazdaság rendszerén belül az eddiginél sokkal kisebb legyen az egyenlőtlenség mértéke. A társadalmi egyenlőtlenség mérséklésére a kapitalizmuson belül is léteznek olyan eszközök, amelyeket a szociális piacgazdaságok sikeresen alkalmaznak. Ilyen mindenekelőtt a progresszív adózás. A “közgazdaságtan atyjának” tartott Adam Smith már a tizennyolcadik században emellett érvelt. A társadalmi egyenlőtlenség mérséklésének másik megbízható módja a szolidaritás elvének érvényesítése az egészségügyben, a szociális ellátásban és a lakáspolitikában. Olyan transzferek révén, amelyek a szegények számára is lehetővé teszik, hogy európai módon éljenek – ami nélkül azt sem lehet elvárni tőlük, hogy európai értékrendet valljanak. A társadalom peremén élők “elvadulása” súlyos fenyegetés a demokráciára, hiszen a többségből antidemokratikus és gyűlölködő válaszokat vált ki. A jó szociálpolitika ezért nem csak a szegényeket, hanem magát a demokráciát is védi.

Hosszabb távon az oktatásnak még nagyobb szerepe van a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésében. A legjobb oktatási eredményekkel és összetartó társadalommal büszkélkedő Finnországban lényegében nincs szabad iskolaválasztás, egyházi vagy magániskola, az ingyenes, jó minőségű és demokratikus közoktatást mindenki a lakóhelyéhez legközelebb eső intézményben veheti igénybe. A jó minőségű és a szegény gyerekeknek is esélyegyenlőséget biztosító oktatás természetesen nem csak társadalmi, hanem gazdasági szempontból is fontos, hiszen ez a felemelkedés egyetlen reális útja.

Mindez akár közhelyszerűen is hangozhat. Mégis azt hiszem, hogy a demokratikus erőknek az eddigieknél sokkal többet kellene beszélniük arról, hogy milyen konkrét eszközökkel mérsékelnék az egyenlőtlenséget. A magyar demokrácia akkor lesz igazán erős, ha az eddiginél szociálisabb és igazságosabb társadalmat valósít meg,

Hegyi Gyula újságíró /

About these ads

---