Akkutöltés
Feladta: 2012, július, 15 Kategória: Uncategorized 14 hozzászólás »Azért legyünk egy kicsit néha igazságosak is Orbánnal szemben, s ismerjük el: nem mindíg hazudik. Még az év elején mondta állítólag szűk körben azt, hogy “Ha az IMF visszajön, én el!“. És így is lett.
Persze akkor sokan hitték azt, hogy ez a mondat azt jelenti, a Mi Boldogságunk azonnal lemond kormányfői posztjáról, ha az ország ismételten kénytelen lesz a Valutaalap igájába hajtani a fejét. Ezek a reménykedők, ezek az (ál)naív csodavárók azonban nem vették figyelembe azt a másik, immáron klasszikussá vált orbáni mondtatot, miszerint “Ne arra figyeljenek, amit … mondok, hanem arra, amit teszek!“, ráadásul ebben az “…én el!“-ben sehol nem hangzik el az, hogy ez az az “el“, amire idehaza már sok-sok millió ember várakozik egyre türelmetlenebbül és mind szegényebben. Az idézett mondat tehát teljes valójában úgy értendő, hogy “Ha az IMF visszajön, én el…megyek szabira!”, s így is lőn!
Mert a Fényességes Vezérnek bizony lemerültek az akkujai. A kétesztendei kormányzás “sokkal több energiát igényelt“, mint amire eredetileg számított, ezért most engedélyezte magának eddigi pályafutása “leghosszabb szabadságát“, s két hétig a chargerre kapcsolja önmagát. De hol is? A rossznyelvek persze a szokásos pletykát (grazi ideg- és elmeszanatórium) terjesztik. Az Állampárt hivatalos közleménye azonban a Család szerény felcsúti vityillóját (meg annak zsebkendőnyi konyhakertjét), illetve a Balatont emlegeti, a miniszterelnökségi sajtófőnök meg egy horvátországi luxusszállóról beszél. (Mondjuk az utóbbiaknak sem ártana némi feltöltés. Az elmúlt két év annyira kifárasztotta őket, hogy egy ilyen pimf ügyben sem tudnak már azonosat hazudni! Ejnye-bejnye!)
Hogy mi is az igazság, az lényegében most nem(sem) számít. A fontos sokkal inkább az, hogy ez a két hét nem csupán a megfáradt miniszterelnöki test és elme rekreációja, hanem tulajdonképpen jutalomüdülés is. Szerény prémium azért cserébe, hogy Mein Vezér az EU-val szemben folytatott, másfél esztendei szabadságharcot győzelemre vezette, s mint ahogyan azt a Faszbúkra föltett háromperces videójában kijelentette: “Brüsszel minden, Magyarország számára kirótt büntetést, fenyegetést, megtorlási kísérletet, lebeszélést abbahagyott, visszavont, felhagyott ezzel“. No persze lesznek még utócsatározások, hiszen július 17.-én érkezik meg Magyarországra a kolonialista EU-IMF hiteltárgyaló csapata, de ezekhez már nem szükségeltetik sem az államfői, sem pedig a “Jobbkézi” jelenlét (Érdekes véletlen, hogy Gyurci is éppen erre az ominozus időszakra kért /kapott?, küldték?/ szabit! Nem?), s különben is, ha már a Führer hónapokat várt rájuk hiába – töltve azt a drága idejét és fölöslegesen merítve az aksiait -, akkor most érjék csak be Varga Misuval! Izzadni, meg hazudni ő is tud - csak nem olyan büdöset és átlátszót, mint Ovitéz -, s őt talán még emberszámba is veszik, nem úgy, mint Tündérgyurcyt. Há’ nemigaz?
Miközben Törperős és Unorthodoxka az akkukat töltögetik majd valahol, az utóbbi néhány hét kormánypárti főhőse, Nagybajuszú Dulifuli kénytelen idehaza és szolgálatban maradni. Márpedig ha közülük valaki, akkor ő tényleg nagyon le lehet már merülve (bár szerintem őbenne a biztosíték olvadt ki már sok esztendővel ezelőtt!), s az emiatti depressziója okán általában fűnek-fának neki szokott rontani. A néhány nappal ezellőtt a “Magyar Hírlap” címen megjelenő nyomdaipari mellékterméknek adott interjúját elemezve, a Republikon Intézet összeállított egy listát azon személyekről és szervezetekről, országokról, melyekbe Kövér Laca egyetlen nyilatkozat keretén belül képes volt belerúgni (a lista itt olvasható és tanulságos!). Márpedig ha a házelnök ezt így folytatja tovább, mire Vikus haza érkezik addigra ő már hadat is üzent legalább egy szomszédos államnak, hiszen az egyetlen Káder Janó, aki Hektoron kívül még talán lefoghatná a kezét meg a Londoni Olimpián fog izgulni Orbán helyett!
De mit csináljon az átlagmagyar honpolgár, míg a Szeretett Vezető kövérprédának vetve, magára hagyja őt? Nos, Nemzetünk Atyja a fentebb említett videoüzenetében gondoskodott arról, hogy ne maradjunk nyári elfoglaltság nélkül. Mivel nyaralni úgysincs egy kanyi vasunk sem – pénztárcáinkat csontig leszívta a nemzeti köz(g)éposztály finanszírozása – , az esetleges tétlenség pedig talán gondolkodásra ösztönözhetne bennünket, hát adott nekünk egy kis házi feladatot: míg ő az akkuit, addig mi pedig az inzultációs kérdőíveket töltögessük szorgalmasan!
Eközben pedig gondoljuk Rá és Jobbkezére hálásan, mivel a zseniális gazdaságpolitikájuk megóv bennünket attól, hogy a dögletes hőségben utazgatni legyünk kénytelenek! Hiszen Ők sem szórakozásból, hanem muszájból mentek nyaralni!
… és ezt …
… szendamondja!
na most ha Benito-Orban -(a magyar DUCE!!)-jobbkezenek-(kover gauleiter)-nek a schwarze listajan,ott szerepel IZRAEL is, mit keresne a fideSS-es Ader Kreisleiter Izraelben megis????!!!!
felhivom a Megfelelo szerveink figyelmet erre a kis erdekessegre-(Schwarze Liste!!)-!!!
nota bene,;
remelhetoleg mielobb benito-orban is ugy vegzi mint ba nagy peldakep!!-(fejjel lefele egy teren a lampavasra fellogatva,mint Carlita Petacci is Hose Benito mussolini Milanoban!!)-
Igen szép dolog lenne ha követné elődjének példáját.
))
Csak Kövérnek kell szólni, ő biztosítja a szükségeseket, csupán az övére kell közpénz!
oooh ha csak arra kell,az a kis penz,…………azt mi orommem osszedobjuk!!
Én is szívesen adakoznék! Méga ezért egy hónapig csak a küszöböt rághatjuk is!
Üdv! szendam
Bocs. Példaképet akartam írni.
Rájuk fér a nyaralás, a testi-lelki feltöltődés. Kimerítő lehet az év többi napján a szabadságharc, az épülő szocializmus elleni küzdelem! (Mert mi mást is csinálnának, az új adónemek sem a rosszindulat szülöttei, hanem a Kádár-éra feledtetése, amikor a polgárok nagy többsége kiszámíthatóan és viszonylag jó létben éltek! Azt a korszakot, amikor ők csupán azért vállaltak középszinten [párttitkár; KISz titkár] vezetői poziciót, hogy belülről bomlasszák a rendszert!
Ők stabil szélkakasok, akik beleszédülnek a kémény álhatatlanságába. A kémény az, amelyik egy kis szélfuvallatra a stabil szélkakas egyik oldaláról a másikra ugrik!
Ne higyjük, hogy nyaralásuk nyugodt lesz, hiszen ott sem lehetnek egyedül/családi körben, mert állandóan a TEK figyelő TEKintete előtt lesznek!
Nyaralásuk alatt is kénytelenek az ország dolgaival foglalkozni: a helyeetük tárgyalók követnek-e olyan hibát/hibákat, ami(k)re később eredményesen lehet hivatkozni, nem ők akarták így!
Ha már feltöltődésről beszélünk, olyan telefonhoz hasonlatosak, amelyik, igaz, töltőre ven kapcsolva, de közben állandóan beszélnek rajta. Nem igazi feltöltődés az!
A diktatúrában a legfélelmetesebb dolog: diktátornak lenni!
Félni a gondolkodó tudó és akaró emberektől, akik észreveszik az ellentmondásokat, ne adj’ Isten, mások figyelmét is felhívják arra!
A diktátornak zabszem-próbája állandó negatív, hiszen soha nem tudja, mikor, ki akar túltenni rajta!
(Bizonyíték:
Lehallgatják a kormánytagokat – MSN Mai Nap
http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/lehallgatjak-a-kormanytagokat-18310/)
Mindebből azt akartam kihozni, hogy az ő üdülésük nem igazi kikapcsolódás és végső soron mi vagyunk irigylésre méltóak, akik pénz hiánya miatt nem mehetünk sehova, megmekelvén ezáltal a meggondolatlan költekezéstől és a félelemtől: szabad lesz-e még az a hely, ahonnan nyaralásom előtt felálltam?!
.
asher alexander
2012, Július, 15 – 12:39
Ahogy a másik cikknél Neked címezve mondottam: nem tartom valószinünek, hogy Izraelben ne lennének tisztában politikai vezetőink mentalitásával, ezért a meghívás nagyvonalúságról bizonyság!
.
Vezetőinknek félelemmelteli jó nyári időtöltést!
Kedves “gondolkodo”!
A “szélkakas-kémény”-összefüggésnek a fideszes inverzlogika alapján való megvilágításáért: +++++ !
Ami pedig a “zabszempróbá”-t illeti: nem csak Ocsmány Vitéz esetében negatív, hanem Kövérnél is. Most posztoltam ki a tegnapi tévéinterjúját! Hát, ha tapasztaltál még zűrt és zavart ….
Üdv! szendam
szendam, csak azért látsz ellentmondást a “Magyarországon” meg a “horvát tengerparton” történő nyaralás között, mert nem tekinted Nagy-Magyarország részének a dalmát tengerpartot. Nem úgy, mint a Mi Betegünk!
Kedves “kekec”!
Azt még megérteném, hogy Nagy-Magyarország részének tekintik a dalmát tengerpartot. De itt Felcsút és a Balaton van keverve a horvát szigettel! No erre írtam azt: néha megpróbálhatnának konzekvensen ugyanazt hazudni! Nemde?
Üdv! szendam
[...] van a Világegyetemben, az Idő és az Emberi Ostobaság" – A. Einstein Akkutöltés [...]
Muszáj, az pontos j. Egyébként mindenben egyetértek.
Bocsika! Már javítottam is!
Köszi és üdv! szendam
szendam!Ritkábban csumbizd le Viktort,akkor nem merül le!